A Magyar Szó fennállásának 80. évfordulója alkalmából Értékmentés és jövőképépítés a kisebbségi sajtóban címmel életre hívott szakmai konferencia második panelbeszélgetése alkalmával Erős Kincses Krisztina újságíró moderálásával Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke, Antalovics Péter, a Magyar Szó újságírója, szerkesztője, Csordás Árpád, a Magyar Szó nyugalmazott sportújságírója és Máriás Endre, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke a kultuszteremtés és az identitáserősítés témáját boncolgatták.
Erős Kincses Krisztina (Fotó: Dávid Csilla)
A résztvevők a sport tekintetében járták körbe a kérdéskört, amellyel kapcsolatban kiemelték, hogy térségünk sportolói az elmúlt évek, évtizedek alatt rendre elkényeztettek bennünket nemcsak kiváló eredményeikkel, hanem példamutató hozzáállásukkal, kitartásukkal és hazafiasságukkal is. Szöllősi György a sport nemzetegyesítő szerepét hangsúlyozta, kiemelve, hogy mai világunkban ez az egyik legnagyobb összetartó erő, amely pártállástól, vallási hovatartozástól, társadalmi osztálytól függetlenül képes összekovácsolni egy egész nemzetet, ezért – mint mondta – meg kell becsülnünk azokat a közösségteremtő jelenségeket, erőket, amelyek képesek ilyen hatást kifejteni.
Szöllősi György (Fotó: Dávid Csilla)
– A legjobb példa erre talán a labdarúgó-válogatottunk, amely ha pályára lép egy-egy világversenyen, akkor a földkerekség minden táján nemzeti mezbe öltözve szurkolnak együtt a magyarok. A nemzeti identitásunk megőrzése és fennmaradása, az önbecsülésünk, az egységes közösségé formálás szempontjából a sport tulajdonképpen egyenértékű a kultúrával és az oktatással. A futball valójában földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül közösséggé kovácsolja mindazokat, akik követik és szeretik. Például ennek a közösségszervező erőnek, és a futball kulturális jelenségének klasszikus alakja Puskás Ferenc. Nem véletlenül lett Almási Tamás 2009-ben bemutatott filmjének a címe Puskás Hungary. Az ötletét az adta, hogy Puskás rajongói levelei között anno érkezett egy Svédországból, amin nem szerepelt cím, csupán annyi állt rajta: Puskás Hungary. A postás ennek ellenére természetesen megtalálta, ami tökéletesen szemlélteti Puskás Ferenc szerepét a közösségben. Vannak a szakmájuk elitjébe tartozó, világszerte ismert és elismert magyarok, ám Öcsi bácsi népszerűsége mégis kiemelkedik közülük. Ehhez a foci vitathatatlanul hozzájárult, hiszen egy olyan műfajt, „szakmát” űzött, amely a XX. században korábban nem látott térhódításba kezdett. Nem elhanyagolandó tény az sem, hogy magyarsága mellett csupa pozitív jelzőt társítanak a személyéhez, ezek közé tartozik a virtuozitás, a jókedv, a nagylelkűség, a tökéletes szakmai tudás. Minden országban egy picit más Puskás-képet őriznek attól függően, hogy milyen eredményeket ért ott el, melyik életszakaszban ismerték meg, de száz százalékban pozitív kultusz övezi a személyét, csupa jó dolog jut róla az emberek eszébe. Keserédes tény ugyan, ám mégis be kell vallani, hogy Magyarország természetesen ez alól is kivétel. A Puskás-jelenség nem mindig örvendett közmegbecsülésnek, hiszen egy időben a tudatos imázsrombolás volt jellemző a személyével kapcsolatban. Ez egy egészen sajátos és szomorú jelenség, hiszen 1956 után azzal kellett szembesülni, hogy az ország addigi legnépszerűbb emberét mindenáron rossz színben akarták feltüntetni, igyekeztek ellenszenvessé tenni mindazok számára, akik korábban csak azt olvasták az újságban, hogy ő a legjobb. Két szakaszra bontható a diktatúra Puskással kapcsolatos „hadviselése”: az elsőt a hallgatás, a másodikat a lesajnálás, a kifigurázás, a lekicsinylés jellemezte.
Ezeket a felhangokat Görögországban, Spanyolországban, Egyiptomban és a világ többi részén egyáltalán nem ismerik. Szerencsére, ahogy a klasszikus értékekkel lenni szokott, az idő múlása nem halványítja az Aranycsapat, vagy Puskás személyes sikereinek, egyéniségének a dicsfényét, hanem sokkal inkább kiemeli azokat. Az ő személyi kultusza alkalmas arra, hogy egyrészt egyesítse a magyarságot, másrészt általa könnyen eljuthatunk az új generációk szívéhez is. A kultuszteremtés másik fontos jellemzője az időtállóság, ami Puskás Ferenc esetében szintén jelen van. A Puskás-jelenség azért érinti meg könnyen a mai gyerekeket is, mert befogadható értékeket képvisel. Egyszerűbben fogalmazva, a foci ma is rendkívül népszerű, elég csak annyit mondani, hogy Puskás háromszor megnyerte a Bajnokok Ligáját, és a fiatalok máris tisztában vannak a jelentőségével. A materialista és digitális világ ebben szerencsére a kezünkre játszik, számos formában és platformon elérhetők ezek az adatok, s könnyedén beszippantják a gyerekeket.
De nem is kell nekünk Puskás Ferencig menni, ha ragaszkodunk az identitáserősítés témaköréhez. Annak ékes példája lehet Árok Ferenc is, aki újságíróként és futballedzőként is megállta a helyét a nagyvilágban, és soha egy pillanatra sem felejtette el, hogy honnan jött. Az ő egyénisége, sikerei mind alkalmassá teszik arra, hogy egy kultusz épüljön a személye mellé – fejtette ki gondolatait Szöllősi György.
A vajdasági magyarságnak Puskás Ference ugyan nincs, Szeles Mónikája azonban mindmáig van. Az újvidéki teniszező talán az egyetlen olyan sportoló, akit több nemzet is büszkén nevezett sajátjának, és akinek még az országváltást sem rótták fel komolyabban. Csordás Árpád elsősorban Szeles Mónika szerethetőségére igyekezett rávilágítani, emellett felhívta a figyelmet az újságírók és média elvitathatatlan szerepére is a kultuszteremtés folyamatában.
Csordás Árpád (Fotó: Dávid Csilla)
– Szeles Mónikának sajnos nem volt szerencséje. Az 1993-as hamburgi eset miatt csupán néhány éves profi pályafutás után gyakorlatilag be is fejezte a karrierjét. A női tenisztörténelem ma már egész más neveket emel ki, holott Mónika lehetett volna a tenisz Puskás Ference. Némely rekordját a mai napig nem döntötték meg, és nem is valószínű, hogy erre a közeljövőben sor kerül majd. Nagykorúsága előtt nyert nyolc Grand Slamet, amit manapság megközelíteni sem tudnak. Mónika nem volt verhetetlen, néhány ellenféllel szemben nehezen találta fel magát, egy-egy borítás kevésbé feküdt neki, ám még nagyon hosszú út állt előtte. Ennek az útnak a bejárására azonban sajnos nem volt lehetősége, holott biztos vagyok benne, hogy minden idők legnagyobbjaként emlegethetnék, akárcsak Novak Đokovićot. Mónika pályafutásának alakulásában édesapja korai halála is közrejátszott. Akkoriban még nem tudtak olyan reklámhadjáratot kezdeni, mint manapság, hiszen a 80-as, 90-es években erre még nem fektettek akkora hangsúlyt. Manapság viszont már azt tapasztaljuk, hogy az a népszerű sportoló, aki a médiaplatformokat uralja, és nem az, aki a pályán a legeredményesebb, vagy aki csúcsokat dönt. Pedig Mónikát nemcsak Szerbia, hanem az egykori Jugoszlávia minden tagállama magáénak érezte, szerette és tisztelte, ami különösen a 90-es években volt igazi fegyvertény. A sportújságírásnak ezért is van kiemelkedő jelentősége a kultuszteremtés és az identitáserősítés témakörében, hiszen a mi feladatunk nemcsak a legnagyobbak figyelemmel kísérése, hanem a környezetünk tehetségeinek bemutatása és népszerűsítése is. A mi közösségünknek rendkívül fontos, hogy a vajdasági magyar sportolók, fiatalok és idősebbek egyaránt teret kapjanak a médiában, és ne csak ők, hanem a közösség is sajátjaként élje meg az elért eredményeiket.
Ez rendkívül fontos az identitástudat megőrzésében – magyarázta Csordás Árpád.
Antalovics Péter leginkább az identitáserősítés és a kultuszteremtés párhuzamát boncolgatta, két példával szemléltetve a közöttük lévő erős kapcsolatot.
Antalovics Péter (Fotó: Dávid Csilla)
– Nikola Jokić az elmúlt években Novak Đokovićtyal összemérhető nagyságú sportolóvá nőtte ki magát, az NBA elmúlt négy idényében háromszor választották meg a sorozat legértékesebb játékosává, egyes helyeken ezt úgy nevezik, hogy a világ legjobb kosárlabdázójává. Esetében egyidejűleg zajlik a kultuszteremtés és az identitáserősítés. Szülővárosában, Zomborban nagyon sok helyen megjelenik az ő kulturális kisugárzása, akár a kosárcsapatot, akár a lóversenypályát vesszük górcső alá. Az általános iskolájában például egy hatalmas falfestménnyel tisztelegnek egykori diákjuk előtt. Nyugat-Bácska egy multikulturális, multietnikus közeg, ezért egy komplex identitást is ad, ezt a mindennapjainkban is tapasztaljuk. Ugyanakkor Jokić kapcsán a jugonosztalgia is erősen jelen van, hiszen időről időre felmerül a kérdés, mire lenne képes a jugoszláv kosárlabda-válogatott vele és Luka Dončićtyal. Jokić nagyságát a világ is felismeri, hiszen Michael Jordannel emlegetik együtt. Vitathatatlan, hogy ha a következő néhány évben is hasonló teljesítményre lesz képes, akkor bekerül a valaha volt legnagyobb NBA-sztárok közé. Újságíróként megtiszteltetés napról napra egy ilyen pályafutást figyelemmel kísérni és az olvasók elé tárni. A magyar kerékpársport esetében ugyancsak a szemünk előtt íródó történelemről beszélhetünk, a sportág utóbbi tíz-tizenkét évben mutatott fantasztikus felívelése már önmagában sikersztori. Az ehhez vezető tényezők, a Tour de Hongrie újraindítása, stabil anyagi és marketing hátterének biztosítása, az utánpótlás-nevelés, a kialakított bázisok fenntartása feltették Magyarországot a kerékpársport térképére. A magyar körverseny stabilizálódása, valamint Valter Attila és Vas Blanka sikeres pályafutása kapcsán egyértelműen kultuszteremtésről beszélhetünk. Ennek kiváló példája ez utóbbi olimpiai szereplése, hiszen egy olyan sportágban sprintelt az ötkarikás dobogóért, ami leginkább a nyugat-európai nyomásnak köszönhetően csupán az utóbbi években vált az egyik legkompetitívebb versenysportággá. A szemünk előtt válik az egyetemes magyar sport részévé olyan maradandó érték, ami nem csupán egy-két év hozadéka – fogalmazott Antalovics Péter, aki leszögezte, az újságíróknak és a médiának kötelessége hozzájárulni mindehhez.
Megállapításával Máriás Endre is egyetértett, aki egyebek mellett a média és az újságírók felelősségének fontosságát is kiemelte.
Máriás Endre (Fotó: Dávid Csilla)
– Azt, hogy mindaz, amiről beszélgetünk, mennyire fontos részét képezi a mindennapjainknak, mi sem bizonyítja jobban annál, hogy valószínűleg mindannyian szembesültünk már azzal a jelenséggel, hogy amikor valamely távoli országban jártunk – amelynek a lakóiról azt sem feltételeztük volna, hogy tudják, hogy egyáltalán létezik az az ország, amelyből érkeztünk, azt meg főleg nem, hogy azzal is tisztában vannak, hol helyezkedik el –, és megkérdezték tőlünk, hogy honnan érkeztünk, milyen nemzetiségűek vagyunk, amire azt válaszoltuk, hogy Szerbiából érkeztünk, magyarok vagyunk, akkor szinte azonnal Novak Đokovićtyal vagy Puskás Ferenccel azonosítottak bennünket, ami azután nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy még kedvesebbek legyenek velünk, illetve még nagyobb nyitottsággal viszonyuljanak hozzánk. Ennek a felemelő érzésnek a súlyát talán nem is érezzük át igazán addig, amíg a saját bőrünkön meg nem tapasztaltjuk. Be kell vallanom, sokáig magam is így voltam ezzel, ugyanakkor elképesztően jó érzéssel, sőt büszkeséggel töltött el, amikor a világ egyik eldugott szegletében éppen velük azonosítottak – hangsúlyozta Máriás Endre, hozzátéve, ezzel bizonyára nincs egyedül, hiszen valószínűleg nagyon sokan éltek már át hasonló élményeket akár velük, akár más sportolókkal kapcsolatban.
– Nagyon sokszor tapasztaljuk azt, hogy a média nem minden esetben azokat a személyeket állítja piedesztálra, akik arra valóban rászolgálnának, vagy akik teljesítményük, értékrendjük, esetleg emberi nagyságuk folytán méltók lennének rá, hanem egészen más szempontok alapján válogat, a sport világa azonban olyan világ, amelyben a valódi teljesítmények nehezen kérdőjelezhetők meg, ugyanúgy, ahogy a befektetett munkának, mint a siker felé vezető út alappillérének az értékét is csak nagyon nehezen írhatják felül más szempontok, bár azért nyilvánvalóan, ahogyan elnök úr is utalt rá, erre is láthattunk és láthatunk ma is törekvéseket, köztük eredményesebbeket és kevésbé eredményeseket is. Egyebek mellett éppen ezért tekinthető rendkívül fontosnak az újságírók és ezen belül a sportújságírók felelőssége, hiszen korántsem mindegy, hogy kiket és milyen szempontok alapján állítanak példaképekként a felnövekvő generáció tagjai elé. Azt hiszem, hogy a felsorolt nevek kivétel nélkül alkalmasak erre, ahogyan arra is, hogy hozzájáruljanak identitásunk bizonyos rétegeinek erősítéséhez is, csakúgy, mint a szűkebb környezetünkben élő kiváló sportolók közül oly sokan, és éppen emiatt törekszik a Magyar Szó a kezdetektől fogva mind a mai napig arra, hogy minél szélesebb körben is megismertesse, sőt, ha lehet, akkor népszerűsítse is a vajdasági magyar sportolókat, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ma is sok olyan kiváló sportolónk van, akik a világ legjobbjai között is megállják a helyüket. Reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz, és még nagyon sokáig lesz majd lehetőségünk arra, hogy együtt szurkoljunk nekik és együtt legyünk büszkék rájuk – fogalmazott a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese.
A Kultuszteremtés és identitáserősítés mottóval életre hívott kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy mind a magyar, mind a vajdasági és ezen belül a vajdasági magyar sportélet jócskán büszkélkedhet olyan egykori és jelenlegi kiválóságokkal, akik hazájuk hírnevének öregbítése mellett jelentős mértékben hozzájárulnak nemzeti identitástudatunk erősítéséhez is, illetve mindeközben arról sem feledkeztek, feledkeznek meg, hogy jó példával szolgáljanak a felnövekvő generációk tagjai számára.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele
