Kenyér kerül az asztalra

Idén immár tizenegyedik alkalommal vesz részt régiónk is a Magyarok Kenyere elnevezésű programban. Első alkalommal, 2011-ben még mindössze fél tonnányi búzát sikerült összegyűjteni Vajdaságban hét-nyolc termelőtől és elszállítani Magyarországra. A következő évben ez a mennyiség már megduplázódott, majd évről évre növekedett. Tavaly húsz tonnánál is több búza jött össze mintegy 360 termelőtől. Ebből már egy ideje csak egy szimbolikus mennyiséget szállítanak át a magyarországi összeöntésre, a többit pedig itthon osztják szét liszt formájában olyan intézmények között, amelyek gyermekekkel foglalkoznak. Többek között a helyi Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége, a Lurkóházak, olyan civil szervezetek, melyek sérült gyermekeket támogatnak, valamint a magyar kollégiumok. Jelenleg összesen huszonnégy intézmény részesül ebből a lisztből, melynek köszönhetően ők néhány hónapon keresztül meg tudják belőle oldani az élelmezésnek ezt a részét – kenyér kerül az asztalra.

A gazdák között egyre népszerűbb a program, hiszen az összetartozás szimbolizálása mellett megvan bennük az adományozási kedv is, ugyanígy a program jelmondata – „A gyermek mosolya többet ér minden pénznél" – is motiválja őket. Tetten érhető, hogy nem az adott év búzahozama dönti el adakozó kedvüket, hiszen erre való tekintet nélkül minden évben emelkedett az összehordott mennyiség és a létszám. Mindezt Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke árulta el lapunknak, akit az idei Magyarok Kenyere program keretében esedékes búzagyűjtés kapcsán kerestünk fel.

– Idén július 27-ére, keddre szerveztük meg a búza összegyűjtését Vajdaságban. Egy napot szoktunk erre szánni, viszont néha támad rá igény, hogy beiktassunk egy második alkalmat is augusztus folyamán azok számára, akik az elsőről valamilyen okból lemaradtak. A gabonát ezután a Borsos Malomnak adjuk át, cserébe pedig lisztet kapunk, amit azután szeptember-október folyamán szétosztunk a kedvezményezetteknek. Ami a 27-i gyűjtést illeti, ott minden zsákot kibontunk, kiveszünk belőlük egy-egy kis merítőkanálnyit, amit egy dézsában összekeverünk. Ezt utána elszállítjuk Magyarországra az összeöntés ünnepére, ahol a Kárpát-medence szintjén kerül egy dézsába minden területről egy kis búzamennyiség, és az ebből őrölt lisztből készül augusztus 20-án a Magyarok Kenyere.

Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel minden résztvevő búzájából kerül bele néhány szem. Ezek összeöntésére augusztus 7-én kerül sor Ópusztaszeren. Ide megérkezik a só is, amit minden alkalommal valamelyik romániai bányából hoznak, a Tisza forrásvidékéről a víz, valamint a kovász. Ezt hat év után idén immár második alkalommal innen, Vajdaságból mi fogjuk küldeni. Jelen pillanatban éppen keressük azt a háztartást, ahol kovásszal sütik a kenyeret, és adnának belőle másfél liternyit erre a nemes célra.
Az alkalmat kihasználva éltünk a lehetőséggel, hogy Nagy Miklóstól az idei búzatermésről is érdeklődjünk.
– Az aratás vége felé járunk, és én ilyentájt mindig annyit szoktam kérdezni a gazdáktól, hogy mosolyognak vagy hümmögnek. Hiszen dicsekedni nem szoktak. Idén mosolyognak!

A termés is jó lett, és a jelenlegi átvételi árral is elégedettek. Persze azért vannak köztük sokan, akik egyelőre csak raktározásra adták át a búzát, hogy egy későbbi, remélhetőleg magasabb áron értékesíthessék. Ez mindig attól függ, kinek mennyire van szüksége pénzre az adott pillanatban. A mostani időjárás természetesen nem ideális a mezőgazdasági termelésre. Amikor éppen csapadékra lenne szükségünk, akkor nincs, amikor pedig gondokat okozhat, akkor meg esik. Idén a legvégén jelentett gondot a nagy hőség, kicsit összesültek a szemek, nem tudtak rendesen kifejlődni. Szóval, ha ez másképp alakul, akkor valószínűleg még elégedettebbek lennének a gazdák. De hát a mezőgazdaságban a szabadföldi termesztést mindig maximálisan meghatározza az időjárás... Jelenleg a kukoricát termesztők várják nagyon az esőt, mivel az még reménnyel kecsegtethet. A napraforgó esetében ez már kétségesebb. A szója is szép volt az idén egészen addig, míg nem jött ez a nagy meleg, ami összehúzta a szemeket. Majd a cséplés idején kiderül, mekkora lesz a hozam. A búza és az árpa esetében viszont azt mondták a gazdák, hogy van ok a mosolyra. A termelők várják, hogy az átvevőhelyeken mikor kezdik fizetni a búzát a minőségi beltartalom alapján, ezzel kapcsolatban meg is kezdődtek az első lépések.

– Mit tud tanácsolni a gazdáknak, hogy a lehető legnagyobb bevételhez juthassanak?
– Igazán bölcs tanács sajnos nem létezik. Volt már rá példa, hogy nem adták el ősszel a kukoricát, mert várták, hogy emelkedjen az ára, mint ahogyan az a legtöbbször lenni szokott, aztán amikor kivárták vele a májust, alacsonyabb volt az átvételi ára, mint ősszel... Most a búza esetében is az van, hogy elképzelhető, hogy két-három dinárral növekedni fog az ára, de erre soha nincs garancia. Arra is kell figyelni, hogy világviszonylatban mekkora az évi termés, az amerikai, sőt az oroszországi hozam is nagyban kihat a búza és más termények árára. Azután természetesen mindez függ a kereslettől is. Fontos tudni, hogy a búzát és a kukoricát ma már nem csupán élelmezésre használják, hanem ipari alapanyagként is, ebből pedig az következik, hogy ahogyan növekszik az ilyen fajta felhasználók száma, úgy fog növekedni ennek az alapanyagnak az ára is. Hogy egy példát is említsek: Világviszonylatban fontos célkitűzés, hogy mással helyettesítsük a kőolaj alapú műanyagot, ami az egyszer használatos termékeket illeti, és ugyanezek elkészíthetőek búzából és kukoricából kinyerhető alapanyagból is. Ezek pedig felhasználás után három-négy hónap alatt irányított komposztálással teljesen lebomlanak. Ráadásul a gyártás közben keletkező melléktermékek állati takarmányozásra felhasználhatóak. Mindez még a kezdeti fázisánál tart, főleg Európában, de világszerte találhatóak ilyen kezdeményezések. Vajdaságban szépen terem a búza is, a kukorica is, tehát abszolút lenne létjogosultsága helyben is ilyen üzemeknek, hiszen biztosan jobban megérné itt előállítani ezeket a termékeket, majd utána értékesíteni a világpiacon, mint hogy magát a gabonát exportáljuk, ahogyan az jelenleg gyakorlatban van. Ehhez persze feldolgozói kapacitásra is szükségünk lenne...