„Kálló Béla és Tóth Péter Lóránt. Arany János és Petőfi Sándor. Két költő barátsága. Két ember élete. Történelem, költészet, dráma – erről szól a Szabadságharc című előadás.
Költő. Szakmája a szó. Élete a költészet. | Jegyző. Napi robot után Shakespeare-t fordít. | Költő. Szakmája a szó. Élete a szabadság. Forradalmár. Napi konfrontálódás után barátja dolgát is intézi. | Két férfi, a magyar irodalom legnagyobbjai közül valók. Becézik egymást, neveken szólítják, imádják egymás tehetségét, keresztszülők és vitapartnerek.” (VMMSZ)
Petőfi és Arany a legmagyarabb költők. Műveikből rekonstruálni lehetne: Petőfiből, hogy miképp érzett, Aranyból, hogy miképp gondolkozott és viselkedett a magyar ember. A két költő barátsága az „új típusú líra” létrehozásának segítője. Petőfi Aranyhoz írt verseiben a plebejus költő hangján szólal meg. Arany Jánoshoz című első ilyen költeményében arról beszél, hogy az igaz költő „a nép ajkára hullatja keblének mennyei mannáját”. Levél Arany Jánoshoz című episztolája tréfálkozó levélnek indult. A vers közepén a tréfálkozó fecsegés egyszerre ünnepi himnusszá változik át, a „százszorszent égi szabadság himnuszává”. A Toldi megjelenését követően Petőfi nyomban megkeresi a rokon pályatársat, s ekkor fogalmazza meg híres programszövegét: „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek…”
A Szabadságharc (Brestyánszki Boros Rozália műve) 2018-as bemutatóját követően Kálló Béla Jászai Mari-díjas színművész és Tóth Péter Lóránt Pro Cultura Hungarica díjas versvándor előadásában a Délvidék negyvenkét településén láthatta a közönség a Szabadságharc pódium-előadást. Azóta szerte a Kárpát-medencében több mint száz településre vitték el az Arany és Petőfi barátságát levelezésekből, korabeli visszaemlékezésekből, jegyzőkönyvekből és irodalmi anyagokból bemutató dokumentarista drámát. A két szereplő méltón képviseli Petőfi szellemiségét, közvetlenül, a közönségük hangján tudnak értéket közvetíteni.
Mit jelentetek egymásnak? Van-e közöttetek barátság, ami részben a választott értékrendszer azonosságát jelenti? Hogyan realizálódik ez a közös alkotómunkában?
Kálló Béla: – Az előadás előtt, hacsak nem kőszínházi, kimegyünk a nézők elé, és beszélünk magunkról, a szöveg születéséről, dokumentarista jellegéről stb. Minden olyan információt közlünk, ami a nézőt ráhangolja az előadásra. Tavaly ősszel Peti bemutatott a nézőknek, és megkért, hogy szóljak hozzájuk. Elindítottam a szokásos felvezető szöveget, és egyszer csak rájöttem, hogy ez a keret teljesen kinőtte magát. Rájöttem, hogy ez az előadás már nem csupán Petőfiről és Aranyról szól, hanem rólunk, Kálló Béláról és Tóth Péter Lórántról is. A barátságunkról. Ahogyan Petőfi és Arany barátsága szövődött a levelezésük, ritka találkozásaik során, úgy a barátságom Petivel is erősödött általuk.
Kálló Bála és Tóth Péter Lóránt
Tóth Péter Lóránt: – Mondják, lakva ismeri meg a másikat az ember. Mi nagyon sok időt, több százezer kilométert, több évet töltöttünk úgy együtt, hogy nyolc ország százharminc településén százötven alkalommal látta a közönség ezt a darabot. Ez sok együtt töltött idő. Meg kellett ismerni a másikat, de ugyanígy a szerepen keresztül önmagunkat.
Ha jól tudom, 2018 óta játsszátok a Szabadságharcot. Arany és Petőfi nyomába eredtetek. Merre jártatok, kikhez tudtátok elvinni őket?
Kálló Béla: – Az előadásokat szó szerint mindenféle körülmények között és mindenféle helyszínen játszottuk. A Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán és a tiszaszentmiklósi Piros Tulipán székháza hátsó udvarának góréja mellett is. Továbbá művelődési házak, könyvtárak, polgármesteri hivatalok színpadain, templomban az oltár előtt, szabadtéren, szobában, tornateremben, és még sorolhatnám. Egy kis statisztika: Magyarország: 52 település (65 előadás), Délvidék: 42 település (46), Erdély: 15 település (18), Kanada: 7 település (7), Felvidék: 4 település (5), Kárpátalja: 4 település (4), Horvátország: 4 település (4), Csehország: 1 település (1).
Petőfi és Arany legendás barátságán keresztül mi minden elevenedik fel? Barátságuk jól dokumentált, sok levelet és verset írtak egymáshoz.
Tóth Péter Lóránt: – A darabot áthatják a mindennapok és a nagy történelmi események pillanatai, nehézségei és örömei. Nem a verseiken keresztül közelítünk a költőkhöz. A mindennapi gondokkal és kihívásokkal küzdő versírók emberi oldalát szerettük volna megmutatni a közönségnek.
Kálló Béla: – A százötvenedik előadás Fehéregyházán volt, nem messze Segesvártól, a csata helyszínétől, ahol a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület terme adott otthont az előadásnak. A játék alatt akaratlanul is kinéztem a színpad hátsó ablakán. Akkor tudatosodott bennem, hogy végig a csata helyszíne felé tekingetek. Számomra nem volt mindegy, milyen hatással van rám a látvány, a táj. Az önfeledt felszabadultság pillanatáig Petőfivel voltam a csatamezőn.
Egész este ittam magamba a Petőfi-kultuszt oly féltőn őrző Szabó Józsefnek, a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnökének szavait: Székelykeresztúron azt tartják, hogy a vesztett csata utáni nagy kapkodásban Fehéregyházán földelték el Petőfit ideiglenesen, de később egy koporsókat is készítő asztalosmester, Bálint Dániel kiásatta, készített egy szép koporsót Petőfinek, és a saját szerettei mellé temette el méltón, 1902-ben. Székelykeresztúron, Timafalván megvan ez a legendabéli síremlék. Erről Kányádi Sándor így vallott egy interjúban „Petőfi akkora költő volt, hogy akár minden magyar faluban lehetne egy sírja.”
Volt bennetek olyan szándék, hogy megkeressétek Petőfiben a kortársat, és megtaláljátok, hogy ennek a világnak, amelyben élünk, mit mond Petőfi?
Tóth Péter Lóránt: – Ezek a költők, akiket mi megtestesítünk, nemcsak kétszáz évvel ezelőtt voltak időszerűek, hanem minden korban, a jelenben is. Azért jutottak el hozzánk ennyi év után is, mert őseink ezeket továbbadták „szájrul szájra”. Petőfi kortárs. Jelenkori. Akiben van egy kis hajlandóság a figyelemre, a befogadásra, az ma is megérti őket. A gyerekeknek is olyan ideáljai vannak, akiket a kor felkínál nekik. Mi ezúttal Petőfit és Aranyt „kínáljuk”.
A szabadkai székhelyű VM4K-ban 2018-ban mutatták be a Szabadságharc című előadásukat
Kálló Béla: – Arra törekszünk, hogy hitet és érzelmeket ébresszünk. Közölni akarunk valamit, erről nem mondunk le. Talán a fiatalokban lehet reménykedni. Jó lenne, ha ma is érnék őket ilyen hatások. Bámulatba ejtett, hogy ez a generáció is mennyi ösztönös hozzáértéssel éli meg a darabot.
Babits Mihály szerint Petőfi és Arany, e két nagy egyéniség oly hatalmas és végletes két szemben álló típusa a magyar léleknek. Hogyan vélekedtek erről?
Tóth Péter Lóránt: – Az én értelmezésemben ez a két lélek valóban különböző, végletes jellem volt, de semmiképen sem – mai értelemben – szemben álló típusa a magyar embernek. Jól kiegészítették egymást. Vitáikban is a közös pontokat keresték. Ugyanakkor azonnal keresek egy rokonítási lehetőséget: szerencsés dolog, ha az emberben mind a két jellem ötvöződik. A Petőfi-féle bátorság, villogó, gyorsan hullámzó költői képzelete, forradalmi szemlélete, azaz hit és akarat a hazáért, a szabadságért, az eltántoríthatatlanság, hogy az ember elérje a céljait. Ugyanakkor nagyon fontos Arany mértékletessége, bölcsessége.
A Szabadságharcban a belső hallásotokat hogyan, milyen formában bontjátok ki, és mi mindent jelenítetek meg benne?
Kálló Béla: – Nemcsak egy szabadkai és kunszentmiklósi művészt, hanem több települést és a nézőket is összefonja a „petőfiség – sajátosan értelmezve szellemi szabadságvágy vagánysággal ötvözve – aranyszála”, beszövi a Kárpát-medencét és a diaszpórát. A hit a lényeges, kell. Hit nélkül nem lehet igazán művészi munkát végezni, de valószínűleg semmilyen célszerű emberi tevékenységet sem. Ezért érzem missziónak, amit mi csinálunk. Petőfi és Arany habitusában önmagunkat adtuk. Ez mi, ha nem összefogás? Ez mi, ha nem az értékek teremtése?
Tóth Péter Lóránt: – Nekem az év majd háromszázhatvanöt napja az összetartozásunkról szól. Igen, mert a versekkel, az irodalommal, a magyar anyanyelv segítségével összeköthetem az embereket határon innen és túl. Radnóti Miklós, József Attila, Szent László király, Arany János, Petőfi Sándor erkölcsi tartását, példáját megmutatni a ma emberének nagy öröm és megtiszteltetés. Ajándék a Jóistentől. Kiskunsági vagyok. Nálunk húsz kilométeres körzeten belül minden Petőfiről szól, minden ezer szállal kötődik hozzá. Petőfi Sándor január 1-jén született, én meg január 3-án. Igaz, hogy van köztünk pár száz év, de nyilván mint magyar ember magamon viselem azt az igazi lázadó szemléletet, amit Petőfi is magán viselt. Megtiszteltetés számomra, hogy estéről estére a színpadon az ő bőrébe bújhatok.
Mi volt katartikus?
Tóth Péter Lóránt: – Katartikus számomra az, amikor megérzem, hogy együtt lélegzik velünk, vagyis Arannyal és Petőfivel a közönség. Amikor nemcsak Petőfi és Arany vezet bennünket, de a nézők is tenyerükbe vesznek. A versek nagy nyitottságot adnak a világra. Iránytűként tudnak dolgozni bennünk. Katartikus egy-egy helyszín is, ahol előfordultunk, és amelyek Petőfi életében kiemelten fontosak voltak. Az elszakított nemzetrészek olyanok, mint a testvéreim, akiket a legtöbbször át kell ölelni, és leginkább oda kell hajolni hozzájuk.
Hogyan éltétek meg ezt a turnét? Nekem úgy tűnik, rendkívül érzékeny reagáló- és válaszolókészség van bennetek a körülöttetek levő dolgokra.
Kálló Béla: – Kétszáz éve született Petőfi Sándor. Lóránt barátommal Kiskunfélegyházán ünnepeltük e neves dátumot a száztizedik Szabadságharc című előadásunkkal. Isten éltessen, Petőfi! Isten éltesse a Petivel való közös barátságot!
Tóth Péter Lóránt: – Idén számomra minden kiemelten Petőfiről szólt. Többször azon gondolkodtam, hogy a mi Sándorunk, akinek verseit ötvennégy nyelvre fordították le (Balogh Mihály barátom hívta fel egyszer a figyelmemet arra, hogy a városomban, Kunszentmiklóson írt Megy a juhász szamáron… című verse volt az első, amit német nyelvre fordítottak), mikor lesz „hivatalosan” is a (szellemi) világörökség része. Kunszentmiklóson lakom, de a Kárpát-medencében élek. Otthon vagyok Kassán és pár nap múlva Szabadkán vagy Beregszászban, Csíkszeredában is. Megvásároltam életem első székely ingecskéjét, ezt szeretném majd viselni a Petőfi–Arany barátságok alkalmával.
Mit tudtatok eltanulni a Petőfi-költészettől?
Kálló Béla: – Kanadában végigjártuk az egész keleti partszakaszt Windsortól egészen Halifaxig. Halifax az a város, ahol egy maroknyi magyar él, a kultúrát saját otthonaikban éltetik. Ezúttal Lakner Béláék házának alagsora, egy nagy vendégváró szoba alakult át színpaddá, húsz–huszonöt férőhelyes. Az előadás kezdete előtt néhány perccel kaptam meg az üzenetet, hogy Jászai Mari-díjban részesültem. Öröm és boldogság töltött el. Az előadás után Lakner Béla lánya, aki már kint született, arról mesélt, mennyire megindító volt számára az előadás. Többek között arra is ösztönözte, hogy elsajátítsa a szépséges és választékos magyar nyelvet. Megtanuljon olyan magyarsággal beszélni, ahogy azt Arany és Petőfi tette. A lelkesedése annyira megindító volt, azt juttatta eszembe, hogy az előadásnak elengedhetetlen tartozéka a meglepetés. Az egyik sor, az egyik fejezet rántja maga után a másikat, nem volt hiába a színpadi játék, ez a kincs, ez a ragyogás.
Tóth Péter Lóránt: – Úgy hiszem, Petőfi a magyarság génjeiben van. Belénk ivódott az évszázadok folyamán. Ő a mi emberi, nemzeti erősségünk.
