Nemrég ért véget a tengerentúli profi kosárlabdaliga szezonja, amelynek nagydöntőjében a Golden State hatmeccses szériában bizonyult jobbnak a Bostonnál. A Warriors az elmúlt nyolc idényből négyben nem talált legyőzőre, így különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy az utóbbi évtizedet – kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel – uralta, vagy legalábbis meghatározta a Steve Kerr vezényelte alakulat. A csapat sikerét tüzetesebben kielemezve az is kiderül, hogy egyrészt miért tud tartósan magas szinten teljesíteni a San Franciscó-i együttes, másrészt miért vált az évek során irányadóvá az a csapatszervezési modell, amit a Harcosok követnek.
Bár kétségtelen, hogy két korszakos dobózsenivel, Steph Curry-vel és Klay Thompsonnal a sorában van mire alapoznia a Golden State-nek, a siker kulcsa jelentős részben mégsem csak az egyéni teljesítményekben keresendő. Másodpercről másodpercre, sokszor nem is a labdát követve kell figyelemmel kísérni a Warriors mérkőzéseit ahhoz, hogy a néző átlássa és megértse azt a bonyolult rendszert, amelyben Kerr az embereit mozgatja a parketten. A védelem alapkövének számító Draymond Greentől kezdve az összes epizódszereplőn át a két említett fenoménig mindenki tűpontosan és alázatosan teljesíti azt a szerepet és feladatot a friss bajnokcsapatban, amit az edző, illetve a már meghonosult játékstratégia rá ró. Ennek lényege pedig védekezésben a szívós „arcbamászás” és gyors, pontos, fegyelmezett váltások, támadásban pedig a rengeteg futás, a labda nélküli, üres területekre való mozgások és az ezekből építkező gyors labdajáratások – vagyis egy világos és letisztult elképzelés a szervezett csapatmunkáról, amelynek fényében Curry-ék gyilkosan hatékony közeli vagy távolabbi dobásaik is átértékelődnek. Ez a rendszer ugyanis szerényebb képességű „kivitelezőkkel” is eredményeket tud elérni, de a mesterlövészekkel megspékelve egyenesen vezet el a sorozatos trónkövetelésig.
Az NBA-ben számos csapat kezd átállni a Warriors-jellegű megfontolt építkezésre, amelynek sokkal inkább lényege a szorgalmas és kötelességtudó kosarasok beépítése a keretbe, mintsem a néhány centivel a föld felett járó mágusok egy rakásra verbuválása. A finálé keleti szereplője, a Boston sem egy röpke nyári hét alatt „kitalált” csapat, bár kétségkívül nem egyetlen kimagasló kvalitású játékosa van; ilyen a keleti főcsoportdöntőt elbukó Miami, amely fiatalok fokozatos beépítésével jutott el a stabil élgárda státuszig; nyugatra átpislantva az év meglepetéscsapata, a Luka Dončićtyal főcsoportdöntőig menetelő Dallas tele van „munkásemberekkel”; a talán leglátványosabb egyéni játékot produkáló Ja Morant és társai, a Memphis az akrobatán kívül is számos fejlődő fiatallal halad; és hasonló úton jár a Nikola Jokić lassacskán élő halhatatlanságától zengő Denver is, amely idén két kulcsembere sérülése miatt soványka rájátszást hozott össze – az alapszakasz-MVP-nek és a későbbi döntő-MVP Curry-nek azért volt néhány emlékezetes párharca az első körben (a felsorolásból több olyan sikeres csapat maradt ki, amely ráállt erre az építkezési útra).
Ennél a pontnál viszont meg kell említeni két kudarcos szezont, amelyek „elkövetői” – véletlenül? – épp egy ellenkező stratégiát követtek. Nyilvánvaló, hogy Brooklynban kell megtartani az egyik számvetést, ahol Kevin Durant, Kyrie Irving és James Harden sztártriójának eredménytelenségéből és belső feszültségeiből a téli átigazolási időszakban lett elege a vezetőségnek, amikor Hardent elcserélték mások mellett a Philadelphiában durcáskodó és a teljes idényt kihagyó Ben Simmonsra. A szemlátomást „összecsapott” Brooklyn sem a szakállkirállyal, sem nélküle (értsd: Simmons „aktív hiányával”) nem mutatott maradandót, a hetedik helyről playoffba jutva az első körben kisöpörte őket a Boston.
A másik, szinte kizárólag felejtésre érdemes történetet Los Angelesben írták, ahol LeBron James karrierje legrosszabb, 40 százalékos alapszakaszával még a playintornát sem csípte el a Lakers. Erre még Anthony Davis több sérülése sem jó mentség, hiszen a Királynak – a kora ellenére – egymagának képesnek kellene lennie egy playoffcsapatot elvinni a vállán. Azonban a kosárlabdában a többi sportághoz hasonlóan időről időre megmutatkozik a milliószor koptatott „csapat” szó valódi tartalma és jelentése, és ez az a plusz, ami az utóbb említett gárdákból az elmúlt szezonban szemlátomást hiányzott.
