Feltárni a hitet az emberek előtt

Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetést adományozott többek között Szabó Károly hitoktatónak, a szabadkai székhelyű Keresztény Értelmiségi Kör korábbi elnökének is, aki a vajdasági magyarság összefogását és megmaradását elősegítő áldozatos munkája, kimagasló közösségépítő tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át. A Keresztény Értelmiségi Kör a megalakulása óta Vajdaság-szerte nagy figyelmet fordít a hívők oktatásárа, illetve а különböző programok szervezésére, Szabó Károly pedig a kezdetektől fogva igen aktív szerepet vállаlt és vállаl a szervezet működtetésében. A rаngos elismerés kapcsán a KÉK-ben végzett munkájáról és sok egyéb fontos témáról beszélgettünk.

Hogyan indult a pályafutása? Milyen családban nőtt fel?
– Munkáscsaládból származom, édesapám vasesztergályos volt, édesanyám fizikai munkás, mindketten a Partizan kerékpárgyárban dolgoztak. Az általános iskolát Szabadkán végeztem, majd a Paulinumba iratkoztam, és ott fejeztem be a gimnáziumot. Ezt követően teljesítettem a kötelező sorkatonai szolgálatot, majd amikor hazajöttem, elkezdtem a kerékpárgyárban dolgozni. A középiskolát újra kellett járnom, mivel abban az időben a Paulinumot nem ismerték el. A 9. és 10. osztályt a Munkásegyetemen egy év alatt befejeztem, majd jogi szakközépiskolában folytattam a tanulmányaimat. Utána nem tanultam tovább egészen addig, amíg a püspökség meg nem nyitotta a Teológiai Katekétikai Intézetet, akkor ugyanis úgy éreztem, hogy valahol folytathatnám azt az utat, amit a középiskolában elkezdtem. Az első generációval be is iratkoztam a főiskolára, ahol hitoktatóként végeztem. Keveset dolgoztam hitoktatóként, mert nem sokkal később Harmath Károly atyával, Miskolczi József vállalkozóval és még néhány taggal megalapítottuk a Keresztény Értelmiségi Kört, és megkezdtük azt a munkát, amiért most elismerésben részesülhettem.

Az, hogy több évnyi kihagyás után visszatért a teológiai tanulmányokhoz, azt jelenti, hogy a hit mindig is meghatározó szerepet játszott az életében?
– A szüleim nem voltak kimondottan vallásosak. A keresztény ünnepeket megünnepeltük ugyan, templomba azonban nem igazán jártak. Édesanyám csak azután járt gyakrabban templomba, miután felvettek a középiskolába. Amikor beírattak hittanra, megszerettem a templomot, elkezdtem ministrálni, és az első áldozást követően is ott maradtam a plébánián, a plébános közelében, mindeközben valahol felébredt bennem a hivatás iránti vágy. Azt, hogy a Paulinumba iratkoztam, a jó Isten kegyelmének tulajdonítom. A paulinumi éveim alatt azonban olyan csalódások értek, amelyek miatt úgy döntöttem, nem ilyen irányban szeretném folytatni a tanulmányaimat. Idővel mégis beláttam, hogy Isten nem bűnös ebben, és nem szabad tőle távol maradnom. Ezt az életben meg is hálálta nekem a jó Isten, hiszen immár 44 éve szép és boldog házasságban élek a feleségemmel, két leánygyermeket neveltünk fel, akik ma már saját lábukon állnak. Amikor beiratkoztam a Teológiai Katekétikai Intézet képzésére, hitoktató szerettem volna lenni, a sorsom azonban úgy alakult, hogy miután a KÉK megkezdte a munkáját, teljes állásban ott dolgoztam, és az ottani tevékenységek minden időmet lekötötték.

Hogyan emlékszik vissza a Keresztény Értelmiségi Kör megalapítására? Mi volt az eredeti célkitűzésük, és mennyiben sikerült azt teljesíteniük?
– A KÉK 2002 augusztusában kapott munkaengedélyt. Azután elkezdtük bejárni a vajdasági településeket, a plébániákat és megalapítani a helyi csoportokat. Összesen negyvenkilenc helyi csoportot alapítottunk meg. A szervezet 2003. április elsején hivatalosan is megkezdte a működését. Amikor megalapítottuk a KÉK-et, az a gondolat vezérelt bennünket, hogy a rendszerváltás után nagyon sok olyan ember van, akinek a hite megmaradt a gyerekkori szinten, beleértve mindazt, amit az első áldozásig, bérmálkozásig megismert, megtanult, annál tovább ugyanis nem nagyon léptek az emberek. Szerettük volna feltárni előttük a hitet, illetve magát a hitnek a tudományát is. Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy a rendszerváltást követően, miután már nem tiltották a templomba járást, megpróbáljuk megszólítani az értelmiséget. Bíztunk abban, hogy a tanítókat, orvosokat, ügyvédeket, vagyis azokat az embereket, akiket a kommunizmus alatt eltiltottak az egyháztól, vissza tudjuk majd hívni. Ez azonban nem igazán sikerült – bár természetesen vannak olyan tagjai is a KÉK-nek, akik a magasabb értelmiséghez tartoznak. A munkánk során azonban rájöttünk arra, hogy az egyszerű emberekhez kell szólnunk, azokhoz, akik templomba járók, ám nem igazán ismerik a hitüket. Ők vallásos emberek, sok esetben azonban még sincsenek tisztában bizonyos hitigazságokkal, tanításokkal. Igyekeztünk minél többet nyújtani azoknak az embereknek, akik már itt vannak velünk az egyházban. Ahol a helyi plébánossal meg tudtuk beszélni, ott a hittanteremben vagy a plébánián tartottuk meg az előadásainkat. Ahol erre nem volt lehetőség, ott a helyi közösségek épületeiben, vagy a művelődési otthonokban szerveztük meg azokat, vagyis bárhol, ahol befogadtak bennünket. Mindenekelőtt edukációval foglalkoztunk. A kezdeti időszakban elsősorban vajdasági előadóink voltak, azok a papok, akik felismerték, hogy mit jelent a KÉK. Itt meg kell említenem dr. Benyik György atyát, akinek az idén lesz az aranymiséje, ő ugyanis fél éven keresztül rendszeresen átjárt hozzánk Szegedről, előadásokat tartott és rendkívül sokat segített nekünk. Sok vajdasági pap adott és ad elő a mai napig, az elnökségünkben is a tizenegy tagból négy pap. Állandó és jó együttműködésünk van az egyházzal, ugyanis felismerték, hogy nem jelentünk számukra konkurenciát, hanem inkább rajtunk keresztül is tudnak szólni az emberekhez. Minden pap oktatni szeretné az embereket, de el kell ismerni, hogy a szentbeszédekben, amiket vasárnaponként tartanak, vagy akár a hétköznapokban is elmondanak, nem tudják úgy kifejteni a vallási igazságokat, mintha egy-egy témát külön is feldolgoznának.

A magyar állami kitüntetés indoklásában a KÉK közösségépítő szerepét is hangsúlyozták. Ön szerint ebből a szempontból mennyire volt sikeres az elmúlt két évtizedben végzett munkájuk?
– Szerintem sikerült létrehoznunk egy közösséget. A kezdetektől tartunk hitismereti napokat, lelki napokat, különböző programokat. Ezeket igyekszünk más-más településekre vinni, ám úgy szervezzük meg a programjainkat, hogy azokra egész Vajdaságból el tudjanak jönni az emberek, akik mára jól ismerik egymást, örülnek a találkozásnak és a barátkozásnak. Itt kell elmondanom azt is, hogy nagy változást jelentett a szervezetünk életében az, hogy 2010-ben aláírtuk az együttműködési megállapodást a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségével. Tizenöt éve szoros kapcsolatot ápolunk, és ennek köszönhetően nemcsak a KÉK tagjai ismerték meg egymást, hanem a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagjaival is sikerült kapcsolatot létesítettünk. Ebben az is közrejátszott, hogy közös programjaink is vannak, közös lelki napokat, zarándoklatokat szervezünk. A Magyar Arany Érdemkeresztre is a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége terjesztett fel, amiért nagy-nagy hálával és köszönettel tartozom nekik. A KÉK nyitott nemcsak a katolikus, hanem a többi történelmi egyház felé is, így a református és az evangélikus egyház képviselői is tagok lehetnek nálunk.

Az előadásokon, lelki napokon kívül milyen projektjeik vannak?
– Az edukáció mellett számos egyéb programot is szervezünk. Egyik legutóbbi projektünk a keresztfelújításokra irányult, ami a magyarországi KÁMME Alapítvány segítségével valósult meg. Ennek keretében hét vagy nyolc út menti keresztet újítottunk fel Vajdaság területén. Külön öröm a számunkra, hogy amikor megkezdtük ezeknek a renoválását, sok helyről hallottuk, hogy maguk a települések lakói is több keresztet felújítottak. Nagyon sikeres akció volt ez, nemcsak amiatt, amit mi csináltunk, hanem amiatt is, mert ezáltal elindítottunk egy folyamatot. Emellett például képkiállításokat is szerveztünk és képzőművészeket is tudtunk magyarországi alkotótáborokba küldeni. A kezdetek óta jelen vagyunk a világhálón, ami elsősorban Miskolczi Józsefnek köszönhető. A COVID ideje alatt a Magyar Nemzeti Tanács segítségével sikerült egy új, modern honlapot létrehoznunk, ahol napi szinten tudunk újdonságokkal szolgálni a követőinknek.

A nyugdíjba vonulása óta is aktív a KÉK-ben?
– Két évvel ezelőtt vonultam nyugdíjba. Irodavezetőként akkor fejeztem be a munkámat, de a jóisten kegyelméből sikerült egy nagyon szorgalmas és jó fiatalembert találnunk, aki a helyembe lépett, és akinek egy évvel később át tudtam adni az elnökséget is, így most már minden szempontból ő az utódom. Én továbbra is az elnökség tagja vagyok, és ahol csak lehet, segítek. Például elég sok zarándoklatot szervezünk, és ezekből igyekszem kivenni a részem. Természetesen most valamivel nyugodtabb az életem, mint korábban, elnökként és irodavezetőként, de szinte nincs olyan nap, hogy ne lenne valamilyen programom, azzal, hogy most már nem kell négy-ötféle program után szaladnom egy nap, hanem be tudom osztani a feladatokat a hét napjaira. A feleségem is nyugdíjas, és vele is több időt tudok együtt tölteni, igyekszünk utazni is. Olvasni gyerekkorom óta szeretek, szinte az egész életemet végigolvastam, a mai napig sokat olvasok, nemcsak a tudományos jellegű könyveket forgatom szívesen, hanem a regényeket is nagyon szeretem.