Kijelenthető, hogy a tavasz és a nyár a lakodalmak időszaka. Egy esküvő, egy lakodalom az ifjú pár szerelemből adódó egységén túlmenően a jólszervezettséggel, a rendkívüli ünnepélyességgel kezdődik. Alaptétel, hogy mindezek adva legyenek. A kelebiai Gyémánt János és fia, Gyémánt Dominik olyan vőfélyek, illetve ceremóniamesterek, akik hosszú évek óta és Vajdaság-szerte, adott esetben szűk pátriánkon túl is, azon munkálkodnak, hogy az őket megbízó házasulandó párok számára felejthetetlen legyen az a nap, amelyen összekötik az életüket. A vőfély-páros mindezt mívesen teszi, a néphagyományokat éltetve, rögtönözve, szükség esetén újításokat is bevetve. Gyönyörű látni, hogy János továbbadja fiának mindezt a szellemi örökséget, Dominik pedig nagy tehetséggel, figyelmesen sajátítja el, megvan benne a vállalás szándéka.
A kezdetekről az édesapát, Jánost faggattam:
Miként került az életedbe a vőfélykedés?
Gyémánt János: Még nyugdíjba vonulásom előtt a gyári munkatársaim ötlete volt. Azt mondták, mivel jó a beszélőkém, és ehhez megfelelő orgánumom van, szerintük érdemes lenne belevágnom, így 1989 szeptemberében elkezdtem a vőfélykedést. Őszintén szólva, az elején fogalmam sem volt, hogy mindez mit jelent, de nagy bennem a kitartás és ha elhatározok, felvállalok egy feladatot, azt rendszerint teljesítem is. Már akkor is voltak ebben a közegben barátaim, így az esküvői videófelvételeket készítőktől kérhettem kölcsön VHS-kazettákat, hogy megnézzem, miből is áll ez a mesterség, mi az, amit egy vőfély csinál.
Az első alkalomtól kezdve mindent beleadtam, szeretettel csináltam. Mindjárt abban az évben aztán még egy lakodalmam akadt a vendégek soraiból, akik az elsőn ott voltak, és megtetszett nekik, ahogy végzem a feladatom. ‘90-ben, függetlenül a háborútól, nagyon sok felkérésem volt, és a későbbi években, évtizedekben is. Volt, hogy egy idényben 35 lakodalomban működtem közre, s mindez a kétnyelvűségemnek is köszönhető. Kezdettől fogva vezetem, jegyzem az alkalmakat, az ifjú pár elérhetőségét egy elnyűtt határidőnaplóban. A füzetecske ugyan már megérett arra, hogy megváljak tőle, de nagyon kötődöm hozzá. Ebből kiolvasható, hogy jelenleg ott állok a 900. lakodalom körül… A háborús időkben a lakodalmas szezonban 6-7 lakodalmam volt, például Pesten, hiszen a katonai mozgósítások miatt az ifjak nem jöttek haza, és ott tartották az esküvőket, lakodalmakat. Az említett kétnyelvűségnek köszönhetően például öt évvel ezelőtt még Szlovákiában, a Felvidéken is jártam. Tudniillik egy nagybecskereki lány beleszeretett egy dunaszerdahelyi magyar fiúba, és szükségük volt egy vőfélyre, aki a lakodalmat irányítja.
Jól sejtem, hogy a valamirevaló vőfélynek nem ,,csak” az egyes események beköszöntése a dolga, hanem a teljes lakodalom menetének koordinálása is, egyfajta ceremóniamesterként tevékenykedve?
Gy. J.: Tulajdonképpen így van. Nem csupán a különböző történéseket vezetem fel, hanem attól a pillanattól kezdve, hogy az ifjú pár felhív telefonon, megkapom tőlük a megbízást, megkereshetnek, igyekszem gondoskodni arról, hogy a lakodalom körül minden zökkenőmentes legyen. Annak ellenére, hogy a szövegben is törekszünk korszerű újításokra, meg a helyzethez mérten spontaneitásra, a régi magyar hagyományvilág vezérel bennünket, az ősi rigmusok, fordulatok hangzanak el. Amire ügyelek, ami a vezérelv, hogy nem beszélek sokat, a megnyilvánulásaim nem öncélú magamutogatások, minden szónak és gesztusnak pontos és fontos helye van.
Ótos András felvétele
Hogyan zajlik a közös munka, mi a lakodalom menete? Avassatok be minket egy kicsit…
Gy. J.: Általában a vőlegénytől indulunk, majd kikérjük a menyasszonyt, fogadjuk a vendégeket, aztán vacsora, pohárköszöntő… Megosztjuk a feladatokat. Nyitottak vagyunk a külön kívánságokra is, ha valaki szeretne különböző játékokat beépíteni, azt is lehetővé tesszük, de minden más kérést is igyekszünk teljesíteni, annak érdekében, hogy az esemény minél ünnepélyesebb, színvonalasabb és személyre szólóbb legyen. Annak külön örülök, ha a menyasszony kikérése is benne van a programban. Ezt a szöveget én magam írtam, és nagyon méltónak találom. Az életből, a mindennapokból merített szövegről van szó. Elmondjuk most a kedvenc beköszöntőnket, ami általában úgy működik, hogy Dominik kezdi, majd én folytatom.
Gyémánt Dominik: Benézek a kapun, és ahogy a körülményeket látom, úgy formálom meg az adott szöveget. Például, ha süt a nap, így: „Nemcsak a nap, hanem menyasszonyunk is ragyog…” Ha esős, így: „Ha a nap nem is, de menyasszonyunk ragyog…”
A teljes beköszöntő így hangzik: „Adjon az Isten mindenkinek szép napot és jó napot! / Hála Őnékije, én már látom, hogy nemcsak a nap, / hanem menyasszonyunk is ragyog. / Tisztelt násznagynétól bebocsátást kérek, háznak/teremnek ajtaján, / melynek sok szép virág van az udvarán. / Bejöhetünk?” Válaszolnak, hogy igen…
Gy. J.: Ekkor én átveszem a szót, egy népi köszöntővel: „Először is köszönteném az Atyaistent, a mi megteremtőnket, / másodszor a Jézus Krisztust, a mi megváltónkat. / Harmadszorra e tisztes ház urát, / minden kedves háza népével / és kedves vendégével együtt, / de mindenekelőtt szépséges Valéria leányát!”
Gy. D.: Gyakran vicces rigmusokat is beékelünk a szertartásba, például, amikor jövünk el a menyasszonyos háztól, akkor: „Viszket már a talpam, esz engem a fene, induljon a násznép, és most szóljon a zene…!”
Gy. J.: Tulajdonképpen jelen vagyunk egész este, folyamatosan zajlik a vendégek beköszöntése. Mindig megragadok egy-egy szót, mondatot, amit speciálisan beépítek az adott köszöntésbe. Így például egy: „Újabb kedves vendégek érkeztek, / a most már lassan szaporodó társaságba. / Eljöttek ők is a lakodalmatokba, / hogy őket itt mindenki mulatni lássa. / Mivel minden kedves vendéget szívesen szoktunk fogadni, / kérem a most érkező Kovács családot is / üdvözölni, hellyel, étellel, itallal kínálni. / Húzd rá!”
Rögtönzési képességre is szükség van, de mindenekelőtt szeretni kell ezt a hivatást. Mindenkinek sajátos stílusa van, vagyis úgy a jó, ha így van. Ezért is nehéz rendezni versenyeket ebben a műfajban, inkább vőfélytalálkozók vannak. Január utolsó szombatján tartjuk Szabadkán a találkozót. Ennek szervezésébe is nagy örömmel segítek mindig.
Egyértelmű volt számodra, hogy édesapád nyomdokain folytatod ezt a nemes, hagyományőrző tevékenységet, de hogyan történt a bekapcsolódás?
Gy. D.: Kiskorom óta apukám mindig magával vitt a lakodalomba, terelgetett, buzdított, menjek, csináljam, úgyhogy természetesen volt számomra a közeg, és nagyon örülök annak, hogy ez a tevékenység része az életemnek. Kezdetben persze nem sokat tudtam, de figyeltem, apukám hogyan csinálja. Később megtanultam néhány verset, azokat gyakoroltam. Így lakodalomról lakodalomra egyre több tapasztalatot szerzek, fejlődöm. Éppen nemrég volt egy rendkívül emlékezetes, szép, látványos lakodalom Topolyán, ahol néptáncosok esküdtek, és csodálatos volt számomra látni, hogy népviseletben, eredeti szokások szerint és népzenével zajlott a lakodalom. Az egyik legszebb élményem volt. Van kedvenc pohárköszöntőnk is, hadd mondjuk el ezt is… Én kezdem: „Áldott legyen a föld, / melynek járjuk porát, / legyen áldott a föld, / melynek isszuk borát.
Van még virág, / van még az avaros réten, / van még napfény / számunkra is odafenn az égen.”
Gy. J.: „Ti, kik itt vagytok, / mindnyájan vidám társaság, / fogja meg mindenki poharát / és igya ki annak utolsó cseppnyi italát. / Míg issza, gondoljon mindenki a kedves párra. / Adj uram békét a mi kis hazánknak. / Emeljük poharunkat egymás közti békére, / de mindenekelőtt a szeretett fiatal pár / hosszú, boldog, termékeny házaséletére! / Egészségünkre, egészségükre!”
Egy nép addig él, amíg a hagyományai élnek. Ezért kell ápolni, éltetni a hagyományokat. A vőfélykedésből nem lehet meggazdagodni, csupán jövedelem-kiegészítésnek szolgál. Nem is a pénzért csinálja az ember, hanem szeretetből, az emberek, a hagyományok, a közösség iránt. Nagy öröm, amikor pozitív visszajelzések érkeznek, hálás, elismerő üzenetek formájában. A legnagyobb elismerés, amikor például egy-egy családhoz visszahívnak, akár háromszor, mindegyik gyerek lakodalmába. Előre jelentkeznek, és mondják, ha a jövőben rám nem is, de Dominikra számítanak. Rá egy komoly feladat, kötelezettség vár, miszerint ahogy teheti, továbbvigye ezt a hagyományt, hogy fennmaradjon a név, a tevékenység.
Nyitókép: Ótos András felvétele
