Három évszázad egymás mellett

Herczeg Ferenc írófejedelem szülővárosa, az Alföld peremén, a Verseci hegység (641 méter) lábánál fekszik, 14 kilométerre a román határtól. Két dolog, ami Versecről először eszünkbe jut, az a szőlő és a szél. A szőlőtermesztésnek köszönve épült ki a vidék egyik gyöngyszeme. A borvidék építészeti hagyatéka ma is lenyűgöző. A szél pedig Dél-Bánátban mindig fúj. Évente háromszáz szeles napjuk van, ennek köszönhetően mindig tiszta a város levegője.

Az itt élők jó időket és rossz időket is megéltek. Az 1738–1739-es osztrák–török háború alkalmával például a románok megtámadták, feldúlták és kirabolták. 1739-ben a lakosságot pestis pusztította, amelynek elmúltával épült a Szent Rókus-kápolna. Az 1848/49-es forradalomban az itteni magyarság volt nehéz helyzetben. Bizonytalanságot hozott a városban élőknek az is, hogy az első világháború után öt évig tartott az egyezkedés akörül, hogy hol legyen meghúzva a határ Romániával. A második világháború után pedig a németeket érte atrocitás: 100 éve még 13 ezren voltak a városban, ma alig 85-en vannak.

Versec a történelem során legtovább a Monarchia részeként létezett, a magyarság mégsem volt számbeli többségben. Az első, XV. századbeli okiratok szláv településként említik. Neve is szláv eredetű: podvršan – orom alatt, vagy vršac – hegyes hely. Van magyar megnevezése is a településnek: a középkorban itt egy Érdsomlyó (vagy Érsomlyó) nevű erődítmény volt. Versec nem volt a határőrvidék része, Zsigmond király idejében a török ellen Versecet mégis az erdélyi fejedelemség végváraként emlegették.

Fénykorában németek, szerbek és magyarok alkották lakosságának a zömét. Hogy a magyarság is kivette a részét a város fejlődéséből, azt Versec arculata is tükrözi. Nehezen képzelhető el ma városkép, amelyen nincs rajta a verseci dombon álló Zsigmond-torony vagy a kéttornyú Szent Gellért katolikus templom, melyet joggal neveznek székesegyháznak is. Itt van a várhegyi Szent Kereszt kápolna is, amely a vajdasági katolikus hívek legrégebbi búcsújáró kegyhelye.

A magyarság létszáma jelenleg nem sokkal ezer fölött lehet. Egy 35 ezer lakost számláló településen ez nem nagy szám. De, hogy a magyarság egykor jelentős tényezője volt a verseci mindennapoknak, az a mindenkori hatalmat jelképező városháza épületén is fellelhető, amely kinézetével szimbolizálja a település három évszázad alatt történt építkezéseit. A legrégebbi része a XVIII. századból származik, a középső és a legnagyobb része a XIX. századból ered, a legújabb pedig a XX. században épült.

A település sokat szenvedett a töröktől. Az 1717-es felszabadulása után a Temesi Bánság székhelye lett. Közben az új osztrák hatalom moselvidéki németeket telepített az elnéptelenedett vidékre, akik háromutcás külön falut alapítottak a szerb többségű falu mellé. Német-Versec és a Szerb-Versec között volt a kincstári tiszttartósági épület és a kerületi magtár épülete. A szerb község elöljáróját kenéznek, a németét schultheisnek nevezték. A letelepített németek földet kaptak, amelyen főleg szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Versec 1776-ban 700 házával a tartomány legnépesebb településévé nőtte ki magát. Miután 1779-ben megszűnik a Temesi Bánság, visszakerül Magyarországhoz és Temes vármegye része lesz. 1792-ben már 8400 lakosa volt, köztük 3140 római katolikus és 5212 görög keleti.
A Szerb-Versec és a Német-Versec 1795-ben egyesült és rohamos fejlődésnek indult. Szükség mutatkozik egy közös városházára, mivel 1717 óta a települések két önálló adminisztratív egységként léteztek. Rájöttek arra, hogy közös fellépéssel sikeresebbek lehetnek a bécsi udvar felé.

Az első városháza egy magántulajdonban levő ház volt a 18. század második felében. A megépítője csődbe jutott, el kellett adnia a barokk stílusban épített házat. Tekintettel a jó fekvésére a városatyák lettek a vásárlók. A gyarapodó adminisztráció szükségleteire már 1807-ben megvásárolták a szomszédos emeletes házat is. Ebben az időben épült meg az első ülésterem, amely megváltozott formában máig megmaradt.

Közben Versec 1804-ben mezőváros lett, 1817. október 9-én pedig megszerezte a szabad királyi város rangot. A mezőgazdaság mellett a kézműipar, elsősorban a selyemgyártás is fejlődésnek indult. Céhek alakultak, majd az ipartársulat is létrejött. Különösen a szőlőtermesztés és a borászat élte a virágkorát ebben az időben. 1830-ban 4500 hold szőlősben valamint a környező további 3500 hold környékbeli szőlősben évente 300 ezer akó bort állítottak elő. Első helyre került, mint bortermelő vidék, megelőzve a budaiakat is. A monarchia egyik leghíresebb borvidéke lett, és 1873-ban a Bécsi Világkiállításon már a világ legtekintélyesebb bortermelő helyének nevezték Versecet.

A gazdasági fellendülésnek köszönve fokozatosan felvásárolták a városháza épületére támaszkodó egész komplexumot. De az is kicsinek bizonyult, és 1859-ben hozzáfogtak az új városháza építéséhez. Az új városháza tervét és a költségvetését Bücher Vilmos császári királyi mérnöksegéd készítette, ő volt az építkezés vezetője is. Az 1859. februárjában megtartott árlejtésen az építés jogát Killer Zsigmond és Arlet Ferenc szegedi építészek nyerték meg. Arlet azonban nem sokára visszalépett, így társa egymaga hajtotta végre a feladatot. 1859. július 7-én tették le az épület alapkövét.

Az alapkőbe Sztojácskovics Sándor polgármester indítványára egy latin, német és szerb nyelven szerkesztett emléktábla került, amelyet aláírtak a megye legtekintélyesebb világi és egyházi elöljárói. Az építkezés emlékére Vászits András tanácsos megírta Versec város monográfiáját, ami úgyszintén bekerült az alapkőbe. Már 1860 nyarán teljesen elkészült a majdnem 50 ezer forintba került csinos, gót stílű épület – olvasható Milleker Bódog: Versecz szabad királyi város története (1886) című könyvében. 

Kemény anyagból épült, neogótikus stílusjegyekkel, három frontra. A fő- és oldalhomlokzat azonos megoldású, de a főhomlokzat aszimmetrikus. Kiemelkedő központi emelkedése van, a földszinten három bejárattal, az emeleten pedig egy gótikus dekoratív konzolokkal és kőkerítéssel ellátott erkély található. A központi rész fölött gótikus oromzat, körmezőben a város címerével, az oldalsó részeken gótikus árkádok koszorúja és gótikus átlapolású padlás. Az ablakok téglalap alakúak, a sarokeresz és a középső eresz középső része duplázott.
Az épületet nem csak az adminisztráció szükségleteire használták, hanem egy részét kiadták a tehetősebb kereskedőknek és kisiparosoknak. Így volt ez egészen a huszadik század hetvenes éveiig.

A városháza ilyen gyors felépítése a város gazdasági erejéről tanúskodik. Ezt mutatja az is, hogy szinte azonos időszakban (1860–1863 között), két és fél év alatt épült fel a monumentális Szent Gellért templom. A XIX. század második felében Versecen több mint tízezer német élt. Rengeteg egyesület volt és szinte versenyeztek egymással, hogy ki fog többet ajándékozni a közjóért, ki fog többet építeni, ki fog szebbet-jobbat ajándékozni a közösségnek. A leggazdagabb verseciek pedig a szőlő- és bortermelők voltak.

A verseci városháza legrégebbről megmaradt része a XVIII. század utolsó negyedéből származik. Annak ékköve az erker (németül ablak) zárt erkély, három oldalra néző ablakkal. A XIX. században épített városházi résznek a homlokzata maradt meg eredeti állapotban. Némileg változott az előcsarnok, a lépcsőház, a festményekkel díszített terem. Az épületben Milena Maksimović, Versec Turisztikai Szervezetének idegenvezetője kalauzolt el bennünket.

– Az épületegyüttes három részből áll: a legrégebbi a XVIII. századból maradt meg, a második a XIX. században épült városháza, a harmadik pedig a múlt század hatvanas éveiben épített új épület. A múlt század kilencvenes éveinek a kezdetéig a régi városháza épülete be volt zárva, és a közigazgatás az új épületrészt használta. Aztán visszatértünk valamihez, amivel rendelkezünk, és ami nagyon szép. Újra megnyílt a régi városháza bejárati ajtaja. Úgy gondolom, hogy a verseciek megtanulták szeretni a városházájukat és becsülik azt, amivel rendelkeznek. Szerbiában sok városnak nincs ilyen épülete. Igaz, nehezebb karbantartani és működtetni, mert a követelmények idővel megváltoztak, de végérvényesen megéri a fáradságot, hiszen nagy jelentőségű kulturális műemlékről van szó, mondja beszélgetőtársunk.

Az épület boltíves előcsarnoka minden évben helyet ad Szerbia legnagyobb szüreti napjainak. A díszterembe vezető lépcsőház szobrai pedig az itt élők négy legfontosabb tevékenységeit szimbolizálják.

– A szőlőtermesztéssel elsősorban a németek foglalkoztak, de jelentős szerepe volt a gabonatermesztésnek, a selyemgyártásnak (1773-ban alakult meg a Kincstári selyemgyár) és a gyógyszerkészítésnek, amelynek termékeit annak idején Belgrádba szállították. A díszterem elsősorban az eredeti falfestményeinek köszönve állami védelem alatt van. Sajnos a mennyezete beázott, és megsérült a festmények egy része. Itt tartják a városi képviselő-testület üléseit, az esküvőket, valamint kulturális célokra is használják, kiállításokra, hangversenyekre, irodalmi estekre és előadásokra, meséli Milena Maksimović. Azt is megtudtuk tőle, hogy a városháza épületegységében levő idegenforgalmi tájékoztató központot időnként felkeresik az egykori verseci németek leszármazottai.