A néma hősnők

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ nemrég megtartott Magyar nők és hősnők című tudományos konferenciájának egyik előadója dr. Saly Noémi budapesti irodalomtörténész, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa volt, aki két kötete által két női sorsot is bemutatott.

Dr. Saly Noémi, a kávéháztörténet nagy kutatója elmondta, hogy egyre inkább foglalkoztatja a régi magyar gasztronómia, mert arra figyelt fel, hogy a 19. századból fennmaradt receptek gyakran német fordításból készültek, ezért ő inkább a kézzel írott, régi receptes füzeteknek tulajdonít nagy jelentőséget. Előadása folyamán két könyvének a tartalmáról, történetéről tudhattunk meg izgalmas részleteket, egyik a Hatszáz tojás, egy se görbe, amelyben Molnár Julia 1854-es szakácskönyvét dolgozta fel, a másik pedig a Kalán lisztel stábold bé, amelynek alapját Szerecsek Anna 1848 körül írt receptes füzete adta.

Anya-lánya cinkosság

Dr. Saly Noémi előadásából megtudhattuk, hogyan találkozott Molnár Julia szakácskönyvével.

– Olyan kutatásokra adtam a fejemet, amelyekről sosem gondoltam volna, hogy engem érdekelni fognak. Ezelőtt kávéháztörténettel, Budapest történetével foglalkoztam, a gasztronómián nem igazán gondolkodtam. Történt egy szép napon, hogy a közösségi oldalon valaki elküldött egy linket. Először azt láttam, hogy olyan csoportról van szó, amely a régiségek értékeit kutatja. Ott volt egy kézzel írott egy szakácskönyv is, 1854-ből, a tulajdonosa pedig az iránt érdeklődött, hogy mennyit érhet. Elkezdtem utánanézni és azt találtam, hogy a régiségkereskedelemben egy kéziratos szakácskönyv csak akkor ér valamit, ha egy híres emberé vagy családé. Az ükanyáink szakácskönyvei tehát semmit sem érnek, ami szerintem teljesen méltánytalan és nagyon helytelen. Mégis levelezni kezdtem a füzet gazdájával, hogy engem ennek ellenére is érdekelne. A leírt receptek nyelvezetéből rögtön látszódott, hogy nem fordították, nem is másolták ki sehonnan sem, hanem valaki saját maga megfogalmazásában írta le ezeket. A tulajdonos végül beleegyezett abba, hogy kiadjuk.

A receptes füzet szerzője kapcsán először csak annyit lehetett tudni, hogy egy mosoni családról van szó. A receptek nagyon érdekesen voltak lejegyezve. Az egyiknél az írta, hogy „üss bele személyenként egy tojást, de ne görbét”. Miután felfedeztem, hogy valóban mit is jelent a „görbe tojás” rájöttem, hogy a recepteket nem az illető jegyezte le saját magának, mert akkor nem sütött volna el egy ilyen poént. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy valaki valakinek írta, logikusan: anya-lányának, mert ez a kapcsolat egy cinkosság. Azután már érthető lett az is, hogy a szakácskönyv miért van tele olyan kifejezésekkel mint „szépen”, „szaporán”, „gyorsan”, „rendesen”. Abban a pillanatban, ahogy az anya hangját meghallottam a szöveg mögött, minden a helyére került. Nagyon élveztem ezzel foglalkozni, és habár a családról alig sikerült valamit kideríteni, a szakácskönyv mégis ad egy képet a család társadalmi hovatartozásáról, megláthatjuk milyen alapanyagokat használtak, milyen ételeket főztek. Ne feledjük azt sem, hogy a szakácskönyvek sosem pont annak a kornak az étkezési kultúráját mutatják be, amelyekben létrejöttek, hanem az előző egy-két nemzedékét. Általában az sem derül ki belőlük pontosan, hogy a szerzőik mit esznek, hiszen a könyvek menüket nem tartalmaznak, csupán recepteket. Leginkább az derül ki ezekből a receptes füzetekből, hogy mit szeretnek vagy szeretnének enni, és mit tartanak fontosnak lejegyezni. Ez esetben az anya így szeretné továbbadni a lányának azokat a recepteket, amelyek készítését talán még nem sajátította el. Nagyon egyszerű recepteket nem is tartalmaz a könyv, a lány azokat vélhetően már el tudta készíteni – hallottuk Dr. Saly Noémitól.

Bem apó és Petőfi

E kötet készítése után egy másik, kézzel írt receptes füzet is dr. Saly Noémi kezébe került, amely már történelmi eseményeket is felfedett.

– Amikor Molnár Julia szakácskönyvével elkészültem, megfordult a fejemben, hogy ez akár egy kordivat is lehet, a 19. század közepén talán szokás volt, hogy az anyák a lányuknak, férjhezmenetelük alkalmával írtak egy családi szakácskönyvet. Hiszen az én családomban is van, én is őrzök egy ilyent, persze sokkal későbbit. Elkezdtem kutatni a múzeumban, ahol szintén rábukkantam egy receptes füzetre, rajta állt, kitől lett vásárolva, és az, hogy a szakácskönyv László Nináé, de fel lett tüntetve Vajdahunyad is. Ezek szerint egy László család után kellett kutatnom, a 19. század közepéről, Vajdahunyadon. Biztos voltam benne, hogy semmit sem fogok találni. A keresőprogramban beütve azonban a legnagyobb meglepetésemre Bem apó és Petőfi is képbe jött. Kiderült, hogy erről a családról nagyon is sokat lehet tudni, csak épp a leszármazottaknak fogalmuk sem volt róla, hogy elődjük szakácskönyve a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban van. Hozzáfogtam, hogy feltárjam ezt a történetet.

Elkezdtem történeti forrásként kezelni a szakácskönyvet. Az első, ami érdekelt, hogy ki írta kinek? Vajon a sejtésem, hogy anya írt a lányának, igazolható-e ebben az esetben is? Az egyik recept úgy végződik, hogy „s ha maradt, ízleld meg te is jó-e”. Ez volt az a pont, amikor ismét megbizonyosodtam az anya-lánya cinkosságról. Azt is sikerült kideríteni, hogy az anyát Szerecsek Annának hívták, jómódú erdélyi földbirtokos lánya volt, Kolozsváron nevelkedett, László József vette feleségül, és nyolc gyermeket nevelt fel – tudtuk meg dr. Saly Noémitól.

A feljegyzések szerint László József a kincstári vasművek igazgatója volt, egy látogatás pedig megváltoztatta az életét.

– 1849 áprilisában, Bem apó a vezérkarával vonult, megpillantották Vajdahunyad várát és betértek. Míg László József velük foglalkozott, Szerecsek Anna főzött nekik. Állítólag Petőfi ekkor írta meg a Vajdahunyadon című versét is, erről feljegyzések is vannak. László József ezek után kegyetlenül megszenvedte ezt a látogatást, mert valahogy kiderült, hogy nem csupán a vajdahunyadi vár szépségeiről beszélgettek, hanem hadi számításokat is végeztek. László Józsefet emiatt két évre börtönbe zárták, Szerecsek Anna pedig magára maradt a nyolc gyerekkel. Miután László Józsefet kiengedték, a hatalom utána nyúlt, és nem kapott munkát. Egy rokon segített neki, aki rézbányát nyitott Balánbányán, oda hívta László Józsefet, így a család oda költözött. Ott kérte meg Nina kezét egy csíksomlyói jogászember, aki katonaiskolába járt. Fodor Ignácot még nem avatták tisztté, amikor kitört a szabadságharc, de ő beállt, ezután pedig tíz év közszolgálatra ítélték. A zászlóalj, ahova küldték, időközben viszont feloszlott. Ekkor jogi tanulmányokat kezdett folytatni, feleségül vette Ninát, és nekik is több gyerekük lett. Fodor Ignácnak jól ment az ügyvédi praxisa, építettek a feleségével egy nagyon szép kúriát, amely Csíksomlyón a mai napig is áll.

Megpróbáltam közelebb jutni a családhoz, amelynek a vonalát követve az út végül is Csíkszépvízre vezetett. Ott volt a családi hagyaték is. Egyszer csak egy festményen megpillantottam Szerecsek Annát és a lányát, Ninát. Nem tagadom, elérzékenyültem. Mindenképpen szerettem volna ellátogatni Szerecsek Anna sírjához is. Fodoréknak Balánbányán sem volt maradásuk, visszamentek Vajdahunyad közelébe, ott lett eltemetve Szerecsek Anna az 1880-as években.

A két kötet esetének a tanulsága számomra, hogy egy mit sem sejtető szakácskönyv, receptes füzet soraiból családok, életek, sorsok bontakozhatnak ki. Ott vannak a néma hősnők, akik nyolc gyereket nevelnek egy igencsak kemény világban. Nincs érdektelen család, nincs érdektelen sors. Gondoljunk így a régi szakácskönyvekre. Akinek van ilyenje otthon, őrizze meg gondosan, az én kedvemért! Még akkor is, ha most nem tartjuk régieknek, az idő ugyanis nagyon gyorsan múlik  – mondta dr. Saly Noémi.

Szerzetesek és apácák titkai

A mosoni szakácskönyv dr. Saly Noémit egy különleges útra terelte:

– Korábban is foglalkoztatott már a szerzetesek gasztronómiája. Az is nagyon érdekes. Szent Benedek a hatodik században írta meg a szerzetesi regulát, amely azóta is mérvadó. Rendházról rendházra mentem kutatni, hogy hol készítenek lekvárt, levendulaszörpöt, borokat… Szinte minden rendnek vannak titkos receptjei. Bakonybélben egy szerzetessel beszélgettem, aki apácákat említett. Kiderült, hogy 1950-ben, amikor az ávósok kiűzték a férfi szerzeteseket a rendházból, a helyükre odainternáltak mintegy nyolcvan idős irgalmas rendi apácát. A bakonybéli rendház 1950-től 1962-ig internáló táborként, azután pedig, csaknem a rendszerváltásig, egyházi szociális otthonként működött. Négyszáz apáca sírja található a bakonybéli temetőben. Megrendítő látni. Szégyelltem magam, hogy semmit sem tudok róluk, ezért elkezdtem kutatni. Az irgalmas rendi apácák – a végzettségüktől függően – a vakok intézetében ápolónők és gondozónők voltak; vak árvákra vigyáztak, pedagógusi teendőket láttak el, rabokat tanítottak kertészkedni, kézimunkázni, főzni, egyszóval embernek lenni; a fegyházhoz tartozó óvodákban, bölcsődékben gondozták a gyerekeket, kórházakban, elmegyógyintézetekben dolgoztak. Ilyesmikkel foglalkoznak az apácák, és ezt csak akkor látjuk, ha ilyen fajta gondozásra szorulunk. A bakonybéli apácáknak kevés személyes tárgyuk maradt, de köztük volt néhány receptes füzet is. Ezer recept maradt fenn, egyharmada úgymond rendes étel, kétharmada édesség, az is lényegében száraz keksz, amit valószínűleg teázáshoz ettek. Most ezekkel foglalkozom – tudtuk meg dr. Saly Noémitól.