A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók idei, XXVI. találkozóján a zsűri Pataki László-díjjal tüntette ki a topolyai Mara Amatőr Színházat a találkozó legjobb, hagyományos keretek között megvalósított előadásáért, Molière A tudós nők című darabjának kiváló színre viteléért. Az ismert, igen népszerű színpadi művet Jankovics Andrea színművésznő álmodta színpadra, magas szakmai felkészültséggel.
A találkozó lapjában, a Súgóban, Jankovics Andrea, a színpadi mű rendezője arról nyilatkozott, hogy amikor a tavalyi szemlén látta a topolyaiak előadását, egyszerűen úgy érezte, hogy jó lenne, és szeretne velük dolgozni. S megemlítette a társulat hihetetlen energiáját, lelkesedését, akarását. S Jankovics Andrea, a lelkes topolyai színjátszókkal megrendezte a Molière-darabot.
Mivel a topolyai Mara Színház az idén lett húszéves, a topolyaiak azt szerették volna, ha amatőr színjátszásunk legrangosabb találkozóját ott tartják meg. Ez nem valósult meg, és talán a sors akarta így. Ugyanis, ha az idén nem is, de jövőre a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozójának Topolya lesz a házigazdája! S tulajdonképpen én erről szeretnék, erről igyekszem szólni. Ugyanis úgy érzem, és nemcsak érzem, hanem őszinte meggyőződéssel vallom is, hogy amatőr színjátszóink 27. találkozója Topolyán nemcsak bensőséges, szép ünnep lesz, hanem egy mélységes tisztelet főhajtása Dimitrijevity Mara emléke előtt, hiszen Mara 1913-ban született. Tehát jövőre lenne 110 éves. És 30 évvel ezelőtt hagyta itt ezt a mostoha világot.
Barácius Zoltán írta róla: „1949-ben úgyszólván a semmiből megalakította munkatársaival a topolyai magyar nyelvű színházat, majd átvette annak vezetését. Mara vállára szakadt minden gond. Elvitte a társulatát mindenhova: városokba, falvakba, a tanyavilágba, ha másként nem lehetett, akkor tehergépkocsin, vonaton, szánkón. Mara tíz évig együtt tudta tartani a társulatot. Mivel? Szeretettel. Ellenszolgáltatásként csak azt kérte színészeitől, hogy szépen, okosan műveljék a színházkultúrát! Ezerarcú nő volt, s felénk mindig a legszebb arcát mutatta. Mi kínozta, mi fájt neki, sohasem tudtuk meg. Megkésve: Salom, Mara!”
Igen. Harminc év után, majd ott, Topolyán, amatőr színjátszásunk 27. találkozóján, csendesen, az igaz nagyrabecsülés őszinte szándékával mondjuk majd, így elkésve, hogy: Salom, Mara! S a topolyai Mara társulatnak azt kívánjuk, hogy azt az utat járja, amelyet Mara kövezett ki, amelyet az egykori hivatásos magyar színház járt be emelt fővel, töretlen elhivatottsággal!
Tudom, hogy korai még a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVII. topolyai találkozójáról írni, beszélni, de már most szeretném felhívni színjátszó társulataink figyelmét arra, hogy a vírus miatt nem egy társulat válságba került, hogy nem egy helységben elhallgattak a múzsák. S ez, ugye, azt jelenti, hogy a mozgalmat újra kell indítani, mert színjátszóinkra, színjátszásunkra most van igazán szükségünk! És a társulatoknak mindent meg kell tenni azért, hogy a ránk köszönő új esztendő áprilisában ott legyenek Topolyán, azon a felemelő, bensőséges ünnepen a vírus feletti „győzelmet” köszöntsék, és egyúttal fejet hajtsanak magyar nyelvű színjátszásunk legendás alakjának, Dimitrijevity Marának az emléke előtt! Mert ne felejtsük el, Mara mindannyiunké volt itt, a déli végeken! Igen, mindannyiunké. Azért küzdött, igaz elhivatottsággal, hogy azok a Múzsák anyanyelvünkön, magyarul szólaljanak meg minden kis faluban, településen, itt, ebben a mi kis világunkban.
