Már az idei március idusának eseményei is jelezték, hogy az idén is (ismét) többet fogunk foglalkozni Petőfi Sándor költészetével, amivel a kétszáz évvel ezelőtt született költő előtt tisztelgünk. A nagyobb tanulmányok mellett apróbb dolgok is előkerülnek majd, mint legutóbb, amikor Stevan Sremac (1855–1906) zentai születésű íróról értekezett Petar Terzić helytörténész és Predrag Popović lelkes könyvtáros a helyi alkotóházban.
Ezen az esten szó esett arról, hogy Stevan Sremac, a nagyműveltségű gimnáziumi tanár, a szerb szatirikus irodalom kimagasló egyénisége, a Papháború, a Zona Zamfirova regények és számos novella írója, magyar, német, francia és latin nyelvtudásának köszönhetően, időnként fordítgatott is. Megrendelésre, vagy kedvtelésből, ma már nehéz eldönteni, de nyilván mindkét ok közrejátszott, hogy szép műfordítói opusa is lett. Ebbe beletartozik az is, hogy – Petőfi Sándor születésének hetvenedik évfordulójára – a belgrádi Zimzelen folyóirat 1893. évi hatodik számában megjelent A te voltál egyetlen virágom… című, még 1845-ben íródott vers szerb fordítása, amelyet aztán az újvidéki Letopis Matice srpske is átvett egyik 1908-as számába. Hogy a fordításirodalommal foglalkozó szakma komolyan vette ezt a Sremac-átköltést (is), bizonyíték: harmadszor is megjelentették, méghozzá ugyancsak a Szerb Matica és a belgrádi Nolit kiadásában a Petefi: pesme (1823–1973) című kötetben, amelyben Desanka Bogdanović komoly bibliográfiát is közölt Petőfinek a szerb nyelű fordításairól.
Nos, ha már ilyen népszerűségnek örvendett e vers, akkor álljon itt is eredetiben, és Stevan Sremac ékes cirillikájával, ahogyan akkoron először megjelent.
TE VOLTÁL EGYETLEN VIRÁGOM…
Te voltál egyetlen virágom;
Hervadt vagy: puszta életem.
Te voltál fényes napvilágom;
Lementél: éj van körülem.
Te voltál képzeményeim szárnya;
Megtörve vagy: nem szállhatok.
Te voltál vérem forrósága;
Meghűltél: oh, majd megfagyok.
Sremac átköltésében:
Ти беше…
Једини цветак живота мога
Ти би и свену; мој живот оста пуст.
Ти беше сунце надања свега
И та се угаси и мрак ме обви густ.
Ти беше криоце машти мојој,
И ти се сломи и мој клону лет.
Ти беше огањ бедних груди ових,
И ти се охлади и ја постах лед.
A szerb irodalom- és fordításkritika még ma is a XIX. századi, erősen archaikus nyelvű szerelmes költészet szép példájaként emlegeti ezt a fordítást.
