A dög egy kortárs magyar irodalmi dráma, amelyet Kiss Csaba színész és rendező írt. Az Újvidéki Színház éppen ezzel a darabbal készül a március 31-ei bemutatóra, amelyet ezúttal Olivera Đorđević, a Szabadkai Népszínház munkatársának rendezésében láthatunk. Első alkalommal rendez az Újvidéki Színházban, már kétszer azonban részt vett a Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyen, és a társulat tagjait is jól ismeri.
Az előadás főszereplői Irén és Géza, egy átlag házaspár, akiknek az életébe besétál egy harmadik személy. A történet középpontjában mégsem az a bizonyos harmadik személy áll, akiről maga a mű is kapta a címet. Egy átlag házaspárról szól, és arról, hogyan tudnak megküzdeni a házasságukat érintő kialakult krízishelyzettel. A rendezőnő, mint elmondta, a színházi darab valójában egy pszichodráma komikus elemekkel, amelyben lehetőségünk nyílik arra, hogy megvizsgáljuk kettejük házasságát, önmagunkat és Kiss Csaba szövegét is.
Milyen megvilágításban kívánta megcsinálni a darabot?
– Kiss Csaba műve igen összetett, és az események több szálon futnak. Egy jó színházi előadás esetében a rendezőnek el kell döntenie, melyik irányba indul meg. Egy férj és feleség, akinek a házassága krízisbe kerül, bárkit, bármikor érinthet azon keresztül, hogy egy harmadik személy a semmiből bukkan fel az életükben. Alapvető kérdés volt, hogy kit fogunk figyelemmel követni, a harmadik nőszemélyt vagy magát a házaspárt. Számomra ők ketten voltak érdekesek, mivel úgy gondolom, a közönség könnyebben azonosul azzal, aki szenved vagy akinek problémája van, mint aki magát a problémát okozta. Így amellett döntöttünk, hogy Irén és Géza történetét kövessük figyelemmel, akik tegnapig teljesen megszokott életet éltek, de az mégis egyik napról a másikra 180 fokos fordulatot vett – kezdte a beszélgetést Olivera Đorđević.
A fő téma tehát a házasság. Az ön szemszögéből hogyan jellemezhetőek a mai házasságok, és mindezt mennyire láthatjuk majd az előadásban?
– Én, akinek mind eddig sikerült elkerülnie a klasszikus értelemben vett házasságot, úgy gondolom, manapság nem kell különböző egyezményekben, szerződésekben raboskodnunk, mint korábban, hiszen a nemek közötti kapcsolatok jelentősen megváltoztak. A házasság intézményének feltételezhetően valamilyen átalakuláson kellene keresztülmennie, de mivel ez nem történt meg, abba a csapdába esünk bele, hogy a hagyományos értelemben vett házasságnak a jelen körülmények között is működnie kellene, mégis a nem funkcionáló kapcsolatok igen magas százalékával találjuk szembe magunkat. Úgy gondolom, ez nemcsak a házasságokat jellemzi. Az emberek általánosságban véve egyre türelmetlenebbek, kevesebb idejük jut önmagukra, és egyre kevésbé törekszenek, hogy megoldják a problémáikat. Azelőtt, amíg a nők valamiféle alárendelt helyzetben voltak, elsősorban anyagi és szociális értelemben, nem volt olyan könnyű elmenni. Most az az érzésem, hogy sokan a legkisebb apróság miatt is könnyen úgy döntenek, továbblépnek. A műben semmilyen receptet nem adunk a sikeres házassághoz, sőt, nem is gondolom, hogy ilyen egyáltalán létezik. Hiszem, hogy az azonosulás mégis könnyen megtörténik majd, hiszen az előadás átlag emberekről szól. Ezért könnyű lesz azonosulni a szereplőkkel, ugyanis mindez bárkivel megtörténhet, vagy legalábbis ismerünk olyan valakit, aki hasonlón ment keresztül.
Milyen módon szerette volna bemutatni azokat a problémákat, amelyek a jelen kor házasságait jellemzik?
– Humoros megvilágításból közelítettük meg a művet, természetesen drámai jelenetek lesznek az előadásban. Az ő szemszögükből egyéni meglátásaikra világítunk rá. Két különböző meglátásról van szó. Az ilyen jellegű daraboknál éppen ez az, ami véleményem szerint hiányzik, hogy egyoldalúnak tűnik, vagy a férfi, vagy a nő szemszögéből közelítik meg, mindkét oldalt azonban figyelembe kell venni, ami egyáltalán nem könnyű. Nekünk szerencsénk volt, hogy Kiss Csaba férfi, én pedig nő vagyok, és valahol fél úton találkoztunk. A kiindulópont az volt, hogy mi lenne az igazság, mi az ő történetük, amit mindketten, és az őket körülvevő szereplők is mesélnek. Mindez bennük zajlik, és ők próbálják megoldani. A közönség pedig majd eldönti, hogy hol is van valójában az igazság.
A házaspárok gyakran elbeszélnek egymás mellett. Mi az, ami legjobban gátolja a házastársakat a kommunikációban? Találkozhatunk majd ilyesmivel is az előadásban?
– Éppen a már említett különböző meglátás, ami miatt olykor elbeszélnek egymás mellett, vagyis kinek mi a fontos, ki mit vett észre, és kinek milyen indokai vannak. Az előadásban is találkozhatunk olyan klisékkel, hogy a nő állandóan valamin zsörtölődik, a férfi pedig mentegetőzik. Kiss Csaba valóban hitelesen írta meg azokat a kifejezetten vicces mondatokat, amikor Géza valamilyen helyzetből próbálja kihúzni magát. Minden mondatát az abszurditás határáig vezette, hogy még ő maga sem hiszi el azt, amit mond, nem hogy Irén vagy mi higgyünk neki.
Miért volt különleges ez a munkafolyamat?
– Dramaturgiai intézkedésekre volt szükség. Voltak olyan pillanatok, amikor a szövegkönyvet olvastam, és elgondolkodtam azon, hogy Irén ilyet nem mondana, vagy ő nem így mondaná, egyáltalán egy nő miért reagálna így, míg a férfimondatok abszolút hitelesek voltak. Ezért változtattunk a szövegen, ahogy már említettem is, hogy több szemszögből világítsuk meg az egész történetet. Ilyen szempontból az előadás nem rendelkezik valamiféle klasszikus felépítéssel, inkább hasonlít egy komikus pszichodrámára.
Mi az, amiben A dög című darab eltér eddigi munkáitól?
– A témaválasztás az, amiben különbözik, mindez pedig az én saját változásommal magyarázható. Tíz évvel korábban ez a színházi darab egy egészen másmilyen formát kapott volna, és valószínűleg egészen más keltette volna fel a figyelmemet, most azonban, hogy családi életet élek a párommal és a gyermekemmel, az otthoni teendőkre is figyelnem kell, éppen a házasság volt számomra a legérdekesebb téma. Korábban valószínűleg valami egészen más lett volna, amivel egy előadáson belül foglalkoztam volna.
