Prof. dr.Josip Ivanović, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja hosszú évtizedek óta fáradhatatlanul és elhivatottan végzi a munkáját. A középiskolát a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnáziumban végezte, ezt követően iratkozott be a Zágrábi Egyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia – pedagógia – szociológia szakára. A pályafutása a szabadkai Sonja Marinković Általános Iskolában kezdődött iskolapedagógusként, majd a szabadkai Lazar Nešić Vegyészeti-technológiai Iskolába került, ahol úgyszintén iskolapedagógusként tevékenykedett.
A váltás akkor érkezett az életébe, amikor felvették a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnáziumba, ahol tanárként dolgozhatott. Ez idő alatt végezte el a magiszteri képzést pedagógiából a Zágrábi Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Ezután a szabadkai SvetozarMarković Gimnáziumban filozófia- és szociológiatanárként dolgozott. Az Újvidéki Egyetem zombori Tanítóképző Karán is előadott, azután 2006-ban kezdte meg munkáját a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. Közben a neveléstudományok doktora címet is megszerezte.
Személyében egy végtelenül kedves, szerény és bölcs embert ismerhetünk meg, akinek a magyar kultúra ápolása és megőrzése rendkívül fontos. Egész élete során arra törekedett, hogy segítő kezet nyújtson nemcsak diákjainak, de embertársainak is, ezért a vajdasági magyar közösség érdekében végzett több évtizedes áldozatos tevékenysége elismeréséért Áder János, magyar köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki.
Hogyan fogadta a magyar állami kitüntetés hírét?
– A kitüntetés óriási megtiszteltetés volt számomra. Örömmel vettem, hogy felfigyeltek a törekvéseinkre és a cselekedeteinkre. Még mindig aláhúzom azt, amit a díj átvételekor a beszédemben mondtam. Egyetemi tanár vagyok, az oktatás szolgája, eddig is lelkiismeretesen tettem a dolgom, és a jövőben is ezt teszem. Munkatársaimmal együtt dolgoztunk, és csapatban tudtunk eredményeket elérni. Tehát maga a kitüntetés nemcsak a saját érdemem, hanem mindannyiunk érdeme is. Az elismerés végtelenül lekötelez, így a jövőben még nagyobb erőfeszítéssel munkálkodunk azon, hogy fiataljainkat az itthon maradásra ösztönözzük. Célunk, hogy a bölcsödétől az általános- és középiskolán át az egyetemig biztosítsuk azt a lehetőséget, hogy anyanyelven tanuljanak gyermekeink.
Milyen gyermekkora volt? Mikor döntötte el, illetve mikor tudatosult önben, hogy a pedagógusi pályára szeretne lépni?
– Szép gyermekkorom volt. Engem a szüleim vallásosan neveltek. Amit tőlük kaptam, a legjobb és legszebb örökségem részének tekintem. A hit mindig is fontos volt számomra.
Zomborban születtem, azonban a családommal később Szabadkára költöztünk, így az általános iskolát már a szecessziós városban kezdtem el. Mindig is jó voltam matematikából és erre fel is figyelt a tanárom ötödik osztályos koromban. Emlékszem, egy alkalommal bekopogott hozzánk egy hatodikos diák azzal az ürüggyel, hogy a tanára elküldte, hogy keressen matematikából egy kiemelkedő tanulót, aki segít nekik megoldani egy feladatot. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy én lettem a választott. Hirtelen elkapott az izgatottság érzése, de úgy gondoltam, meg tudok birkózni a rám szabott feladattal. A feladványt sikerült helyesen megoldanom, amiből kifolyólag a hatodik osztályos matematikatanár felkért engem, hogy a téli szünetben korrepetáljak hét diákot az osztályából. Amikor véget ért a szünet, a pedagógus kikérdezte a szóban forgó tanulókat, és azt vette észre, hogy lényegesen többet tudnak, mint azelőtt. Számomra ez egy óriási sikerélmény volt, nagyon örültem és jó érzéssel töltött el, hogy tudtam nekik segíteni. Valahol ott dőlt el bennem, hogy tanár szeretnék lenni. Azután egész életemben arra törekedtem, hogy a pedagógusi pályára léphessek.
Szeretett tanulni?
– Szerettem, ahogy szeretek még a mai napig is új dolgokat elsajátítani. Mindemellett úgy gondolom, hogy a kutatásokból mindig jó példákat lehet meríteni, ami egy izgalmas ihletforrást adhat. A fiatalok értékrendszere és értékrendje, annak tanulmányozása mindig is foglalkoztatott. Ezenfelül mindig is érdekelt a fiatalok vallásosságának a kutatása, és a romák oktatási problematikája is.
n Ön horvát nemzetiségű családból származik. Mikor tanulta meg a magyar nyelvet?
– Én már gyermekkoromtól kezdve beszéltem magyarul, ugyanis nálunk a családban mind a két nyelvet használtuk. Édesanyám nagyon sok magyar nyelvű könyvre tett szert és olvasott fel nekem.Már egészen fiatalon rengeteg gyermekkönyvet, de komolyabb regényeket is megismerhettem neki köszönhetően.
2017-ben választották az MTTK dékánjává. Milyen időszaknak éli ezt meg? Milyen célkitűzései vannak?
– Számomra is hihetetlen, de ez az öt év nagyon gyorsan eltelt. Megannyi küszködésen és küzdelmeken estünk már át, de valahogy úgy érezem, hogy Isten áldása sosem került el bennünket.Amikor dékánná választottak, akkor még négy tanulmányi programunk volt, mostanra már hat tanulmányi program fut, és még kettőnek folyamatban van a kidolgozása.
Emellett az egyik legfontosabb célom, hogy ez év végéig sikerüljön a tulajdonjogot átruháznunk a Karra, ugyanis mi ezt már teljesen a sajátunknak érezzük. Törődünk vele, igyekszünk szebbé, kényelmesebbé és jobbá tenni, modern berendezésekkel felszerelni ezt az épületet.
A jövőben legalább nyolc programmal szeretném majd átadni a pozíciómat, beleértve a doktori képzést is, hogy azzal a szlogennel lehessen majd kampányolni, hogy ,,Óvodától-doktorátusig, anyanyelven, itthon.” Nemrégiben gazdagodtunk a kommunikátori szakkal is, amelyhez egy mesteri fokozatot is akkreditálni szeretnék. Talán még a kultúratudománnyal kellene jobban foglalkozni, meg a hagyományőrzéssel.Jó lenne szorosabb kapcsolatba kerülni a falusi iskolákkal, főleg a szórványvidékiekkel. A hagyományt nemcsak tisztelni és őrizni szükséges, hanem élni is kell vele. Meg kell találni ennek a korszerű formáját és népszerűsíteni kell. Az identitás megőrzése nagyon fontos. A jövőben még nagyobb erőfeszítéssel munkálkodunk azon, hogy fiataljainkat az itthon maradásra ösztönözzük. Ezt igyekszünk minden erővel megvalósítani. Az MTTK-n fantasztikus lehetőségeink vannak arra, hogy különféle kulturális rendezvényeket szervezzünk. Van egy gyönyörű amfiteátrumunk és dísztermünk is, amelyet ki kell használni. Szeretnék arra is összpontosítani, hogy jeles előadókat, akadémikusokat hívjunk el, olyanokat, akik mondanivalójukkal tudják a lelket tartani bennünk. Ezekre az eseményekre akarunk minéltöbb embert idevonzani. Emellett, mint ismeretes, volt egy számottevő, jelentős támogatásunk is a Magyar Kormány részéről, mely összegből sikerült felújítanunk a gyönyörűséges Karunkat, ezáltal is szeretnénk ezt az épületet magasztos célokra használni. Itt köszönném meg ismét a Magyar Állam támogatását.
Beszélgetésünk elején említette, hogy már öt éve nem volt szabadságon. Ennek ellenére én egy igazán energikus és lendületes embert látok magam előtt. Mi a titka?
– Ha lehetőségem adódik elutazni egy rövid időre, azt igyekszem maximálisan kihasználni és teljes mértékben kikapcsolódni. Próbálok formában maradni, mert szükségem van minden erőmre. Minden reggelemet egy 10 km-es sétával kezdem. Az csak az én időm. Olyankor szeretek elmerülni a természet adta szépségekben és élvezni a friss levegőt. Sokkal dinamikusabban indulok neki az aznapi feladatoknak is. Van egy sajátos munkatempóm, amihez tartom magam, és ahhoz mérten végzem a dolgaimat.
Mi ösztönzi és motiválja a mindennapok során? Véleménye szerint mi az örök fiatalság titka?
– Egész életem során a kíváncsiság és a tudásvágy motivált. Nyugdíjba vonulás után is ugyanolyan elszántsággal tervezek majd új dolgokat tanulni, mint most. A sétálás mellett a napi rutinom közé sorolható még a reggeli egy óra hossza olvasás is, amit a jövőben is szeretnék megtartani.
A városi képviselő-testület döntése értelmében prof. dr. Josip Ivanovićáldozatos munkájáért szeptember elsején átveheti majd a Pro Urbe díjat is.
