Daróctól Budapestig

A népszerű gyógyító

Orvosi oklevelének megszerzése után pályája töretlenül ívelt felfelé. Szakmai elismertségét jelzi, hogy a Budapesti Orvosi Kör elnöki tisztségét töltötte be 1880 és 1900 között.[15] Amikor 1878-ban elkészült a fővárosi közös Szt. Rókus Kórházban ápolt betegekről szóló kimutatás, a II. orvosi osztályon az ágyak száma 139, ápoltatott 303 beteg volt, főorvosként Barbás Józsefet nevezik meg.[16] A pesti gyermekkórházban 1860-ban kezdett segédorvosként dolgozni. A későbbiekben is arról vált híressé, hogy neves gyermekgyógyász lett belőle. Ifjú orvosként az orvostudomány védelmében vitriolos cikket jelentetett meg Győzzön, ami jobb címmel egy „patikárius csodaszeréről”, melyet hirdetésben a szülők figyelmébe ajánlottak: „Pest, május 28-án. Tisztelt szerkesztőség! A Politikai Újdonságok 320. lapján Kreczer Ágoston tokaji gyógyszerész hirdetést közöl, melyben általa fölfedezett, »Giliszta-Chocoladéra« figyelmezteti a szülőket. Minket e Giliszta-Chocoladé nem érdekel, de igenis ezen hirdetésben felhordott alaptalan okoskodás a gilisztakórról, azon állítvány, miszerint a giliszta általános nyavalya a gyermekeknél, s tízéves koráig minden gyermek többé-kevésbé gilisztával van tele; s hogy a legkisebb gyermekbetegségnél a giliszta szerepel, mely a gyermeket sorvasztja. Ezen légből kapott, vagyis inkább nyerészkedési vágy sugallta vakmerő állítást megcáfolni nem nehéz, mert ellene harcolnak a kísérletek, a tudomány s az ezzel karöltve járó tapasztalat. Tudja már azt orvos, nem orvos, hogy sok gyermek, kinél giliszták jelentkeztek, Chocoladéval nem szereltetvén, nem sorvadt el, sőt épen maradt, és szépen kifejlett. A gilisztakór fogalom korunkban nem oly tág, mint a hirdető hiszi; elismerjük a gilisztakór létezését, melyben némely gyermeknél egyenesen a giliszták jelenléte támadván meg a szervezetet, a gyermek elsatnyul; de erősen állítjuk azt is, hogy számos körfolyamatnál a giliszta jelenléte nem oka a jelenlevő kóros állapotnak, hanem csak esetleges jelentés nélküli szöveménye, mit halál esetén a bonetvizsgálat minden kétségen felül emel. Végre a tapasztalat is csak dönt valamit. A pesti szegény gyermekkórházban, jegyzőkönyvi kimutatás után 1856-ik évben 3367 beteg közül csak 23, 1857-ik 3207 beteg közül csak 10, 1858-ik évben 3756 beteg közül csak 14, 1859-ik évben 3725 beteg közül csak 15 egyén találtatott gilisztakórosnak. Ezen észrevételünket közölni felhíva érezzük magunkat a tudomány és betegeink érdekében, mert a legjobb gépezet is felbomolhat, ha óvatlan kezek érintik; s a szülők érdekében, kik különben is hajlandók lévén beteg gyermekeiknél gilisztakórt képzelni, ily nyegle hirdetések által álhitekben könnyen megerősíttethetnének, s ily chokoládéféle szereket a legjobb hiszemben használván, nem csak ezért nem érnének, hanem a valódi baj gyógyszerelését elhanyagolván s későn, folyamodván segedelemért, gyermekeik életét is veszélyeztethetnék. Ennyit Kretzer úr indítványára nézve. Reméljük, hogy a t. szerkesztőségek, kivált azok, kik a hirdetvényt terjesztették, ezen megjegyzésünket is közölni fogják. Dr. Borbás pesti gyermekkórházi segédorvos.”[17]

Amikor 1863-ban Barbás József tudor[18] tiszti ideje letelt,[19] ám az intézmény léte továbbra fontos maradt számára: Dr. Borbás József, „a közbecsülésben álló derék orvos, a várostól engedélyt kért, és azt meg is nyerte, hogy Pesten egy gyermekgyógyintézetet állíthasson”.[20] Kérése meghallgatásra talált, „a pest-városi hatóság megengedte, hogy a belvárosban saját költségén gyermek-gyógyintézetet nyisson, mely Flór Ferenc városi főorvos felügyelete alatt fog állni”. [21]

Hogy a szegények is hozzájussanak a gyógyuláshoz, a létesítendő pesti szegény gyermekkórházat száz forinttal maga is támogatta, s ezzel alapítói közé lépett.[22] A gyermekgyógyászat területén nagy tudásra tett szert, így például a magyar orvosok és természetvizsgálók 1863. évi szakgyűlésén a pesti gyermekkórházban szerzett adatok nyomán a kanyarójárványról értekezett.[23] A kórház főorvosa lett 1874-ben, számos nagy nevű kollégája közül őt választották. Kinevezéséről az orvosok hetilapja adott hírt: „A fővárosi Rókus-közkórházban az üresedésben levő belgyógyászati főorvosi állomásra Borbás József dr. választatott meg. A gyermekkórházban mint segédorvos több éven át működött, azóta pedig a fővárosban orvosi gyakorlattal foglalkozott, s az utolsó években a baraque-kórház egyik osztályán a főorvosi álláson ideiglenes minőségben volt alkalmazva. A folyamodók közt egyetemi magántanárok és irodalmunkban ismert nevű orvosírók voltak…”[24]

Ha az ifjúság egészségéről volt szó, mindig harcos módon kardoskodott az orvostudomány által jónak tartott módszerek mellett. Az iskolaorvosi rendszer és az egészségtan oktatásának bevezetését a korabeli sajtóban például heves viták előzték meg. Elsősorban az merült fel, milyen széles körben vezessék be, és ki legyen a hiteles, oktató személy. Pro és kontra érvek feszültek egymásnak. Az orvosi kör is felemelte szavát a tárgy bevezetése mellett. A Közegészségügyi Kalauzban 1882-ben, az orvosi kör nevében Jurkiny Emil és Borbás József fogalmazta és indokolta meg az egészségtan bevezetésének szükségességét: „…óhajtjuk, hogy az egészségtant az iskolákba bevigyük előadatása általánosan rendszeresítve legyen a középiskolába, sőt annak elemi alapjait az elemi iskolába megvettessenek. Hogy az orvosi kör, midőn az egészségtan tanítását a középiskolában szorgalmazza, ugyanezt még inkább szükségesnek és sőt nélkülözhetetlennek tartja a felsőbb tanintézetekben, Szemináriumok, preparendumok […] oktatási rendjében… Az egészségtan csak szakképzett, szabályszerűleg vizsgázott, s egyáltalán kellően képesített egyén által taníttassék, különben az egész csak félrendszabály, kárba veszett munka volna. …Az egészségtan oly fontos, mint bármilyen más tantárgy”[25] „Végül Trefort Ágoston vallás és közoktatási miniszter zárta le a vitát, mikor is meghirdette a középiskolai iskolaorvos és egészségtan tanár tanfolyamot, végzett orvosok részére, így a feladat az intézményes nevelésben az orvosok kezére szállt. A nevelés színtere pedig a középiskola VII. és VIII. évfolyama lett, az ő számukra nyújtottak lehetőséget az egészségtani ismeretek megszerzésére, és ennek részletes kidolgozására az iskolaorvosokat jelölte meg.”[26] 1885. évi 20 018 számú rendelettel került bevezetésre a középiskolai egészségtan tantárgy oktatása.

A neves gyermekgyógyászról a Pesti Napló is megosztott egy történetet: Orvos szerzője írta: „Különösen élénk körvonalakban rajzolódott életemben egy jelenet, mely évekkel ezelőtt történt a saját családomban. A nagyobbik fiam, mintegy 11-12 éves korában diftériát kapott. Az eset súlyos volt, de azért mindenki nyugodt maradt a házban. Még a feleségem is. Nem volt itt sem lótás-futás, sem jajgatás, sem kezek tördelése, de még csak a konzílium sem. A fiú külön szobában feküdt. Én bementem hozzá reggel, bementem délben és bementem este. Épp úgy, mintha akárki másnak a gyermeke lett volna. Egy napon az Orvosi Körben találkoztam igen tisztelt s általam nagyra becsült kartársammal, dr. Borbás József főorvossal, ki itt a fővárosban a legkiválóbb gyermekorvosok egyike.

– Hogy vagytok? – ezzel szólított meg.

– Nem a legjobban – mondok. – A fiamnak diftériája van.

Borbás bajsza körül futó mosoly lebbent el. Ez a mosoly elárulta, hogy kételkedik kijelentésemben.

– Láthatom? – kérdezte aztán tőlem.

– Hogyne? Örülök, ha megnézed. És feljött hozzám. Midőn az ágyhoz léptünk, erősen rászóltam a kábultan fekvő gyermekre: – Ülj fel, s mutasd meg a torkodat. A beteg mámoros fővel állt térdre, s feltátotta a száját. Szeme tüzelt a láztól. Borbás dr. vette a kanalat, s belenézett a fiam torkába. Láttam az arcán, hogy meghökkent.

– A dolog igen komoly – szólt hozzám halkan.

– Tudom.

– Nem félsz?

– Nem.

– Mit adsz neki? Az ágy mellett levő asztalkán állt egy négy grammos orvosságos üveg. Kezembe vettem, s eléje tartottam. – Brómot – válaszoltam neki. Egy cseppet egy napra. Aztán kihúztam a dugót, s az orvosságos üveget orrához emelve, ezzel nyugtattam meg: – Még erős szaga van. Nem lehet mondani, hogy semmi.

Borbás kalapjához nyúlt, s csak ennyit mormogott fogai közt: – Ez istenkísértés! Azzal távozott. Tán abban a hitben, hogy legközelebbi találkozásunk alkalmával töredelmesen vallom be neki, hogy igaza volt. De nekem nem volt semmi bevallani valóm. És azután még sok, sok beteg gyermek képe vonult el képzeletem előtt, köztük olyanok is, kiknek a fölépüléséhez már nem kötöttek semmi reményt.”[27] A gyermekek mellett betegköréhez tartoztak a pesti arisztokrácia tagjai is. Amikor például Ghyczy Kálmán főrendiházi tag, a magyar közélet kitűnősége, szélhűdéstől élve súlyos betegen feküdt az Újvilág utca 1. sz. alatti lakásán, a „szélhüdés testének jobb felét érte s megfosztotta beszélőképességétől és attól is, hogy írásban tudassa kívánalmait. A beteg ágyához dr. Korányi Frigyes egyetemi tanárt és dr. Barbás József rókusi főorvost hívták, kik még mindig reményt fűznek az aggastyán életben maradásához.”[28]

Amikor a kolozsvári háromnapos tartózkodása után Török Pál református püspök visszatért Budapestre, ahol neves orvosok igyekeztek megmenteni a nagybeteg életét, melyről a halálhírét tudtul adó hosszú hírlapi írásból lehet értesülni: „Kolozsváron 3 napig időzött s be nem várva a konventi tanácskozások végét, elerőtlenedve visszajött. Ettől kezdve rohamosan hanyatlott egészsége. Máj baja egyre fokozottabb mértékben terjedt s gyomra alig volt képes emészteni. Szelleme azonban tiszta és üde maradt e szomorú napok alatt is. Sőt midőn pár nap előtt ágyba kellett feküdnie és lázgyötrötten kínlódott, a legaprólékosabb egyházi és családi ügyek fölött sem szűnt meg rendelkezni. Így pl. a király nevenapja előtt figyelmeztette káplánjait, hogy isteni tiszteletet tartsanak. Betegségének súlyosabbra fordulta óta dr. Borbás József, dr. Wagner, dr. Puky Ákos és öcscse dr. Török József gyógykezelték, de tudták, hogy hiábavaló minden igyekvésök.”[29]

Mikor Ernyey Anna, az angol kisasszonyok budapesti kolostorának fejedelemnőjét szívszélhűdés érte, „Rögtön elküldtek az apácák háziorvosáért, dr. Barbásért, akinek tanácsára a beteg azonnal ágyba feküdt. Szobalánya és a legöregebb apáca ott maradtak a beteg körül, a kolostor többi lakói pedig a szomszédos szalonba gyűltek össze s izgatottan várták a következményeket, imádkozva a betegért. Fél órával az orvos eltávozása után a fejedelemnő egyszerre fuldokolni kezdett, levegő után kapkodott, s elhalványult ápolói rémülten siettek ki a mellékszobába, s orvosért és gyóntatóért küldtek. Csakhamar ott volt a gyóntató atya, továbbá dr. Barbás s azonkívül a szintén segítségül a kolostorba hívott Korotnai és Kövér orvosok. Mikor az orvosok beléptek, az apácák, akik akkor még nem tudták gyászukat, hosszú sorban ott térdepeltek a fejedelmasszony szalonjában. Az orvosok már csak a beállott halált konstatálták.”[30]

Földváry Mihály alispánt ugyancsak ő gyógyította, háziorvosa volt. Amikor hosszas szenvedés után kilehelte lelkét, „halála nem volt váratlan a családnak, mert az orvosok már régebben lemondtak az életéről […] Kezelő orvosa, dr. Borbás József, a Rókus-kórház főorvosa, már decemberben kijelentette a család tagjainak, hogy a beteg aligha marad életben; a konzíliumra meghívott orvosok: Müller Kálmán, Ángyán Béla, Morelli és Farkas László megerősítették Barabás véleményét.”[31]

A korabeli sajtó Automobil baleset a Margitszigeten címmel számolt be egy szerencsétlenségről, melyben a sebesültekről ugyancsak dr. Barbás főorvos gondoskodott: „Ma délután két és három óra között a Margitszigeten komolyabb kimenetelű automobil baleset történt. Gróf Károlyi Mihály nővérével, Juliette grófnővel és gróf Pappenheimmal automobilon sétát tett a Margitszigeten, amely alkalommal a kocsiútnak a sziget közepe táján lévő részén a tova robogó automobil, melyet gróf Károlyi vezetett, egy kis földhányáson megugrott, s neki vágódott az útszéli fák egyikének. Az óriási rázkódtatás összezúzta az automobil első részét, s kivetette a bennülőket, akik mindannyian megsérültek. Gróf Károlyi Mihály a baleset után hamarosan magához tért, s kocsiért és orvosért küldött, de édesanyjának, özvegy gróf Károlyi Gyulánénak Szentkirályi utcai palotájába érve, összeroskadt, s eszméletét vesztette. Juliette grófnő sérülése már valamivel súlyosabb, mert ő mindjárt a baleset alkalmával eszméletét veszítette, orrán-száján megeredt a vér, s órák hosszáig nem tért magához; a hamarosan megjelent orvos véleménye szerint azonban a grófnő balesete aligha lesz veszedelmes kimenetelű; Pappenheim gróf bal lábán sérült meg könnyebben, s most az Egyetem utcai Károlyi-palotában ápolják; az automobilon ülők közül legsúlyosabban a gépész sebesült meg, akinek sérülése életveszélyes. A Szentkirályi-utcai palotában fekvő sebesülteket Borbás dr. ápolja, s már délután 4 óra tájban jelentékeny javulást észlelt a sérültek állapotában.”[32]

Dr. Barbás József kórházi főorvos aktív pályája 1907-ben ért véget. Budapest főváros törvényhatósági bizottsága 1907. április 26-i rendes folytatólagos közgyűlése határozatot hozott nyugdíjazásáról: „A jogügyi bizottmány és a tanács előterjesztéséhez képest a közgyűlés dr. Barbás József fővárosi közkórházi főorvost a föv. nyugdíjszabályzat 2. §-ának a) pontja és 36. §-ának 3. bekezdése alapján nyugdíjazza és részére a főváros szolgálatában eltöltött, s a millennáris év kettős beszámításával 34 évi, beszámításra alkalmas szolgálati ideje, valamint a legutóbbi évi 3000 K rendes fizetése után a fővárosi nyugdíjszabályzat 11. §-a értelmében évi 2604, szóval Kettőezerhatszáznégy korona nyugdíjat szavaz meg.”[33]

Epilógus

Amikor a napilapok hírül adták a '48-as honvéd, a tudós főorvos, gyermekgyógyász halálhírét, egy gazdag, hosszú utat bejárt férfiú élete fejeződött be 1911. szeptember 9-én. A Vasárnapi Újság Halálozások rovatában ezt közölte róla: „Idősb BARABÁS JÓZSEF, volt 48-as honvédszázados, Pestnek, majd az egyesített Budapestnek 50 éven át bizottsági tagja, a Rókus-kórház nyug. főorvosa, 86 éves korában Faluszemesen [elhunyt]. Holttestét Budapestre hozták, és itt temették el. Az elhunytat kiterjedt rokonság gyászolja, közöttük a veje, Kolozsváry Dezső, volt honvédelmi miniszter.”[34] A Világ ekképpen számolt be haláláról: „Idősb dr. Barbás József, volt negyvennyolcas honvédtábornok[35], a fővárosnak félszázadon át törvényhatósági bizottsági tagja, a Rókus-kórház igazgató-főorvosa, 86 éves korában Falu-Szemesen meghalt. Holttestét a fővárosba hozzák, és itt temetik el. Az elhunytban Kolozsváry volt honvédelmi miniszter az apósát gyászolja.”[36] A Budapesti Orvosi Újság egyetlen tömör mondatban adott hírt: „Barbás József dr., nyugalmazott Szt. Rókuskórházi főorvos, 1848-beli honvédszázados 87 éves korában Felsőszemesen elhunyt [1912-ben a település neve Balatonszemesre változott L. K.].”[37] Azt már nem lehet kideríteni, hogy földijeihez vajon eljutott-e halálának híre, tudták-e, hogy a Kerepesi temető, mai nevén Fiumei Úti Sírkert B. 303-as jelzetű, a Barbás – vagy ahogyan családja még vezetéknevét használta: Borbás – családi sírboltjába temették szeptember 13-án szerettei, hitvese és két fia mellé[38]. A magas obeliszk és a sírbolt kivitelezője 1875-ben a polgárság körében az a népszerű Gerenday sírkőgyár [39] volt, amely Vörösmarty Mihály síremlékét is készítette. Hosszú és kanyargós volt az az út, amelyet Daróctól, a Kopácsi-rét peremén épült kis faluból Budapestig bejárt. Élete azt példázza, hogy az emberi akarás sok mindent legyőz. A kitűzött célokat vasakarattal el lehet érni. Ha kellett, fegyvert fogott hazájának szabadságáért. Ha kellett, tanítóként a tudatlanság harcosának szegődött. Ha kellett, élethivatásul választotta embertársainak gyógyítását, az elesettek, a gyermekek segítését. Szolgáló ember volt.

Irodalom

Almanach

1892–1893 A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja 1892–1893 Egyetemi hallgatók

Balogh Tihamér dr.

1894 A gyermekirtó.  A Pesti Napló eredeti tárcája. In Pesti Napló, 45. évf., 159. sz. (1894. 06. 10.), 2. p.

Bona Gábor

1998−1999 Az 1848-as honvédsereg Baranya megyei származású tisztjei.

Emlékszám az 1848−49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.

Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat, 11−12. évf.

Hőgyesi Endre dr.

1896 Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának múltjáról és jelenéről. Budapest

Lábadi Károly

2019 Bellye könyve. HMDK, Bellye

Mikár Zsigmond

1891 Honvéd névkönyv. Az 1848/49-diki honvédseregnek 1890-ben még életben volt tagjairól. Budapest

Szilády Áron

1903 A dunamelléki evang. reform. egyházkerület névtára az 1903-dik évre. Budapest

Szűts Emil

1973 Adatok a baranyai parasztság helyzetéhez a megyei közgyűlési jegyzőkönyvek alapján (1840−1847). In Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, Pécs

Tigyiné Pusztafalvi Henriette

2013 Az egészségnevelés intézményesülésének története. In Educatio, 22. évf., 2. sz., 231. p.

Virányi Vilmos

1867 Honvédtiszti koszorú az 1848/49 évből. Pest