1920 után – a világháborús veszteségeket követően – mérhetetlenül súlyos csapások érték Óbecse magyar társadalmi életét is; a szerb uralom bevezetésekor megszűntek a korábban fényes múltra visszatekintő magyar hírlapok, felszámolták a magyar kulturális intézményeket, megszűnt a magyar nyelvű oktatás, és az egyházak is bezárkóztak a maguk szűk falai közé. Megfogyatkozott a magyar írók, költők, tudós tanárok és egyházi méltóságok száma is; 1920. április 11-én az Óbecsei Újságból lett Tiszavidék rövid hírben közölte: Kovács Ferenc Óbecse-alsóvárosi plébános, a botanika országos hírű tudósa „miután idejét teljesen a tudományoknak akarja szentelni, állásáról lemondott”, és Magyarországra távozott. 1922-ben Lovász Pál ifjú költőnk Tiszamentén című verseskötete megjelenése másnapján a rendőri kihallgatást követő éjszakán kénytelen volt elhagyni a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság területét, Eszteleczky György költő, állástalan tanító pedig – a Lelkem Könnyei című verses kötete megjelenését követően – egy reménytelen hajnalon maga ellen fordította a fegyverét. A hivatalokban, a bankokban és az intézményekben idegen emberek ültek, akik mindenkit igazoltak, mindenkit elszámoltattak. Egyetlen ember létezett csak, aki egymagában testesítette meg a folytonosságot, a harmincöt éves újságírói múltra visszatekintő Fárbás József. Ebbe az összeomlott világba érkezett Óbecsére Draskóczy Ede – és vele szinte egyidőben Petrányi Ferenc, a későbbi mártír plébános.
Fárbás József pályarajzát Életrajzi kalauzában Kalapis Zoltán foglalta össze a legteljesebben. A jeles óbecsei tanító, író, lapszerkesztő, a közélet kiváló szervezője 1866. február 28-án tekintélyes polgári családban született Kúlán. Szegeden járt reáliskolába, a tanítóképzőt Kalocsán végezte. Tanítói oklevelét 1885-ben szerezte, s azonnal Óbecsére került, ahol csaknem élete végéig tanított, „hosszú időn át mindenki iskolamestere volt”. Szászy István orvosdoktorral, jeles költővel és dalszerzővel, Szulik József költővel, plébánossal és Grünbaum-Galambos Pál ügyvéddel, földbirtokossal, lapkiadóval együtt rövid idő alatt a mozgalmas mezőváros szellemi életének egyik meghatározó tagja lett. Az 1888-ban alapított Óbecse és Vidéke című hetilapnak indulásának pillanatától kezdve főmunkatársa, segédszerkesztője, igazi mindenese lett. A Galambos Pál alapította újság 1918-ban megszűnt, Fárbás József azonban a szombatonként megjelenő Tiszavidékben folytatta hírlapírói tevékenységét, s csak a lap 1934-ben történt megszűnésekor tette le kezéből a tollat.[1] Hírlapírói pályája során cikkei a teljes neve mellett F. J., Szeredy, Sz-y, Szeredy Alfréd aláírással jelentek meg, a leggyakrabban azonban az – s. – jelzés szerepel.
Berauer József A kalocsai egyházmegyei r. k. népiskolák története (1896) című munkájában kiemelte: „Fárbás József a tanítóképzőből kikerülve, a sok jeles tanítóval dicsekvő Ó-Becsére jutott. Átvette az I. osztályt 196 növendékkel, és fáradhatatlan munkásságával 2 év alatt 120-ra apasztotta a számot. Szabad idejének legnagyobb részét az Ó-Becse és Vidéke helyi lapnak szerkesztése veszi igénybe, amely mellett a megyei és a fővárosi lapokban is többször olvashatók érdekes és szép képzettségre valló czikkei.”[2]
Óbecse ma (Fotó: Mák Ferenc)
Fárbás József 1931 tavaszán a Tiszavidék lapjain öt részletben tette közzé Helybeli tollforgatók és művészek című tanulmányát, melyben 92 óbecsei író, szerző, hírlapíró és művész nevét, főbb adatait vette számba. Írása 1931. április 26-án megjelent első részletében így foglalta össze a saját pályáját: Fárbás József tanító és lapszerkesztő harminc éven át szerkesztette az Óbecse és Vidéke című helyi lapot. Tudósítója volt a zombori Bácska és a Zombor és Vidéke, a szabadkai Bácskai Hírlap és Bácskai Napló című helyi lapoknak, majd a Pesti Naplónak, a Szegedi Naplónak. Tanügyi cikkei a Népoktatás (Kalocsa) havi szaklapban jelentek meg. Művei: Alkalmi lap (Dalkör jubileumára 1899), Huszonöt év (Lövölde története, 1903), Csupor Gyula (életrajz, 1904), Daloskönyv (1905), A tanítói nyugdíjtörvény revíziója (tanulmány, 1909), Egy néptanítóról (Szűcs Jánosról, felolvasás a Tiszavidéki Tanítói Egyletben Zentán, 1913), Óbecse társadalma (A jótékonyság és a művelődés zászlótartói albuma Csoórtól, 1908) stb.[3]
Kényszernyugdíjazásának történetét tanítványa, Komáromi József Sándor írta meg az 1967-ben megjelent Jó szó című kötetében. A „zuzmarás halántékú” tanító az iskolában megjelent szerb tanfelügyelőnek Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Arany János verseit szavaltatta diákjaival, ami nem nyerte el az új hatalom hivatalos képviselőjének a tetszését, s azon nyomban kérte a rebellis tanító nyugdíjazását, ami napokon belül meg is történt. Fárbás József kiemelkedő tagja volt a Bács-Bodrog megyei Történelmi Társulatnak. Az „ezüsthajú, szikár, szigorú” tanító pályája az impériumváltás után, a húszas évek legelején, ötvenöt éves korában tört derékba; Fárbás József 1936. május 27-én halt meg Óbecsén.
Lelkes szellemi összefogás
Ó-Becse és Vidéke (1888. július 1. – 1918. március 31.)
1888. július 1-jén gazdag terjedelemben – hat újságoldalon, négy oldalas hirdetési melléklettel – megjelent az Ó-Becse és Vidéke című társadalmi vegyes tartalmú hetilap. Felelős szerkesztője Grünbaum Pál volt, akinek munkáját társszerkesztőként Grósch Vilmos segítette, mellettük főmunkatársként Rózsa J. Dezső vállalt feladatot. Az első oldalon programadó vezércikk helyett Szulik József prépost A jótékony szeretet című verse volt olvasható – jelezve egyszersmind a lap társadalmi-közöségi elkötelezettségét is. Az Ó-Becse és Vidéke szerkesztőségi irodája az Úri utcában az Engelmann-féle házban, a lapkiadó Lőwy Lajos könyvnyomdájának és papírkereskedésének egyik irodájában volt. A lap megjelenéséről a zombori Bácskában egy titokzatos – s. – szignójú szerző – akinek első tudósítása néhány hónappal korábban, 1887. szeptember 20-án jelent meg a vármegye lapjában –, Ó-Becse, 1888. júl. 14. címmel számolt be. Akkor még csak a beavatottak tudták, a jelzet mögött Fárbás József óbecsei tanító rejtőzött. Lelkes köszöntőjében a szerző olyan kiemelkedő jelentőségű eseménynek vélte a lap megjelenését, amely Óbecsét a falvak sorából egyszerre a jeles városok rangjára emelte. A lap megjelenésével az olvasók, a szellemi munkások száma szaporodik, „az ember nemesedik, a társadalomnak hasznos tagjává válik, s ebben az egyedüli érdem Ó-Becse és Vidékét illeti meg. […] Üdvözöljük tehát újszülöttünket, s többrendbeli 10–50 és több éves jubileumot is kívánunk neki.”[4] Az – s. – jelzés mögött rejtőzködő szerző elkötelezettségére jellemző, hogy az Ó-Becse és Vidéke, 1891. május 21-i számában már ez olvasható: felelős szerkesztő Dr. Grünbaum Pál, helyettes szerkesztő Fárbás József. Eseménynek számított, amikor a régóta „előnyösen ismert Fárbás, Osztrogonácz és Révfy jó társaságába” szerkesztőként Kovács Ferenc tanító is belépett.[5] Egy újabb változás során 1892. február 14-én Grünbaum Pál főszerkesztővé lépett elő, mellette a felelős szerkesztői feladattal Fárbás Józsefet bízták meg.[6] Hogy Óbecse jeles hetilapja szakmai tekintetben kiváló kezekben volt, bizonyítja egy másfél évtizeddel későbbi, jubileumi számvetés, mely szerint: „Lapunk tizenötödik évének kezdetén érdemes megemlíteni, hogy ezen idő alatt mindössze öten szerepelnek, mint szerkesztői e lapnak. És pedig ezek: dr. Grünbaum Pál, Grósch Vilmos, Rózsa Dezső, Szűcs János és Fárbás József. Ez is bizonyítja, hogy mennyire állandó jelleg és elv vezérli a lapot, amelynél ily hosszú idő alatt is alig történt a szerkesztőkben változás.”[7] Fárbás József az Ó-Becse és Vidéke első számától az utolsóig – harminc éven át – hűségesen végezte szerkesztői feladatát, az 1918. évi XXXI. csonka évfolyamában – a január 6-tól március 31-ig megjelenő 1–13. számban – is ez olvasható: felelős szerkesztő Galambos Pál, főmunkatárs Fárbás József, lapkiadó tulajdonos Lévai Aladár. Három évtizedes lapszerkesztői munkája során Fárbás József megszámlálhatatlan cikkében foglalkozott a város, a vármegye és a Délvidék művelődési életének eseményeivel.[8] Volt, hogy tárcával lépett az olvasói elé,[9] máskor költői tehetségét tette próbára.[10] Rendre megemlékezett a jeles irodalmi és történeti évfordulókról,[11] és elmaradhatatlan szereplője volt az ünnepi mellékleteknek.[12]
(Folytatjuk)
[1] Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz – Ezer magyar biográfia a délszláv országokból I.; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 2002. 277. p.
[2] Berauer József: A kalocsai egyházmegyei r. k. népiskolák története; Kalocsa – 1896. 290 p. – Ó-Becse, 208. p.
[3]
Helybeli tollforgatók és művészek, 1. rész; Tiszavidék, 1931. április 26. 3. p. Megjegyzés: 1931. április 18-án a Népkör kultúrestjén a helybeli szerzők estjét tartották, ahol a Becsén élt, működött, így a most élő írók, költők szellemi termékeit mutatták be.
[4] – s. –: Ó-Becse, 1888. júl. 14.; Bácska, 1888. július 17., melléklet 2. p. Az Ó-Becse és Vidéke megjelenése alkalmából.
[5] [Kovács Ferencz levele iskolaügyben]; Ó-Becse és Vidéke, 1891. november 22. 4. p.
[6] Szerkesztő-váltáskor – Grünbaum Pál levele Fárbás Józsefhez; Ó-Becse és Vidéke, 1892. február 21. 2. p
[7] Lapunk tizenötödik évének kezdetén; Óbecse és Vidéke, 1902. augusztus 22. 2. p.
[8] – s. –: Az ó-becsei községi alapfokú iparos-tanoncziskola második értesítője az 1888-89. tanévről. Összeállította a tantestület; Ó-Becse és Vidéke, 1889. szeptember 1. 1–2. p.; – s. –: A mi (r. k.) népiskolánk hiánya I–II.; Ó-Becse és Vidéke, 1889. szeptember 1. 1–2. p. és 1889. szeptember 9. 3. p.
[9] – s. –: Katonaélet I–III. (tárcza); Ó-Becse és Vidéke, 1890. szeptember 26. 1. p.; 1890. október 12. 1–2. p.; 1890. október 19. 1–2. p.
[10] Sz-y: Hozzá (vers); Ó-Becse és Vidéke, 1891. június 28. 1. p.; Sz-y: Ideál (vers); Ó-Becse és Vidéke, 1891. július 26. 1. p.
[11] Szeredy: Petőfi-ünnep; Ó-Becse és Vidéke, 1899. augusztus 6. 2–3. p.; – s. –: Hazádnak rendületlenül [Száz éve született Vörösmarty Mihály]; Ó-Becse és Vidéke, 1900. december 2. 1. p.
[12] Karácsonyi melléklet; Ó-Becse és Vidéke, 1899. december 23. 4 p. – Fárbás: Karácsonykor, 1. p.; Pakots József: Megszületett! (vers), 1. p.; Szeredy: A szegények karácsonya, 1–2. p.; Eisler Ede: Lea, 2. p.; Herczeg János: Álom (vers), 2. p.; Tóth Kálmán: A betlehemesek, 2–3. p.; ifj. Tóth Béla: Levelek (vers), 3. p.; – s –: A nők hivatása, 3. p.; Pörös Sándor: A gonosz (elbeszélés), 3–4. p. és Battlay Geyza: Ősszel (vers), 4. p.
