Környezetünk igényli az észszerű gazdálkodást, s ez nem egyszerű, mégha annak is tűnik a laikus külső szemlélőnek. A tartomány területén a Vajdaság Erdői Közvállalat tart kézben több gazdálkodást is a természeti értékek felett. Amellett, hogy a Vajdaságban lévő erdők legnagyobb része a közvállalat hatáskörébe tartozik, s ezzel együtt a vadállomány egy jelentős része is, 395 kilométeren van hatásköre a Duna, a Száva és a Sztudva folyók felett.
Kókai Roland, a Vajdaság Erdői Közvállalat igazgatója (Fotó: Dávid Csilla)
Kókai Roland, a Vajdaság Erdői Közvállalat igazgatója a közelmúltban történt ivadékmentési akcióról beszélt lapunknak. Emellett persze szóba került több gazdálkodási terület is. Elsőként arról kérdeztük a közvállalat igazgatóját, hol és miért kellett ivadékot menteni.
– Sokan nem tudják, de a Vajdaság Erdői Közvállalat fennhatósága alá vizek is tartoznak, igaz, nem mindegyik, hiszen elsősorban ezek a területek a Vajdaság Vizei Közvállalat hatáskörében vannak. Az idén Szerémségben az Obedi-láp, valamint a Kabol–Péterváradi Rét Speciális Természetvédelmi Rezervátum területén volt ivadékmentési akció.
Amikor magas a Duna vízszintje, megtelnek vízzel a közelben lévő tavak, kanálisok, barák és mélyedések is. Ezek ideális helyek a halak ívásához, viszont amikor a nagy melegtől leapad a folyó vízszintje, akkor a halivadékok ezekben a mélyedésekben, holtágakban maradnak, ahol fokozatos oxigénvesztés lép fel, s emiatt halpusztulás történhet.
Hogyan folyik az ivadékmentés?
– Végighálózzuk ezeket a mélyedéseket, majd a halakat beleöntjük egy több ezer literes medencébe. Ezt utánfutó segítségével egy dzsip elszállítja. Ez egy speciális medence, aminek az alját ki lehet nyitni, és a vízzel együtt kifolyik az apró hal is, amit megmentettünk.
Halmentés a kaboli réten
Az ivadékokat abban az időszakban kell a Dunába engedni, amikor nincs se meleg, se hideg, tehát ez fagyás előtt, ősszel történik. Több ilyen akciónk is volt a közelmúltban, ezt törvényes kötelességünk elvégezni, akárcsak a halivadék vásárlását. Ha ezt a műveletet rendszeresen csinálnánk, valószínűleg kevesebb halivadékot kellene vásárolni a közvállalat pénzén. Az akciót végigkövette egyébként a tartományi halőr-felügyelőség is. Ebben a szegmensben ők ellenőrzik a tevékenységünket.
Említette, „ha rendszeresen csinálnánk". Tehát nem volt rendszeres?
– Tudtommal korábban nem csinálta senki, de mindenképp rendszeresíteni kell, amikor szükség mutatkozik rá. Azt nem lehet tudni, mennyit halászunk ki, lehet akár egy tonna is, vagy elenyésző. Ez nagy munka, tehát szem előtt kell tartani, hogy észszerű is legyen, amit csinálunk. A kaboli réten csaknem 250 kiló apróhalat tudtunk kimenteni.
Az őshonos ivadékok ellenőrzését az Újvidéki Egyetem végzi a Dunán
Az ivadékokban mekkora volt az őshonos fajok aránya?
– Itt-ott találtak compót, aranykárászt, a kollégák próbáltak minél többet kifogni, de nem sok volt. Van egy nagy probléma ezzel, mégpedig az, hogy nem termel senki ezekből a halfajokból, tehát venni sem tudunk. Rendszeresen kiírjuk a közbeszerzési pályázatokat, de senki sem jelentkezik rá, ez a helyzet pedig évek óta tart. Ilyen esetben persze azt csináljuk, amit tudunk: veszünk olyan halat, ami van a piacon.
Hogyan lehetne ezt megoldani?
– Jelen körülmények között sajnos sehogyan. A probléma ott van, hogy nincs piaci érdek benne, tehát ezekkel a halfajtákkal senkinek sem éri meg foglalkozni ipari szempontból. Szerbia területén négy hivatalos halgazdaság van, amelyektől vásárolhatunk ivadékot, de ők nem foglalkoznak ezekkel a fajtákkal a már említett okok miatt. Pontyot tudunk vásárolni, valamint pisztrángot. Ez utóbbit viszont nem engedhetjük a Dunába. Magyarországon már szaporítanak olyan fajokat, amiket vásárolhatnánk, ez viszont olyan mértékben megvan nehezítve bürokratikus szempontból, hogy lehetetlen kivitelezni a jelenlegi körülmények között. Ahhoz, hogy vásároljunk tőlük, a magyarországi halgazdaságoknak szükségük lenne szabadalomra, hogy szerbiai vizekre is szapríthassanak halat, tehát kellene egy külön engedély a szerbiai vizekre. Ezek azok a bürokratikus ügyek, amik ha nincsenek megoldva, akkor zárva maradnak a kapuk. Mondhatok erre hasonló példát a közelmúltból is. A közvállalat a jelenleg is tartó Vadászati és Természeti Világkiállításra próbált 120 tölgyfacsemetét elvinni dekorációnak, ezt viszont az egészségügyi felügyelőség nem engedélyezte. Vagy ahhoz, hogy egy szarvast el tudjunk adni Oroszországnak vagy az Európai Uniónak, jogharmonizációra van szükség, ez pedig túlhaladja a mi hatáskörünket. Mi nem kényszeríthetjük rá az államot, hogy megoldja ezt a kérdést. Ez magasabb körök dolga, tud róla a tartományi halászati felügyelőség is, tehát az alapítóknak kell ezzel a kérdéssel foglalkozni. Mi megtesszük, amit tudunk a saját kereteink között, tehát a halivadékok mentése egy módszer, az ivadékvásárlás hatásosabb lenne, de azt nem tudjuk egyelőre kivitelezni.
Szerintem ezt hallva többekben felmerülhet a kérdés: európai uniós tagországként ezek az ügyek könnyebben megoldhatók lennének?
– Amíg nem játszunk le egy történetet, addig nem tudjuk biztosan, mi mennyire komplikált. Amikor valami újnak kezdünk neki, mindig vannak előreláthatatlan akadályok. A fejlesztés nem rutinmunka. Először biztos nehezebben menne, de bejáródna a rendszer. Egyébként vettünk mi már külföldi pályázati pénzből, ha nem is halat, de Romániából szarvasokat. A Verseci-hegységbe telepítettünk újra egy olyan fajt, ami eltűnt ötven éve. Ugyanakkor akartunk venni vaddisznókat, de mivel a sertéspestis megjelent, nem kaptuk meg az engedélyeket a szerbiai állategészségügyi intézettől. Sikeres volt két évvel ezelőtt a muflonok vásárlása Szlovákiából, tehát vannak pozitív példák, de ez nem megy olyan egyszerűen, mint azt sokan gondolják.
A közvállalat milyen rövid és hosszú távú tervek szerint dolgozik, ki állítja ezeket össze?
– E tevékenység elvégzésére az Újvidéki Egyetem biológiai és mezőgazdasági karának, valamint a Kragujevaci Egyetemnek van felhatalmazása, ugyanis ezeken a karokon dolgozzák ki a gazdálkodási terveket. Ami a terveket illeti, nekünk középtávú terveink vannak, amik ötévesek, ezeket osztjuk fel éves programokra. Ezek nagyon aktívak, rugalmasak, figyelembe veszik az aktuális helyzetet. Erre példa, amikor komolyabban megindult az EU-s csatlakozás, jelentős változások vették kezdetüket. Akkor történt a kecsegehalászatnak a betiltása is. Ez kényszer volt két évvel ezelőtt, de ezt a törvényt egyébként már minden EU-s ország korábban meghozta. Ez egy jó érv a csatlakozás mellett. Nagyon sok gazdasági területen kell a kényszer és a törvény a szabályok betartása érdekében, olyan törvényekre van szükség, amiket magától is meg kellene hoznia az országnak. A csatlakozási kényszer miatt lehet, hogy hamarabb meghoz.
Az ipari halászok zsákmányát szigorúan ellenőrzik a felhatalmazott szervek, vagyis a halőrök
Több özönfaj is van a halászat és vadászat területén, ami elszaporodott és veszélyezteti az őshonos, illetve nemes fajok fennmaradását. Hogyan zajlik a nemes fajok védelme?
– Az özönfajok elejtésére nincs tilalom, tehát egész évben lehet rájuk vadászni. Vannak különböző akciók a tartomány területén bizonyos fajok terjedésének megakadályozására, de ezekhez nekünk nincs közünk. Mi azokat a nemes fajokat védjük minden erőnkkel, amelyek védelmét törvény szabályozza.
A szerződéses halászok zsákmányáról lehet valamit tudni?
– Nem a miénk az egész terület, tehát csak arról beszélhetek, amelyek hozzánk tartoznak. A múlt évi adatokat illetően 130 hivatalos halászunk van, akik 320 tonna halat fogtak ki, ebből valamivel több mint 60 százalék terjeszkedő vagy fehérhal, tehát valamivel kevesebb mint 40 százalék a nemes faj. Van is egy nagy összetűzés a szerződéses halászok és a sporthorgászok között. A törvény szorgalmazza, hogy legyen egy ilyen gazdasági ágazat, ipari halászat, illetve kereskedelmi halászat, ez pedig zavarja a sporthorgászokat, akik sokan vannak. Ez meglehetősen nehéz helyzet, nem tehetjük meg, hogy egyiknek a ténykedését betiltjuk, a másikét pedig engedélyezzük. A Felső-Duna-melléken van 3000 sporthorgász és 7-8 ipari halász, Bánátban pedig 35 kereskedelmi halász van, és kevesebb sporthorgász. Ott nincs konfliktus, ellenben a Felső-Duna-melléken igen. Ott viszont már kénytelen voltunk leülni a felekkel, meghallgatni őket, és intézkedéseket foganatosítottunk. Kikértük az egyetem szakvéleményét is, mondják meg az illetékeseik, mennyi hal van azon részen, hol lehet ipari halászattal foglalkozni, hol lehet sporthorgászni. Szerveztünk több akciót is, végül elégedett lett mindkét fél, s egyelőre úgy néz ki sikerrel végződött az ügy. Annyi bizonyos, jelenleg jó a hangulat és csend honol azon a vidéken is.
Az orvhalászatról mindannyian tudjuk, hogy dívik, de mi a helyzet az orvvadászattal?
– A közvállalat nélkül vaddisznó már biztos nem lenne, mert mind levadászták volna. Mit is jelent ez? Valahol kisebb, valahol nagyobb mértékű az orvvadászat. Ami nagy butaság, hogy az orvvadász a húsért lövi le a vadat, és lelő olyan szarvast is, amit el lehetett volna adni 20-25 ezer euróért. A Delibláti-homokpusztán van 35 ezer hektár területünk, ott a legjellemzőbb az orvvadászat, mert hatalmas terület. Érdekes volt Semjén Zsolt beszéde az említett világkiállítás megnyitóján, hogy Ugandában, ahol van vadgazdálkodás, van vad. A szomszédos országokban, ahol betiltották a vadászatokat nincs vad, mert a helyi lakosság lelövöldözte, nincs is aki megvédje, nincs vadőr, nincs visszatartó erő. Ezért jobb, ha az erdők és a vadállomány köztulajdonban van. Mondták néhányan, hogy magánosítani kell, hát szerintem sajnos sok a rossz privatizáció. Nézzük meg a 90-es éveket, az akkori idők magánosítása miatt sok gazdasági terület ma is veszteséges. Ki tudja, mi lenne, ha privát kézbe adják az erdőket? Például ha elültetünk egy tölgyfát, törvényileg azt 150 év múlva lehet kivágni, magánkézben ez bármikor megtörténhet, és senki nem tehet ellene semmit.
