Daróctól Budapestig

Nemcsak országosan, hanem a Drávaszögben is az 1840 és 1848 közötti időszakban a jobbágyságnak egyre nagyobbak lettek a terhei. A Baranya megyei közmunkák következtében a lakosságnak egyre elviselhetetlenebb lett az élete. A települések, mint Boly, Bellye, Daróc, Kopács és a baranyavári járás 39 helysége összefogva például kérelmet fogalmazott meg, hogy „a megyei közmunkákat a nagy kenyér drágaságára való tekintettel a sok költségbe kerülő útcsinálás helyett, másféle, pénzbe nem kerülő közmunkával szolgálhassák be”. A megye azonban szinte ironikus végzésben utasította vissza a kérelmüket: „A folyamodók kérelme azon okból, mivel a megye amúgy is atyáskodó gondjai közé tartozónak érzi, az idő mostoha körülményének betudásával, adózóit meg nem haladó módon terheli, továbbá, mivel a teherközösség elvénél fogva a kért engedmény a többi járásokra is kiterjesztendő lenne, így a közlekedés és a haladékot nem szenvedhető javítások, elhanyagolás által kárt szenvednének. − A kérést ezért alaposnak nem találva, elutasítjuk.”[1]

Az elutasítás ellenére a lakosság másra kezdett figyelni: a pesti forradalmi események, ha lassan is, de Baranyába is eljutottak. Sok fiatal, sőt idős ember honvédnek állt, hogy a változást ígérő idők katonája legyen, jobbra forduljon a sorsa. Földművesek, zsellérek, mesteremberek, sőt még arról is van adat, hogy koldus csatlakozott a szabadságért küzdő honvédekhez. Mind a kivívott változások megőrzéséért folyó védelmi küzdelemnek, mind a változatlanságot konzerváló uralkodó erők elleni harcnak is színterévé vált a terület. Olyan református lelkészek, mint Ács Gedeon a népük mellé állt, s tüzes beszédekben ítélte el a Habsburg uralkodóházat. Nagy erővel azon fáradozott, hogy sor kerüljön az alapvető polgári reformokra. Amikor a bécsi forradalom szikrája Magyarországot lángra lobbantotta, egyértelműen a Habsburg-uralom ellen tüzelte híveit. Ő is azoknak a baranyai kisnemeseknek a számát gyarapította, akik olyan mozgalmak élére álltak, amelyek a személyi függőség, a földesúri adózás és robot megszűnéséért szálltak síkra.

Ács Gedeon 1848. szeptember 27-én levelet írt Kossuth Lajosnak, amelyben arról biztosította, hogy Baranya népe kész fegyvert fogni, sőt anyagilag is kész támogatni a szabadságharcot.[2]

Ahogy azonban Eszék vára elesett, megjelentek a császári csapatok, és elfoglalták a felkelők korábbi állomáshelyeit, a szabadságharc mellett kiállóknak 1849-ben menekülniük kellett. Perczel István baranyavári főbíró az alispánhoz írott 1849. május 24-i jelentésében beszámolt a járásban megtörtént eseményekről. Tudatta például, hogy „Laskó helységből azonban, a' Laskói Elöljárók jelentése szerént, az annyira esméretes izgató Református lelkész, Ats Gedeon minden podgyászát öszveszedvén hova? hová sem? nem tudják, eltávozott, − úgy szinte a' Kopátsi Káplány is több napok olta eltűnt, − nem különben eltűnt Abeles nevezetű Dárdai zsidó sebésznek fia is, kiről közhír szerént állíttatik, hogy ő a' Bécsi Légióba szolgál.”[3]

A drávaszögi Alfalukból a szabadságharc zászlaja alá csatlakozottak közül, akik életben maradtak, valamennyien tagjai lettek a kiegyezés évében, 1867-ben megalakult Baranya vármegyei honvédegyletnek.[4] 1890-ben a szabadságharcos közhonvédek közül még életben volt Kopácson Karakas Áron földműves, Kettős János földműves, Peti István koldus, Varga Imre földműves, Laskóról közhonvéd volt Ács András és Gaira József földművesek, Bellyéről Linczender Illés takács és Tar József nyugalmazott hajdú.

A Baranya megyei Honvédegyletek 1868-ban és 1891-ben kiadott névsorában a bellyei származású törzstisztek között szerepel Bozó Manó, aki 1818. március 1-jén született. 1848-ban a honvéd zászlóaljak szervezésekor az elsők között jelentkezett. Századossá nevezték ki. A Délvidéken küzdött hősiesen, őrnagyi rangban Újvidék környékén is teljesített szolgálatot, Pétervárad megtartásában szerzett érdemeket, utána Komárom védelmére vezényelték. A túlerővel szemben Komárom őrségével 1849. október elején tette le a fegyvert. A vár feladása előtt Klapka tábornok alezredessé léptette elő. A kiegyezés után katonai nevelőintézetet alapított. Korának neves katonai szakírója lett.[5]

Peleskey János ugyancsak bellyei, 1814-ben született. 1848 novemberétől a 38. honvédzászlóaljban szolgált. Részt vett Arad és Temesvár ostromában. 1849-től hadnagy, majd főhadnagy. Hódmezővásárhelyen telepedett le.[6]

Darócról az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharcban Kossuth Lajos katonáiként hazafias szívvel küzdött a szabadságért Balogh István napszámos, közvitéz, Bocskoros Imre házas zsellér, közvitéz, Borbás Imre halász, közvitéz, Ferkó Illyés közvitéz és Borbás (Barabás) József honvédszázados.

Borbás József elindul a szülőföldről

A Borbások tősgyökeres lakói voltak a jobbágyfalu Darócnak, a mai Várdarócnak. Édesapja, Borbás János földbérlő volt, édesanyja Pozsár Erzsébet. Gyermekük 1825. május 17-én született, a daróci református templomban keresztelték. A születési anyakönyv szerint „Kereszt Attyák” voltak „Szabó Josef Rector, Mékány Mártony, Kováts János, Bóli István.”[7] Alsóbb iskolái után tanítói képesítést szerzett. A forradalom szele, mint a többi drávaszögi fiatalt, őt is megérintette, s csatlakozott a nemzetőrökhöz. 1848-ban altiszt a Baranya megyei önkéntes nemzetőr zászlóaljnál. Ebből az egységből jött létre az 51. honvédzászlóalj, s nemzetőrei az eszéki várőrségben szolgáltak. A forradalmi kormány hivatalos hírlapja, a Közlöny 1848-ban jelentette meg, hogy az 51. zászlóaljhoz gr. Batthyányi Kázmér kormánybiztos úr előterjesztésére századosul nevezték ki Borbás Józsefet.[8]

Amikor sor került az eszéki vár feladására 1849 februárjában, a 65. honvédzászlóaljhoz osztották be, s a III. hadtestben főhadnagyi rangban szolgált. A Komáromnál folytatott csatában, július 2-án vagy 11-én súlyosan megsebesült. A forradalom és szabadságharc vérbe fojtása után az 1850-es években a Fejér megyei Baracskán vállalt tanítói állást.

Pályamódosítás 

Nem lehet tudni, mi késztette arra, hogy 29 évesen pályát módosítson, elhagyja a tanítóságot, és az orvosi egyetemre iratkozzon. Talán saját sebesülése és a csatákban látott szenvedések ösztönözték arra, hogy elsajátítsa a gyógyítás tudományát. 1854. április 18-án beiratkozott a pesti orvosi egyetemre[9]: ettől kezdve vezetéknevének írása megváltozott – a Borbást Barbásként írták. A Magyar Királyi Tudomány-Egyetem orvosi karán az 1859/60-as tanévben neve már a felavatott orvosok között szerepel: „Barbás József, Darócz, Baranya m.”[10]

Családi kötelékek

Miután orvosi oklevelet szerzett, élete a fővároshoz kötődött. Családalapításra nem azonnal gondolt, csak 1870-ben vezette oltárhoz Budán a katolikus vallású Culman Rózsát. 25 esztendőt töltöttek el együtt boldog házasságban. A hitves 1896. január 8-án rövid, de kínos szenvedés után 57 évesen hunyt el. A gyászhírt a Pesti Napló is tudatta olvasóival: „Dr. Barbás József székes fővárosi főorvos neje, született Kulmán Róza ma este 8 órakor rövid szenvedés után meghalt. Temetése szerdán délután három órakor lesz a IV. kerületi Vámház körút 10. számú házból.”[11]

A házaspárnak három gyermeke született. Elsőszülöttjük, Kálmán mindössze hét esztendőt élt. Halálhíréről a korabeli fővárosi lapok nagy részvét mellett hírt adtak: „A főváros egyik köztiszteletben és szeretetben álló orvosát, dr. Barbás Józsefet és nejét szintén nagy szomorúság érte. Hétéves, kedves fiúk: Barbás Kálmán tegnap délelőtt tizenegykor meghalt agykér-lobban, s holnap (szerdán) d. u. három órakor temetik a Vámház körúti 10. sz. háztól. Szomorú elgondolni a sors ama csapását, hogy ama kitűnő orvost, a ki fővárosunkban annyi száz meg száz család kedves gyermekét menté meg a haláltól, atyai szerető szívén sújtja, elragadva tőle saját kedves fiacskáját, ki életének öröme, reménye volt. A legmélyebb részvéttel osztozunk atyai szomorúságában.”[12] A gyermek halálhíre szinte az egész fővárost megérintette, s a lapok részvétteli beszámolókat közöltek róla és temetéséről: „Dr. Borbás József gyásza iránt nagymérvű részvét nyilvánult tegnap délután, hétéves fiacskájának temetésén. Az anyák, apák, kiknek szívében a hála melege ég, mind elmentek kifejezni mély részvétüket ama férfiúnak, ki annyiuk gyermekét menté meg, de a magáét nem tudta, a haláltól. Koszorúkat, bokrétákat egész halommal küldtek a ravatalra, a fehér selyembe vont, aranybetűs feliratú koporsóra s a gyászkocsira. A lakás nagy terme (a Vámházi körút 10. sz. házában), egészen be volt borítva gyászlepellel s ékítve zöld növényekkel és égő viasz gyertyákkal, melyek közt feküdt nyitott kis koporsójában az elveszített fiúcska, csak mintha aludnék. A szobák, a folyosók, a lépcső, a kapualja mind tele volt résztvevő gyülekezettel. Sok kitűnő férfi, előkelő polgár, kortárs, különösen sok anya gyűlt össze, a bánat nevében. Nemcsak úri nők, szegény asszonyok és egykor nehéz betegségtől megszabadított kopott ruhás gyermekek is voltak jelen, s egyforma szomorúságuk bizonyságot tett arról, hogy az a férfi, kit most a legérzékenyebb csapás sújta, a maga pályáján a lelkiismeretesség és önzetlenség példánya, ki épp oly buzgón jár a szegények hajlékaiba, mint a gazdagok termeibe, mert legfőképpen csak arra néz, hogy ott is, mint itt, segíteni kell. E nemes jellemvonás közelismerése volt kifejezve a tegnapi temetésen. Egy hétéves fiúcska, bár a szülők szeme fénye, mindene, nem tehet még számot a társadalomban; de ha oly szülők vesztik el, kik köztiszteletben állnak, s ha – mint ezúttal – egy mindig a mások bajainak enyhítésén fáradó jeles ember siratja, kinek fáradságait legédesebben a családi élet öröme jutalmazza, akkor a kis gyermekek temetése sokakra nézve egyaránt mély szomorúság forrása, így volt tegnap is. Midőn az ősz szuperintendens, Török Pál[13] zokogva mondá el a nyitott koporsó mellett bánatos búcsúszózatát a letört virág fölött s a vigasz balzsamáért esdő imádságot, nemcsak a szülők sebe vérzett, nemcsak a rokonok zokogtak, hanem könnybe lábadt minden szem. Megrendítő volt hallani, mint sír az az erős lelkű férfiú, ki annyi gyermeket látott már megmenthetetlenül szállni az enyészet ölébe, midőn szeretett gyermekétől kellett végbúcsút vennie. Mert ha a mások gyermekének sorsa is, midőn nem bírta megszabadítani, mindig szomorúságba ejté jó szívét, most midőn tulajdon kedves, sok reménnyel biztató fiacskáját adta át az örök nyugalomnak, mennyire megtörve, fájdalmaival csak alig bírva, állt szemben a »félelmek királyával« – a halállal. És a szegény, jó anya, kinek e nehéz napok alatt már-már kifogytak könnyei, két élő és síró gyermekébe fogózva keresett vigaszt! Nagyon szomorú temetés volt e kis gyermeké. És mégis lelkünket fölemelte valami. Annak látványa, hogy aki hivatásának nemesen, teljes lelkiismerettel s nem csupán szakmányszerűleg él: nehéz pályáján ezer meg ezer szívet nyer meg, melyek őszintén osztoznak örömében és gyászában. Enyhítőleg hathat ez a tudat a legmélyebb levertség közepette is.”[14]

Másodszülött fiuk, József, aki atyja nevét örökölte, születési éve 1875. Ő édesapja nyomdokaiba lépett, neves és megbecsült orvos lett belőle a Rókus Kórházban, élete azonban tragikusan ért véget. A korabeli újságok megrendülten számoltak be arról, hogy önkezével vetett véget életének: „Nagy szenzációt keltett tegnap a fővárosban, amikor híre jutott, hogy ifjabb Borbás József dr., a Rókus-kórház orvosa megölte magát. A fiatal orvos általánosan kedvelt és szeretett tagja volt a budapesti úri társaságoknak, és szörnyű tettének annál megrendítőbb volt a hatása, mert még a halála előtti napon is egészen vidámnak és jókedvűnek látták. Természetesen, mindenütt élénken találgatják, hogy mi adhatta kezébe a gyilkos fegyvert olyan váratlanul. Általában nem igen tudták semmi baját, és kevés ember látta szomorúnak. A legkülönfélébb dolgokat emlegették ma öngyilkossága okául. Voltak, akik állították, hogy reménytelen szerelem kergette a halálba, mások viszont egy veleszületett baját emlegették. Egyik híresztelés sem igaz. Szomorú valóság az, hogy a fiatal orvos öngyilkossága előtt való éjszaka harmincezer forintot vesztett a kártyán. A főváros egyik legelső kaszinójában játszott egy kisebb úri társasággal. Estétől hajnalig tartott, a játék és az eredménye az volt, hogy Barbás dr. harmincezer forintot vesztett. Barbás dr. kétségbeesetten ment haza, és lakásán megírván búcsúzó levelét, reggel agyonlőtte magát.”[15]

„Az öngyilkos két levelet hagyott hátra, egyet egy fővárosi ügyvédnek, a másikat pedig Tünkés Jenő bárónak. Egy lepecsételt csomagon pedig ez a fölírás volt: Végrendeletem. Bizonyára ebben búcsúzott el a gyászba borult hozzátartozóitól.”[16] A végrendelet sem okokat, sem búcsúzó mondatokat nem tartalmazott. Mindössze egy lakonikusan rövid utasítás állt benne: „Végrendelet! Összes vagyonomat szeretett testvérem, Barbás Rózsára hagyom. Kelt Budapesten 1901. VI. 30. ifj. Dr. Barbás József.”[17]

A fiatal orvos temetéséről részletesen írt a sajtó: „Gyászrovat. Tegnap kísérték örök nyugalomra a szerencsétlenül véget ért fiatal dr. Borbás Józsefet, édes atyjának Vámház körút 10. szám alatti lakásáról. A temetésen ott volt dr. Mütter Kálmán miniszteri tanácsos vezetésével a Rókus-kórház orvosi kara, a Sois Rókus orvosi kara testületileg, a fiatalon elhunyt orvos pályatársai, barátai és ismerősei nagy számban. A temetési szertartást Kerek András református lelkész végezte, szép beszédben búcsúztatva el a halottat. Ezután a kerepesi temetőbe kísérték a szerencsétlen véget ért fiatalembert, s a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.”[18]

A Barbás házaspárnak egyetlen leányuk jelentett vigaszt gyászukban. Fiuk halála után három évvel eljegyzéséről a nyilvánosság a Magyarország újságból szerzett tudomást: „Kolossváry Dezső vőlegény. Kolossváry Dezső vezérőrnagy-dandárparancsnok, volt honvédelmi miniszter eljegyezte dr. Barbás József, Rókus-kórházi főorvos leányát, Rózsikát.”[19] Az esküvőről is részletes beszámoló jelent meg: „Érdekes esküvő volt július hó 11-én a fővárosban. A vőlegény Kolossváry Dezső vezérőrnagy, ki a múlt nyári zajos obstrukciónak csendes honvédelmi minisztere volt; a Khuen-Héderváry kormány másodszori lemondása után azonnal ismét aktív szolgálatba lépett; rövid honvédelmi miniszteri szereplése rokonszenves emléket hagyott hátra maga után a politikai körökben. A miniszteri állásáról való lemondása óta keveset foglalkoztatta a nyilvánosságot, de közelebb általános örvendetes feltűnést keltett, midőn a lapok hírül hozták, hogy jegyet váltott, majd pedig a múlt héten a Kálvin téri anyakönyvi hivatalban, illetve az Angol kisasszonyok templomában megtartotta esküvőjét Borbás Rózsi kisasszonnyal, a fővárosi társaságnak szép és széleskörű műveltségéről ismeretes tagjával. A fiatal pár természetesen rengeteg sok szerencsekívánatot kapott, szintúgy a menyasszony édesapja, Borbás József dr., a Rókus-kórház belgyógyászati osztályának nagytudományú főorvosa. Az esküvő a kora reggeli órákban volt, utána az új házasok útra keltek; útjuk végső állomása Brezov lesz, ahol Kolossváry Dezső most helyőrségi parancsnok.”[20]

(Folytatjuk)