Újra szegényebb lett a vajdasági magyar amatőr színjátszás. Izelle Károly, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház egykori tagja köszönt el végleg szeretteitől, színházától, a vajdasági magyar színjátszástól.
Izelle Károly amatőr színjátszásunk meghatározó, nagyrabecsült egyénisége volt, aki nemcsak ott, a színpadon élt, hanem annak is élt egész valójában. Igen! A színpad volt az ő világa. S ebbe a varázslatos világba Izelle Károly 1962-ben kapcsolódott be, amikor a nagybecskereki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó szakosztályának köszönhetően lehetőséget kapott az első színpadi megmutatkozásra. Első tanítómestere – mint az nem egy esetben hangsúlyozott – Vlah Tóni bácsi volt.
A Madách Amatőr Színház munkájába 1969-ben kapcsolódott be, s ettől kezdve nyomon követhetjük állandóan felfelé ívelő pályafutását. Első átütő, nagy sikere az 1974-es esztendőhöz fűződik. Peter Shaffer Black Comedy (Játék a sötétben) című vígjátékában remekelt (Brindsley Miller) figuráját formálta meg, meglepő hitelességgel. Ez után Izelle Károly igen keresett színész lett. Egymás után kapta a szebbnél szebb színészi feladatokat. Mintegy 50 színpadi figurát keltett életre a Madáchban!
Mindenképpen ide tartozik az is, hogy a Madách Amatőr Színház mellett a hivatásos színházak is szerződtették egy-egy színpadi figura megformálására. Így például a nagybecskereki Toša Jovanović Népszínházban, a Bábszínházban is rendszeresen foglalkoztatták. Külön megemlíteném, hogy Izelle Károly az Újvidéki Színházban is feladatot kapott. Müller Péter Szomorú vasárnap című drámájában lépett a közönség elé, és a nagybecskereki tehetség ezt a lehetőséget ki is használta.
Azonban Izelle Károly nem csak színészként lepte meg a színházi szakembereket. Emlékszem, hogy a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók II. torontáloroszi találkozóján meglepődve figyeltünk fel Izelle Károlyra, a rendezőre. Igen, a rendezőre! És meg kell állapítanunk, hogy Izelle Károly nemcsak a különféle figurák megformálásának, megszemélyesítésének a mesterségéhez értett, hanem a rendezői szakma titkai sem voltak ismeretlenek számára. Ugyanis színjátszóink II. találkozóján a Jugoszláv Máltai Szeretetszolgálat színjátszóival színpadra álmodta Lukáts Márta: Szent Gellért élete című misztériumjátékát, amely különösen rendezői szempontból valóban meglepetést váltott ki.
S ez érthető is volt, mivelhogy Izelle Károly mindenre kiterjedő figyelme, kifinomult színpadi érzéke érdekes, rendezői megközelítés szempontjából rendhagyó előadással ajándékozta meg nemcsak a közönséget, hanem a szakmabelieket is. Magyarázatként csak annyit jegyeznék meg, hogy Izelle Károly elismert rendezőkkel (ifj.Szabó Istvánnal, Lányi Istvánnal, Vajda Tiborral, Bambach Róberttel, Soltis Lajossal, hogy csak néhányukat említsem) dolgozott, olyanokkal, akiktől volt mit tanulnia.
Azonban Izelle Károly nemcsak mint rendező és színész szolgálta hűségesen a nagybecskereki magyar nyelvű színjátszást, hanem a nagy nevű amatőr színház titkáraként is, több mint egy emberöltőn keresztül (1976-tól egészen nyugdíjba vonulásáig, 2014-ig) vezette, éltette a Madáchot! Igen! Izelle Károly valami mélységes elhivatottsággal törekedett arra, hogy minél szilárdabbak legyenek a színház alapjai, hogy rangjához méltán legyen jelen művelődési életünkben. S amit szem előtt tartott Izelle Károly, az a Madách múltja volt. Az a múlt, amely kötelez! Az a múlt, amely eleve olyan rangot teremtett a Béga-parti város amatőr színházának, amelyre mindannyian, itt Vajdaságban, büszkék lehetünk. Mert, ugye, nem lehet, és nem is szabad elfelejteni, hogy 1963 nyarán Hvaron, a legjobb jugoszláviai amatőr színházak találkozóján a legrangosabb elismerést a Béga-parti magyar színjátszók érdemelték ki Tudor Musatescu Titanic-keringő című vígjátékával remek színpadi előadásukért. S, ugye, jelent azért valamit, ha elmondhatjuk, hogy abban a nagy Jugoszláviában egy magyar amatőr színjátszó társulat bizonyult a legjobbnak.
S ennek a nagy múltú színháznak, a Madáchnak a rangját őrizte Izelle Károly! S ha nem is volt könnyű, a Madách egykori rangját megőrizni, Izelle Károlynak és az őt követőknek sikerült. Igen, sikerült. S most, a Madách fennállásának 70. évfordulóján, őszinte tisztelettel fejet hajtunk mindazok emléke előtt, akik töretlen hittel éltették a Madáchot. Izelle Károlynak is csendesen, a nagyrabecsülés igaz szándékával megköszönjük, hogy hosszú évtizedeken keresztül hűségesen szolgálta a színházat, hogy valami fanatikus belső tartással, erkölcsi helytállással igyekezett, hogy a Madách az maradjon, ami volt: Mindannyiunk büszkesége!
