Vasárnappal bezárólag a Zenta Birkózóklub ötnapos edzőtábort tartott U9, U11 és U13 korosztályban, amire Ceglédről és Kiskunhalasról is érkeztek vendégek, nem is akármilyenek, mert ezekben a csapatokban több országos bajnok lurkó is képviselte egyesületét, és a kislányok is nagyszerű felkészültségről tettek tanúbizonyságot. A gyerekeknek Molnár Miklós, Antal Zoltán és Almási Bence zentai edzők tartottak edzéseket, valamint a kiskunhalasi Csapi Antal.
A kis birkózók kiválóan érezték magukat, a klub erre kialakított vendégszobáiban aludtak, és a sportcsarnokban megtartott birkózóedzések mellett például a medencében úszhattak, és kisfociban is kipróbálhatták magukat. Nagy sikert aratott a gyerkőcök körében az is, amikor Antal Márta sportpszichológus foglalkozott velük, összességében tehát kiváló kis nyári felkészülést biztosított a számukra Zenta.
Ide tartozó hír még, hogy a klub szeptember 21-én rendezi meg a hagyományos Nikola Vukov-emlékversenyt, amelyre több mint 10 országból hívtak birkózókat.
Nyitókép: Az edzőtábor résztvevői a zentai sportcsarnok bejáratánál