A hátrányokkal dacolva

Magyarkanizsa két vízi sportja, az úszás és a kajak úgy szállít rendszeresen remek eredményeket országos szinten, hogy a klubok helyzete, a sportolók edzési körülményei nem mondhatók ideálisnak. A Kanizsa Úszóklub és a Testvériség Kajakklub vezetőinél jártunk utána ennek a rejtélynek – már ha lehet egyáltalán titokról beszélni, és nem csupán arról van szó, hogy a város hemzseg a kiváló fiatal tehetségektől, akik már csak azért is nagyobb szenvedéllyel, több munkával készülnek a versenyekre, mert tudják, hogy csakis így vehetik fel a harcot az ország nagyobb városainak és klubjainak tagjaival szemben.

A Kanizsa Úszóklub tizenkét éve működik. Két évvel ezelőtt vette át az elnöki posztot Dragan Ačić, aki emellett a kezdetek óta itt ténykedő Kormos Rudolf oldalán továbbra is oroszlánrészt vállal az edzői feladatokból. Noha Magyarkanizsa és az úszás kapcsán a legtöbben elsőként alighanem a város nagy múltú augusztusi versenyére, a „maratonra” gondolnak, ahol a hazaiak rendre szép eredményeket is érnek el, a klub élete ennél sokkal többről szól. A tény, hogy évről évre ők nyerik meg a nyílt vízi országos bajnokságot, nem kapja meg a megérdemelt figyelmet (ott ráadásul egyik fő ellenfelük a városi rivális klub, a Shark), és teszik mindezt azzal a hátráltató tényezővel együtt, hogy a téli időszakban a gyógyfürdő langyos termálvizében, versenykörülményekhez a legkevésbé sem hasonlító feltételek mellett végzik az edzést. Ačić a klub és a versenyszezon bemutatásával kezdi a beszélgetést.

– A klubunknak majdnem száz tagja van, három korcsoportban. A kezdők közé már 5 éves kortól lehet jelentkezni, ezt követi a haladó szint, de már 10–12 éves kortól be lehet kerülni az első csapatba, ahol nagyjából negyvenen vannak, a legidősebb versenyzőnk pedig 65 éves is elmúlt. A felnőttek persze általában már máshol élnek, külön végzik az edzést, de a versenyeken minket képviselnek. A Szerbiai Nyílt Vízi Úszószövetség által kiírt bajnokságokban indulunk, még ha ennek látszólag ellent is mond, hogy februárban medencés versenyekkel kezdődik a szezon, de ott is hosszú, 1,5, 3 és 5 kilométeres távokat kell teljesíteni. Két különálló pontverseny fut, a téli időszakban a medencés versenyekre – ezeket idén Óbecsén rendezik –, aztán júniustól külön a nyílt vízi versenyekre. Az úszóink egy év alatt 27 megmérettetésen vesznek részt, ezalatt bejárjuk egész Szerbia területét egészen Novi Pazarig, és eredményeikkel nemcsak egyénileg, hanem a csapatversenyben is gyűjtik a pontokat. Büszkén mondhatom, hogy a klub az eddigi tizenegy szezonja során nyolcszor is megnyerte a nyílt vízi országos bajnokságot. A célunk tehát nem is lehet más, mint hogy idén is mi legyünk a legjobbak, de ezúttal szeretnénk emelni a tétet a medencés bajnokság megnyerésével, hiszen abban tavaly másodikak lettünk.

Elég szürreális ezt hallani, miközben éppen azt figyelem, hogy a gyógyfürdő 25 méteres medencéjének termálvizében zajlik az edzés.

– Csak a hidegebb időszakban használjuk a gyógyfürdő medencéjét, de ahogy melegszik az idő, már megyünk is ki, hogy a Tiszán és a Velebiti-tavon folytassuk. Persze néhány hónapot minden évben itt kell töltenünk. Sajnos eléggé korlátozott számunkra a hozzáférhetősége, hiszen sokan mások is használják a medencéket terápiás céllal, így csak hétvégente tartunk edzéseket. Nem ideális, hogy itt sokkal melegebb a víz, mint amit a versenyeken tapasztalunk, ráadásul termálvízben az ember gyorsabban fárad, kisebb a tüdőkapacitása, lassabb a vérkeringése, ami eleinte fejfájást is okozhat. Relaxálásra tökéletesek ezek a feltételek, hosszútávúszásra már kevésbé! Nagy szükségünk lenne egy 50 méteres medencére, hidegebb vízzel, ahol több az oxigén. Ezt pedig évek óta mondjuk már az önkormányzatnak is.

Mennyire nyitott a város erre a javaslatra?

– Elképzelések voltak már régen is, és vannak most is. Ha jól tudom, a legutóbbi terv szerint a birkózóakadémia mögött nyílhatna lehetőség egy fürdőkomplexum megépítésére szállodával együtt. Remélem, hogy a szélsebesen felépített akadémia példáját követve a kanizsai úszás is kapni fog egy méltó otthont az elkövetkező két évben. Jó lenne végre egy hely, ahol nyugodtan tudnánk edzeni akár napi szinten többször is, miközben senkinek nem lennénk az útjában. Egy ilyen beruházásból pedig nemcsak a versenyzők profitálnának, hanem a város lakossága is. Egyébként jó a viszonyunk az önkormányzattal, hiszen ők jelentik a fő anyagi forrásunkat, amiből minden évben jut fölszerelésre, utazásokra, ruházatra, a kicsiknek speciális játékokra. Kiemelném a szülők hozzáállását is, akik szívesen elviszik a gyerekeket a közelebbi versenyekre.

Hogyan tudja a csapat mégis ledolgozni az ebből adódó helyzeti hátrányt?

– Való igaz, hogy a belgrádi, az óbecsei, az újvidéki csapat télen is jobb körülmények között készül, de általában őket is le szoktuk győzni. Nem tudom ezt mással magyarázni, csakis a gyerekekkel és a bennük lakozó versenyszellemmel! A téli időszakra tényleg próbálunk csak a kondíció fenntartásaként tekinteni, és amint lehetőségünk lesz, megyünk a szabad ég alá, hiszen egy tíz kilométeres versenyre máshol nem lehet igazán jól felkészülni. Emellett folyamatos és erős az utánpótlás is, hiszen a klub híre szájról szájra terjed a gyerekek között, mint a magyar népdalok!

Úton a régi dicsőségek felé

Nos, egy további hely, ahol biztosan nincs gond az utánpótlás helyzetével, az a Testvériség Kajakklub. Pár hónapja az előző szezon értékelésekor Apró István elnök már rámutatott az egyesület fejlődésének két legfőbb akadályára: a városból nagyon hiányzik a továbbtanulási lehetőséget nyújtó iskolák szélesebb skálája, hogy helyben tartsa a fiatalokat, a klub számára pedig alapvető szükséglet lenne egy állóvízfelület, amit a kiszámíthatatlan sodrású Tisza helyett használhatnának a relevánsabb felkészülésre. Ezek a sok összetevős problémák nem oldódnak meg egyik hónapról a másikra, de így is történt egy fontos pillanat a klub életében, amióta legutóbb beszéltünk.

– Augusztusban a magyarkanizsai minikajakosok lettek az országos bajnokság második helyezettjei. Ez annak a bizonyítéka, hogy beértek az utánpótlás-nevelésért tett erőfeszítéseink. Minden évben kajakiskolát indítunk, jelenleg 45-50 minikajakossal dolgozunk rendszeresen, és az utóbbi időszakban évente nagyjából 15 új jövevény tart ki ennél a sportnál. Különös módon a járványidőszak alatt volt a legnagyobb az érdeklődés, talán amiatt is, mert a szülők nyaralás helyett a Tiszára hozták a gyerekeket. Jelenleg a kapacitásaink határán járunk, hiszen véges a hajóink száma, de mindenkit igyekszünk felkészíteni, amennyire csak lehet. Összesen nagyjából 80 tagunk, ebből 50 körüli regisztrált versenyzőnk van, s a kadét és az ifi korosztályban is ott vagyunk az ország élvonalában. Friss fejlemény az is, hogy egy versenyzőnk az U23-as, hárman pedig az ifjúsági korosztályban bekerültek a válogatottba, miután sikerrel vették a felmérőt, ahol evezésben, súlyozásban és futásban értékelték a teljesítményüket. Számukra Európa-bajnokságot és világbajnokságot is rendeznek nyáron.

Pedig ha jól sejtem, ebben az időszakban a Tisza különösen barátságtalan helyszín a felkészüléshez.

– A téli-tavaszi időszakban rendre magas a folyó vízállása, emellett gyakran örvénylik, hullámzik, ilyen körülmények között pedig szinte lehetetlen érdemi edzéseket tartani. Ahhoz, hogy az év korai szakaszában zajló válogatókra kellően fel tudjunk készülni, más helyet kell keresnünk, például a Tisza–Palics-csatornát, de ez több időt és költséget emészt fel. Ahhoz, hogy technikailag és taktikailag is kellő képzést adjunk a gyerekeknek a versenyekre, szükség lenne egy közeli állóvízre, amire a bányató ideális helyszín lenne. Helyzetünkhöz hozzátartozik, hogy pénzügyileg is nagy hátrányban vagyunk az ország legjobb klubjaival szemben, a šabaciak például tízszer, a palánkaiak hét-nyolcszor nagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak. Nem könnyű olyanokkal versenybe szállni, akiknek mindenük megvan.

A jelenlegi jó eredmények mégis kicsit eszembe juttatják a klub történetének legfényesebb időszakát, ami akörül lehetett, amikor az én generációm tagjai voltak tizenévesek.

– Valóban volt egy, a nyolcvanas évek közepén született lánygeneráció, akik szinte mindent megnyertek országos szinten. Nemzetközi porondon is születtek nagy sikerek abban az időszakban, Negyela Krisztina az Olimpiai Reménységek Versenyén győzött, fiú párosunk pedig nyolcadik lett a korosztályos világbajnokságon. Reméljük, hamarosan visszatérnek ezek az idők.