A minap vezetés közben azon gondolkodtam, hogy életünk minden pillanatában a tökéletességre törekszünk. Eredményesek szeretnénk lenni a munkánkban, sikert sikerre halmoznánk, bizonyítani szeretnénk a családtagoknak vagy a párunknak. Manapság már egy oklevél nem elég a munkaerőpiacon. Emellett mi nők szépek akarunk lenni, jó háziasszonyok, édesanyák, szerető feleségek, temperamentumos szeretők. Mindeközben hol vagyunk mi? Egyszerűen elfelejtünk önmagunkkal törődni, az igazi énünkkel, amellyel a legtöbbet kellene foglalkoznunk. Ezek a gondolatok egy olyan nap után kerítettek hatalmukba, amikor már korán reggel a fodrásznál voltam, majd a szerkesztőségben elvégeztem az aznapi munkámat, és éppen Szabadkára tartottam, ahol a mesterdolgozatomhoz gyűjtöttem a szükséges adatokat.
A szülői elvárások, az általuk közvetített társadalmi normák már korán megkövetelik azt, hogy adott élethelyzetekben megfelelő módon viselkedjünk. „Tanulj, különben nem viszed semmire!” „Legyél ügyes, hogy büszkék lehessünk rád!” „Nem kell, hogy teljesen hibátlan legyen a dolgozatod, a négyes is jó lesz.” Az ilyen és ehhez hasonló szülői intelmek már korán hozzájárulhatnak a teljesítményszorongás kialakulásához. Később az oktatási intézményekben, majd a munkahelyünkön az előírt szabályoknak, követeléseknek megfelelően cselekszünk, és igyekszünk megfelelni. Teljesítmény-orientált világban élünk, ahol az elért sikereink alapján ítélnek meg bennünket. A világ márpedig ilyen, a külső képre összpontosít, az alapján ítél, utasít vagy fogad el. A közösségi médiából pedig szintén ezt az üzenetet kapjuk, ahol minden tökéletes, az adott illető ruhamérete, mellbősége, testsúlya, kívánt alakja, hajkölteménye és a sminkje. A fogyasztói kultúra ilyen értékeket közvetít. Az átlagos ember, akin esetleg némi súlyfelesleg is van, vagy néha nem jut ideje arra, hogy „tökéletes” legyen, a bőre esetleg nem olyan feszes, máris szégyellheti magát, és úgy érzi: egyszerűen nem találja a helyet ebben a világban. A sikerhez nem elég a tudása, a belefektetett munkája. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a hibátlanra retusált képeken mindenki sokkal boldogabbnak tűnik. A probléma abban rejlik, hogy legtöbben elhisszük azt, hogy mi is kiegyensúlyozottabbak és sikeresebbek leszünk, ha elérjük a kívánt testsúlyt, vagy mindennap tökéletes sminkben jelenünk meg a nagyvilág előtt. Azt, hogy reggel milyenek vagyunk smink nélkül, vagy egy hidegebb borús napon, amikor legszívesebben egész nap pizsamában szaladgálnánk, és ki sem mozdulnánk otthonunkból, azt már nem szívesen osztjuk meg a nagyközönséggel, sőt, olykor kudarcként éljük meg ebben a tökéletesre retusált világban. Az irreális elvárások, amelyet a közösségi hálók, a média, és a fogyasztói társadalom közvetít felénk legtöbbször szorongást, önbizalomhiányt, alacsony önértékelést, evés- és testképzavarokat okozhatnak. A Royal Society of Public Health (RSPH) és a Young Health Movement felmérésében 14 és 24 év közötti fiatalokat kérdeztek meg arról, hogy a közösségi oldalak milyen hatással vannak rájuk. A megkérdezettek szerint a különféle portálok jelentősen hozzájárulnak a depresszió és a magányosság érzéséhez. Egyéb kutatási eredmények arról tanúskodnak, hogy a közzétett képek, selfiek általában pozitív környezetben, hangulatban jönnek létre, pozitív életérzésről árulkodnak, továbbá hatalmat, presztízst, sikert közvetítő helyzetekben készülnek. Olykor a selfieket is egyfajta álarcként, védőpajzsként használjuk, hogy sebezhető, magányos énünket még véletlenül se lássa senki. Mindeközben azonnali elismerésre vágyunk. A közösségi hálón ez akár másodpercek alatt is megtörténhet, azonban az életben ez nem így működik, sőt olykor el is marad a visszajelzés.
A túlzott elismerésvágy következtében hatalmas elvárásokat támasztunk magunk felé, és ezeknek egy idő után nagyon nehéz lesz megfelelni. Folyamatosan fel akarjuk venni a versenyt a fogyasztói társadalom által formált, tökéletesnek tűnő embertársainkkal. Túl sokat adunk a látszatra, és nem foglalkozunk eleget azzal, ami számunkra igazán fontos. Legtöbbünk számára elfogadhatatlan ez a felszínesnek, értéktelennek tűnő világ, amelyből csakis akkor törhetünk ki, ha felfedezzük azt, ami bennünk rejlik, továbbá elfogadjuk azt, hogy mindannyian hibázhatunk. Abban az esetben, ha tanulunk a hibáinkból, a teljesítményünk is jobb lehet. Végezetül pedig senki sem tökéletes, és igazán lehet olyan napunk, amikor smink és frizura nélkül jelenünk meg.
