Négy világbajnoki cím a Red Bull-lal, ötvenhárom futamgyőzelem, ötvenhét első rajthely. Ha csak a számokat nézzük, a most visszavonult Sebastian Vettel a Formula–1 történetének harmadik-negyedik legsikeresebb versenyzője, hiszen vb-címből csak Michael Schumacher, Lewis Hamilton és Juan Manuel Fangio gyűjtött nála többet, győzelemből pedig csak előbbi kettő.
Nem kérdéses, hogy Vettel az autósport elmúlt tizenöt évének egyik legnagyobb hatású alakja, és nem csak azért, mert ő lett az első versenyző, akit csúcsra juttatott a sportba komoly ambíciókkal és erőforrásokkal beszálló Red Bull Racing. A pályán kívüli munkaetikában, a pályán pedig a meg nem alkuvó rámenősségével is tovább folytatta gyerekkori hőse, Schumacher hagyatékát, és amikor 2010 és 2013 között sorozatban elvitte a bajnoki címeket, nagyon is elképzelhető volt, hogy hamar át is írja a nagy előd beérhetetlennek gondolt rekordjait. Végül mégsem így lett, a Vettel-korszak nagy hirtelenséggel ért véget, annak pedig, hogy csillogó eredménylajstroma ellenére Vettelt ma mégsem emlegetik a valaha élt legjobb Formula–1-es versenyzők között, több oka is van. Sikerkorszaka túlságosan is egy csapathoz, egy szabályrendszerhez kötődik, ugyanis az előző évtized elején általános vélekedés volt, hogy a Red Bull sztártervezője, Adrian Newey úgy alkotta meg az aktuális versenyautóit, hogy azok működése tökéletes összhangban legyen Vettel erősségeivel, aki vélhetően egy trükkös diffúzormegoldásnak köszönhetően nagyobb lendületet tudott tartani a kanyarokban, mint a riválisai. Amikor azonban 2014-től új aerodinamikai és motorszabályok érkeztek, azzal mintha kihúzták volna Vettel méregfogát, és az sem mutat jól a karrierjében, hogy mindkét nagycsapattól, amit megjárt, úgy kellett távoznia, hogy egy fiatalabb jövevény a fejére nőtt: a Red Bullnál Daniel Ricciardo, a Ferrarinál Charles Leclerc.
Kétségtelen viszont, hogy megvolt benne az a mindenen és mindenkin átgázoló győzni akarás, ami az összes korszakalkotó versenyző sajátossága, még ha ez megosztóvá is tette a személyiségét. Tipikusan az a fajta volt, aki csak akkor fogadta el a csapatutasítást, ha annak ő volt a kezdeményezettje. Bár a Red Bullnál együtt töltött öt évük nagy részében elhomályosította Mark Webbert, kettőjük viszonya mégis tele volt belső feszültséggel és ellenségeskedéssel. 2013-ban Szepangban a német annak ellenére is megelőzte őt a győzelemért, hogy a csapat megtiltotta közöttük a harcot, végül pedig megsemmisítő, 13:0-s győzelmi aránnyal zárta a szezont az ausztrállal szemben.
Védjegyévé vált a kinyújtott mutatóujj győzelmei ünneplésekor (Fotó: Red Bull Content Pool)
A Ferrarinál a konfliktuskerülő Kimi Räikkönen mellett már nem érezte fenyegetve a vezető pozícióját, itt inkább már az elszalasztott lehetőségek miatt bosszankodhatott, hiszen a régi tűzzel, de már érettebben vezetve még volt benne erő újabb vb-címekre 2017-ben és 2018-ban, de a csapata nem tudta egy egész éven át tartani a lépést a Mercedesszel fejlesztési ütemben és a hétvégék makulátlan levezénylésében.
Utolsó két évében, az Aston Martinhoz szerződve már nem lehettek vérmes reményei egy újabb felvirágzásra, de 2021-ben a Hungaroringen még egyszer utoljára a győzelemért harcolhatott – ennek érzését pedig már az sem vehette el, hogy utólag kizárták a második helyről. Egy évvel később, visszavonulásának bejelentésekor pedig bölcsen érezte meg, hogy nem érdemes tovább húzni az elkerülhetetlent, és Abu-Dzabiban egy számára mozgalmas versenyen, még egy utolsó pontot megszerezve tisztességgel zárta le pályafutását 299 nagydíjrajtot követően.
Egy karrier csúcspontjai
• Olasz Nagydíj, 2008: Az első alkalom, amikor a dobogó tetejére állt, egyúttal az utóbbi évtizedek legváratlanabb futamgyőzelmét aratva. Még csak 21 verseny volt a 21 éves Vettel háta mögött, és a Toro Rossónál vezetett, abban az időben, amikor még az anyacsapat Red Bull is a középmezőnybe tartozott. Monzában az egész hétvégén esett az eső, a német pedig borította a papírformát: minden előjel nélkül pole-t szerzett, majd vasárnap kihívó nélkül száguldott el első győzelméig az egyébként csak alkalmi pontszerzésre esélyes autóval. Innentől már senkiben nem maradt kétely, hogy a jövő nagy bajnokát látjuk.
• Abu-dzabi Nagydíj, 2010: Először érkezett bajnoki esélyekkel a szezonzáróra, de csak lesipuskás pozícióban a nála jobban álló Red Bull-os csapattársa, Webber, valamint a pontversenyt vezető Fernando Alonso mögött. A körülmények azonban neki kedveztek: miután a kerékcseréket követően mindkét ellenfele beragadt lassabb autók mögé, Vettel egy győzelemmel a tabella élére ugrott, és a dobogón könnyek között tudatosította magában, hogy 23 évesen az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett.
Ember és gép tökéletes összhangja, a Vettel-éra híressé vált fotója
• Indiai Nagydíj, 2013: A négyévnyi sikersorozat tetőpontjaként már három futammal a szezon vége előtt megszerezte utolsó vb-címét. A levezető körben kiszállt autójából, elé térdelt, és hódolatot imitálva hajlongani kezdett a Red Bull RB09-es modellje előtt, ami azóta is a csapat nagy korszakát leginkább szimbolizáló fénykép. Vettel az évet zsinórban kilenc győzelemmel zárta, ez pedig példátlan sorozat.
• Malajziai Nagydíj, 2015: Sokan megkérdőjelezték, miért igazolt az előző szezonban mélypontot megélő Ferrarihoz, ám már az év második versenyén elhallgattatta a kritikusokat. Bár látszott, hogy folytatódik a Mercedes dominanciája, a gumigyilkos Szepangban eggyel kevesebb kerékcserével teljesítette a futamot, mint a rivális autók, így immár az ő tiszteletére szólt a német–olasz himnuszpár. Bár 14 győzelmével a csapat harmadik legsikeresebb pilótája lett, nagy vágyát, hogy idolja, Schumacher nyomdokain ő is világbajnok legyen a Ferrarival, hat év alatt nem sikerült beteljesítenie.
• Az utolsó évek hatása: Amikor már nem volt olyan autója, amivel a győzelmekért harcolhatott volna, Vettel arra törekedett, hogy szélesebb spektrumban is hatást gyakoroljon a világra. Jelenünk legégetőbb problémái, mint a környezettudatosság és más társadalmi kérdések fő szószólója lett. A német már nem ódzkodott attól sem, hogy az F1 bizonyos döntéseit kérdőjelezze meg, mint a rajtok előtti légi parádék pénzszórását, az arab olajpénzektől való függést és egyes versenyhelyszínek létjogosultságát. Búcsúévében bevallotta, a sport által képviselt egyes értékekkel már nem tud azonosulni. Bizonyos, hogy ténykedéséről fogunk még hallani a későbbiekben.
Egy karrier mélypontjai
• Japán Nagydíj, 2007: Még csak hatodik F1-es nagydíját taposta, de máris soha nem látott magasságokban, dobogóközelben járt a Toro Rossóval a Fudzsi versenypályáját elöntő özönvízszerű esőben. A harmadik helyen állt Webber Red Bullja mögött, ám a biztonsági autó lassú tempója mellett súlyos árat fizetett a tapasztalatlanságáért, hiszen hátulról belerohant az előtte váratlanul fékező ausztrálba, mindkettőjüket kiejtve a dobogós helyekről. A Red Bull egyik csapata sem volt még futamgyőztes ekkor, ő pedig a márka addigi legnagyobb esélyét vágta kukába. Tudta ezt, amikor könnyek között szállt ki az autóból, az a fejmosás pedig, amit a pilótaprogramot vezető Helmut Markótól kapott, könnyen földbe is döngölhette volna a húszéves újonc önbecsülését. Szerencsére megbirkózott ezzel a rá nehezedő teherrel, és már egy héttel később Sanghajban egy negyedik hellyel tette jóvá valamennyire a hibáját.
Egy utolsó gumiégetés a búcsúverseny végén
• Török Nagydíj, 2010: Az első nagy Vettel–Webber-csörte az első olyan évben, amelyben a Red Bull a bajnokságokért küzdött. A német az egyenes belső ívén bújt be, és próbált az élre törni Webber mellett, de túl korán kezdte befelé húzni az autóját, így a két csapattárs ütközött, és eldobta a kettős vezetést. Bár a felvételek alapján Vettel volt a túl ambiciózus, a Red Bull vezetőségének bizalmát élvezte, így ritkán kapott nyilvános kritikát.
• Azerbajdzsáni Nagydíj, 2017: Kétségtelenül a legködösebb pillanat Vettel karrierjében. A biztonsági autó mögött haladt lassú tempóban a vezető Hamilton mögött, és amikor úgy érezte – mint az adatokból kiderült, tévesen –, hogy a brit szándékosan fékezett előtte nagyot, mellé húzódott, és mintegy válaszreakcióként nekikormányozta Ferrarija első kerekét a Mercedesnek. Bár a rá kiosztott büntetés ellenére is sokáig kitartott igaza mellett, búcsúversenyén nyilvánosan kért bocsánatot Hamiltontól, majd mindketten nevetve emlékeztek vissza arra, hogy furcsa módon az a vitás eset is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy később a legjobb cimborák legyenek a paddockban.
• Német Nagydíj 2018: Ebben a szezonban volt a legjobb esélye a Ferrarinál, hogy legyőzze Hamiltont és a Mercedest a vb-címért, de kritikus pillanatban vétett nagy hibát. Vezette hazai versenyét Hockenheimben, ám amikor esni kezdett, a pálya lassú részén a falhoz csapta az autót, és kiesett. Ez fordulópontot jelentett a bajnokságban, sokan pedig ezt az esetet tekintik annak a szimbolikus pillanatnak is, amikortól kezdődően az addig ellenállhatatlan és kompromisszumot nem ismerő Vettel elveszett, és karrierje rálépett egy lefelé tartó spirálra.
• Kanadai Nagydíj, 2019: Az utolsó nagy balhéja. Az élen haladva végig maga mögött tartotta Hamiltont, ám egy szabálytalannak ítélt védekezés miatt öt másodperces időbüntetést kapott, így hiába érte el elsőként a kockás zászlót, csak a második helyre rangsorolták. A döntéssel nem egyetértve látványos módon vezette le frusztrációját, amikor kicserélte a helyezéseket jelző 1-es és 2-es táblát az ő és Hamilton autója előtt, majd a dobogóra is csak hosszas unszolás után ment fel. Elítélendő gyerekes színjáték vagy üdvözlendő valós emberi reakciók? Vettelt lehetett szeretni vagy utálni, de az biztos, hogy egy kicsit mindenki önmagát is felismerte benne.
Nyitókép: Védjegyévé vált a kinyújtott mutatóujj győzelmei ünneplésekor (Fotó: Red Bull Content Pool)
