2. rész
A Szabad Vajdaság lapjain az első hírek még nem a tudósítóktól származtak, szinte kizárólag a Slobodna Vojvodina szerb híranyagának a fordításai voltak, de fordították a hadszíntérről érkezett rádió- és a távirati jelentéseket is. „A hazai és külföldi jelentések mellett helyet adtunk a népfelszabadító bizottságok, szakszervezetek tevékenységének, és arra is gondot fordítottunk, hogy a közellátás fontos kérdései se maradjanak ki, mert a nehéz napokban a mindennapi kenyérről ilyen úton is gondoskodnunk kellett” – idézte föl emlékeit Lévay Endre. A cikkek rendre névtelenek, így nem tudható, ki a szerzője Az új jugoszláv sajtó című – szinte programnyilatkozatnak tekinthető –, erősen agitpropos írásnak sem: „A szabad Vojvodina területén a jelentéktelen múltú lapok helyett ma az új, friss szellemet képviselő, és az új eszmékért eredményesen küzdő Slobodna Vojvodina jelenik meg – olvasható a lelkes értékelésben. – Ez a Noviszádon megjelenő napilap, és magyar nyelvű laptársa, a Szabad Vajdaság munkájában sokkal többet jelent a puszta hírszolgálatnál. Jelenti azt a hitet, amely a szabad és autonóm Vojvodina minden becsületes szándékú lakosát betölti, és azt a küzdelmet, amelyet a gyarmatsorsban élt népcsoportok közösen folytatnak a közös szabadságért. A jugoszláviai magyarság számára a Szabad Vajdaság jelenti mindazt, amit szlávajkú testvéreink számára jelent a Borba, a Politika, a Slobodna Vojvodina és az ifjúsági lapok. […] Most ennek a lapnak minden gondolkozó, Vajdaságunk és az új államunk céljaiért őszintén küzdő, becsületes magyar kezébe el kell jutnia!” Már most érdemes megfigyelni, hányszor fog előfordulni a lapban a „becsületes magyar” fogalom, amivel a kommunista hatalom szinte maga köré szervezte a mozgalomhoz hű emberek táborát: ettől kezdve az a tisztességes ember, aki csatlakozik a mozgalomhoz.
Néhány nappal később a csúrogi razzia évfordulóján, a szerb áldozatokra emlékezve az újság megemlítette az egykori vétkesek, Feketehalmy-Czeydner Ferenc, Grassy Imre, Deák Leó, Zöldy Márton nevét, ám a cikk írója nyomban hozzátette: „Nem ezekről akarunk ma beszélni, hanem a vajdaságiakról, a bennszülöttekről, honi gyilkosokról, Bácska gyilkossá vedlett fiairól. Azokról, akik ennek a földnek, szülőföldjüknek, hazájuknak, itt élő népeinknek váltak gyilkosaivá. Akik harács voltukban fosztogatókká, szolgalelkűségükben árulókká, gyilkos ösztöneikben hóhérokká fajultak. Bácskaiakról, magyarokról, akiket ha nem tudnánk megtagadni, szégyellenénk, hogy itt születtünk, s itt éltünk. Elfajult, mérges dudvái ezek ennek a földnek, az aljas nácik megvásárolt bérencei, a fasizmus fizetett pribékjei. Nem vajdaságiak voltak ezek, nem magyarok, de gyilkosok! […] Népítélet folyik a honi gyilkosokon. Vajdaság népe: szerb és magyar együtt halált kiált a gyilkosokra. Halál mindenkire, aki megtagadja a szülőföldjét, aki elárulja népét, aki gyilkolja testvéreit. Nem nézzük, hol született, nem kérdezzük mifajta volt: halál a fasizmusra!” És még ugyanabban a számban, a harmadik oldalon közölték a razzia során becstelen szerepet vállalt öt csúrogi magyar – Balog Pál, Nagy Vince, Cipó Márton, Juhász József és Farkas Imre – történetét. „Az elítéltek felett a halálos ítéletet 1945. január 10-én Csúrogon, nagy tömeg előtt nyilvánosan végrehajtották.” A történeti kutatás nyomán ma már közismert, hogy akkor már javában tartott az 1944 októberében kezdődött megtorlás, melynek során Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának többségét meggyilkolták, a megmaradtakat pedig – az újszülött csecsemőktől az aggastyánokig – a járeki táborba internálták. Közben Bácska-, Bánság- és Dél-Baranya-szerte dúlt az esztelen és kegyetlen partizánvérengzés.
(Folytatjuk)
* A tanulmány részlet a Magyar sajtó a Délvidéken 1914–1989 című terjedelmesebb munkámból, mely a Magyar Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézetének felkérésére készült.
Megjelent: A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig – Fejezetek a magyar sajtószabadság történetéből című kiadványban; Budapest – Médiatudományi Intézet, 2014.
