Szöllősi György 2015 óta a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke, 2017 óta a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség európai szekciójának alelnöke. A közelmúltban az a megtiszteltetés érte a vajdasági magyar újságírókat és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete díjátadó ünnepségét, hogy az MSÚSZ elnöke a helyszínen követte végig a rendezvényt. Szöllősit a díjátadót követő állófogadáson kaptuk diktafonvégre. Az interjún szóba került a bőséges történelemmel rendelkező magyar sportújságírás, a magyarországi sportrendezvények sikerének titka, de sajnos a koronavírus-járvány okozta veszteségekről is beszélni kellett.
Az MSÚSZ tavaly ünnepelte fennállásának 110. évfordulóját, egy nem akármilyen jubileumi sportkongresszussal. Végre a sportújságírók kerültek reflektorfénybe, mert úgy érzem, időnként hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a sportsikerek mögött ott vannak a kiváló újságírók is, akik egyáltalán hírt adnak az eredményekről. Milyen a magyar újságíró?
– Mint ahogyan más területen, itt sem szabad általánosítani. Az biztos, hogy a sportújságírók között vannak a leglelkesebb statisztikusok, krónikások. Mindig akad olyan lelkes kolléga, aki a sport és a magyar sport minden nagy és kis eredményét megörökíti, ezért is nagyon furcsa, hogy a sportújságírók a saját szakmájuk történelmét nagyon hézagosan jegyezték le. A 110. évforduló alkalmából készítettük el az első könyvet, amely a magyar sportújságírás múltjával és jelenével foglalkozik, és amely egyszersmind rögtön egyetemi tankönyv lett, mert a Testnevelési Egyetemmel közösen elindítottuk a sportújságírói képzést. A 110 évet büszkén a Magyar Sport Hírlapírók Szindikátusa megalapításától számoljuk, és most már azon dolgozunk, hogy kisebb időszakokat felölelve törlesszük adósságunkat. A hőskorban nehezen volt elválasztható az író és az újságíró fogalma, és például a Magyar Szó is – hála istennek – olyan műhelye a kultúrának, ahol nagyon halvány a határmezsgye a publicisztikai és az irodalmi műfajok között.
A jubileumi találkozó előadólistáján látható volt, hogy az MSÚSZ nem akárkiket tud Magyarországra csábítani. Idén még egy, a tavalyinál is rangosabb ünnepségre került sor Budapesten a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) kongresszusa és díjátadója révén. Milyen szerepet tölt be a magyar sportújságírás a nemzetközi újságírás palettáján?
– Maga az AIPS 15 évvel később alakult, mint az első magyar sportújságírói szervezet, és a megalakulást előkészítő bizottságban is volt magyar tag dr. Mamusich Mihály személyében. Az 1924-es párizsi olimpián történt az alakuló ülés, ahol a magyarok szervezetileg jelen voltak. Magyarország tehát az AIPS 8 alapító országának egyike. Később alelnök volt dr. Vadas Gyula főtitkárhelyettes és Szombathy István, de ki kell emelni Gyulai Istvánt, akinek főtitkári regnálása alatt Budapestre költözött az AIPS-iroda, és büszkén mondhatjuk, hogy a jelenben is ott vagyunk a fősodorban. Ma már 160 körüli ország a tagja, ebből kb. 120 itt volt a budapesti kongresszuson. A 24 tagú vezetőségnek most is van magyar tagja, dr. Csisztu Zsuzsa, a mi szövetségünk alelnöke, akinek óriási érdeme volt abban, hogy Magyarországra jött a kongresszus. Én magam az európai szekció alelnöke vagyok, és azzal, hogy a vendégek szerint sikeresen megrendeztük az eseményt, talán méltónak bizonyultunk a nagy elődökhöz, akik egyébként korábban már háromszor szerveztek sportújságíró-kongresszust: 1965-ben, 1992-ben és 1999-ben. Novotny Zoltán szerint mindannyiszor beugrók voltunk valaki helyett. Most is így volt, mert Londonba szánták az AIPS vezetői a találkozót, de a Brexit okozta bizonytalanság miatt újra megnyitották a lehetőséget más városok előtt is. A végrehajtó bizottság 24 tagjából 23-an Budapestre szavaztak, egyedül Csisztu Zsuzsa tartózkodott. Nagy stressz volt, nagy izgalom, de azáltal, hogy előadóként itt volt a világ két legnagyobb sportszervezetének vezetője, Gianni Infantino, a FIFA elnöke és Sebastian Coe, az IAAF elnöke, nagyon rangos esemény lett az AIPS-kongresszus.
Magyarország az elmúlt időszakban olyan imidzset épített saját magának, amelynek köszönhetően számos jelentős sportrendezvényt az ország fővárosában vagy nagyobb városaiban tartanak. Teszi mindezt úgy, hogy szinte kivétel nélkül pozitívak a visszajelzések – mind a sportolók, mind pedig a sportújságírók részéről. Minek köszönhető, hogy Magyarország ennyire sikeres a versenyek megszervezésében?
– Elsősorban annak, hogy volt egy paradigmaváltás 2010-ben. A sport stratégiai ágazat lett, s a magyar kormány azt mondta, hogy egyrészt a magyar emberek – határon belül és túl – sportolását, másrészt a világraszóló eredményeket, harmadrészt a Magyarországon rendezendő eseményeket, negyedrészt az infrastruktúra fejlesztését nemzeti ügyként kell kezelni, hiszen mindannyiunk egészségét és javát szolgálja. Sok évtizedes adósság törlesztéseként megkezdődött a sportlétesítmények felújítása, építése, ami kiegészült az intenzív sportdiplomáciával. Innentől kezdve ez már nem csak a sport kérdése. Biztos vagyok benne, hogy a gazdaság talpra állításában is fontos szerepet játszottak a nagyberuházások, a turizmus fantasztikus fejlődésében is szerepet játszottak a Budapestre érkező sportolók, szurkolók, nézők. Ez a jelenség hatásait figyelembe véve túlmutat a sport jelentőségén, s ezt objektív mérőszámok is bizonyítják.
Idén is számos rangos sporteseményt terveznek Magyarországra, amelyeknek rendezése most a koronavírus-járvány miatt veszélybe került. Ha minden az előírtak szerint halad, hogyan készül majd az ország és maga az MSÚSZ a Giro nagy rajtjára és a futball-Eb-re?
– A futball-Eb kapcsán különösen szerencsések voltunk, hiszen az aktuális Európa-bajnokot és a világbajnokot is Budapestre szólította a sorsolás. Most mindannyian úgy vagyunk vele, hogy nagyon szeretnénk kikapni Portugáliától és Franciaországtól, mert az azt jelenti, hogy ott vagyunk. Ha már meg kell halni, akkor sokkal nemesebb az áldozat ilyen hatalmas csapatok ellen, de 2016-ban is láthattuk, hogy a későbbi győztessel is fel lehet venni a versenyt, főleg hazai pályán. A Giro d’Italia erőteljesen kötődik a koronavírus által leginkább sújtott Olaszországhoz, ráadásul időben is közelebb van, mint az Eb, s figyelembe véve, hogy a magyar sportdiplomaták milyen erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a verseny innen induljon, óriási csalódottság lenne, ha valamilyen oknál fogva nem kerülne sor a rajtra. Amikor emberéletek forognak veszélyben, sokadlagos, hogy lesz-e verseny, vagy lesz-e olimpia, s azt kívánjuk, minél kevesebb veszteséggel legyen túl ezen a kihíváson az emberiség. Sportújságíróként pedig azt is szeretnénk, hogy legyen olimpia, amely a játékok újkori történetében csak akkor maradt el, hogyha világháború volt.
