2024. december 22., vasárnap

Zuhanórepülésből a felhők fölé

A magyar női válogatott ötgólos hátrányból fordítva végül 25:24-re legyőzte a brazilokat, és megszerezte első pontjait a tornán. Kiváló iramú mérkőzést játszottak a felek, a kezdeti magyar fölény után a dél-amerikaiak magukhoz ragadták az irányítást, és szinte végig diktálták a tempót. Golovin Vlagyimir együttese többször komoly hullámvölgybe került, az első játékrészt háromgólos (15:12) hátránnyal zárta. Klujberék a térfélcserét követően sem találták a brazilok játékának ellenszerét, a rivális 18:13-ra elhúzott. A közel nyolcperces magyar gólcsendet két, a szélről érkező találat törte meg, ami új lendületet adott a gárdának. 20:19-nél ugyan még nem sikerült egyenlíteni, 23:22-nél viszont – 8:8 után először – összejött az egalizálás. Az utolsó öt percre fej fej mellett fordultak rá a felek, a fordítás a véghajrában érkezett: Böde-Bíró ziccert védett, majd a találkozó során mindvégig remeklő Simon Petra hat másodperccel az utolsó sípszó előtt egypontos távoli lövéssel eldöntötte a mérkőzést.

A lányok a folytatásban kedden Angola, csütörtökön Spanyolország, szombaton pedig Hollandia ellen lépnek pályára.

A fiúk az Egyiptomtól elszenvedett 35:32-es vereséggel kezdtek szombaton. Lékaiék védekezésben és támadásban is sok hibát vétettek, az afrikaiak a félidő közepén már nyolc góllal is vezettek. A magyarok végül 19:15-ös hátránnyal zárták az első játékrészt. A szünetben Chema Rogríguez némiképp rendet tett a fejekben, a támadójáték feljavult, kettőre csökkent a különbség, az egyiptomiak átlövéseire azonban továbbra sem találtak megoldást a védők, így a vereség elkerülhetetlennek bizonyult.
A magyar válogatott ma Argentínával, szerdán Norvégiával, pénteken a világbajnok Dániával, vasárnap pedig a házigazdával mérkőzik.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A magyar védekezés a hajrára állt igazán össze, ami kulcsfontosságú volt a győzelem szempontjából (Fotó: MTI)