Horgászok és halimádók paradicsoma

Még csak azt se mondhatjuk, hogy felfedezetlen területről vagy eldugott helyekről van szó a két, halban gazdag vízről szólva, mely egy fennhatóság alá tartozik. Mégis, nem elég elterjedt és köztudott, hogy a halastónál élő halat lehet venni, frisset és egészségeset, de az már inkább, hogy a Velebiti-tónak nevezett területen horgászni is lehet. Olyannyira, hogy bérelhető móló szinte nincs, megteltek a helyek és a jó idő beköszöntével már a horgászok sokasága építi-szépíti a horgászékszerdobozát, ahol szinte az egész nyarat töltik. A már Orom határában lévő tóra messziről is érkeznek horgászok, profik is és kedvtelésből botozók is, mert a környezet kikapcsolódásnak és kirándulóhelynek sem utolsó.

Megnyugvást ad a természet majdnem érintetlen közelsége, melyet szántóföldek öveznek, a tóban pedig csobbanni is lehet. Mit csobbanni? Úszni, a langyos, simogató vízben, miközben szinte teljes csend honol. Idilli kép, hogy míg a férfiak horgásznak, a nők úszkálnak... Hacsak nem pecáznak ők is... Hamarosan már napozni is lehet, szinte érezni a napolajjal keveredő tó illatát. A nyár illatai, miközben horogra akad egy-két nagy fogás. Azonban ha nem, az se baj, mert pár kilométerre Magyarkanizsától meg is lehet venni azt a halat, amit biztos, hogy nem tároltak éveken át fagyasztva, mint a sok behozatali, kétes körülmények között neveltet, aminek húsa annyi levet ereszt, hogy gyanakodhatunk. Erre is felhívta többek között a figyelmet a halastó igazgatója, akiről szintén keveset tudunk. Krum Anastasovval szót ejtünk oly sok mindenről, halról, üzletről, és arról, hogy hogy került ő Palicsról, a víz közeléből egy másik víz és másik tó közelébe. Bár a tulajdonos Zoran Rajak, de a helyi „helytartó" Krum Anastasov.

– Erre a munkahelyre véletlenül kerültem – kezdi széles mosollyal, mert azért azt mindketten tudjuk, hogy véletlenek nincsenek, bár az ő esetében ez inkább a véletlen helyett sorsszerűségnek nevezhető.

– Az életben nem feltétlenül szabályszerű, hogy életünk végéig ugyanazt csináljuk. Vannak meglepő fordulatok, mint ahogy az én esetemben is, ugyanis katonai akadémiát végeztem és mezőgazdasággal, de a halászattal sem volt semmilyen kapcsolatom, de így alakultak a dolgok, hogy közöm lett hozzá, olyannyira, hogy tizenhatodik éve vagyok ebben az ágazatban – meséli Krum Anastasov, akiről megtudom, hogy Palicson él, családos ember, de az ideje nagy részét a halastónál tölti. Mint meséli, 680 hektár az a terület, melyről gondot viselnek, és már csak a nagysága miatt is egyfajta szabadságérzést ad az embernek, aki a természetben dolgozik, ugyanakkor lépést tart az európai tendenciákkal és folyamatosan tanul.

– Fokozatosan tanulni kell. Minden okos ember a legokosabbaktól tanul, és nekem volt olyan szerencsém, hogy igazi elhivatott és nagy szakértelmű emberek keze alatt voltam. Ők mind rengeteget voltak terepen, elméleti tudásukat gyakorlatival is megerősítették és kutatómunkával is foglalkoztak, az üzleti tudást is szépen lassan sikerült elsajátítani, de azt folyamatosan tanulni kell, követni a változásokat. Az évek során rutint kellett kialakítani, és az iroda mellett jártasnak kell ám lenni kinn is – magyarázza a főnök, akit gyorsan el is keresztelek Bossnak, amin szerényen és jóízűen mosolyog, és hárít, pedig a kezében tart megannyi folyamatot. A beszerzéstől a kapcsolattartásig mindent. Adódik a kérdés, hogy elengedhetetlen-e ehhez a munkához a halak szeretete.

– Mindennek egyben kell lennie. A Kapitány-rétnek a maga történelme is érdekes, hiszen 1954-ben jött létre, közel hetven éve, és azóta több változáson ment át. Mint kft., 2007 óta létezik. A halastó 680 hektárjából 570 vízfelület. Összesen 23 halastavunk van ezen a területen, és amióta Zoran Rajak vette át, azóta alakult ez így ki – magyarázta az igazgató, aki azt is elmesélte, hogy a közelmúltban Militicsen is terjeszkedtek, így összesen ezer hektáron folyik a termelés. A halakra áttérve elmondta, hogy ezt az ágazatot sem kímélte az elmúlt időszak, sem a pénztelenség, még annak ellenére is fejtörést okoznak a mindennapok, hogy a halak étkeztetését ők maguk oldják meg a helyben készített eledellel.

– Az eledel a kiadások több mint ötven százalékát teszi ki, melynek megdrágulása természetesen minket is érint, annak ellenére, hogy azt mi magunk dolgozzuk fel. Konkurenciával vagyunk körbevéve: Magyarország, Bulgária, Románia, Horvátország. Ha megnézzük az ő gazdálkodásukat, állami támogatásukat, profitabilisabbak, de azt mindenképp muszáj hangsúlyoznom, hogy a szerbiai halgazdálkodás minőségben felettük áll – mesélte a Boss, aki nehezményezte, hogy nem megfelelő állami támogatás mellett sokkal nehezebb az életük. Ők semmilyen támogatást vagy kedvezményezettséget nem kaptak. A Covid pedig még inkább megnehezítette azt, és áron alul voltak kénytelenek odaadni a halat, míg 250 dinár körül mozgott az ár, ők 180-ért kellett, hogy eladják nagykereskedelmi áron. Főleg, kilencven százalékban pontyot tenyésztenek, ami ahogy mondja, egyébként a tájékunkon a vallási ünnepek idejében a legkeresettebb. Most azonban nincs a piacon hal, addig fajult a helyzet. Különben Szerbia éves szinten a szükséglet 70 százalékát behozatalból biztosítja, ami azt jelenti, mintegy 15 ezer tonna hal a behozatal. Pangasius Vietnámból, vagy épp a makréla kap helyet a boltokban, amit akár éveken át fagyasztottak, össze se hasonlítható a mi pontyunkkal, az biztos, ezt erősítette meg az igazgató is.

– Attól tartok, ha ez így folytatódik, kilencven százalékban idegen országból származó, ki tudja, milyen halat fogunk csak találni az üzletekben, pedig a feltételeink adottak a termeléshez, csak karon kellene fogni a halastavak üzemeltetőit és segíteni nekik. Nálunk egy állami ember foglalkozik részben a halgazdálkodással – szomorú, de igaz tény ez kis hazánkban. Ennek ellenére a Kapitány-réti halastavon folyamatos a munka. Hetven embernek biztosít munkát, de a munkaerővel gondban lesznek, ha így folynak tovább a dolgok.

– Jelenleg nagy erővel dolgozunk, önerőből, ahogy tudunk, legjobb tudásunk szerint. Az ár 420 dinár most a nagykereskedelemben, ami még drágulni is fog, de szinte mindhiába, mert egyúttal nem csak a hal ára megy fel, hanem a költségek is, jelentősen – nem könnyű a helyzet, állapítjuk meg. Az embereknek is tisztességes fizetést igyekeznek adni, a környékbeliek dolgoznak náluk, de azt is elmondja, hogy jó lenne, ha külföld helyett itthon tudnánk megtalálni a boldogulást. A kilátások elég elkeserítőek. Hogy hogyan lehetne segíteni a helyzeten, arra is megvan a válasz.

– Több sebből vérzik ez az ágazat, de a legnagyobb probléma az eledel. Az állattenyésztés más területein azért vannak támogatások, de a halgazdálkodásban nagyon gyéren, és nem is arányosan. A megoldás elsősorban az lenne, hogy létrehozzanak egy szakértőkből álló csapatot, mely kidolgozná a megfelelő feltételeket és a támogatási vonalakat. Mi még csak nem is szállíthatunk az Unió területére – magyarázta Krum Anastasov, aki szerint számtalan apró részlet kidolgozásával segíthetnék a tenyésztőket és magának a halfogyasztásnak a népszerűségét is hazai halból, amit tudunk, hogy milyen körülmények között, hogyan neveledik.

Ám a horgászok is találhatnak maguknak ezen a környéken egy valóságos paradicsomot. A Kapitány-rét hét éve használja a közbeszédben csak Velebiti- vagy Oromi-tónak nevezett területet, de nemcsak ők, hanem mint meséli, a megtalált 4 kilométeres hálóról ítélve mások is szó szerint lehalászták a hasznot.

– Lehetne itt szép dolgokat létrehozni, hogy szép fürdőhellyé alakítani, de ez távoli terv. Állami tulajdon lévén a kezünk is meg van kötve. Egyelőre a horgászok paradicsoma, szabadkai, kikindai, magyarkanizsai, zentai horgászok váltják ki az engedélyeket, akár napi, akár heti, havi vagy évi bérletről beszélünk – mesélte az igazgató, aki a terveket illetően elmondta, hogy csak óvatosan, de szeretnék népszerűsíteni a halfogyasztást is, ami az egyik legegészségesebb, ha az itthon neveltről beszélünk. Ő maga a húsból a halat részesíti előnyben és példát is kell mutatnia: „a Mercédeszt dicsérem és Citroent hajtok? Na, nem!"