Vize, mint a szedett harmat

Óbecse

„Végre valahára ártézi kutat is kapunk” – állapította meg lelkesen Fárbás József 1893. február 7-én Óbecséről a zombori Bácskának küldött beszámolójában. Elmondta: a piactérre tervezett kút helyén már áll a 18 méter magas fúrótorony, mely alatt a fúrást a napokban kezdik meg. A munkát Csuka [?] ó-kanizsai mérnök vezeti. Ha a fúratás sikerül, akkor még három kutat fúrat a város különböző kerületében.[1] Valami azonban balul sülhetett el, mert néhány héttel később ó-kanizsai vállalkozó helyett már Ürményi Ferencz és társai oly sikeresen végezték a kútfúrás munkálatait, hogy 253 méter mélységből végre gáznemű lég tört elő, mely „meggyújtva erős lánggal égett”.[2]

Ártézi kút és fürdő

A fúrás minden bizonnyal sikerült, mert az Ó-Becse és Vidéke 1894. július 29-i számában Csodakutak címmel lelkes beszámolót közölt a lakosok által megcsodált kutról,[3] 1894. augusztus 19-i számában pedig már arról tájékoztatta olvasóit, hogy a bőségesen felszínre törő kút vizének minőségét a város neves szülöttje, budapesti laboratóriumában „Tahn Károly vegyelemzi”.[4] A kutak használatát engedélyező határozat is megérkezhetett, mert nem sokkal ezt követően a város neves orvosa, Szászy István terjedelmes írásban méltatta a piactéri ártézi kút üdvös működését.[5] Szászy lelkes támogatója volt a csodakútak működésének, bizonyítja ezt a Bács-Bodrogh vármegyei orvosok 1902 májusában Óbecsén tartott kongresszusáról szóló beszámolója is, amelyben hosszasan részletezte, a megjelent orvosok „ártézi kút és fürdő” iránti érdeklődését.[6] 1899 óta ugyanis Schumacher János fürdőtulajdonos lapokban megjelent hirdetése szerint minden vasárnap és csütörtök délután a Fő-utcai házánál 30 krajcárért kádfürdő kapható. 1904-re már bővült a szolgáltatása: gőzfürdője urak részére vasárnap délig és csütörtökön 10-ig áll a rendelkezésére. „Kádfürdő csak urak részére vasárnap délután van. Nők fürödhetnek csütörtökön 10-től délig gőzben és délután kádban.”[7] Az Újvidék című lap 1895. augusztus 11-i számában megjelent Az ó-becsei csodakút című tudósításában elismerően szólt arról a küzdelemről, amellyel az óbecseiek az artézi kútjukat védelmezték. „Dr. Szontágh Pál osztálygeológus a napokban Ó-Becsén járt – írta az Újvidék –, s a csodakutat megvizsgálta. Hivatalos véleményében azt ajánlotta a község elöljáróságának, hogy a kút vizét fürdői célokra, a kiömlő gőzt pedig világításra használja fel. A község legközelebb dönt a geológus ajánlata fölött.”[8] A kérdés az volt: iható-e az óbecsei ártézi kút vize? A biztató válaszra közel egy évtizedet kellett várni.

Óbecse központjában, az akkori piactéren 1904 februárjában Soós Károly, a híres Zsigmondy kútfúró hazájából, Hódmezővásárhelyről érkezett kútfúró mester végzett újabb fúrásokat. Fárbás József Soós Károly ártézi kútfúró című, a mester pályáját összefoglaló írásában kiemelte: „A község által hirdetett első ártézi kút elkészítésére vállalkozott Csuka K. [?] után ő volt az ötödik kísérletező. Soós elismert, szerencsés kezű kútfúró hírében állt, aki a neves Zsigmondy, első magyar kútfúró tanítványa volt. A főtéren kezdte a fúrást, a többi, előzőleg nem sikerült kút közelében.” Az egész város – emlékezve a régi, balsikerű kezdeményezésekre – bizalmatlanul várta az eredményt, a hódmezővásárhelyi mesternek 1904-ben azonban végre sikerült iható vizet fakasztani a furatokból, „azóta zavartalanul működik a fő téren lévő ártézi kutunk, és zavartalanul ontja a csodás »égő« és »gyógyító« vizet” – írta Fárbás József.[9] Soós Károly sikeres vállalkozásának hamar híre ment, mert az Óbecse és Vidéke 1905. október 22-i számában már arról számolt be, hogy Soós mestert Zombor város is egy újabb kút fúrásával bízta meg.[10]

Ez a siker biztosította Soós számára a bizalmat Óbecsén, így a következő években sorra született a város minden negyedébe egy-egy ártézi kút. A hatodik kutat aztán Soós immár a saját telkén, magának fúrta, sikeres vállalkozóként ugyanis a szomszédos telekkel együtt megvette a volt Haill-féle házat, és ezzel megvetette a Soós-féle gyógyfürdő alapját. A fürdő 1906-ban nyílt meg, és adatott át a közhasználatnak, míg 1911-ben újabb épülettel bővült, mely 1915-től a gőzfürdőnek is helyet adott.[11] Ezt követően egy évszázadon át az óbecseiek a „Soóshoz jártak fürödni”. A sikeres mester a földgáz fölhasználására 1915-ben egy gőzmalmot is épített. E szépen kifejlődött ipari létesítményt Bácskának a szerb királysághoz történt csatolását követően, 1921-ben új cég, új tulajdonos kezébe került. Soós Károly a trianoni döntés után, 1922-ben elköltözött Becséről, és 1927-ben, 71 éves korában szülőföldjén, Hódmezővásárhelyen halt meg.

Nevezzék tehát tájanként akár artézi, akár ártézi víznek, a XIX. század fordulóján a gyógyhatású kutak – a közelükben létesített, fölöttébb népszerű gyógyfürdőkkel együtt – alapvetően meghatározták Bács-Bodrogh vármegye lakosainak életét. Ékesen bizonyítja ezt az Óbecse és Vidéke 1914. május 31-i számában név nélkül megjelent Fürdők és fürdőzők című írás, melynek szerzője – a hangvétele és a stílusa alapján – a Grünbaumból magyarosított Galambos Pál, az Óbecse és Vidéke felelős szerkesztője lehetett, aki gyakran Cató névvel jelentette meg olykor ragyogóan szellemes, máskor hevesen bíráló cikkeit. „Nem fürdő, csak fürdőző nemzet vagyunk” – kezdte derűs és kedélyes írását a szerző, majd kiemelte: a belügyminisztériumi fölmérés szerint az ország 18 és fél millió lakosa közül 13 millió olyan helységben él, ahol nincs nyilvános fürdő. Hol fürdenek az emberek? Otthon, a kádban, vagy a drága fürdőhelyeken. A nép a „teknőben vigasztalódik”. Eötvös Károly szerint csak az úr, a zsidó és a beteg ember fürdik, a magyar ember nem fürdik. „A fürdő nem luxus, a fürdő nem szórakozás – emelte ki a cikk írója –, a fürdő testápolás, az egészség, a munkaképesség eszköze, mint a levegő, a táplálék, a ruha. A bőrét nemcsak annak kell ápolni, aki finom arcbőrre vágyódik, a rendszeres fürdés annak is kell, aki nem akar bőrbajt, aki nem akar tuberkolózisban elpusztulni, akinek erejére van szüksége.”[12] Galambos Pál – Cató „teknőközeli” véleményét határozottan cáfolja a lapjában közölt, a korabeli magyarországi fürdők csodás világáról szóló írások garmada.

Irodalom

Móra István: A csordajáráson; In: Móra István–Novoszel Andor–Kristály István–Cziráky Imre: Föld és mag. Válogatott írások; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 1971. 399 p.

Fürdők és fürdőzők; Óbecse és Vidéke, 1914. május 31. 2–3. p.

Halaváts Gyula, m. kir geológ-gyakornok: Az artézi kutak fúrásáról; Vasárnapi Újság, 1878. október 20. (42. szám) 669–671. p.

Grosschmid Gábor: Artézi kutak; Bácska, 1886. május 7. melléklet, 1–2. p.

Most már igazán lesz artézi kút Zomborban; Bácska, 1886. május 7. melléklet, 1–2. p.

Artézi kút Zomborban; Bácska, 1886. július 20. 1. p.

Az artézi-kút ügye; Bácska, 1886. augusztus 24. melléklet, 1. p.

Artézi kutunkat […]; Bácska, 1887. október 18. 2. p.

Az artézi kút […]; Bácska, 1887. november 18. 2. p.

- s -: Ó-Becse, 1893. február 7.; Bácska, 1893. február 10. 3–4. p.

Ártézi kutaink [vizét Tahn Károly vegyelemzi]; Ó-Becse és Vidéke, 1894. augusztus 19. 3–4. p.

Csodakutak; Ó-Becse és Vidéke, 1894. július 29. 2. p.

Szontagh Tamás, dr. kir. osztálygeológus: Ártézi kutunk; Ó-Becse és Vidéke, 1895. augusztus 4. 1–2. p.

Az ó-becsei csodakút; Újvidék, 1895. augusztus 11. 3. p.

Schumacher János gőzfürdője; Óbecse és Vidéke, 1904. október 16. 3. p.

Hírek [Soós Károly ártézi fürdő tulajdonos]; Óbecse és Vidéke, 1915. szeptember 19. 2. p.

Fárbás József: Soós Károly ártézi kútfúró; Tiszavidék, 1932. október 16. 3. p.