2024. december 22., vasárnap
LABDARÚGÁS

Hatvan év a Bega szolgálatában

Beszélgetés Juhász Sándorral, a magyarittabéi labdarúgóklub leköszönő elnökével

Nemrégiben tisztújító közgyűlést tartottak a magyarittabéi Bega Labdarúgóklubban, egy helyi magánvállalat tulajdonosa, Patai Attila személyében új elnököt választottak az egyesület élére. Patai a felmentését már többször is kérő Juhász Sándort váltotta a pozícióban. A közgyűlés után beszélgettünk Juhász Sándorral, aki az elmúlt évtizedek során előbb játékosként, majd edzőként, titkárként és elnökként is szolgálta a Bega csapatát.

Az elmúlt évtizedek során az ön neve szinte egybeforrt a magyarittabéi klubbal. Mikor került a Begához?

– Kereken hatvan évvel ezelőtt, 1963-ban kerültem ide. Előtte jó pár évig nem működött a klub, melyet én és a barátaim szerveztünk újjá. Fiatalos lendületünk hamarosan meghozta a gyümölcsét, hiszen sikerült rendbe raknunk a pályát és annak környékét, így a csapatunk már játszhatott mérkőzéseket hazai környezetben is. Először a Szerbittabén állomásozó határőrség csapatával játszottunk barátságos meccseket vasárnaponként, majd azt követően a klub a hetvenes évek elején újra benevezett a községi ligába.

Juhász Sándor, a Bega leköszönő elnöke

Juhász Sándor, a Bega leköszönő elnöke

Akkoriban is nehéz volt az újrakezdés? Könnyebben találtak támogatókat?

– Azokban az években sem volt egyszerű támogatókat találni, de nekünk szép lassan ez is sikerült. Két évvel az újrakezdés után a helyi Kossuth Lajos földműves-szövetkezet új felszerelést vásárolt a csapat számára, ezek a piros-fehér mezek a mai napig megvannak, majd látva az elszántságunkat, egyre többen kezdték el támogatni az egyesületet, amely sportbálokat is szervezett, így lassacskán gyarapodott a Bega vagyona is.

Melyik volt a Bega történetének legsikeresebb korszaka?

– 1974 nyarán új öltözőt kapott a klub, majd négy év múlva elkészült az új lelátó is, a pályát pedig bekerítettük. A megfelelő infrastruktúra kialakítása után szép lassan megerősödött a Bega játékoskerete is, amely a nyolcvanas években feljutott a Nagybecskereki B Ligába. A klub ez idő tájt több külföldi csapattal is felvette a kapcsolatot, az újszegedi UTC gárdájával évtizedekig jó kapcsolatot ápoltunk, valamint szerepeltünk Temesváron és Zsombolyán is, illetve néhány alkalommal pályára léptünk Szlovákiában. 1983 nyarán rekordszámú néző gyűlt össze a Bega pályáján, a zöld-fehérek ugyanis a nagybecskereki mezőgazdasági iskolában tanuló afrikai diákok ellen játszottak barátságos mérkőzést. A magyarittabéi együttes a nyolcvanas évek második felében feljutott a Nagybecskereki A Ligába, ahol több száz néző előtt játszotta a hazai találkozóit, nagyon erős csapatok ellen. Akkoriban Simon Ferenc volt a Bega elnöke, akivel nagyon sokat dolgoztunk a helyi sportélet fellendítéséért. Akkor készült el a falu központjában a lelátókkal és reflektorokkal ellátott sportpálya is, melyen nyáron, esti megvilágítás mellett tizenhét éven át szerveztünk kispályás labdarúgótornákat.

A Bega felnőttcsapata 2000-ben

A Bega felnőttcsapata 2000-ben

Magyarittabén legutóbb 2019 őszén láthattak bajnoki mérkőzést a helyi sportbarátok. Van-e esély arra, hogy a közeljövőben újra legyen felnőttcsapata a Begának?

– A Bega Labdarúgóklub immár három éve nem vesz részt a községi liga küzdelmeiben, a legutóbbi idény, melyben versenyeztünk, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított 2019/2020-as szezon volt. De örömünkre szolgál, hogy megkezdődött a felnőttcsapat keretének kialakítása. A tisztújító közgyűlésen ugyanis új edzőt kaptunk a toráki illetőségű Aleksandar Janković személyében, így bizakodó vagyok, és remélem, hogy hamarosan újra láthatjuk majd a pályán a Bega csapatát. A helyi focisuli egyébként az elmúlt évek alatt is folyamatosan működött, a pionírcsapatunk aktív, így bízhatunk benne, hogy lesz megfelelő utánpótlásunk is.

Egy labdarúgóklubot vezetni még a legalacsonyabb osztályban is kemény munka, sok áldozattal és lemondással jár. Az elmúlt évek során bizonyára öntől is sokan megkérdezték, hogy vajon megérte-e a sok befektetett munka…

– Visszatekintve az elmúlt hat évtizedre, ezt én is többször megkérdeztem magamtól. Nos, az elmúlt hatvan év alatt nagy pénzre nem tudtam szert tenni, a futballból nem gazdagodtam meg, sőt sokszor a saját pénzemmel segítettem a klubot. Ennek ellenére nem bántam meg a Begánál eltöltött éveket, hiszen a foci által nagyon sok barátra, ismerősre, tisztelőre tettem szert, akik közül sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Bega felnőttcsapata 2000-ben