Trendexpress

Az Orient Express 1883-ban indult el és 1888/89-ben már megállt Belgrádban is. A luxusvonat nemcsak megreformálta a vasúti közlekedést, hanem gazdasági és kereskedelmi fellendülést is ígért. A kerekeken guruló palota, ahogy akkor hívták ezt a vonatot, 18 városban áll meg. A luxusvonat nem volt mindenki számára elérhető, az akkori világi elit és királyi családok mellett, igénybe vették a szolgáltatásait ismert személyiségek is, köztük Winston Churchill, Mahatma Gandhi, Marlene Dietrich, Mata Hari is – emelte ki Smiljana Popov, újságíró, a Beograd za početnike (Belgrád kezdőknek) műsor szerzője és szerkesztője, akivel a huszadik század eleji belgrádi divatról beszélgettünk, amelyre szintén nagy befolyással volt az Orient Express.

– Éppen az újságíró munkámnak köszönhetően alkalmam volt megszállni a Pera Palace Hotelban Isztambulban, abban a híres szállodában, amelyet éppen az Orient Express utasainak építettek ki. Valószínűleg soha az életben ezt nem engedhettem volna meg magamnak, hiszen ez a szálloda ma már szinte múzeum. Többek között megőrizték Agatha Christie szobáját, ahol a Gyilkosság az Orient Expressen című könyvét írta, amelyben említi többek között Belgrádot is – kezdte gondolatait Smiljana Popov, majd rámutatott, éppen az, hogy az Orient Express megállt a mi városunkban is, a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején, majd pedig a két világháború között, a globalizáció szelét hozta el ide. Összekötötte Kelet-Európát Nyugat-Európával, és a legújabb divattrendeket is elhozta Belgrádba. A legnagyobb divatházak képviselői évente négyszer: januárban, áprilisban, augusztusban és novemberben Párizsban mutatták be a legújabb divatkollekciójukat. Egész Európából, így Belgrádból is a divattervezők részt vettek ezeken a bemutatókon, ahol meg tudták vásárolni a nagy francia divatházak modelljeinek másolásához szükséges licencet, illetve gyakran engedélyt is kaptak az adott modellek átalakításához. A vasúttal már a legszebb anyagok beszerzése is könnyebb lett, a Párizsból megrendelt kelmék akár három nap alatt megérkeztek, sőt a legújabb divatot rövid időn belül meghozhatták Belgrádba: a divatbemutatók után két héttel a divatos belgrádi nők és férfiak már a legújabb párizsi divat szerint öltözködhettek.

– A két világháború között Belgrádot kis Párizsnak nevezték, sőt úgy tartották: ha Párizsban elered az eső, Belgrádban nyitják az esernyőket. Még a mai rohanó világi viszonylatban is érzékelhető, milyen erős volt a vágy, hogy Belgrád lépést tartson a párizsi történésekkel – mutatott rá Popov, majd a politikai kapcsolatok erősödésére mutatott rá. Kiemelte, különösen 1903-tól, a Karađorđević család újbóli trónra jutásától, Belgrád Franciaországgal virágzó kapcsolatokat ápolt. 1909-ben a belgrádiak 18 külföldi divatmagazinhoz tudtak hozzájutni: – Ma sem lehet ennyi fajta külföldi divatmagazint találni az újságárusoknál – hangsúlyozta.

Az első világháború utáni veszteségek, a járványok és szegénység után az emberek vágytak az életre, a 20. század húszas évei új szokásokat hoztak. Ekkor már mainstream lett a párizsi divat, azzal, hogy még a 19. század végén megépült az első bevásárlóközpont Belgrádban. Amikor 1907-ben megnyitották, építészeti csodának számított, ugyanis a szecesszió, az akkori legkorszerűbb építészeti stílusban épült fel. Ez volt az első olyan hely, ahol nem külön szaküzletekben, piaci pultoknál, hanem egy egységes térben vásárolhattak az emberek, mint Nyugaton. Bencion Buli népképviselő, a belgrádi zsidó közösség képviselője ruházott ebbe. Érdekes, hogy az öccse, Hugo Buli hozta Belgrádba az első futball-labdát, neki köszönhetően játszották le az első labdarúgó-mérkőzést is itt.

Smiljana Popov kiemelte, a sport, a feminizmus és a divat szoros összefüggésben van. A nők a 19. század fűzőiben és sokrétegű szoknyáikban egyszerűen divatbabák voltak. A bőrük sem látszódhatott ki. Hatalmas kalapokat viseltek, kesztyűt, olyan cipőket, amelyek eltakarták a bokát. Abban az időben az öltözködésük tükrözte a nők alárendelt, passzív helyzetét is, hiszen azokban a ruhákban csak ülni tudtak, még a sétálás is nehézkes volt a merevítők miatt. Öltözködni sem tudtak egymaguk, és az érzéseiket sem tudták kifejezni, annyira szorosak voltak azok a fűzők. Miután a sporttevékenységek iránt elkezdtek érdeklődni a nők, illetve a politikai és emberi jogok iránt is, ami addig a férfiak kiváltsága volt, a divat is a férfias vonalak felé mozdult el.

– Erre nagy hatással volt az első világháború is, hiszen miután a férfiak a frontra mentek, vagy odavesztek, a nőknek kellett átvenni a feladataikat otthon is, a fegyvergyárban is, a fronton is ápolóként. Olyan ruhákat kezdtek el viselni, amelyekben mozogni tudtak – magyarázta Smiljana Popov. A divat a női szabadság elérésében eszközként is szolgált a 20. században, hangsúlyozta.

– Egyébként a vajdasági szabók nagy szerepet játszottak a divattudatosságban, hiszen ők már a 19. század első felében divattrendeket hoztak ezekre a területekre – mondta Smiljana Popov. Folytatta: – A 20. században jelent meg az úgynevezett garson, férfias divat, a bubi frizura, amit a némafilmek dívái viseltek – mondta. Ekkor már a nők testideálja többé nem a homokóra, az egyenes szabással eltűnik a test vonala.

– A világban Coco Chanel volt az első, aki kiharcolta, hogy a nő nadrágot viselhessen, de az én édesanyám mesélte, hogy nekik még a hatvanas években tilos volt az iskolában nadrágot viselni, vagyis nálunk ez a harc tovább tartott – mutatott rá. Kiemelte, a garson divattal a nők elkezdtek erősebben sminkelni, akkor kezdték el a szájukat szív formában festeni, előkerült a piros rúzs. A nők is dohányoztak, a szipka divatelem lett. Egy olyan patriarchátusban, mint ami az akkori Belgrádot jellemezte, ez nehezen volt elfogadható.

– Mégis voltak divattervezők, mint Rebeka Jakovljević Amodaj, aki csupán három évvel később, mint Coco Chanel, 1919-ben megnyitotta az első szalonját. Rebeka Jakovljević Amodaj egy zsidó nő volt, aki 11 testvérével korán elveszítette szüleit, és el kellett, hogy tartsa a családját. Varróként gyorsan önállósult. Kiváló üzleti érzékkel rendelkezett és nagyon jó kapcsolatokat ápolt a francia divatházakkal. Ő volt egyike azoknak, aki éppen az Orient Expresszel utazott Párizsba, hogy megszerezze a modellek licencét, de kiváló érzékkel az ügyfelei alkatához és haja színéhez alakította a ruháit. Az ő szalonjában a ruhát nem katalógusból, vagy magazinból választották ki az ügyfelek, hanem modellek felvonulva mutatták be a legújabb divatos ruhákat. Ez újdonságnak számított. A szalon megnyitása után csak 9 év telt el, és ő már ismert személyként nyilatkozott az egyik divatlapnak. A divattervezők a két világháború között már közszereplőknek számítottak. Rebeka Jakovljević Amodaj, aki a belgrádi sikk egyik megteremtője volt, 1928-ban 36 nőt foglalkoztatott, heti szinten 5 ruha komplettet készített el a királyi család számára. Még Branislav Nušić is említést tett róla az egyik regényében. Túlélte a második világháborúban a haláltábort. Ezt követően, 1948-ban Izraelbe ment, ott folytatta tevékenységét – tudtuk meg. Az ő szalonja már nincs meg.

– Az egyedüli divatüzlet, ami az akkori, a két háború közötti belgrádi divatot meghatározó üzletből megmaradt, az Ercegovac kalapüzlet a Terazijén. Ma is, csaknem száz évvel később is stílust képvisel az, aki ott készíttet kalapot magának – mutatott rá, majd hozzátette: – Ma újra divatba jöttek a kalapok, de akkor, amint egy nő betöltötte a 15. életévét, kalapot viselt. Dáma csak akkor lehetett valaki, ha kalapot tett a fejére.

Ma már az akkori divatot képviselő ruhákból kevés maradt meg, néhányat azonban még őriznek a belgrádi múzeumok, köztük a Jevrem Grujić Háza (Dom Jevrema Grujića) is, ahol a beszélgetésünket folytattuk. Itt őrzik a legrégebbi menyasszonyi ruhát is, amit még 1854-ben készítettek. Jelena Grujić viselte, amikor 16 évesen hozzáment Jevrem Grujićhoz.