A „dolgozó ember felszabadításának és a társadalom humanizálásának” a szolgálatában 1944–1989

3. rész

A Szabad Vajdaság polgári sajtóműhelyekben nevelkedett újságírói minden adódó lehetőséget megragadtak, hogy figyelmeztessék a magyar olvasót helyzete megváltozására, emlékeztessék nemzete múltban elkövetett bűneire, és az iránta kegyelmet gyakorló új hatalom iránti kötelezettségeire. Napról napra, cikkről cikkre haladva rajzolták meg előtte a lojalitás jövőben járható útjait.
A Zenta magyar kultúrmunkásai a magyarországi szláv kisebbség jogainak elismeréséért című beszámoló szerzője a zentai járási magyar kultúregyesületek képviselői és legismertebb kultúrmunkásai üzenetét ismertette. A Tisza-parti város magyar értelmisége aggódott a magyarországi szerbek és horvátok sorsáért, ezért szóvá tette: „a szláv kisebbség sajnos nem élvezi ugyanazokat a jogokat Magyarországon, amely jogokat az itteni magyarság megkapott. [...] A magyar kisebbség Jugoszláviában teljes politikai, gazdasági és kulturális jogokat élvez, kultúrmunkájában támogatást kap a néphatóságoktól, és ezért a Föderatív Jugoszláv Népköztársaságot a saját hazájának tekinti.” És mint szabad és boldog embereknek, nem közömbös számukra a magyarországi szláv kisebbség sorsának alakulása. „Követeljük – üzenték a zentai magyarok –, hogy a magyar kormány Magyarországon ugyanolyan szabadságot biztosítson a szláv kisebbségnek, mint hazánk nekünk, vajdasági magyaroknak, mert ez az alapja a két ország együttműködésének.”¹
Néhány nappal később, január 18-án Reakciós soviniszta elemek terror alatt tartják a jogaitól megfosztott magyarországi szláv lakosságot címmel budapesti beszámolót közölt a Szabad Vajdaság, melyben a tudósító drámai hangon fejtette ki: Magyarországon a szláv lakosság terror alatt él. A hivatalokban és az intézményekben nemzetiségi gyűlölködést szítanak. A szerbeket és a horvátokat kizárják a képviselő-testületekből, iskoláik működését nem engedélyezik, akadályozzák a szláv antifasiszta front működését, megfélemlítik és bántalmazzák a leszerelt jugoszláv harcosokat, és falragaszokkal uszítanak a szláv lakosság ellen. Közben a „magyarországi reakció” a Jugoszláviából átszökött németeknek, Vajdaságból a népharag elől elmenekült háborús bűnösöknek a kedvében jár. És nem marad el a politikai üzenet megfogalmazása sem: „Mi, a jugoszláviai magyar dolgozó nép, a demokráciának minden áldását élvezzük. Teljes a részvételünk nemcsak a képviselőtestületekben, hanem a népuralomban [is], annyi iskolánk van, amennyit megtölthetünk tanulókkal és tanítókkal, tanárokkal, iskoláink számát nem engedély, hanem a reális szükségek és lehetőségek szabják meg. […] Nekünk Jugoszlávia szabadságot és jogokat adó hazánk, a magyarországi nemzetiségek számára nincs jog és nekik nem hazájuk Magyarország, mert haza csak ott van, ahol jog van! […] A magyarországi dolgozó nép is úgy tudja a szomszéd népek bizalmát és barátságát biztosítani, ha kíméletlenül leszámol a reakcióval és jogaihoz juttatja nemzetiségeit, mert csak az a nép szabad, amely elismeri minden nép szabadságát.”²
Hovatovább a szabadkai Húsfeldolgozó Népüzem munkásai és alkalmazottai is üzentek a magyarországi reakciónak: a politikai, közéleti és kulturális téren „teljes szabadságot élvező”, becsületesen dolgozni akaró magyar munkásság és értelmiség a leghatározottabban elutasítja a „soviniszta, rabló-imperialista törekvéseket”.³ Tito marsall Jugoszláviájában a szláv és magyar dolgozó nép együtt építi a demokráciát, és az öntudatára ébredt munkásosztály követeli a magyarországi munkásságtól, hogy haladéktalanul számoljon le a reakcióval! Majd ismét egy hang szólalt meg a nép soraiból. Szalai József szabadkai népképviselő a szövetségi parlament ülésén elmondott beszédében kijelentette: a jugoszláviai magyarság megtalálta a maga útját, és többé nem ül fel a hazug jelszavaknak, többé „nem leszünk fegyver azok kezében, akik Horthy alatt egyszer már megmutatták nekünk, bácskai magyaroknak, mit jelent a revízió”.⁴ A jugoszláviai magyar dolgozó tömegek ma már jól tudják, hogy nem revízióra, hanem földre, szociális igazságra, a munka megbecsülésére, demokráciára és szabadságra van szükségük. Mindezeket meg is kapták, hiszen az új Jugoszláv Népköztársaság az igazi népi demokrácián alapul, írták. A Bácskában és a Bánságban a magyar családok többsége a meggyilkoltakat és az elhurcoltakat gyászolta, amikor a magyar nyelvű napilapjában már javában verték az éket az anyaország és a kisebbségi magyarság közé. Nem is fog ez megszűnni a kommunista hatalmi rendszerek bukásáig.
Mint ahogyan a kommunista hatalom bukásáig érvényes volt az a titói üzenet, amit a nemzeti történelem jelentőségéről az ifjúsági szervezetek küldöttjei előtt fogalmazott meg, s ami négy évtizeden át a testvériség-egység eszméjének az ideológiai alapját is jelentette: „Úgy látom – mondta a generalisszimusz –, hogy a nemzeti kisebbség kérdését tévesen fogtátok fel. Világos, hogy a nemzetiségi kisebbségi ifjúsági szervezeteknek bizonyos jelleget kell adnunk. Az elv az, hogy a nemzeti kisebbségek kulturális és közművelődési önállósággal rendelkezzenek, azonban a nemzeti kisebbségek kulturális munkája nem fejlődhet olyan irányban, amely kívül áll Jugoszlávia kulturális keretein. Ez vonatkozik például a magyar és a román nemzetiségi kisebbségekre és a többiekre is. Ezeknek nemzetiségi nyelvüket kell eszközül felhasználniuk kulturális színvonaluk emelésére, de az új Jugoszlávia demokratikus eszméinek szellemében kell nevelkedniük. Nem képezhetnek idegen testet, hanem kisebbséget Jugoszlávia összességében. Erre vigyázni kell. A kisebbségeknek saját nyelvükön kell megismerniük mai való tényeinket, és saját történelmükből csak azt tanulhatják, ami pozitívum és haladó szellemű, nem pedig azt a történelmet, amely a sovinizmust szítja. Nem engedhetjük meg nálunk más nemzetiség nemzeti sovinizmusának kifejlődését.”⁵ Így váltak a nemzeti történelemről és a közösségi hagyományok értékéről vallott nézetek évtizedeken át törvények által tiltottá, megbélyegzetté és üldözötté. Hivatalok, intézmények és erőszakszervezetek működtek azon, hogy a népeket elválasszák saját múltjuktól és elődeik szellemi örökségétől.

(Folytatjuk)

* A tanulmány részlet a Magyar sajtó a Délvidéken 1914–1989 című terjedelmesebb munkából, mely a Magyar Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézetének felkérésére készült. Megjelent: A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig – Fejezetek a magyar sajtószabadság történetéből című kiadványban; Budapest – Médiatudományi Intézet, 2014.

¹ Zenta magyar kultúrmunkásai a magyarországi szláv kisebbség jogainak elismeréséért; Magyar Szó, 1946. január 13. 1. p.
² Reakciós soviniszta elemek terror alatt tartják a jogaitól megfosztott magyarországi szláv lakosságot; Magyar Szó, 1946. január 18. 1. p.
³ Szubotica munkásai a reakció és a sovinizmus ellen; Magyar Szó, 1946. január 19. 3. p.
⁴ Mi, vajdasági dolgozó magyarok visszautasítjuk a revíziós politikát, és kijelentjük, hogy hazánkban nagyobb gazdasági, politikai és kulturális szabadságban élünk, mint amilyenben Magyarországon részesülhetnénk; Magyar Szó, 1946. január 25. 2. p.
⁵ Használja a nemzeti ifjúság anyanyelvét eszközül kulturális színvonala emelésére, de az új Jugoszlávia demokratikus eszméinek szellemében kell nevelkednie; Magyar Szó, 1946. január 17. 1. p.