Szenteleky Kornél (1893–1933) Szivácon orvosként dolgozott. Józan, megbecsült polgári foglalkozást folytatott, de a szabályos sorokban zsendülő vetések és a józanság geometriai formái közül, a disznóólszagú környezetből elvágyódott Párizsba, az ófelnémet könyvtárakba, az azúrkék tengerre, egy olyan elvont szépség által beragyogott világba, amelyet nem tudott a hétköznapi életben meglelni. Ugyanakkor látni kell, hogy Szenteleky Kornél egy rejtett életet is élt. Olyan rejtett életet, amelyet Szent Charles de Foucauld (1858–1916) francia szerzetes rejtett, názáreti életnek nevezett: „a názáreti élet mindenütt megvalósítható: éld ott, ahol felebarátodért a legtöbbet tehetsz.”
Szenteleky Kornél gondolatai, érvrendszere, egész kritikai, publicisztikai pályafutása jelentős változáson, alakuláson ment át közírói munkássága folyamán. Kezdetben erősen kritizálta a templomtorony-perspektíva, a mucsaiság, a provincializmus, az anyagias gondolkodás minden szellemi önszerveződést csírájában elfojtó szemléletét („a józanság egyeneseket húz / az önzés határköveket állít…”). Azonban eszmélődésében, kritikai gondolkodásában jól nyomon követhető az a küzdelmes, kételkedésekben, belső tépelődésekben gazdag életút, amely révén élete utolsó szakaszában kidolgozta és bátran vállalta a vajdasági magyar irodalom önállóságának és autonómiájának („külön magyar sorsnak külön irodalom kell”) álláspontját, hogy ne csak passzív fogyasztói, hanem önálló teremtői legyünk saját irodalmunknak, hogy ne legyünk gyarmata senkinek. Közben vitázva, kritikai véleményeket megfogalmazva, publicisztikákban és tanulmányokban leírta az önálló vajdasági magyar irodalom létjogosultsága melletti érveket, megszervezte Vajdaság Kazinczyjaként a vajdasági magyar irodalmat. Folyamatos párbeszédet folytatott a vajdasági magyar, a magyarországi és a korabeli jugoszláv értelmiséggel. Megállapíthatjuk, hogy ebben a rejtett életben, ebben az elfeledett faluban, Szenteleky Kornél létezése legmélyére evezett, hogy ott a rejtettségben meglelje azt az erőt, amelyre támaszkodva fel tudta venni a küzdelmet a sorsa kihívásaival szemben, és válaszokat fogalmazott meg a lét által személyesen neki feltett kérdésekre, és egész életével, személyiségével, küzdelmeivel, írásaival és eszméivel meg is válaszolta azokat. Élete végén azt látta és azt fogalmazta meg, hogy nagyon sok munkával, kitartó és alázatos küzdelemmel, sok apró lépéssel lehet tulajdonképpen a kortárs szellemi közösséget felemelni, és a közösség szellemi kibontakozását, felemelését megvalósítani. Véleményem szerint erre az örökségre követendő példaként kell tekintenünk. Noha ő úgy látta magát, mint akit eltemettek, kitaszítottak, távolra űztek a kulturális centrumoktól ebbe a kis vidéki faluba, ennek ellenére elmondható, hogy az a 40 év, ami élni adatott neki, az egy teljes élet volt. A rejtett életében megvalósította azt, amit a kegyelem neki szánt. És ez a legtöbb, amit tehetünk.
Jelentős, karizmatikus személyiség volt, a kultusza még ma, halála után 90 évvel is él. Remélem, a most tevékenykedő nemzedék ezt a karizmát felismeri. Fel kell, hogy ismerje, mert olyan örök kérdésekre igyekezett a maga rejtett életében válaszokat találni, amelyekről a vajdasági magyar irodalomban még ma is, a jelenben folyamatosan gondolkodunk és párbeszédet próbálunk folytatni. Ez a kisugárzás még ma is jelentős szerepet tölt be a vajdasági magyar kultúrában. Szivác a kultusznak az a helye, a kultusznak az a tere, amit nekünk kell tartalommal megtöltenünk. Az elkövetkező években ezt a kultuszt a korábbi nemzedékekhez hasonlóan ápolnunk kell. Ezek a gondolatok már az 1970-es évek elején, a Szenteleky-napok megalapításakor Bori Imre tanár úr hagyományteremtő írásaiban és szervezőtevékenységében, illetve a Magyar Tanszék kiváló oktatóinál megteremtődtek, létrejöttek, ezáltal olyan hagyományt tudunk mi is meghonosítani, amelyet a Szenteleky-kultusz éltetésével tovább tudunk vinni. Ez a hagyomány tehát visszanyúlik egészen Szenteleky Kornél szépirodalmi és irodalomszervező munkásságáig mint a vajdasági magyar irodalom egyik alapítójáig. Itt kell megemlítenünk Szenteleky mellett az első generáció tagjait is: Herceg Jánost, Majtényi Mihályt, Szirmai Károlyt, akik a Kalangya létrehozásával egy nagyon fontos közéleti, illetve irodalmi orgánumot hoztak létre.
Erre a hagyományra kell tekintenünk, és ebből kell erőt merítenünk. Én hiszem, hogy Szenteleky Kornélnak ez a kultusza, a személyiség karizmája, megmarad, mert anyagilag, pénzben ezt nem lehet mérni, a karizmák azok, amelyek megmenthetik és éltethetik a hagyományokat, és ezáltal a vajdasági magyar irodalmi és művelődési közösségnek is irányt, erőt és éltető forrást jelentenek.
A jelenkori nehéz helyzet ellenére nagyon bízok és hiszek abban – és követendő példa erre Szenteleky Kornél életpályája –, hogy a kultusza az elkövetkező időszakban is tovább fog erősödni, kisugárzása maga köré gyűjti a vajdasági magyar irodalom művelőit. Ugyanakkor nem csak Szivácon, hanem a közép-bácskai régióban és Vajdaság egész területén is a Szenteleky Kornél Irodalmi Társaság jelentős tevékenységet tud a Magyar Nemzeti Tanács segítségével megvalósítani.
*Elhangzott a Szenteleky-emléknapon a költő, író, szerkesztő, irodalomszevező síremlékénél (szerkesztett szöveg)
Nyitókép: Kálóci Karola
