2017. október 31-én volt ötszáz éve annak, hogy útjára indult a reformáció. Azonban, 1512. október 31-én, amikor Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, még senki sem tudta, hogy a reformáció ezzel megindult hosszú, meg nem állítható útjára!
S az a nap, 1517. október 31-e, minden alkalommal csendes, bensőséges ünnepként köszönt rá a hívőkre, akik ott, Isten hajlékában, a reformátusok „himnuszának” soraival:
„Tebenned bíztunk elejétől fogva,
Uram, téged tartottunk Hajlékunknak”
minden tekintetben igazolták, hogy Luther Márton, majd Zwingli Ulrik és Kálvin János reformátori tanításai mélyen beágyazódtak a reformátusok lelkében, és messzemenően meghatározták nemcsak azok hitbéli, hanem emberi és erkölcsi magatartásukat is.
Talán nem leszek önző, ha ezúttal szülőföldemről, a drávaszögi Hercegszöllősről igyekszem szólni. Arról a faluról, amely már a XVI. században, a drávaszögi reformáció egyik szerény, de szilárd kis fellegvára volt.
Igen. Fellegvára. Ugyanis 1576. augusztus 16-án és 17-én Hercegszöllősben alkották meg a helvét irányú reformáció első kánonos könyvét, amely egy korszakot lezáró és egy új korszakot nyitó cselekedet volt a magyar protestantizmus életében. Lezárult a magyar reformáció forradalmi időszaka, s eljött az ideje a Hercegszöllősi Kánonok, a reformátor-tanbeli, erkölcsi és szervezeti eredményeinek összegzésére.
A Hercegszöllősi Kánonokról tartott öt évvel ezelőtti megemlékezés megnyitóján dr. Esze Tamás, a történelmi tudományok kandidátusa, ünnepi beszédében többek között a következőket hangsúlyozta:
„Örömünkre szolgált, hogy nem csupán a mi maroknyi jugoszláviai református egyházunk ünnepli ezt a kultúrtörténeti vonatkozásában is nagy fontosságú eseményt, hanem a magyarországi református egyház Zsinati Tanácsa is elküldte képviselőit!”
Az ünnepségek sorozata 2017. augusztus 16-án Feketicsen kezdődött, majd augusztus 17-én, kora reggel Bánát, Bácska, a közeli Baranya és Szlavónia gyülekezetének tagjai elindultak Hercegszöllős felé.
Kilenc órakor a palástos lelkészi kar vezetésével az ünneplő tömeg a kívül-belül fehérre meszelt templom ódon falai közé lépett, amely addigra zsúfolásig megtelt emberekkel.
A debelyacsai gyülekezet énekkarának imára és szeretetre buzdító éneke után dr. Józsa Lajos, országos egyházunk gondnoka üdvözölte a köztársasági és községi vallásügyi bizottság vezetőit, a magyarországi református egyház négytagú küldöttségét, a Horvátországi Magyarok Szövetségének küldöttjét, az ausztriai református egyház képviselőjét, a helybeli római katolikus és pravoszláv egyházközösség lelkészeit, és a további, több mint hétszáz főnyi, az ország számos gyülekezetéből érkezett hívőket.
A hercegszöllősi gyülekezet gondnoka, Szűcs László, magyar nyelven köszöntötte a vendégeket.
Tudatosan soroltam fel a résztvevőket, hogy ezzel is érzékeltessem a hercegszöllősi esemény jelentőségének nagyságát.
Újra idézem dr. Esze Tamás hangsúlyos szavait:
„Emlékezzél meg az ősidőkről – ugyanis ennek a bibliai tanácsnak engedelmeskedünk most, amikor összegyülekeztünk, hogy megünnepeljük a Hercegszöllősi Kánonok megalkotásának és törvénnyé emelésének négyszázadik évfordulóját. A kánon görög eredetű, latin szó. A görögben: mérőrúd, szabály, előírás, a latinban: irányelv. Magyar református szóhasználat szerint: az egyház törvénykönyve! A mi hajdani kánonaink azonban nem csupán az egyház rendjeit szabályozzák, hanem a társadalom rendjét és erkölcsét is, hatásuk kiterjedt az élet egész területére. Ez a megállapítás különösen érvényes a Hercegszöllősi Kánonokra. Jelentősége azért rendkívüli, mert amikor létrehozták, a Duna két partján, a Dráva torkolatától föl a nógrádi hegyekig, a török volt az úr, és a hódoltság világában rajta kívül nem volt más érvényesíthető magyar törvény! Mi most nem egy történelmi tájegység ünnepét üljük, egy számunkra fontos évforduló alkalmából, hanem az egész reformáció korabeli magyar társadalom- és művelődéstörténet kiemelkedő eseményéről emlékezünk meg!”
Igen! Az az emlékezetes esemény, ott, a drávaszögi faluban, az a rendhagyó zsinat, csaknem fél évszázaddal ezelőtt, a reformáció erőteljes kibontakozásának egyik távolba is sugárzó, izzó fáklyája lett!
Kiss Géza kákicsi lelkész Ormányság című könyvében (Budapest, 1937) így írja le a hercegszöllősi, rendhagyó eseményt:
„Van ennek a korszaknak egy Baranyához fűződő, nagy értékű, s a nemzeti irodalomtörténet alapjain is súlyt jelentő emléke: a Hercegszöllősi Kánonok, a baranyai reformátusság tételekbe foglalt első nagy szabályozója 1576-ból. Ki szekéren, ki lóháton, ki gyalog, legalább 80 kilométeres körzetből gyülekeztek Baranya papjai. A zsinat negyven résztvevője – Szerémség nagy része akkor még Baranyához tartozott –, Ormányságból Besence és Zsen falu papjai voltak ott jelen. Nem lehet articulusait megindultság nélkül olvasni: »Azt akarjok, hogy minden tanító (ti. pap) ne csak prédikáljon, hanem a gyermekeket is az köröszténység fundamentumára tanítsa!« De nem csak a korabeli krónikások ránk maradt feljegyzései őrzik a csaknem négy és fél évszázad előtti hercegszöllősi zsinat történéseit. Őrzi azt a falu közepén emelkedő dombon álló, ősrégi templom, a zsinat temploma is!”
A hercegszöllősi templom a Drávaszög egyik legrégebbi építészeti műemléke. Tornyának alapjait minden valószínűség szerint még a rómaiak rakták le Kr. u. 300 körül. Ezt a feltételezést Baranyai Júlia is megerősítette, amikor a Vízbe vesző nyomokon című könyve A római légiók Baranyában című fejezetében arról ír, hogy „a szőlősi református templom római castrum alapköveiből nőtt ki.” Egyébként a római uralom alatt Hercegszöllőst állítólag Donationisnak nevezték.
A hercegszöllősi műemléktemplom már a XVI. században a reformátusság jelképe volt a Drávaszögben. Ezt mindenképpen alátámasztja az említett zsinatnak, a Hercegszöllősi Kánonoknak a faluhoz való kötődése, és az a tény, hogy ott tartották meg e rendhagyó eseményt.
A hercegszöllősi műemlék templomot sajnos kikezdte az idő vasfoga. Szinte állandó jelleggel javításoknak van kitéve. Lábadi Károly, neves néprajzkutatónk, a Horvátországi Magyar Művelődéstörténeti Lexikonjában a következőket írja:
„Az 1991-ben kirobbant háború megakadályozta a további javítást. Sokáig úgy látszott, hogy a művészettörténeti, építészeti és elsősorban egyházi szempontból felbecsülhetetlen értékű templomot, ha semmi sem történik megóvása ügyében, az idő megállás nélkül emészti tovább!”
Néhány évvel ezelőtt, 2014-ben, több éves felújítási munkák után, immáron újból régi fényében ragyog! S most, amikor Isten felújított hajlékában, annak magasba ívelő tornyában megkondultak a harangok, köszönhetően a reformáció bensőséges, felemelő ünnepét, a megfogyatkozott hívők megilletődöttsége, a felhangzó zsoltárok szívből fakadó melegsége tette emlékezetessé a reformáció ünnepét.
Igen! A megfogyatkozott hívők…!
Költőnk, Jékely Zoltán A marosszentimrei templom című versének néhány sorát idézem:
„Tízen vagyunk: ez a gyülekezet,
a tizenegyedik maga a pap,
de éneklünk mi századok helyett,
hogy reng belé a por és a vakolat.”
Igen. Megfogyatkozva bár, de törve nem!
S az ének, amely százak helyett csendül fel, a hit erejét jelenti! Ez az az erő, amely évszázadok óta őrzi, mint itt a déli vidékeken, úgy szerte a nagyvilágban létünk, emberi és hitbéli magatartásunk fundamentumait.
