Gyors megfejtés született. Az első osztályos Kata és testvére, az óvodás korú Edvin rövid gondolkodás után oldotta meg a számukra fura rejtélyt. Amikor megsimogatták a szomszéd kakasát, a békés Borvivánt, máris ujjongva állapították meg, hogy igen csinos és különleges tapintású a kalapja. Az csöppet sem zavarta őket, hogy épp a taraját minősítik úgy, ahogy az nekik megfelel.
Sőt Kata kisvártatva újabb megfejtéssel állt elő, ami aligha meglepő, hiszen állatorvosi képesítésre vágyik, így nyilván ért is a dolgokhoz. Nos, tőle tudható, hogy Borviván biztosan a kakaskalapboltban szerezte be a feje teteje díszét. Edvin erre egyetértően bólintott, bár megjegyezte: ilyen bársonyosan puha, fogazatos kalapot nem árulnak ám minden sarkon. Sajnos embereknek valót se. Pedig hajdanában gond nélkül lehetett ilyeneket beszerezni, mi több kellett is.
Viseletének kezdetei évezredekig nyúlnak vissza. Eleinte az időjárás kellemetlenségei ellen védték magukat a kalappal az emberek. Később egyéb megfontolásból is beszerezték. Akkor már nemcsak védett, hanem díszített, tájékoztatott, sőt esetenként figyelmeztetett is. Alakja, színe, anyaga és díszítése alapján tulajdonosának ízlésére, hivatására, foglalkozására, társadalmi és egyházi hovatartozására, de még a rangjára is lehetett következtetni. (Hogy csak a papi, a rendőr-, a diák-, az iparos-, vagy a pásztorkalapra utaljunk.) Néhol mágikus tulajdonságokkal és különleges jelentéssel is felruházták.
Idővel a jólöltözöttség, az elegancia egyik fokmérőjévé, sőt gazdája vagyoni helyzetének mutatójává vált. Kezdetben valószínűleg a férfi ruhatár részét képezte. Olykor (szimbolikus) díszként, a királyi korona előzményeként, ám a hölgyek sem mellőzték sokáig.
Az ókorban már széles körben elterjedt a használata. Ám történetének legérdekesebb korszaka valószínűleg a középkori Európában kezdődött. A napjainkban népszerű modellek elődei is ekkor jelentek meg. Mai formáját a XVII. században nyerte el, hogy a XVIII. században már fontos divatkellékké váljon. Akkortájt, de korábbi és későbbi időkben is készültek látványos, praktikus, elegáns, bohókás, túlcicomált, sőt kényelmetlen és meghökkentő kalapok. Az utóbbiakat némelyek csak megbámulták, mások pedig megbotránkozva leszólták, a viselőjével együtt. Közéjük tartozik John Hetherington is, akiről az a hír járja, hogy 1797. január 15-én elsőként jelent meg nyilvánosan egy cuccban, amely azonnal nagy feltűnést, mi több riadalmat keltett Londonban.
Az angol kalapkészítő olyasmit tett a fejére, amit a kortársai közül még senki sem látott. Sokan gusztustalannak, visszataszítónak és botrányosnak ítélték meg azt az akármit. Szemtanúk szerint „több nő elájult a szokatlan látványtól". Fölöslegesen, hiszen valami hasonló állítólag már készült az 1500-as években is. Ha ez így történt, Hetherington valójában csak életre keltette a cilindert, merthogy ezzel okozta a nagy ribilliót, aminek következménye is lett: a köznyugalom megsértése és zavar(gás)keltés miatt vádat emeltek ellene, majd pénzbüntetéssel sújtották. A polgármester is megrótta a különcködő mestert, aki aligha sejtette, hogy a cilinderbemutató dátuma (azaz január 15-e) jóval később a kalap világnapjává minősül majd át.
Újításával később megbarátkozott a lakosság, olyannyira, hogy a XIX. században sokáig világszerte hódított a cilinder. Egy ideje azonban inkább a hölgyeknek szánt modellek vonzzák az új divatra kíváncsi tekinteteket. Főleg a XX. század második fele óta. Az első felében viszont mintha még többségben lettek volna a kalapos férfiak, akik többet is tartottak otthon a fejfedőkből. Az 1900-as évek derekáig a kereslet akkora volt, hogy a portéka előállításából megélt a férfi és a női kalaposmester is.
Az utóbbi bő száz esztendőben rengeteg típus, modell készült; különböző színben, fazonban, díszítéssel és (kézi, illetve gépi) eljárással. A kedveltebbek és az ismertebbek közé került a Girardi- és a bolero-, avagy Zorro-kalap, a stüszikalap, a fedora, a trilby, a cowboykalap és sok másik.
Az igényesebb vásárlók számára fontos a márkanév is. Ők bizonyára elégedetten nyugtázzák, ha az (1857-ben alapított) olasz Borsalino manufaktúra címkéjét találják a kiszemelt darab bélésén, hiszen ez azt jelzi, hogy a legkitűnőbb gyártmányra bukkantak.
Azért nekünk sincs okunk szerénykedni. A magyarság is eldicsekedhet jellegzetes fejfedőkkel, amelyek közül több a gazdája foglalkozását is jelzi. Gondoljunk csak a betyár-, bojtár-, csikós-, gulyás-, juhász- és kondáskalapra. De létezik Debreceni keménykalap és Kossuth-kalap is, amelyet sokan az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elfojtása után viseltek Magyarországon az osztrák önkényuralom elleni tiltakozás jeleként.
Jóval korábban, a XVIII. század végén, egyik uralkodónk (II. József), aki osztrák császár is volt, pedig a magyar alkotmány ellen tiltakozott. Olymódon, hogy nem engedte magát Magyarország királyává koronáztatni. Ezért ottani alattvalóitól meg is kapta a kalapos király gúnynevet, amit kedvelt háromszögletű posztó tökfedője alapján ragasztottak rá.
Előtte is, utána is sok híresség kedvelte az öltözék eme kiegészítőjét. Némely produktumért már elkészítésekor szép összeget pengetett ki a tulajdonos, aki a szerzemény értékét tovább növelhette azzal, ha értékes fémből készült (esetleg valamilyen nemes ásvánnyal kombinált) kalaptűt szerzett hozzá.
Persze egyéb tényezők is növelhetik egy-egy kalap „árfolyamát". Az mindenképpen, ha híres ember ruhatárához tartozott.
Az igazán nagy pénzeket eddig Bonaparte Napóleon jellegzetes, kétsarkú kalapjaiért fizette az utókor. Tavaly egy párizsi aukción 1,22 millió euróért kelt el a volt francia uralkodó egyik fejfedője. Egykori kollekciójából olcsóbban is árvereztek már el, meg drágábban is. A rekord 2014-ben született meg Fontainebleau-ban, ahol egy dúsgazdag dél-koreai 1,88 millió euróig licitált arra az ikonikus „kétsarkúra", amelyet Napóleon 1800-ban viselt a marengói csatában. A vevő ezzel olyan rekordot ért el, amelyet eddig egyetlen kalapárverésen sem sikerült túlszárnyalni.
Másutt ellenben nagyságrendekkel többet is tettek már a „kalapba". A katari uralkodóház 2011-ben csaknem 274 millió dollárt (és ezenfelül még magas árverési jutalékot is) fizetett Paul Cézanne – XIX. század végén készült – olajfestményéért, amely két, kártyázó kalapos napszámost ábrázol.
Mostanság már csak kevesen hordanak kalapot. Akik mégis rászánják magukat, gyakran megelégszenek a silány anyagból, külföldi gyári présgépen készült, ócska tömegtermelésű sorozattermékekkel.
Szerencsére akadnak kivételek is. Ők sokféle színű és stílusú, kézi (vagyis hagyományos) kidolgozású, különböző méretű, fantáziadús formájú, olykor merész fazonú, találékony díszítésű és változatos anyagból készült pazar darabok közül választhatnak. Bármilyen alkalomra.
A ritka események kivételével a kalap viselése ma már nem elvárás. Ám egy-egy míves, elegáns és kézzel jól megkomponált mestermű a fejen továbbra is a jólöltözöttség ismérve, az elegáns ruházat szembeötlő tartozéka, olykor pedig a gazdagság szimbóluma. Egyúttal a készítők (kéz)ügyességének és minőségi munkájának a dicsőítője.
Csakhogy már a nagyobb településeken is alig találni olyan üzletet, amely kizárólag ilyeneket árusít. Hagyományos módszerrel dolgozó kalaposmestert pedig lámpással kell keresni.
Mégis megéri, mert akár vidékünkön is szerencsével járhatunk. Ritka, ámbár értékes kivételként Szabadkán rábukkanhatunk egy műhelyre, amely egyablakos kirakattal rendelkező elárusítóhely is. A Redler házaspár vállalkozásáról van szó, ahol jó másfél évtizede kézzel készül minden (többnyire vásárlói igény, illetve kérés szerint), és mindig természetes anyagból. A hazai és külföldi vevők örömére.
Újvidékre is érdemes ellátogatni, hiszen ott egy majdnem százéves manufaktúrában keresgélhetünk, vagy csináltathatunk (méretre szabott) kalapot, a tulajdonos hölgy segítségével. A családban ő már a harmadik nemzedék tagja, aki ilyen munkára adta a fejét az 1927-ben nagyapja által alapított (és annak nevét viselő, kezdettől fogva megszakítás nélkül működő) Kovač S. kalap- és sapkaüzletben, amelynek a kirakata fölötti cégtáblán koronás-oroszlánfejes címer is köszönti az érdeklődőket.
Alig néhány másik mester másutt is szorgoskodik még Vajdaságban. Kakaskalap azonban csak Kishegyesen kapható. Feltéve, ha sikerül rábeszélni az ott élő Katát és Edvint, hogy árulják el a titokzatos bolt helyét. Persze az is lehet, hogy Kata adja a kalapot, Edvin hozzá a szalagot, Borviván meg a divatos dallamot. Akárhogy is történne, az biztos, hogy a luxust kedvelő szerencsés vásárló olyan portékával távozna tőlük, ami kalapabb a kalapnál.
