2024. december 22., vasárnap

Nyisd ki, rózsám, kapudat!

Másfél évtizede lépeget a siker felé a Balogh házaspár: gombnyomásra nyíló garázsajtók felszerelésében találták meg boldogulásukat

Torda és Temerin. A T kezdőbetűkön kívül nem igazán fedezünk fel közös nevezőt a bánáti falu és a bácskai város között. Még a Google térkép is igencsak megcifrázza a járatot, ha ily módon próbáljuk összekötni a településeket. Kanyargós utat járt be a Balogh házaspár is, mire a motoros kalandozásaiktól eljutottak a sikeres vállalkozásig.

A nap, amikor Árpád és Mária elindultak a siker rögös útján

A nap, amikor Árpád és Mária elindultak a siker rögös útján

Megismerkedésük után egy évvel megszületett Kata

Megismerkedésük után egy évvel megszületett Kata

Két évtizede lehetett, amikor először találkoztam Balogh Árpáddal. A temerini művelődési egyesületben ismertem meg, mint az akkor aktívan működő klasszikus tánccsoport egyik oszlopos tagját. A próbákra bekukkantva csodáltam, ahogyan a láthatóan dolgos kezek egészen más dimenzióba költöznek, amikor a párja derekára fonódnak. A késő esti próbákat követően pedig azonnal visszaváltoznak, és készen állnak a kora reggeli megpróbáltatásokra. A tehetséges táncos ugyanis a hétköznapokban éjt nappallá téve dolgozott azért, hogy a hétvégén motorra pattanhasson, és bejárja a nagyvilágot. De legalábbis Vajdaságot – pontosítja visszaemlékezésemet Árpi.

– Szerettem táncolni, de már nyolcadikos koromban kiderült, hogy szüleim nem tudják pénzelni a profi szinttel járó ruhákat, cipőket és utazásokat. Nagy családból származom, hatan vagyunk testvérek. Mindig is nagy volt közöttünk a megértés és az összetartás. A művelődési egyesületbe is bátyám által kerültem be. Később már felkértek arra is, hogy egy-egy színdarabban, vagy egész estés műsorban is részt vegyek. Szívesen tettem, mert kiegészítette a motoros szenvedélyemet. Télen a művelődésiben tevékenykedtem, nyáron motoroztam.

A Balogh család

A Balogh család

Mindezt munka mellett tette Árpád, mert addigra már befejezte a temerini Lukijan Mušicki szakközépiskolát.

– Mezőgépszerelőt igyekeztek belőlem faragni. Igazából esztergályos vagy autószerelő szerettem volna lenni, de ezek a szakok nem nyíltak meg akkoriban magyarul. Az iskoláztatásom után először egy kamionszerelő műhelyben sikerült elhelyezkednem. Voltam csatornabádogos, kőműves és ács is, mire beajánlottak egy gépi megmunkálást végző műhelybe. Itt többnyire esztergályos munkákat végeztünk, illetve olyan alkatrészeket gyártottunk, amelyekre az autómechanikusoknak szükségük volt. Ezt a munkát mindaddig nagyon élveztem, míg voltak kihívások és még volt hova fejlődni. Rengeteg túlórát bevállaltam azért, hogy a szenvedélyemnek élhessek: gyűjtöttem, hogy megvehessem a kiszemelt motrot. A célom az volt, hogy beutazzam Vajdaság minden települését. Így is lett: olyan kis falvakba is eljutottam, amelyekről azt sem tudtam, hogy léteznek. Aszfaltra helyeztük a térképet, és ráböktünk egy pontra.

A véletlennek köszönhető az is, hogy utazásai folyamán Tóbára vetődött, ahol megismerte Mariannát, a feleségét – tér a lényegre Árpi, miközben huncutul néz párjára. Elmeséli, hogy találkozásuk a szerencsén múlott. Tóbára menet ugyanis eltévedtek, és a macskaköves úton haladva megálltak segíteni egy bajba jutott motoroson. Mivel a helyszínen nem tudták megjavítani az illető járgányát, ezért felajánlották, hogy elhúzzák a következő településig. Mint kiderült, a tóbai művelődési egyesület elnökének férjét vontatták. Eközben a tordai születésű Marianna a hétvégét a muzslai barátnőjénél töltötte, akivel úgy döntöttek, hogy ellátogatnak a tóbai falunapra.

Temerinből kanyargós út vezet Tordára: közben érdemes megállni egy fotózásra is

Temerinből kanyargós út vezet Tordára: közben érdemes megállni egy fotózásra is

– Már korábban elterveztük, hogy szombaton elmegyünk a búcsúba. Ott láttam először Árpádot, egy csapat fiúval körülvéve. Addig-addig ügyeskedtem, hogy sikerült felkeltenem a figyelmét. Amikor azonban magához hívott, akkor mégsem mertem odamenni. Mire ő: bújjon elő a tömegből az a félénk, szép lány...

– Tenyeremre írtam fel a telefonszámát – veszi vissza a szót Árpi. – Aztán meg az izgalomtól annyira verejtékeztem, hogy elmosódott a lényeg. Megbeszéltük, hogy másnap Muzslán találkozunk a templom előtt: csak éppen a telefonszám hibádzott.

Mária szerint így kerek a világ

Mária szerint így kerek a világ

Egy ilyen kis csekélység azonban nem állíthatta meg az eltökélt ifjút: térkép nélkül is eltalált Muzslyára, meglett a templom is és a szép lány is. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy ne csak a motorján pergesse a sebességet: a fiatalok egy hónap múlva már az összeköltözést tervezgették.

– Sokat beszélgettünk arról, hogy tudjuk megoldani a találkozásokat télen, amikor nem lehet motorozni. Aztán jött az ötlet, hogy költözzek Temerinbe, és próbáljuk meg a közös életet. A probléma az volt, hogy ezt valahogy el kellett mondani apukámnak és a nagymamámnak... Már az sem ment simán, amikor egy hétre a megismerkedésünket követően Árpád azzal állított be, hogy elhoz Temerinbe és bemutat a szüleinek. De a párom elég meggyőző tud lenni... – meséli Marianna. Érdekel, Árpád hogyan élte meg az első találkozást a papával és a mamával.

Árpád és testvérei a mai napig segítik egymást

Árpád és testvérei a mai napig segítik egymást

– Hát... nem sikeredett valami fényesre. Az apukája nem rejtette véka alá a motorosokról alkotott véleményét. Én ezzel úgy voltam, hogy gondolni mindenkinek szabad: nem ismer, és nem tudhatja, hogy milyen vagyok. A nagymamát annyira meglepte a dolog, hogy kiborította a kifejtett meggyet a tálból. Majd rögtön kijelentette, hogy náluk evés és alvás nincs. Végül azzal zártam a megismerkedésünket, hogy ha nem akarják, hogy lopjam a lányukat, akkor viszem. Így nagy nehezen elengedték hozzám Máriát.

Félreértés ne essék: nem egy másik lányt hozott Temerinbe Árpád. Csupán arról van szó, hogy Marianna jobban szereti, ha Máriának szólítják. A születéskor kapott nevét csak a hivatalos papírokon használja. Máriaként tett esküt is Árpádnak, nem egészen fél évvel a találkozásukat követően.

Mária a család és a vállalkozás támaszpontja

Mária a család és a vállalkozás támaszpontja

– A szülők arra kértek bennünket, hogy ne abban az évben tartsuk a lakodalmat. Hallgattunk rájuk, és január 5-én házasodtunk össze. Az már a következő év volt... – bizonygatja az igazát Árpád, aki nem sokkal a házassági fogadalomtétel után egy gyönyörű kislány apukája lett.

Azóta 15 év telt el, és két fiúval is bővült a család. A legfiatalabb jelenleg hétéves: Árpika „a minden lében kanál" gyerek – mondja Mária. A tízéves Ákos pedig apa jobb keze – teszi hozzá. A legidősebbet viszont már apja jellemzi: a tizennégy éves Kata anya jobb keze. Nem egyszerű két fiú nővérének lenni – állapítjuk meg Katával.

A fiúk a ház felújításában is szívesen segítenek...

A fiúk a ház felújításában is szívesen segítenek...

Árpád 2015-ben saját vállalkozásba kezdett: több éves tapasztalatgyűjtést követően megnyitotta az Arpad Doors céget, amely kapumotorok és garázsajtók beszerelésével foglalkozik.

– Mindig is olyan szakmában szerettem volna érvényesülni, amelyet nem tud mindenki csinálni. A garázsajtók beszerelése olyan, mint egy legó, egy kirakós. Jól fizető játéknak tűnik ugyan, de jócskán kell hozzá tapasztalat, és folyamatosan követni kell a technika fejlődését is. A vezérlők és panelek világában találtam meg azt a kihívást, amelyet mindig is kerestem. Minden kapu és ajtó egyedi: méreteiben és a beszerelési lehetőségekben is különbözik. Nagyon jól kell ismerni a felhasználható anyagokat, a motorok teljesítőképességét és a programozás módját is. Nincs viszont jobb érzés annál, amikor a munka végeztével egy gombnyomásra összeáll a kép, és működni kezdenek a beszerelt elemek.

… az új otthonuk kapuját is együtt szerelték fel apjukkal

… az új otthonuk kapuját is együtt szerelték fel apjukkal

A munka jellege mellett a rendelések is változóak: van, amikor hetekig kétszárnyú kapunyitókat, toló- és úszókapu-motorokat, karos rámpákat szerelnek fel, de vannak olyan időszakok is, amikor sorozatban építik be a szegmens ajtókat – meséli kérdésemre Árpi. Megemlíti, hogy jelenleg a kapacitásuk határát súrolják, munka állandó jelleggel van. Kezdetben sokkal nagyobb területen dolgoztak: Szerbián kívül Ausztriában, Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában is szereltek, de mára van annyi rendelésük, hogy megválogathatják, milyen messzire mennek el egy megbízatást elvégezni. A határidőket ugyanis a mai napig igyekeznek tartani, bár a koronavírus megjelenése óta akadozik az anyagbeszerzés – említi meg Árpi.

– Egyelőre két csapattal dolgozunk. Bár nagy vágyam az, hogy több olyan csapatot építsek ki, amelyekkel egymásra támaszkodunk, és hosszú távon tervezhetünk – fogalmazza meg álmaikat Árpád, miközben feleségét nézi.

Ákos alig várja, hogy együtt szerelje a garázsajtókat apjával

Ákos alig várja, hogy együtt szerelje a garázsajtókat apjával

Mária ugyanis éppoly támasza férjének a vállalkozásban, mint a családi életben. Reggel elkíséri a gyerekeket az iskolába, útközben elintézi a cég utalásait, szükség esetén meglátogatja a könyvelőt, otthon adminisztrációt vezet, de sokszor besegít az anyagok berakodásában is. Eközben ebédet főz és tanul a gyerekekkel.

– Máriában nagyon megfogott a szerénysége, visszafogottsága és a családközpontúsága. A kezdettől tudtam, hogy ő kell nekem. Mindig is nagy családra vágytam - mondja Árpád. Kiderül az is, hogy szülei példáját szerette volna követni, és fiatalként öt-hat gyereket tervezett. Rákérdezek Máriára is...

– Egy testvérem van, és úgy gondoltam, hogy nekem is két gyermekem lesz. Majd megérkezett a harmadik is. Számomra így kerek a világ.

A Balogh család jelenleg albérletben él, miközben Árpád családi házát újítják fel. Reményeik szerint idén sikerül befejezni, és végre mindenkinek lehet saját szobája.

Árpád szerint a garázsajtók beszerelése olyan, mint egy kirakós...

Árpád szerint a garázsajtók beszerelése olyan, mint egy kirakós...

– Nagyon várjuk már a beköltözést – mondja Mária. – A fiúk szuperhősös szobát szeretnének, Kata viszont már nagylányos, szürke árnyalatos, modern kuckóra vágyik – sorolja a kívánságokat, miközben a legfiatalabb csemete újra az ölébe ugrik, és már mondja is:

– Nekem a Batman a kedvencem a szuperhősök közül. Meg apa.

– Hát, egyben biztosan hasonlítanak: sötétben mennek, sötétben jönnek... – teszi hozzá mosolyogva Mária.

Nagy az elégedettség, amikor a munka végeztével egy gombnyomásra működésbe lépnek az elemek

Nagy az elégedettség, amikor a munka végeztével egy gombnyomásra működésbe lépnek az elemek

Árpád visszaköveteli a szót:

– Úgy érzem, hogy a feleségem nélkül nem tudtam volna megvalósítani mindazt, amit eddig elértem. Kitartott mellettem és támogatott mindenben: tisztában voltunk azzal, hogy a cég megnyitásával még kevesebbet látjuk majd egymást, mint azelőtt. Ugyanakkor hálás vagyok a testvéreimnek és a barátaimnak is, akik kezdettől fogva biztattak arra, hogy saját vállalkozásba kezdjek. Mindannyian láttak bennem valamit, amit nekem időbe telt elhinni.

A család már alig várja, hogy beköltözhessenek a felújított otthunkba

A család már alig várja, hogy beköltözhessenek a felújított otthunkba

– A legboldogabbnak akkor láttam, amikor megnyitotta a céget – néz szeretettel a férjére Mária. A pillantások összefonódnak. És Árpád már viszonozza is:

– A feleségemet akkor láttam a legboldogabbnak, amikor felült a motoromra...

– ... és hátra se néztem! – fejezi be férje gondolatát Mária.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás