2024. december 22., vasárnap
TOPOLYAI SPORTHELYZET (1.)

Kosárlabdában fut a szekér, tekében döcög

A kosárlabdázók a Csáki Lajos iskolában edzenek, a tekézők bérletet fizetnek a Funk Arénában

A topolyai lányok bejutottak az I. ligába

A kosárlabdának Topolyán gazdag hagyományai vannak: 1965-ben Kiss Ferenc József vezetésével iskola alakult, kezdetben 60-70 fiatal játékossal, 1966. február 25-én pedig a női csapat kivált az Egységből. 1967-ben a junioregyüttes a harmadik helyen végzett az országban, egy évre rá pedig a 17 éves átlagéletkorú gárda megszerezte az országos bajnoki címet. A klub aranykora a 60-as évek végére és a 70-es évek elejére tehető. A legismertebb topolyai edző Kiss Ferenc József volt, akinek köszönhetően a női kosárlabda egyre népszerűbbé és elismertebbé vált Topolyán és környékén.

A Topolčanka női kosárlabdacsapat idén kiharcolta a legmagasabb rangfokozatot. Dejan Šegrt vezetőedző elmondta, hogy valójában már az előző két idény is úgy ért véget, hogy csak az utolsó fordulóban jegyzett eredmények alapján estek el a feljutástól. A fiatal szakember 2019-ben vette át az akkor még a harmadosztályban szereplő együttes irányítását. 2020-ban már II. ligásak voltak, most harmadik nekifutásra pedig sikerült a feljutás a legjobbak közé. Šegrt szerint csaknem három évtized után ismét összejött egy olyan generáció, amelynek tagjai a nevüket aranybetűkkel írhatják be a sporttörténeti lexikonokba. A vezetőedző szerint borítékolható volt a siker, hiszen az utóbbi évek során összejött minden: tapasztalatokat szerzett és összeszokott a játékoskeret, a vezetőség és a játékosok között kialakult a kölcsönös bizalom, ami a jó hangulat alapfeltétele. A Topolčanka ennek köszönhetően elfoglalhatja az őt megillető helyet a legmagasabb rangfokozatban, ahol a cél a tartós bennmaradás. A vezetőedző egyben megköszönte a szurkolóknak, hogy végig bíztak bennük, szép számban megjelentek a mérkőzéseken, és hatodik játékosként buzdították őket. Együtt lélegzett a csapat, a vezetőség és a szurkolók is, és ez átsegítette a lányokat a nehéz pillanatokon, mert ilyenek is voltak az edző elmondása szerint. Ennek köszönhetően a lejátszott 22 bajnoki mérkőzés mérlege 19 győzelem és mindössze 3 vereség a mögöttünk álló idényben, melyet április elsején zártak a Ljubovlja felett idegenben aratott győzelemmel. A legnagyobb riválisaik a niši Student, a nagybecskereki Proleter, valamint a belgrádi Ras, amelyek most kénytelenek voltak a második, a harmadik, illetve a negyedik hellyel megelégedni. A jövőre nézve azt is biztatónak vélik, hogy három korosztályban mintegy 70 kisleány ismerkedik a sportág alapjaival. A cél mind több saját nevelésű játékost integrálni az első csapatba.

A Topolčanka magasabb rangfokozatba jutott

A Topolčanka magasabb rangfokozatba jutott

A saját játékosállomány építése tehát a célok egyike, a jelenlegi felnőttegyüttesnek csaknem a felét topolyai játékosok alkotják. A Csáki Lajos Általános Iskola sportcsarnokában tartják az edzéseket, heti négy alkalommal. A mérkőzéseket a hétvégeken játsszák ugyanott. A feltételek egyelőre megfelelőek, de az I. ligás bajnokság kezdete előtt apróbb módosításokat, fejlesztéseket kell majd még eszközölni. Tartós megoldást jelentene egy sportcsarnok megépítése Topolyán, ami a vezetőedző tudomása szerint szerepel is a hosszú távú tervek között. Jóformán egyetlen és legfőbb támogatójuk az önkormányzat. A következőkben jól jönne újabb szponzorok bekapcsolódása. A liga októberben kezdődik, addig is, egy kis nyári szünetet beiktatva, intenzíven dolgoznak a fiatalokkal és a felnőttekkel egyaránt.

A férfiaknál is zajlik az utánpótlás-nevelés. A Topolya férficsapata az I. szerb liga északi csoportjában sikeresen fejezte be a bajnokságot. Az eredeti cél a rájátszásba jutás volt a 16 tagot számláló ligában, amit sikerült is megvalósítani. Végül a 7. helyet szerezték meg – nyilatkozta Bencsik Miklós vezetőedző, aki elmondta, ők is a Csáki Lajos sportcsarnokában tartják az edzéseket, kisebb megszakításokkal a hét minden napján. Komoly foglalkozások zajlanak a fiatalokkal is. A pionírok, a serdülők, valamint az ifjúsági kategóriába tartozók is a Vajdasági Minőségi Ligában versenyeznek. Az edzések továbbra is folytatódnak, júniusban egy kis nyári szünet következik, de utána augusztustól már megkezdik a felkészülést az októberben esedékes következő bajnoki idényre.

A Topolya férficsapata

A Topolya férficsapata

Felfiatalított női tekecsapat bontogatja szárnyait

Topolyán a tekének is nagy hagyománya van, a női és a férfiegyüttesek már számos alkalommal sikeresek voltak a hazai és a nemzetközi versenyeken. Egység néven a férfiak éppen a mögöttünk álló idényben harcolták ki, hogy ismét az I. ligában versenyezhessenek, a jelentősen felfiatalított női csapat pedig hatodik lett az I. szerb liga vajdasági csoportjában. Takács Attila a klub elnöke és egyben aktív játékosa. Elmondta, hogy 2022 februárjában vette át az egyesület irányítását. A férfi- és a női csapat is a Funk Arénában tartja az edzéseket heti két alkalommal. Hangsúlyozta, hogy kevés idő ez az edzésre, de a helyzet az, hogy viszonylag drága a terem bérlete, és a mérkőzésekre való utazás is költséges, ezért kénytelenek takarékos edzési módban működni. Egyedül a sportszövetség és az önkormányzat támogatására számíthatnak, valamint néhány lelkes magánszemély segíti időnként a sportolókat. Tóth János és Tóth Margit, a két egykori legendás topolyai tekéző foglalkozik az utánpótlás nevelésével. Sok esetben a szülőknek is anyagilag támogatniuk kell a versenyzőket, csak így tudnak a fiatalok eljutni a versenyekre. A nehézségek ellenére a férfiaknak sikerült a Vajdasági Ligában megszerezniük a bajnoki címet. Vannak arra vonatkozó megbeszélések, hogy Antal Árpád, a világbajnok topolyai tekéző visszatérne a csapathoz, és akkor megcélozhatnák a további feljutást is.

Az Egység férfiegyüttese immár a szerb ligában versenyez majd

Az Egység férfiegyüttese immár a szerb ligában versenyez majd

Mint említettük, az egykor jelentős eredményeket jegyző Tóth házaspár foglalkozik a fiatalok nevelésével. Margit a festészetben és a virágnevelésben is jeleskedik, azért az utóbbi időben elsősorban János tartja az edzéseket a fiúknak és a lányoknak is. Szintén megjegyezte, hogy sokban nehezíti a munkát az a tény, hogy tudomása szerint az Egység az egyetlen olyan klub a községben, mely terembérletet fizet az edzések lebonyolításáért. Ha a szülők nem segítenének anyagilag, akkor valójában a fiatalok a versenyre sem jutnának el. Már tíz éve foglalkozik az utánpótlás nevelésével, és azóta több mint 50 gyerek megfordult a klubban, de sajnos sokan egy idő után abbahagyják. Reményt keltő azonban, hogy az utóbbi két évben mintegy 10 tehetséges gyerek tartósan megmarad ennél a sportnál. Komoly fejlődési szakaszokon mentek át, ezt az eredmények is mutatják. Négyen közülük a pionír és a serdülő kategóriákban már ott vannak a legjobb szerbiai versenyzők között, három kislány pedig a felnőttek együttesét is erősíti, ugyanis a női csapatban jelentős frissítés történt. A tapasztaltabb játékosok mezőnyében egyelőre komoly eredményeket nem tudtak jegyezni, de javuló a teljesítményük. Paláncsai Judit, Antal Bianka és Tóth Ivett neve említhető meg a lányoknál, a fiúk közül pedig Rind Iván, ifjabb Antal Árpád és Lav Franović. Hétfőn és szerdán, tehát heti két alkalommal tudnak a gyerekek számára edzést tartani, a felnőttek is kétszer edzenek.

Az Egység régebbi női csapata

Az Egység régebbi női csapata

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Topolya férficsapata