Az El Camino fogalmával először az egyetemi éveim alatt találkoztam, amikor Dorogi Gabriella Embermesék c. sorozatának egyik részéből inspirálódtam egy pályázatra. Abban a történetben egy apa volt a főszereplő, akinek a fia meghalt abban a repülőbalesetben, amikor az Air France Rio de Janeiroból Párizsba tartó járata lezuhant. A szülők sohasem tudtak belenyugodni abba, hogy fiuk már nincs velük, de még csak a temetőbe sem tudnak kimenni hozzá, hiszen az óceán lett a sírja. Attila, mert így hívták a férfit, ekkor elindult, és végigment az El Caminón, hogy a végén belemárthassa kezét az óceánba, és jelképesen elbúcsúzzon a fiától.
Pejin Andrea
Akkor nem gondoltam, hogy egyszer bárki is az ismerőseim köréből végig járja ezt a hosszú utat. Azonban a zentai származású, de Szegeden élő Pejin Andrea megtette idén nyáron. Régóta ismerjük egymást, hiszen az általános iskolában osztálytársak voltunk, de emellett több különóra is összekötött bennünket. Végig kísértem az egyhónapos zarándokútját a Facebook-posztjain keresztül, sőt, ha bevallhatom, szinte alig vártam, hogy este felrakja a képeket, hogy azon a napon hol is járt. Ezt követően már csak a lehetőséget lestem, amikor elkaphatom, hogy elmeséljen nekem mindent. Hát, íme, megvolt a lehetőségem.
Pontosan milyen hosszú is ez a táv?
– Ha a sima, francia útvonalat nézzük, akkor az közel 800 kilométer. Ez a hagyományos út, amely a francia–spanyol határon lévő St-Jean-Pied-de-Portból indul, és tart Santiago de Composteláig. Azonban sokan folytatják az utat az Atlanti-óceánig, a Finisterre-fokig, amely a világ végeként híresült el. Ha ezt is belevesszük, meg még egy pár kitérőt, akkor cirka 930 kilométerről beszélünk.
Francia útvonal nagyvonalakban
Honnan jött az ötlet, hogy végig sétáld az El Caminót?
– Hú, talán még az egyetemi éveim alatt hallottam először erről az útról. Ez kb. 6-7 évvel ezelőtt volt. Ekkor fogant meg bennem a gondolat, hogy én is megcsinálom. Ahogy múltak az évek, kicsit háttérbe szorult az egész, elkezdtem dolgozni, miegymás. Azonban amikor újra erősödni kezdett bennem az egész „menni akarok" érzés, egyre többet kezdtem róla olvasni. Ez pontosan négy évvel ezelőtt volt. Az egészben nagyon tetszett, hogy egy hónapot távol leszek mindentől, igazából egy kicsit a civilizációtól is, és csak bandukolok.
Milyen céllal vágtál bele?
– Annyit tudni kell, hogy Santiago de Compostelában nyugszik Szent Jakab, így ez egy zarándokútnak minősül, hiszen már a középkorban is létezett. A világ minden tájáról érkező vallásos embereknek ez a fő célja, hogy ahhoz a katedrálishoz, amely Szent Jakab földi maradványait rejti, el tudjanak jutni. Közben magukba szállnak, elgondolkodnak az életükön, meggyónják a bűneiket és hasonlók. Napjainkban továbbra is vannak olyanok, akik ilyen célzattal vágnak neki, de egyre többen, köztük én is, inkább azért mennek el erre az útra, hogy kiszakadjanak a hétköznapok rutinjából. Ezért is terveztem egyből az egyetem utánra, egyfajta lezárásképpen.
Milyen előkészületekkel vágtál bele ebbe a kalandba?
– Az egész El Camino arról szól, hogy ne készüljünk rá. Azon kívül, hogy megfelelő túrafelszerelésed legyen, nem kell túlgondolni az egészet. Egyedül az odajutást érdemes alaposabban megszervezni, hiszen ha az ember repülővel teszi meg az utat, akkor előre kell foglalni, hisz lényegesen olcsóbb. Én vonattal utaztam, a Covid miatt nem mertem megkockáztatni a repülőt, nehogy lemondják időközben a járatot. Ez egy bonyolult út volt, ahogyan eljutottam a kiinduló pontig, persze ennek sokkal egyszerűbb megoldásai is vannak. Az első napra foglaltam szállást, azt követően a 60–100 fő befogadására is alkalmas zarándokszállásokon aludtam. Szeretem az egész életemet a kezemben tartani, és minden egyes percét beosztani, viszont az út alatt nagyon jólesett, hogy ilyenekre nem kellett gondolnom.
Ennyi mindent vitt Andrea egy hónapra
Ha jól értelmezem, akkor ennek az útnak nincs egy fix kezdési időpontja, hanem mindenki akkor indul el rajta, amikor neki jó, és ugye a legtöbb esetben maguk szervezik meg. Mégis: van-e valamilyen lehetőség arra, hogy nyomon kövessenek téged, hogy hol jársz?
– Azt tudni kell, hogy azokból a városokból, amelyek a hivatalos, francia útvonal mellett találhatóak, be lehet csatlakozni. Ahogyan már említettem is, St-Jean-Pied-de-Portból indultam. Még itthon, Szegeden, megvettem egy „útlevelet", amibe az út folyamán gyűjtögettem a pecséteket. Ezt úgy kell elképzelni, mint a Fruška gora-i maratonon. Minden városban, ahol van hivatalos zarándokszálláshely, ott adnak pecsétet. Ez azért fontos, mert ezzel tudod a végén igazolni, hogy hány kilométert tettél meg, ugyanis 100 kilométer után már kapsz oklevelet a teljesítésről. Emellett minden nagyobb városban van zarándokiroda, ahol nyilvántartják a résztvevőket, de szimplán csak azért, hogy lássák, melyik országból hány ember jött, de nem, mint személyt tartanak nyilván.
Napi hány kilométert tettél meg?
– Az elején még nem tudtam, hogy hogyan fogom bírni. Meg kell szoknia ezt az embernek, hogy napi 10 kilogramm többlettel gyalogol, meg, hogy ilyen hosszan. Átlagosan 25–30 kilométert mentem. Ahogyan már említettem is, 100 kilométer megtétele után már adnak egy oklevelet az út teljesítéséről. Emiatt ez az utolsó szakasz nagyon zsúfolt, hisz sokan csak ezt teszik meg, így itt el is veszíti ezt a „magadba szállós, egyedül vagy" jellegét. Ott megesett, hogy hiába akartam két nappal a megérkezésem előtt szállást foglalni a hivatalos zarándokszállókban, már nem volt hely. Itt igénybe kellett venni a különféle szállásfoglaló helyeket, emiatt sokszor a rövid távú terveket át kellett írni. Így itt 37-38 kilométereket mentem, de volt olyan is, hogy 42-t.
A credential (zarándokútlevél és a pecsétek)
Sokszor egy nyaralásra képesek vagyunk túlpakolni, itt azonban, ahogyan te is mondtad, nagyon kellett figyelned, hiszen napi szinten cipekedtél. Mit vittél magaddal erre az egy hónapra? Hogyan csomagoltál?
– Rengeteg videót és cikket olvastam előtte, hogy mik is a leglényegesebb dolgok. A táskát és a bakancsot érdemes az indulás előtt egy-másfél évvel beszerezni. Az okosabbak azt ajánlják, hogy ne lépjük túl a testsúlyunk 10 százalékát, de 10-11 kilótól ne legyen több semmiképp. Én először egy 50 literes túratáskát vettem, ami hatalmas. Ezt cseréltem le később 30 literre kibővíthetőre. A legfontosabb a túrabakancs. Emellett volt nálam egy cserecipő, meg jó, hogy ha egy túraszandál is van, hiszen ezt használhatod zuhanyzáshoz is. A váltóruháknál nem kell túlzásba esni, hiszen a legtöbb szálláshelyen van mosó- és szárítógép. Ezeknek ugye van használati díja, de kézi mosásra is van lehetőség. Én négy pár zoknit és négy pár bugyit vittem, de elég lett volna kevesebb is; két sportmelltartót, két jól szellőző pólót, egy hosszú ujjút, egy széldzsekit, alváshoz egy trikót és egy rövidnadrágot, de ezt akár egy városi sétához is felvehettem volna. Alulra egy olyan nadrágot választottam, amit könnyedén átalakíthattam röviddé, emellett egy csere rövidnadrágot is pakoltam. A fejfedő is fontos. Én egy körsálat vittem, ami igen jó volt, hiszen mindenhogy tudtam használni. A vizet két félliteres kulacsba öntöttem, így kiegyensúlyoztam a táska két oldalát. A technikai cuccok közül vittem egy telefontöltőt és egy power banket, emellett nagyon hasznos a T-elosztó, hiszen a szállásokon korlátozott a konnektorok száma. Volt nálam még több csipesz és ruhaszárító kötél, azonban erre nem volt szükségem. A biztosítótű is nagyon hasznos, hiszen ha nem száradtak meg a dolgok a szálláson, akkor séta közben megszáradhatnak a táskára tűzve. Fura, de nagyon sokan így mentek. A tisztálkodásnál fontos, hogy mindenből kicsi kiszerelés legyen. Én egy szappan formájú sampont vittem, babaszappannal mosakodtam, de ezzel ruhát is tudtam mosni, így nem kellett külön mosószappan vagy bármi. Kicsi fogkrém, fogkefe... Azért ha valami elfogy, be tudtuk szerezni a boltokban, nem a világ végén voltunk. Hálózsákot is csomagoltam, mert féltem, hogy a vírus miatt nem adnak majd semmit, de szerencsére sok helyen kaptunk egyszer használatos lepedőt, huzatot, de voltak olyanok is, ahol nem adtak. A fejlámpa nagyon hasznos volt még, hiszen sokszor indultunk hajnalban, és így nem kellett sötétben összecsomagolni vagy botorkálni. Egy mini elsősegély csomag is volt velem, főleg a lábápoláshoz szükséges dolgokkal, és sportkrémmel. Végezetül egy övtáskám is volt, mert így legalább szem előtt tudtam a dokumentumaimat, illetve a pénzemet. Egy szilikon, összecsukható tálat és poharat is pakoltam, illetve egy evőeszköz készletet. Nagyon sok dolognak hangzik ez az egész, de belefértem a 10 kilóba.
A célba érés pillanata – Andi Santiago de Compostellában, a katedrális előtt
Mit adott neked az El Camino?
– Igazából nagyon nagy kikapcsolódást. Életemben nem voltam még ennyi ideig nyaralni, ha fogalmazhatunk így. Nagyon jólesett kikapcsolni, elszakadni a hétköznapi rutintól. Emellett egy hatalmas önismeret volt. Sokszor sétálsz magad, és a saját gondolataiddal vagy együtt. Erre nagyon jó, hogy ha előtte nem tudtál tükörbe nézni, akkor ezt követően tudsz. Újra nyitott lettem az emberek felé, hiszen valljuk be, az utóbbi időszak mindenkinek nehéz volt, és teljesen más, mint amit megszoktunk. Ez az egy hónap alatt megnyugodtam, motiváltabb lettem. Tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek.
Amennyiben még többet szeretnének hallani El Caminóról, úgy látogassanak el szeptember 25-én a zentai Városi Múzeumba, ahol 17 órától Andi élménybeszámolót tart, emellett hasznos információkat és tippeket is megoszt a közönséggel.
