2024. december 22., vasárnap
RÖPLABDA

Utánpótlásból nincs hiány a zentai klubban

A zentai sportéletet bemutató sorozatunk ezen részében a röplabdás lányokkal foglalkozunk. A létszámukat tekintve nem maradnak el a kézilabdásoktól, összesen 45 iskoláskorú diák igyekszik elsajátítani a röplabda csínját-bínját Romakov Igor edzőtől. A klubról, a versenyekről, az edzésekről és a tervekről beszélgettünk az edzővel.

– A Zentai Röplabdaklub felnőtt női csapata a II. Vajdasági Ligában versenyez a közép-bácskai régióban, valamint a pionír korosztály is ebben a régióban indult, ők egy kicsit nagyobb területen versenyeznek, hogy minél több meccsen vegyenek részt, illetve van a legkisebb korosztályunk, a röplabdasulisok, akik még csak kóstolgatják ezt a nagyszerű sportágat. A gyerekek legnagyobb része zentai, de mivel a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban tanulnak vidéki diákok, ezért van kishegyesi és palicsi versenyjátékosunk is. Az edzői munkát egymagam végzem el, igyekszem egy segítőt találni, de nem nagyon van jelentkező. Sajnos a röplabda ezen a környéken nem elterjedt, az általános iskolában is csak hetedik osztályban kezdenek el vele foglalkozni, ami már késő. Szerencsére a gyerekeket egyre jobban érdekli ez a sport, köszönhető a médiának is, hogy nagyobb szerephez jutott a női röplabda a televízióban.

A Zentai Röplabdaklub 45 taggal büszkélkedik

A Zentai Röplabdaklub 45 taggal büszkélkedik

A sportcsarnokban az edzéshez adottak a feltételek, de úgy tudom, szűkös anyagi kerettel rendelkeztek. Hogy tudjátok megoldani a versenyeztetést?

– Nyugodt szívvel mondhatom, hogy Vajdaság-szinten Zentán vannak talán a legjobb feltételek a labdajátékokhoz. A sportcsarnok megnyitásával fejlődésnek indult a kézilabda, a kosárlabda és a röplabda is. Sokat nyertünk az épület megnyitásával, más városok nem büszkélkedhetnek ilyen feltételekkel. Ha nem lenne a sportcsarnok, valószínűleg a klub sem létezne. Ami az anyagi részét illeti, nem egy olcsó sportágról beszélünk. A versenylabdák ára 100 euró körül van, és legalább 30–40 darab kell. Emellett szükség van még sportcipőkre, mezekre, melegítőkre stb. A város évi költségvetésében benne vagyunk, de kis pontrendszerrel indulunk. Ígéretet kaptunk, hogy más pontrendszerbe kerülünk át, de meglátjuk, mi lesz. Szerbiában több ezer röplabdaklub van, ezért nagyon nehéz bejutni az élvonalba, ebből kifolyólag a város is kevesebbet fizet. Reméljük, hogy Zenta felismeri a munkánkat, és több támogatáshoz jutunk. A jelenlegi anyagi keret arra elég, hogy a játékosokat és a klubot bírjuk regisztrálni, a többit pedig a szülői támogatásból és a tagsági díjakból fedezzük.

Romakov Igor edző

Romakov Igor edző

A szülőket sikerül bevonni a munkába, támogatnak benneteket?

– Rohanó világban élünk, ezért nem terhelhetem a szülőket minden hétvégén valamivel, de elmondhatom, hogy nagyon jól együttműködünk. Amikor versenyre kell utazni, mindig jelentkeznek, hogy segítenek elvinni a gyerekeket. Az utaztatásból kiveszik a részüket, amennyire az idejük engedi. Sokkal olcsóbb így megoldani a fuvarozást, mintha bérelnénk egy nagyobb járművet. A busz árából négy fordulóra is eljutunk a szülőkkel közösen. Persze vannak olyan tornák, ahová mindhárom csapatot viszem, akkor kiszorítunk a költségvetésből annyit, hogy egy buszt tudjunk bérelni. A szülők igyekeznek támogatni bennünket, nekik köszönhetően egy nagyobb szponzori támogatásra is szert tettünk, amelyből decemberben elutaztunk Győrbe egy hétvégére. A Győri DRC csapata akkor a zentai csapatnak 19 pár röplabdacipőt ajándékozott, melynek értéke 2500–3000 euró.

A pionírcsapat

A pionírcsapat

Az edzéseket sikerül összeegyeztetni a szülőkkel és a diákokkal?

– Ez egy nagyon nehéz logisztikai feladat edzői szemszögből, de szülői szemszögből még nehezebb. A gyerekek túlnyomó része a röplabda mellett jár még zeneiskolába vagy valamilyen különórára. Emiatt szinte soha nincs ki egy edzésen a teljes létszám, és így fejlődni is nehezebb. A szülőknek fontos az iskola és a sport is, ezért igyekeznek a kettő között lavírozni, és mindenhová eljuttatni a gyerekeiket. Heti két alkalommal, kedden és csütörtökön másfél órás edzéseket tartok az esti órákban, valamint amikor szabad a csarnok szombat délelőtt, akkor egy beugró edzést is belekalkulálok a hétbe. Minden alkalmat ki kell használni, amikor üres a terem.

A zentai és a győri csapat

A zentai és a győri csapat

Te magad is röplabdáztál, mi változott szerinted az elmúlt években a pályán és azon kívül?

– A technika rányomta a bélyegét a sportra, és nem csak a röplabdára. A gyerekeken azt látom, ha nincs náluk a telefon, már szinte nem tudnak mit kezdeni magukkal. A szünetben amíg megállunk inni és pihenni, rögtön azt keresik. Az öltözőből kifelé jövet is rögtön előveszik és nyomják, szinte csak lefelé néznek. Ez is a rohanó világhoz tartozik. Egyszerűen elvonja a technika a gyerekeket a pályáktól és magától a sporttól is. Nagyon nehéz lesz visszacsalogatni őket.

Vendégszereplés a győri röplabdacsapatnál

Vendégszereplés a győri röplabdacsapatnál

Mik a további tervek?

– Szeretnénk még magasabb szintre emelni a zentai röplabdát, valamint azt, hogy továbbra is látogassák a várost a külföldi klubok és a válogatottak. Nagyon szép sportturizmust is képez a női röplabda Zentán. Amikor egy külföldi válogatott edzőtábort tart a városban, az a mi gyerekeinknek is jó, hiszen közösen edzenek, és tanulnak egymástól. Decemberben ismét megszerveztük az újévi mini-röplabdatornát, amelyre 450–500 gyerek látogatott el, és a terveink között szerepel, hogy idén megismételjük ezt a fantasztikus eseményt. Fontos megjegyezni, hogy továbbra is várjuk a lányok jelentkezését a klubba. Akit érdekel ez a sport, azt szívesen látjuk a sportcsarnokban!

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Zentai Röplabdaklub 45 taggal büszkélkedik