Tóth Lajos a délvidéki magyarság egyik nagyra becsült tanára és pedagógiai szakírója volt. Tíz évvel ezelőtt, 2012. július 9-én, 68 éves korában Szabadkán hunyt el. Igen, Szabadkán, messze a szülőfalujától, az Árpád-kori, több mint 800 éves drávaszögi Csúzától. Az említett faluról Baranyai Júlia a következőket írja: „Csúza egykorú Vörösmarttal (a szomszéd faluról, ugyancsak Árpád-kori településről van szó), de ősibb ízű, bensőségesebb levegőjű, kevesebb szavú, mint a civilizáció hatásának korán kitett, forgalmas Vörösmart. Mindig Csúzán találtam meg a régi Baranyát, a nagyon régit.”
Innen, ebből a kis faluból indult el Tóth Lajos, aki az elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd a belgrádi tanítóképzőbe iratkozott be. Később a spliti tanítóképző főiskola történelem-földrajz szakos tanára lett, majd a Belgrádi Egyetem levelező hallgatójaként 1958–1962-ig pedagógiai tanulmányokat folytatott, és oklevelet szerzett. Tóth Lajos az 1946-os tanévben a kopácsi iskolában kezdett tanítani, majd Brčko gimnáziumában kezdett el dolgozni. 1949 végétől 1953-ig a vörösmarti algimnázium tanáraként folytatta pályafutását. S itt kissé el kell időznünk. Ugyanis a vörösmarti algimnáziumnak múltja van, tiszteletre méltó múltja. Lábadi Károly nemrég megjelent, Vörösmart a mart alatt című könyvében nemcsak az egykori nevezetes vörösmarti scholáról ír részletesen, hanem a vörösmarti algimnáziumról is. A régmúlt scholával kapcsolatban többek között megjegyzi: „Ma már egyetlen téglája sincs meg a hajdani híres-nevezetes vörösmarti scholának, amely kapujából látni lehetett a Dunát, a folyóparti erdők felett jó időben a Bácskaság síkja is kitárulkozott. Az emlékezet mára csak a Dunáig vezető mélyút nevében, a Deák-szurdokban őrizte meg azt, hogy errefelé valaha diákok koptatták mélyre a löszfalba az utat.” Az iskola hajdani meglétét egy szólásféle is megőrizte: a Bejárta Tolnát, Baranyát arra utal, hogy aki megfordult Tolnában és Baranyában, az a tolnai és a vörösmarti iskolában tudományos ismeretekre tehetett szert. Az iskolát rövid idő alatt a legjobbak között emlegették, ugyanis elérte a kecskeméti, a körösi, a ceglédi és a pécsi tanodák színvonalát.
A régi hagyományokra támaszkodva 1948 végén és 1949 elején kísérletet tettek a hajdani vörösmarti algimnázium újraélesztésére, mert a hatosztályos után 1949-ben lehetőség kínálkozott a magasabb, hétosztályos gimnáziumi osztályfokozat kialakítására, azaz algimnáziummá alakult.
Az iskola első nevelőtestületének egyik tagja, Tóth Lajos visszaemlékezéseiben a következőképpen foglalta össze a vörösmarti algimnázium jelentőségét: „Az első magyar tanítási nyelvű iskola volt a köztársaság területén, fejlődésével, kisugárzó erejével, úttörő munkájával rányomta bélyegét a horvátországi magyar nyelvű oktatás egész fejlődésére.”
Az algimnázium első évfolyamának 237 tanulója volt. Az intézmény első igazgatója Molnár Pál volt. A tanári kar tagjai: Baranyai Júlia, Tóth Lajos, Merki Ferenc, Rumpf Kálmán és Zapletán Mária voltak. Tóth Lajos a vörösmarti algimnázium tanáraként nemcsak rendkívül jelentős, érdembeli munkásságával járult hozzá az algimnázium minden tekintetben tiszteletet érdemlő rangjához, hanem tudományos tevékenységével is, amelynek középpontjában a magyar nyelvű oktatás és nevelés állt, mindenekelőtt a kisebbségi sorsba kényszerült nemzettöredékünk életében. Ennek a nemes tevékenységnek első, figyelemre méltó, tanulmányai közé tartozik – hogy csak egyet említsek – A pedagógus és a közművelődés című munkája, amely 1981-ben a Horvátországi Magyarok Szövetsége Évkönyvében jelent meg. Ezek a csúzai születésű, a vörösmarti algimnázium tanárának nevét ismertté tették nemcsak a Drávaszögben, hanem Vajdaságban is. S mielőtt Tóth Lajos tanár úr pályáját tovább követnénk, álljon itt néhány adat, amelyek pedagógiai szakíró munkájára vonatkoznak. Ugyanis tudományos munkásságáról meg kell említenünk, hogy az említett tárgykörből 11 könyve jelent meg, s ezeken kívül 95 tanulmányt és 185 cikket publikált. Természetesen nyugdíjba vonulásáig tovább gazdagította publikációi sorát.
Állandóan felfelé ívelő pályáját Szabadkán folytatta. Kezdetben tanárként (1953–1954), majd mint iskolaigazgató (1957-től) és tanügyi tanácsos. 1968-ban kinevezték a Pedagógiai Főiskola tanárának, később pedig az intézmény igazgatója lett. Közben a Szegedi József Attila Tudományegyetemen bölcsészdoktori fokozatot szerzett (1960), a Belgrádi Egyetem Politikai Tudományok Karán pedig megszerezte a politikai tudományok doktori fokozatát (1975). Nyugdíjba vonulásáig az Újvidéki Egyetemen dolgozott tanárként. Közben szerkesztette a kétnyelvű Školski život pedagógiai folyóiratot, az Oktatás és Nevelés folyóirat főszerkesztője volt.
Tóth Lajos az említetteken kívül a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, a Magyarságkutató Tudományos Társaság, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete tagjaként mélységes elhivatottsággal tette a dolgát.
Tudatosan soroltam fel dr. Tóth Lajosnak, a drávaszögi születésű honfitársunknak a „munkahelyeit”. S tudatosan igyekszem hangsúlyozni, hogy Tóth Lajos a délvidéki magyarságot szolgálta hűségesen, és hogy ott Csúzán, Vörösmarton, valamint Szabadkán, az egyűvé tartozás csodálatos ereje volt az, ami rendkívül gazdag munkásságát meghatározta.
Emlékét igaz tisztelettel őrzik ott, a Drávaszögben, éppen úgy, mint itt, Vajdaságban.
