2024. december 22., vasárnap
FORMULA–1

Ott kezdődött, ahol tavaly befejeződött

Az idénynyitó futamon a címvédő Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott

A múlt hét derekától elkezdődtek már a szabadedzések az idei, rekordfutamú Formula–1-es idény első színhelyén, Bahreinben. A szahíri pályán hol az egyik, hol a másik volt a leggyorsabb, a címvédő Red Bull és Max Verstappen pedig valahol a közepén „poroszkált”, és a kevésbé informált szurkolók nyilván csodálkoztak: akkor mi is lesz most?! Nos, a Red Bull köszöni szépen, jól van, csak épp tesztelték az új gumikat, így a hivatalos edzésen már minden a helyére került, mert a 26 éves címvédő immár az élen volt, s ez volt F1-es karrierje 33. pole-pozíciója.

Az időmérő nem hozott nagy fordulatokat, így a háromszoros világbajnok mellől a monacói Charles Leclerc (Ferrari) indulhatott, a harmadik rajtkockát pedig a brit George Russell (Mercedes) szerezte meg. A második sorba még a spanyol Carlos Sainz (Ferrari) fért oda, mögüle a másik Red Bull-lal a mexikói Sergio Pérez, illetve a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Aston Martin) indulhatott, a hétszeres vb-első brit Lewis Hamilton (Mercedes) kilencedik lett.

Magát a futamot rendhagyó módon – a ramadán miatt – a megszokottaktól eltérően szombaton rendezték meg, és két hét múlva a szaúd-arábiai Dzsiddában is így lesz, s a „világ rendje” csak március 24-én az Ausztrál Nagydíjon áll majd csak vissza. Lesz ugyanakkor még egy kivétel az idényben, ugyanis november 23-án a Las Vegas-i GP-t is szombati napon bonyolítják le. Az idény adataihoz tartozik még, hogy 1977 óta ez lesz az első olyan év, amikor nem lesz újonc a mezőnyben.

 

Az első kanyarban tulajdonképpen már minden eldőlt (Fotó: Beta/AP)

Az első kanyarban tulajdonképpen már minden eldőlt (Fotó: Beta/AP)

Mindez azonban nem borította fel a flúgos karaván lelki egyensúlyát, mert a versenysorozat 75. idénye tulajdonképpen azzal folytatódott, amivel az előző befejeződött, ugyanis a címvédő Verstappen rajt-cél győzelmet aratott. A holland pilótának ez pályafutása során az 55. futamgyőzelme, Bahreinben tavaly után másodszor diadalmaskodott, és sorozatban 42. pontszerző helyezését könyvelhette el. Verstappen mögött csapattársa, Pérez zárta másodikként a szezonnyitó versenyt, míg a dobogó alsó fokára Sainz állhatott fel. A futam nagy vesztese Leclerc lett, aki technikai hiba miatt lecsúszott a dobogóról. Az élen száguldó Verstappent a 18. körben hívta kerékcserére a csapata, a címvédő pedig a friss abroncsokkal simán visszaállt az élre, miközben Sainz nagyszerű manővert végrehajtva megelőzte Russellt, ezzel már harmadik volt.

A következő bokszkiállások sorát az élmezőnyből Sainz kezdte meg a 36. körben, egy körrel később Pérez, majd pedig Verstappen is megkapta az új gumikat, a sorrend pedig a dobogós helyeken nem változott. A hajrának Verstappen több mint 16 másodperces előnnyel vághatott neki másodikként száguldó csapattársa előtt, akit Sainz követett nagyjából két másodperces lemaradással. A leintésig nagy változás már nem történt, így kettős Red Bull-sikerrel indult a szezon, a remekül versenyző Sainz pedig megérdemelten csípte el a harmadik pozíciót.

A világbajnokság egy hét múlva a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában.
Végeredmény, Bahreini Nagydíj, Szahír (57 kör, 308,238 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:31:44,742 óra, 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 22,457 másodperc hátrány, 3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 25,110 mp h., 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 39,669 mp h., 5. George Russell (brit, Mercedes) 46,788 mp h., 6. Lando Norris (brit, McLaren) 48,458 mp h., 7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 50,324 mp h., 8. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 56,082 mp h., 9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:14,887 perc h., 10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:33,216 p h.
Leggyorsabb kör: 1:32,608 perc (Verstappen, 39. kör).

AZ IDÉNY TOVÁBBI HELYSZÍNEI

Szaúdi Nagydíj – március 9., Dzsidda, a pálya hossza: 6,174 km, versenytáv: 50 kör (308,450 km), a leggyorsabb kör: 1:30,734 perc, Lewis Hamilton (brit, Mercedes, 2021), a 2023-as győztes: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull).
Ausztrál Nagydíj – március 24., Melbourne, a pálya hossza: 5,278 km, versenytáv: 58 kör (306,124 km), a leggyorsabb kör: 1:20,235 perc, Pérez (Red Bull, 2023), a 2023-as győztes: Max Verstappen (holland, Red Bull).
Japán Nagydíj – április 7., Szuzuka, a pálya hossza: 5,807 km, versenytáv: 53 kör (307,471 km), a leggyorsabb kör: 1:30,983 perc, Hamilton (Mercedes, 2019), a 2023-as győztes: Verstappen.
Kínai Nagydíj – április 21., Sanghaj, a pálya hossza: 5,451 km, versenytáv: 56 kör (305,066 km), a leggyorsabb kör: 1:32,238 perc, Michael Schumacher (német, Ferrari, 2004), a 2019-es győztes: Hamilton.
Miami Nagydíj – május 5., Miami, a pálya hossza: 5,412 km, versenytáv: 57 kör (308,326 km), a leggyorsabb kör: 1:29,708 perc, Verstappen (Red Bull, 2023), a 2023-as győztes: Verstappen.
Emilia-Romagna Nagydíj – május 19., Imola, a pálya hossza: 4,909 km, versenytáv: 63 kör (309,049 km), a leggyorsabb kör: 1:15,484 perc, Hamilton (Mercedes, 2020), a 2022-es győztes: Verstappen.
Monacói Nagydíj – május 26., Monte-Carlo, a pálya hossza: 3,337 km, versenytáv: 78 kör (260,286 km), a leggyorsabb kör: 1:12,909 perc, Hamilton (Mercedes, 2021), a 2023-as győztes: Verstappen.
Kanadai Nagydíj – június 9., Montreal, a pálya hossza: 4,361 km, versenytáv: 70 kör (305,270 km), a leggyorsabb kör: 1:13,078 perc, Valtteri Bottas (finn, Mercedes, 2019), a 2023-as győztes: Verstappen.
Spanyol Nagydíj – június 23., Barcelona, a pálya hossza: 4,657 km, versenytáv: 66 kör (307,236 km), a leggyorsabb kör: 1:16,330 perc, Verstappen (Red Bull, 2023), a 2023-as győztes: Verstappen.
Osztrák Nagydíj – június 30., Spielberg, a pálya hossza: 4,318 km, versenytáv: 71 kör (306,452 km), a leggyorsabb kör: 1:05,619 perc, Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren, 2020), a 2023-as győztes: Verstappen.
Brit Nagydíj – július 7., Silverstone, a pálya hossza: 5,891 km, versenytáv: 52 kör (306,198 km), a leggyorsabb kör: 1:27,097 perc, Verstappen (Red Bull, 2020), a 2023-as győztes: Verstappen.
Magyar Nagydíj – július 21., Hungaroring, a pálya hossza: 4,381 km, versenytáv: 70 kör (306,630 km), a leggyorsabb kör: 1:16,627 perc, Hamilton (Mercedes, 2020), a 2023-as győztes: Verstappen.
Belga Nagydíj – július 28., Spa-Francorchamps, a pálya hossza: 7,004 km, versenytáv: 44 kör (308,052 km), a leggyorsabb kör: 1:46,286 perc, Bottas (Mercedes, 2018), a 2023-as győztes: Verstappen.
Holland Nagydíj – augusztus 25., Zandvoort, a pálya hossza: 4,259 km, versenytáv: 72 kör (306,587 km), a leggyorsabb kör: 1:11,097 perc, Hamilton (Mercedes, 2021), a 2023-as győztes: Verstappen.
Olasz Nagydíj – szeptember 1., Monza, a pálya hossza: 5,793 km, versenytáv: 53 kör (306,720 km), a leggyorsabb kör: 1:21,046 perc, Rubens Barrichello (brazil, Ferrari, 2004), a 2023-as győztes: Verstappen.
Azeri Nagydíj – szeptember 15., Baku, a pálya hossza: 6,003 km, versenytáv: 51 kör (306,049 km), a leggyorsabb kör: 1:43,009 perc, Charles Leclerc (monacói, Ferrari, 2019), a 2023-as győztes: Pérez.
Szingapúri Nagydíj – szeptember 22., Szingapúr (Marina Bay), a pálya hossza: 4,940 km, versenytáv: 62 kör (306,143 km), a leggyorsabb kör: 1:35,867 perc, Hamilton (Mercedes, 2023), a 2023-as győztes: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari).
Az Egyesült Államok Nagydíja – október 20., Austin, a pálya hossza: 5,513 km, versenytáv: 56 kör (308,405 km), a leggyorsabb kör: 1:36,169 perc, Leclerc (Ferrari, 2019), a 2023-as győztes: Verstappen.
Mexikói Nagydíj – október 27., Mexikóváros, a pálya hossza: 4,304 km, versenytáv: 71 kör (305,354 km), a leggyorsabb kör: 1:17,774 perc, Bottas (Mercedes, 2021), a 2023-as győztes: Verstappen.
Brazil Nagydíj – november 3., São Paulo, a pálya hossza: 4,309 km, versenytáv: 71 kör (305,879 km), a leggyorsabb kör: 1:10,540 perc, Bottas (Mercedes, 2018), a 2023-as győztes: Verstappen.
Las Vegas-i Nagydíj – november 24., Las Vegas, a pálya hossza: 6,201 km, versenytáv: 50 kör (309,958 km), a leggyorsabb kör: 1:35,490 perc, Oscar Piastri (ausztrál, McLaren, 2023), a 2023-as győztes: Verstappen.
Katari Nagydíj – december 1., Doha (Luszail), a pálya hossza: 5,419 km, versenytáv: 57 kör (308,611 km), a leggyorsabb kör: 1:24,319 perc, Verstappen (Red Bull, 2023), a 2023-as győztes: Verstappen.
Abu-dzabi Nagydíj – december 8., Abu-Dzabi, a pálya hossza: 5,281 km, versenytáv: 58 kör (306,183 km), a leggyorsabb kör: 1:26,103 perc, Verstappen (Red Bull, 2021), a 2023-as győztes: Verstappen.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A 2024-es pilóták (Fotó: Beta/AP)