Történelemről, hídról, szabadságról

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató és Kulturális Központ múlt csütörtök esti rendezvénysorozatának a vendégei Bereményi GézaKossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, rendező, valamint Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész voltak. Az estet a VM4K Mozdulj! Petőfi! rendezvénysorozatának keretében tartották meg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban, ahol telt ház várta a művészeket.

A rendezvény bevezetőjeként az érdeklődők egy héttel korábban, a VM4K filmklubjában feleleveníthették a 2002-ben bemutatott, A Hídember című látványos, történelmi, életrajzi ihletésű magyar filmet, amelyet Bereményi Géza írt és rendezett, a címszereplőt, illetve Széchenyi Istvánt pedig Eperjes Károly alakította. Amikor elkészült a film, sokfelé vetítették, és azóta is alkalomadtán vetítik.

A beszélgetős esten sok mindenről szó esett, Széchenyiről, a filmről, a színészetről, az irodalomról, a történelemről, a szabadságról... A rendezvény alkalmával mi is beszélgethettünk az alkotókkal.

Széchenyi és a Magyar Copperfield

Bereményi Géza nevéhez számos kötet, film, forgatókönyv és dalszöveg kapcsolódik. Sokak számára ismert lehet onnan is, hogy Cseh Tamás alkotótársa volt. Nemrég a Magyar Copperfield című önéletrajzi regényével hívta fel magára a figyelmet. Bereményi Gézát kiváltképp érdeklik a valós események. A Hídember is egy életrajzi alkotás, amely Széchenyi István naplója alapján jött létre.

– Elolvastam a naplót, és nagy kedvet kaptam ahhoz, hogy filmre vigyem, nincs szó semmiféle megbízásról. A film megtörtént eseményeket dolgoz fel. Széchenyi életéből választottuk ki a leginkább filmbe illő jeleneteket. Nekünk a legfontosabb az volt, hogy bemutassuk ezt a rendkívüli embert. Szerintem sokkal jobb a valós eseményekről filmet forgatni, legalábbis ez közelebb áll a szívemhez. Mégis kihívás volt elkészíteni, már csak azért is, mert a film több korszakot ölel fel, tulajdonképpen egy ember életútját, szinte a gyerekkorától az idősebb koráig, a haláláig. A film tartalma lényegében a XVIII. század végén kezdődik és a XIX. század második feléig tart. Széchenyi aránylag hosszú és nagyon tartalmas életet élt. Mi leginkább a fordulópontokat emeltük ki belőle.

Ami a főszerepet illeti, hogyan esett a választás Eperjes Károlyra?

– Rögtön tudtam, hogy ő lesz a főszereplő, mert Eperjes Károly az, aki a fiatalkori és az idősebb, a többféle és az ezerarcú Széchenyit is képes élethűen megjeleníteni. Széchenyi változásai nem csupán a kor haladtával mutatkoztak meg, hanem a hangulatában, a körülötte zajló események megítélésében is, ahogyan azok őt érintették. A felelősség volt a gyengéje. A felelősség embere volt. Nagyon felelősnek érezte magát, emiatt összeroppant, az elmegyógyintézetben viszont ismét önmagára lelt, mert ott már semmiért sem volt felelős.

Milyen instrukciókat tudott adni rendezőként Széchenyi megformálásával kapcsolatban, hiszen valós személyről, történelmünk meghatározó alakjáról van szó...

– A kezdeti és legfontosabb instrukcióm az maga a forgatókönyv volt, vannak olyan színészek, akik azonnal az elolvasása után tudnak mit kezdeni a figurával, tudják hogyan kell eljátszani. Eperjes Károly pont ilyen. Nem szólt bele a forgatókönyvbe, hanem megvalósította azt. Eperjes Károllyal jó barátok vagyunk, igaz, olyan is volt, hogy a forgatási próba közben kiugrott az autóból és elrohant, máskor viszont nagyon is egyetértettünk. Nagy csatákat vívtunk meg, ezért jól tudtunk együtt dolgozni.

Mi foglalkoztatja mostanában?

– Egy regényt írok. Az 1960-as évek közepén kezdődik, megközelítőleg tíz év történetét mondja el, és az egyetemen játszódik. A jövőben szeretnék még filmezni, és még írni. A Magyar Copperfield kapcsán számomra az derült ki, hogy mindent, amit eddig írtam – beleértve a forgatókönyveket is – tulajdonképpen magamról írtam. Illetve magamból indultam ki, benne van az is, hogy én milyen vagyok. Ezt sokáig eltemettem magamban, de egy idő után arra gondoltam, mi lenne, ha egy olyan regényt írnék, amely mintha önéletrajzi lenne, beleszőve a körülöttem levő történéseket, a korszak jellegzetességeit, amelyben vagyok. Ilyen lett a Magyar Copperfield.

A tanítványoktól Széchenyiig

Eperjes Károly tavaly nyáron kétszer is járt Szabadkán, illetve Palicson, először a VM4K Nyárhangoló fesztiválján találkozhattunk vele, ahol Az igazat mondd, ne csak a valódit című verses-zenés előadóestjével lépett fel, nemsokára rá pedig a palicsi filmfesztiválon, amelyen a rendezésében és a főszereplésével készült Magyar Passió című filmet tekinthettük meg. Mostani találkozásunk során A Hídemberről, annak létrejöttéről beszélgettünk.

Milyen messzire nyúlik vissza az együttműködésük Bereményi Gézával?

– 1984-ben készítettük A tanítványokat. Ez a legkedvesebb filmem. Igaz, hogy régi, de a mai napig is, amikor megnézem, úgy vagyok vele, hogy semmin sem változtatnék. Ez volt az első közös munkánk filmen, de már előtte is kapcsolatba kerültünk. Tulajdonképpen akkor vett észre, amikor megnézte az általa írt Hamlet-parafrázist, a Halmi, vagy a tékozló fiú előadást, amelyet Gothár Péter rendezett. Ott találkoztunk először. Hazafelé menet engem is elvittek, főiskolás voltam, és bekéredzkedtem az autóba. Akkor említette, hogy lesz egy film, és szeretné, ha játszanék benne. El sem tudom mondani, hogy mennyire meglepődtem. Ezután játszottam az Eldorádó című filmben főszerepet, később pedig A Hídemberben.

Hogyan állt hozzá Széchenyi megformálásához?

– Minden szerephez úgy kell hozzáállni, hogy el kell olvasni a forgatókönyvet, és amikor azt meg is értjük, és tudunk azonosulni a szereppel, belegondolunk, mit lehetne még hozzátenni. Itt egy összetett feladatról volt szó. Széchenyinek ugyanis több korszaka van, a hóhányó fiútól, az idegösszeroppanásos felnőttig, a megtért emberig. Ezeket fel kellett tárni lelkileg, szellemileg. Fel kellett készülni lovaglásból is. Öt lovat használtam a filmben, és az öttusapályát is hibátlanul lovagoltam, Pintér Tamás „Oroszlánnak” köszönhetően. Nagyon komolyan vettem. Fontos volt nekem, hogy felkészült legyek. Mondhatni úgy is, hogy nem kellett nógatni. A szellemi, a lelki és a fizikai felkészülés egyaránt lényeges. Nem csupán ennél a szerepnél, hanem mindegyiknél. Nem vagyok biztos benne, hogy egy ennyire jelentős, kiemelkedő karaktert bonyolultabb megformázni egy egyszerűbbnél. Valamikor épp az egyszerűséget a nehezebb megtalálni. Számomra áldás volt eljátszani Széchenyit, soha még ilyen szerepem nem volt, amely ennyire sokrétű és személyiségében ennyire változó. Kitűnő partner volt Nagy Ervin is, aki Kossuth Lajost játszotta.

Hogyan emlékszik vissza a forgatásra?

– Amikor forog a film, már nincs sok gondolkodási idő. Ez nagy munka volt, egy nagy falat. Ilyenkor persze akadnak nehezebb és könnyebb napok. Bereményi Gézával valamikor élesen vitatkozunk, valamikor mindenben teljesen egyetértettünk, de ez minden munkánál így van. Más rendezőkkel, más filmeknél is. Nagyon örülök, hogy ez a film elkészült, egyikünk sem bánta meg, sem én, sem Bereményi Géza. Így visszanézve, fiatalabbak voltunk, ami jó. Úgy gondolom, hogy ezt a filmet jókor készítettük, mert még erőnk teljében voltunk. Ennyi évesen, mint most, nem biztos, hogy el tudnám játszani. Sok energia kellett hozzá. Bereményi Gézával azért is szeretek dolgozni, mert a lényegről beszél. Ő egy olyan rendező, aki azt szereti, ha az ihlet valamit még kihoz a színészből. Ez nekem jó, szeretek így dolgozni, mert akkor alkotótársnak érezhetem magam.

Hol láthatjuk mostanában?

– A Soproni Petőfi Színházban együtt játszok Kovács Frigyessel és Wischer Johann-nal az Isten komédiása című előadásban, emellett pedig a Chicagót rendezem, szintén Sopronban. Azután még kiderül mi lesz, forgatókönyveket is írok. Hadd mondjam el azt is, hogy fantasztikusnak tartom Bereményi Géza Magyar Copperfield című regényét, most írja a második részét. Megmondom őszintén, én ezt egy nyolc-tízrészes tévéfilmsorozatként látom magam előtt. Nagy alkotás, megfilmesítésért kiált, próbálom is rávenni, hogy készítsen belőle filmet.