Több mint tizenöt éve alakult meg a magyarországi Góbé zenekar, zeneművészeti szakközépiskolás diákok hozták létre 2007-ben. A klasszikus zenei előképzettségű tagok merészen nyúltak az autentikus népzenéhez, ez a fajta kísérletezés pedig a mai napig is erősen jellemzi az együttest, még úgy is, hogy azóta változott a felállás. A Góbé a Covid időszakában egy nagyobb átalakuláson esett át, új tagok érkeztek, az új felállásban pedig új lemezeket is kiadtak, egyiket Bartók Béla születésének 140. jubileumára, majd pedig a sokkal újszerűbb Élem című albumukat jelentették meg. Habár a Góbé zenekart az egyik legkiemelkedőbb magyar világzenei együttesnek tartják számon, a megújult formáció külön kitérőt tesz az örökölt, autentikus népzene irányába is.
A Góbé zenekar a nyáron kétszer is eljött Szabadkára. Mondhatni, velük kezdődött és velük is végződött a nyár, először ugyanis a VM4K palicsi Nyárhangolóján léptek fel, nemrég pedig a Népkör MMK Interetno fesztiválján a város főterén, ahol Várai Áron énekes frontemberrel beszélgettünk.
– Az utóbbi időszak változást hozott a zenekar létezésében, kicserélődött néhány tag, és mások mellet én is újnak számítok. Hoztunk egy friss lendületet, egy kicsit más nézőpontot, de sok mindenben találkoztunk a régi tagokkal. Igyekszünk megfelelni, minél jobban összecsiszolódni. Sok tervünk van a jövőre nézve, széles skálán működni, de mindenképpen a közönséget szórakoztatni.
Neked milyen érzés volt beszállni egy régebb óta létező zenekarba?
– Igazából fantasztikus érzés. Kiváló zenészekről van szó, a tagok a zenekaron kívül is zenével foglalkoznak, vagy valamivel, aminek köze van a zenéhez, akár színházban tevékenykednek vagy iskolákban tanítanak. Szerencsés vagyok, hogy egy nagyon profi közegbe kerültem. Nagy élmény számomra, hogy olyanokkal játszhatok, akik értik a zene lényegét. Motiválnak arra, hogy legyen hova felzárkózni, fejlődni. Kiderült, hogy tudunk együtt dolgozni, egy húron pendülünk, amikor gondolkodunk, rákapunk egymás ötleteire, kiegészítjük egymást. Úgy látjuk, hogy ez a továbbiakban is jól fog működni.
Nyár végi koncert a Góbétól (Fotó: Molnár Edvárd)
Te is zenével foglalkozol az együttesen kívül?
– Népi ének szakon végeztem a zeneakadémián, most útkeresésben vagyok. A Góbé a fő zenekarom, de mellette még két zenekarban játszom. Egyik a Korinda, amellyel moldvai népzenét játszunk, ott dobos és énekes vagyok. A másik a Dante zenekar, amit nagyrészt színészek alkotnak, és főleg a könnyűzene felé irányul.
A Góbé zenekart világzenei együttesnek tartják. Ez viszont eléggé megfoghatatlan zeneműfaj. Számodra mit jelent?
– Amikor a zenekart definiáljuk, akkor azt mondjuk, hogy világzenét játszunk, de valójában mi is könnyűzenei együttes vagyunk. A világzene szerintem ott kezdődik, amikor valamilyen hangszeren egy nép zenéjét játsszuk. Nem az autentikusságra törekedve, hanem például plusz hangszereket hozzáadva és más dallamokkal tarkítva. Ilyen esetben szerintem világzenéről beszélünk, így a Góbé esetében is.
Ami a népzenét illeti, milyen tájegységeket fogtok össze?
– Moldva, Szatmár, Kalotaszeg, Szászcsávás... elég nagy területet, és az is sokféle, hogy ezeket milyen zeneműfajokkal kombináljuk, rock, R’n’B, drum and bass, jazz, reggae, ska, pop és így tovább. Nagyon változatos az egész. Innen a Góbé elnevezés is. Mi is próbálunk a zenében furfangosak, csavarosak lenni.
Mi a helyzet a példaképekkel? Bartók Béla című dalotok is van, amelyre igazán jót lehet táncolni, és a közönség nagyon szereti veletek énekelni...
– Azt próbáljuk a könnyűzenével tenni, amit Bartók Béla és Kodály Zoltán csinált a klasszikus zenével. Beemelni a magyar népzenét egy más stílusba, más köntösbe bújtatni, de mindenképpen kellő alázattal. Megőrizve a népi jellegét, hogy táncolható, énekelhető legyen. Sokszor érezzük azt, hogy Bartók és Kodály nagy példaképek a zenekar életében, akiket érdemes követni abban, hogy a népzenével miként lehet játszani.
Igazán pörgős koncertet adtatok itt, az Interetno fesztiválon is. Hogyan hozzátok magatokat lendületbe?
– Amikor színpadra állunk, fellángol bennünk valamilyen tűz, amit nagyon szeretünk. Nem is tudom, honnan jön. Talán onnan, hogy egymást motiváljuk. Együtt érezzük azt, hogy szeretnénk adni valamit a közönségnek, egy színvonalas koncertet, egy jó élményt. Ez visz bennünket előre. A zene szeretete, hogy szeretünk együtt muzsikálni, együtt játszani, azokat a számokat is, amiket már rengetegszer játszottuk. Kicsit hozzáteszünk, improvizálunk valamit, néha csak olyan kismértékben, hogy a közönség nem is veszi észre, de mi igen, és nekünk ez érdekes. A zenélés a szakmánk, és bármilyen is a kedvünk, szeretnénk a maximumot nyújtani a közönségnek, de magunknak is, hogy mindent, amit tudunk, kihozzuk magunkból.
Hogyan tekintetek vissza az elmúlt nyárra, időszakra?
– Elég jól alakult, voltunk a Baltikumban, Észtországban, Litvániában, Lettországban, de Lengyelországban is. Mondhatni, tettünk egy kört. Azután otthon is játszottunk, majd Franciaországba mentünk, ahonnan nemrég jöttünk haza. Ott hat koncertet adtunk. Nagyon jók a tapasztalataink, szép élményekkel gazdagodtunk, szeretnek bennünket külföldön is. Nagyon örülünk neki, hogy megint itt játszhattunk a Délvidéken, néhány éve nem léptünk itt fel, most meg ez a második koncertünk.
Nyitókép: Molnár Edvárd
