A vajdasági magyar amatőr színjátszás egyik meghatározó nagy egyénisége volt a torontáloroszi (kisoroszi) Berta Ferenc, aki huszonkét évvel ezelőtt köszönt el ettől a mostoha világtól. Berta Ferenc 1942-ben született és az idén lenne 80 éves. A nagyrabecsülés szándékával igyekszem róla megemlékezni, mert úgy érzem, hogy nem kellene, nem szabadna megfeledkeznünk azokról, akik itt, a déli végeken alázattal, őszinte elhivatottsággal tették a dolgukat, hűségesen szolgálva közösségüket.
Berta Ferenc alig volt 58 éves, amikor itt hagyott bennünket, szeretteit, a bánáti kis falut, Torontáloroszit, amelynek művelődési életét szívvel-lélekkel igyekezett gazdagítani, érdemben felemelni. S ugyanezzel az igyekezettel vett részt a vajdasági magyarság művelődési életének erőteljes kibontakoztatásában.
Korán ment el Berta Ferenc. Elment, csendesen, szerényen, mint ahogy élt is. Pedig még sok dolga lett volna. Még nagyon sok szép üzenetet hordozó előadás megrendezése várta, mert Berta Feri mindig olyan előadásokat rendezett, amelyek emberi melegséget árasztottak, amelyek nem letaglózták, hanem felemelték az embert.
Berta Ferencnek azonban nemcsak a torontáloroszi, hanem a vajdasági magyar nyelvű amatőr színjátszás is tisztelettel őrzi a nevét. Komoly szakmai felkészültsége (amely az állandó önművelés eredménye volt), pedagógiai érzéke és nem utolsósorban a színjátszó mozgalom iránti mélységes elkötelezettsége messzemenően meghatározta munkásságát, emberi magatartását. Nemzedékeket nevelt, tanított meg arra, hogy abban a csodálatos világban, amelyet színháznak neveznek, megtalálják önmagukat, és hogy ők is Thália templomának hűséges szolgáivá váljanak!
Színjátszó mozgalmunkban megkülönböztetett helyet kapott Torontáloroszi és az a színházi műhely, melyet Berta Ferenc teremtett. S az említett műhelynek meghatározó szerepe volt színjátszó mozgalmunk életében. Emlékszem: közvetlenül halála előtt, egy vele készült interjúban a következőket hangsúlyozta: „Most az a legfontosabb, hogy ne tévesszünk lépést, hogy rendben legyünk önmagunkkal. Tele vagyunk tervekkel, elképzelésekkel, s mielőtt meghalok, elmondhassam: látjátok, megtaláltam a színpadomat, életem értelmét: nem ment el mellettem a világ...”
Nem! Berta Ferenc mellett nem ment el a világ. Nevét, értékteremtő munkásságát, a vajdasági magyar színjátszó mozgalom még sokáig őrizte. Ugyanis a nyugat-bácskai színjátszók összefogtak, és több mint két évtizeddel ezelőtt létrehoztak egy kis amatőr színházat. A kezdeményezést tizenöt, bácskai művelődési egyesület támogatta, mivelhogy a délszláv etnikai háború után nagyon sok helységben egyszerűen elhallgattak a múzsák, megrekedt a színjátszás. A zsebszínháznak, tulajdonképpen mozgósító szerepet szántak. S ami nagyon szép volt az említett kezdeményezésben, hogy a bácskai színjátszók Zsebszínházukat, Berta Ferencről nevezték el. Nemes gesztus. Számomra az volt a megható, hogy a bácskai színjátszók, a bánsági, torontáloroszi Berta Ferenc emléke előtt tisztelegtek ily módon, ezzel is igazolva a vajdasági magyar színjátszás egységét.
Azonban, sajnos, a Berta Ferenc Zsebszínház nem volt hosszú életű. Az állandó anyagi gondok igencsak megnehezítették folyamatos tevékenységét. És – szomorúan jegyzem meg – lassan egymás után, az említett kis színháztól és a mi felbolygatott világunktól elköszöntek annak tagjai. Az első volt Győrfi Sándor, színjátszó mozgalmunk ugyancsak emlékezetes egyénisége, legendás alakja. És nem sorolom tovább, csak mélységes tisztelettel emlékezek rájuk, azokra is, akik még itt vannak közöttünk, és sokat elmondhatnának a Berta Ferenc Zsebszínházról, annak életéről, felszámolásáról.
Torontálorosziban a mögöttünk maradt évszázad legelején rakták le a műkedvelő színjátszás alapjait. Például 1922-ben, tehát 100 évvel ezelőtt, Hannák Józsefné egy pásztorjátékot rendezett Torontálorosziban (A Betlehemi bakter című karácsonyi színműnek nagy sikere volt). Számomra Barát Ferenc rendezői munkásságának egyik legemlékezetesebb színpadra álmodott előadása Edward Moritz Fatányér című műve volt.
S említsem meg azt is, hogy a torontáloroszi közönség (közösség) a színházat nemcsak szerette, hanem végtelenül ragaszkodott hozzá. Sohasem felejtem el, hogy amikor 1996-ban, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség kezdeményezésére útnak indult a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója, amelynek első, csantavéri bemutatkozása, sajnos a közönség érdektelensége miatt, nem sikerült, és sokan úgy gondolták, hogy kudarcba fulladt a szövetség kezdeményezése! Azonban, a szövetség nem állt el szándékától, és 1997-ben Torontáloroszit kérte fel a találkozó megrendezésére. És színjátszóink második, immáron torontáloroszi találkozásán, valami nagyon szép dolog történt. Ugyanis a torontáloroszi közönség, amely zsúfolásig megtöltötte a Testvériség-egység Művelődési Egyesület színháztermét, egyszerűen ünneppé avatta színjátszóink bemutatkozását. S a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóját, immáron 25 esztendő óta, mindenhol itt, a Vajdaságban a ragaszkodó szeretet, a végtelen tisztelet, megbecsülés várta és várja ma is.
Befejezésül, nem titkolt szomorúsággal, csak annyit mondhatok, hogy: Torontálorosziban elhallgattak a múzsák, a színházteremben már nem zúg a vastaps, mert üres a színpad, és a letaglózó némaság ellenére sem akarjuk elhinni, hogy Berta Ferenc egykori csodálatos világát a feledés süllyesztőjébe söpörte ez a mostoha világ!
