Ha védjük a méheket, akkor óvjuk a természetet, ha mézet fogyasztunk, akkor védjük a saját egészségünket is! Hogy ki mondta ki először, azt nem tudni, ám való igaz, hogy ha kipusztulnak a méhek, az emberiség csak négy évvel éli túl az apró rovarok eltűnését. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének döntése értelmében május 20-a 2018 óta a méhek világnapja. Az ENSZ ezzel a szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy számuk drasztikusan csökken.
Tanulmányok egész sora bizonyítja, hogy a Föld mezőgazdaságának hetven-nyolcvan százaléka ma kizárólag a méhektől függ, amelyeknek beporzó tevékenysége nélkül a növények képtelenek lennének szaporodni, így a fauna gyakorlatilag nagyon rövid idő alatt megtizedelődne a világon. Erre való tekintettel 2019 őszén az Eartwatch Institute nevű természetvédelmi szervezet hivatalosan is a bolygó legfontosabb élőlényeinek nyilvánította a méheket.
A legrégebbi méhlelet Mianmarból került elő, egy borostyánba zárt méhecske formájában. Mivel a rovart rejtő borostyán a korai kréta időszakból származik, ez azt jelenti, legalább százmillió éve tart a Földön a méhzümmögés. Az ősemberek eleinte a méhek odújából csenték el a mézzel teli lépeket, nyalakodás mellett medvecsalinak is bevetették. A spanyolországi Cuevas de la Arańa barlangrendszerben felfedezett, mintegy nyolcezer éves rajzon egy magas fára kapaszkodó „mézvadász” nyúl méhfészekbe. Anatóliában hétezer évvel ezelőtt kezdődött a méhek házi tartása, az ókori egyiptomiaknál Kr. e. háromezer körül már virágzott a méhészet, ők nevezték el a mézet az istenek eledelének.
A görögök a méz egészségügyi hatására figyeltek fel, Hippokratész lázcsillapításra mézkenőcsöt javasolt, és az ő nevéhez fűződik az első doppingszer feltalálása is: az olimpiai játékokon részt vevő atléták teljesítményének fokozásához mézes vizet ajánlott.
Világviszonylatban mintegy kilencvenmillió kaptárt jegyeznek, az éves természetes méztermés pedig meghaladja a kétmillió tonnát. A 2022 végi hivatalos adatok szerint Szerbiában hétszázkilencvenkétezer kaptár van bejegyezve. Az éves méztermés hatezer–kilencezer-ötszáz tonna. Az EU mézpiaca nagy lehetőséget kínál, hiszen az ottani méztermés kétszázharmincezer tonnás szinten alakul, a fogyasztás viszont meghaladja a háromszázhatvanezer tonnát.
A méz nem gyárban terem! A méhek nem normára dolgoznak. Mégis nagyon is igaz az a mondás, miszerint valaki „szorgos, mint a méh”. A szezon csúcsán egy-egy kaptárban egyszerre hatvan-hetvenezer méh is lakik, tehát legalább egy városállamnyian vannak, ugyanakkor gyakorlatilag az összes polgár egy családot alkot. A mézet a méhek maguknak készítik, a méhészek közreműködésével azonban a konyhaasztalokra is jut belőle. A család-állam élén az anya, népiesen mondva a királynő áll, akinek egyetlen feladata a szaporulat biztosítása, naponta akár a saját súlya többszörösét kitevő petét rak. A kikelt méhecskék, az úgynevezett dolgozó méhek koruktól, állapotuktól függő munkát végeznek: a fiatalok méhpempőt termelnek, gondozzák a kikelt lárvákat, gyűjtik a nektárt és a virágport, az idősebbek katonai szolgálatot látnak el: a fészek bejárata körül repkednek, és ha a betérni szándékozó méhen nem érzik az anya feromonját, elpusztítják.
A méhkolónia legnagyobb részben dolgozókból áll, amelyek nőstények. Az ő életük meglehetősen rövidre szabott: a tavaszi-nyári időszakban általában alig négy-öt hetet élnek. Ez alatt az idő alatt gyakorlatilag folyamatosan dolgoznak – ennél a tulajdonságuknál fogva szinte ideális munkavállalóknak számítanak a gátlástalan elvárásokkal felruházott munkaadók mércéi szerint –, merthogy a méhek gyakorlatilag agyonra dolgozzák magukat! Velük szemben az anya, aki élete nagy részében tápláló méhpempőt fogyaszt, több évig is élhet.
De vajon tudják-e, hogy a méhek percenként tizenegyezer szárnycsapásra képesek? A kaptártól akár nyolc kilométeres hatósugarú körben is eltávolodhatnak. Egy kirepülés alkalmával egyetlen méh két-háromszáz virágot látogat meg. A nagyjából hetven milligramm súlyú állatok mézgyomrukban a saját súlyukkal csaknem megegyező mennyiségű nektárt tudnak szállítani. Belegondolni is szédítő, hogy egyetlen kiskanál mézben tizenkét dolgozó méh teljes életműve van. A virágokból a dolgozó méhek nektárt szippantanak ki, a testüket és lábukat borító szőr segítségével pedig pollent szállítanak. Sokan azt gondolják, a méz virágporból készül, valójában azonban a nektár kerül a lépekbe.
A nektár cukros folyadék, amelyet pont azért termelnek a növények, hogy a porzó rovarokat magukhoz csábítsák. A virágpor fehérjeforrás a méhek számára, míg a mézzel energiaszükségletüket biztosítják. A nektár a méhek mézgyomrában az invertáz nevű enzim segítségével glükózzá és fruktózzá alakul, más enzimek pedig a nektár savasságát növelik – ennek célja a baktériumok elpusztítása. A kaptárba visszatérve a méh ezt a folyadékot átadja társának, aki további enzimeket juttat bele, csökkentve ezáltal a nektár vízszintjét.
Miért méhészkedik valaki? Lehet, hogy csupán azért, mert szereti a természetet. Vannak azonban gyakorlatiasabb okok is, mondjuk, a gazdasági indokoltság, hiszen a méztermelés jövedelemforrás is lehet. Aztán van, aki egészségügyi okok miatt vág neki ennek az ősi tevékenységnek. Maguk a gyakorlott méhészek úgy nyilatkoznak, hogy a méhesben csak nyugodt lelkülettel lehet dolgozni, mert a kapkodást, a sietséget megbüntetik a méhek, és azonnal szúrnak, amitől nem kell túlzottan félni, nem halálos!
A méhek tudatos lények! Exkluzív információként számolt be ugyanis a Daily Mail arról, hogy egy évszázados tradíciót követve a brit királyi család házi méhésze tájékoztatta a Buckingham palotában tartott méheket II. Erzsébet királynő haláláról. Egyúttal azt is közölte velük, hogy az új főnök III. Károly király. John Chapple, a királyi palota méhésze a lapnak elmondta, minden egyes kaptárba bekopogott, és fekete szalaggal kötötte át azokat, mindeközben pedig azt mondta, az úrnő halott, de ti nem mentek sehova: az uratok jó úr lesz hozzátok!
Nyitókép: pixabay.com
