Mert játszani nagyon jó!

Az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a topolyai Mara Amatőr Színház, ennek apropóján június 5-én, vasárnap 19 órai kezdettel fergeteges ünnepi gálaműsort tartottak a topolyai moziteremben. Napra pontosan, 2002-ben ugyanezen a napon tartotta meg első bemutatóját a csapat. Ez alkalomból jubileumi „nosztalgiázó”, szórakoztató, zenés műsorral készültek közönségüknek, Jankovics Andrea rendezésében. A gálaesten a topolyai színjátszás történetébe, illetve a Mara Amatőr Színház megalakulásának kezdeti korszakába, két évtizedes múltjába a társulat elnöke, a társulat egyik alapító tagja, Sörfőző Károly nyújtott betekintést:

– Az első műkedvelő társulat 1887-ben alakult meg Topolyán, és úgy gondolom, hogy erre büszkék lehetünk. Fénykorát a műkedvelő színjátszás a két világháború között élte. Voltak színjátszói a Tűzoltótestületnek, a Topolyai Sport Clubnak, a gazdakörnek és az Ipartestületnek is. Népszínművek műsorra tűzésével vélték felfedezni és megőrizni magyarságtudatukat. A kor kimagasló alakja Tilger Mihály volt, aki száznál több szerepet játszott Vajdaság színpadain. 1949-től 1959-ig városunkban hivatásos színház is működött, a Járási Színház, amelynek igazgatója, mindenese névadónk Dimitrijević Lusztig Mara volt, és olyan színészek játszottak itt, mint Nagygellért János, Karna Margit, Sinkó István, Üveges Eta és sokan mások. 2001-ben azután a Művelődési Ház keretében megalakult a Mara. Rendezőt is találtunk egy topolyai fiatalember személyében, de ő néhány próba után elhagyta a csoportot, vidékre költözött. Új rendezőt kellett találnunk, és nagy örömünkre Urbán András elvállalta a velünk való munkát. Az elmúlt húsz év alatt tizenöt rendezővel dolgoztunk, kilencven százalékuk hivatásos színházi ember. Urbán Andráson kívül rendezett itt Péter Ferenc – Fecó, Mess Attila, Krizsán Szilvia, Csernik Árpád, Kálló Béla, Hajvert Ákos, Szloboda Tibor, Körmöci Petronella, Gregus Zalán, Táborosi Margaréta, Molnár Róbert, Crnkovity Gabriella, Jankovics Andrea és két színészünk is, Bogárdi Vörös Emese és Bogárdi Zsolt is. Köszönetet szeretnék mondani tovább mindenkinek, aki az elmúlt két évtizedben bármilyen módon, díszlettel, jelmezekkel, műszaki munkával is segítette a munkánkat!

Ezt követően vidám, zenés összeállítással folytatódott az est, felidézve az eddig bemutatott előadások legszebb pillanatait, de egy megható műsorszámmal felidézték a színház elhunyt tagjának, Vojter Ilonának az emlékét is. Annak ellenére, hogy a gálaműsorra csak néhány hét állt rendelkezésükre, a társulat valamennyi tagja emlékezetes alakítással járult hozzá az ünnepi műsorhoz, megkoronázva az elmúlt két évtized munkáját. Az előadáson a Mara egykori-örökös tagjai és darabjaik eddigi rendezői közül is helyet foglaltak néhányan a nézőtéren, a műsorban pedig örömmel emlékeztek vissza egy-egy darab megszületésére. Krizsán Szilvia, Csernik Árpád, Hajvert Ákos, Kálló Béla és Mess Attila elevenítették fel a topolyai csapattal végzett munka örömteli pillanatait, idézték fel az előadások történetét.

A két évtizedes munka megkoronázásaként a Mara Amatőr Színház éppen az idei évben zsebelte be a legtöbb elismerést a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozóján Temerinben. Mint ismeretes, két fődíjat és öt különdíjat érdemelt ki a lelkes társulat, Moliére Tudós nők című előadásával, amelyet Jankovics Andrea rendezett. A legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért Pataki László-díjat kapott a csapat, ÁgostonJanković Edit a legjobb női epizódszereplőnek járó Magyari Piri-díjat vehette át, a Mara érdemelte ki a szabadkai Népszínház különdíját, azaz egy vendégszereplést Szabadkán, Szabó Erika, Fekete Dóra, Sörfőző Károly és Mendrei Zsolt pedig színészi alakításáért vehetett át különdíjat.

Az elmúlt hétvégén megtisztelő, felemelő élményben volt része a társulatnak. Dimitrijević Lusztig Mara, a színház névadójának az Egyesült Államokban élő családja Topolyára látogatott. Egy szép délutánt és estét tölthettek el a lányával Milával, az unokájával Jenniferrel, illetve dédunokáival Stephanieval és Grace-szel. Ezzel egy régóta vágyott találkozás vált most valóra.

A teljesség igénye nélkül arról faggattam a társulat néhány tagját, hogy mikor, miért csatlakozott a csoporthoz, és milyen élményekkel gazdagodott az elmúlt évek során.

Petrás Gizella:

– Tizenkilenc éve vagyok a Mara tagja. Megalakulásakor felkeresett Sörfőző Károly, hogy csatlakozzam, de akkor úgy éreztem, hogy a munka, család, meg a tömérdek egyéb elfoglaltság miatt nem fogom tudni csinálni. Aztán megnéztem az első bemutatót (Molière: Kényeskedők), és akkor azt mondtam: én ezt akarom! És azóta akarom... Hogy mit jelent nekem a Mara? Azt hiszem a 19 év önmagáért beszél. De a legfontosabb... Segít fiatalnak maradnom. Az évek kétségkívül megteszik hatásukat. A test öregszik, de a játék elvarázsol, felüdít, boldoggá tesz, a lelket fiatalon tartja, és ez a lényeg. Már az is nagy élmény, hogy együtt lehetünk, hogy bevonzzuk a fiatalokat, akik jól érzik magukat velünk, hogy adunk valami értéket ennek a szürke, zord, elvadult világnak. Ám a legnagyobb élmény a próbafolyamat, amikor a szinte semmiből, estéről estére kialakul a végeredmény, a Csoda! Nagyon megerőltető, kitartó munka van abban, mire egy darab elkészül, premierkész lesz. Ezt a munkát csak egyvalami kárpótolja: a közönség szeretete. Az előadás végén felzúgó taps. No, ez az eufória. Ilyenkor szárnyal a lelkünk... Ilyenkor érezzük... Megérte!

Szabó Erika:

– Tizenhét éve vagyok a csapat aktív tagja. Számomra a színház figyelmet, játékot, kikapcsolódást, társaságot, művelődést, barátkozást jelent. Imádom, hogy más emberek bőrébe bújhatok, hogy olyan karaktereket formálhatok meg, amilyen én magam nem vagyok. Nagy kihívás számomra, hogy ezeket a karaktereket hitelessé tegyem egy-egy darabban. Ez alatt a sok év alatt volt sok minden. Sikerélmény, kisebb-nagyobb bakik, kacagás, marakodás, premier utáni bulik, megerőltető maratoni próbák, határaimat feszegető kihívások. Mégis, amit kiemelnék, azok a díjaim (legjobb női mellékszerepért, Molière: Fösvény, 2012-ben, és különdíj a legjobb karakter megformálásáért, Molière: Tudós nők). Ezzel visszaigazolást kaptam a szakmától is, hogy jó az, amit csinálok, és hogy ne hagyjam abba.

Bogárdi Vörös Emese:

– Immár két évtizede egyik pillanatról a másikra bekúszott a bőröm alá, elrabolta a szívem, és nem titkolt szenvedélyemmé vált a színház. Ugyanis másodikos gimis koromban, már rögtön a társulat megalakulásakor „marás” lettem. Azóta számtalan felejthetetlen pillanatot, élményt, izgalmat, kihívást, szerepet, barátságot, nevetést, örömkönnyet, ölelést, utazást köszönhetek a színészgárda tagjainak és rendezőinek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól, amikor Magyari Piri-díjat kaptam, hiszen ki nem örülne, ha elismerik a munkáját. Később az a megtiszteltetés ért bennünket a férjemmel, hogy rendezőként is kipróbálhattuk magunkat. Viszont négy éve már, hogy az anyaszerep háttérbe szorította az összes többit, hogy minél több időt szentelhessek a kisfiamnak.

Bogárdi Zsolt:

– 2003 januárjában még a Topolyai Rádió ifjúsági műsorának voltam a tagja, amikor is a fejlődésem érdekében elküldtek a helyi színjátszó csoporthoz. Nem ismertem a munkásságukat, de megnéztem az egyik fellépésüket, és megtetszett a munkájuk. Azóta tagja vagyok a csapatnak, és minden egyes darabban új kihívást találtam, hisz egyik szerep sem egyforma, és mindig más-más személyiséget kell megformálnom. Az egész folyamat, amíg megismerem, elsajátítom és formálom a szerepet, egy kaland, ami segít jobban megismerni önmagam és környezetem. Mivel nemcsak a színpadon próbálhattam ki magam, hanem rendezőként, fény- és zenei munkatársként is munkálkodhattam, mondhatni, hogy a színház egész világa magába szippantott. Ezenkívül a családomat is a Marának köszönhetem, hisz itt ismertem meg a feleségem, Bogárdi Vörös Emesét, és a kisfiamm, Bogárdi Alex az egyik legnagyobb rajongóm.

Bata Rozálija – Rózsika:

– A Marába egy meghirdetett tagtoborzásra mentem el. Ez tíz évvel ezelőtt volt. A Hölgy szerepét kaptam a Halál a Balkánon című darabban, Csernik Árpád rendezésében. Tíz év alatt rájöttem, hogy itt olyan emberek vannak, akik szeretnek játszani, jelmezt cserélve átváltozni... Nekem a színház, a Mara nagyon sokat jelent! Tartozni egy társulathoz felemelő érzés. Lélektápláló. Szeretek játszani, mert játszani jó. Nagyon jó! Persze a csillogásnak ára van. Sok-sok előkészületi munka, próbák sora, de azután a színházlátogató közönség szűnni nem akaró tapsa aranybánya, boldogság!

Rác Ejzler Evila:

– 2009-ben csatlakoztam a társulathoz. Előtte a Szabadkai Színitanodába jártam, ahol a 2008/2009-es évadra az előadásunkat Kálló Béla rendezte, a rendezőasszisztens pedig Hajvert Ákos volt. Következő évben őket hívták Topolyára rendezni, ők pedig engem a Marába, mert tudták, hogy topolyai vagyok. Őszintén szólva, nem volt bennem nagy lelkesedés, alig ismertem valakit a tagok közül, és azt gondoltam, hogy egy jól összeszokott társaság, hogy kerülök én ide… De csak rászántam magam, elmentem az első próbára. A színház már korábban, ez a különös társaság, a Mara pedig akkor, az első próbán szippantott magába. Nemrégen készítettük a jubileumi műsorunkat, melyre azt is kérte a rendező, Jankovics Andrea, hogy írjuk le a legemlékezetesebb pillanatokat. Ültem a gép előtt, elkezdtem leírni egyet, de rögtön eszembe jutott egy másik, ami jobbnak tűnt. Aztán rájöttem, hogy nem tudok választani. Rengeteg közös emlékünk van, gyakran szoktunk nosztalgiázni, sztorizgatni. Nehéz megfogalmazni, hogy pontosan mit is jelent számomra, de ha belegondolok, már elég hosszú ideje az életem egyik fontos része a színjátszás, a Mara, ha abbahagynám, biztosan nehéz lenne megszokni nélküle.

Ágoston Janković Edit:

– 2018-ban csatlakoztam a csapathoz, amikor Szabó Erika szólt, hogy tagtoborzás van. Már előbb is játszottam a gondolattal, így nagyon megörültem, amikor mehettem. Švejk volt az első darab, Táborosi Margaréta rendezésében, amelyben megpróbálhattam magam. Szerettem nagyon, mert sokszínű szerep volt. Utána a Pájinkásban Nénje szerepét alakítottam, nagy örömmel, mert együtt játszhattam a fiammal, majd az Üvegcipőben egy rövidke jelenésem volt a trampli Kati személyében. Eddigi szerepeim közül Beliza a kedvencem, általa kiteljesedtem.

Számomra a színház, a színház illata, a próbafolyamatok, a feltöltődés a kiteljesedés. A Mara mint közösség pedig a második családommá vált. Hozzájuk tartozni igazán jó érzés. Sokszínűek vagyunk, de imádjuk egymást. Egy közös cél vezérel mindannyiunkat: színházat csinálunk teljes szívvel... Adunk és kapunk cserébe tapsot, elismerést és adrenalint. A Marában lett egy Tündérkeresztanyám, Erika, akire mindig minden körülmények között számíthatok... és lett egy fogadott lányom, Dórika, aki a bőröm alá bújva a családom része lett. De mindannyiukat szeretem, és ragaszkodom hozzájuk. A színészek, az amatőrök is egy különleges embercsoport, mert szívvel teszi, amit tesz. Odaadja mindenét a darabban a karakterbe, és elég nekünk annyi, ha a nézőnek átjön, ha élvezi és esetleg tapsol is. Ilyen fura emberek vagyunk mi.

A színtársulathoz néhány évvel ezelőtt csatlakoztak fiatalok is. Mendrei Zsolt, Pobrányi Anasztázia, Győri László, Dognár Brigitta és Uzelac Alexandra. A topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola, valamint a Mezőgazdasági Iskola diákjai fiatalos lendületet hoztak a Marába.

Mendrei Zsolt:

– Igazából úgy kerültem a társulatba, hogy édesanyám az utolsó utáni pillanatban szólt, hogy valaki kilépett, és kellene egy színész. A Pájinkás szerepét végeredményben úgy kaptam meg, hogy eredetileg Győri Lászlót szánták a főszerepre – ugyanis amikor én bekerültem a Marába, akkor a Nemtudomkát játszó személy kilépett, és nekem kellett volna őt helyettesítenem, de mivel Lacinak nehéz lett volna megtanulnia a szöveget iskola mellett, ezért cseréltünk szerepet.

Győri László:

– Egy táborban voltam azon a nyáron, ahol összeismerkedtem a rendezővel, aki az akkori darabot rendezte, és behívott egy szerepre. Nemtudomka karakterét kaptam. Ezt a szerepet teljesen átéreztem, és sikerült elérnem azt, amit elvártam magamtól. A szerep szövegtanulás szempontból „Én nem tudom!”, nem volt nehéz, de a színpadon minden egyes hanglejtésre figyelnem kellett, hogyan ejtem ki azt az „Én nem tudom”-ot.

Uzelac Alexandra:

– Én a rendező által csatlakoztam a Marához, mivel már előzőleg is ismertem, ő szólt a színészhiányról, és így kerültem ide. Már az első szerepem nagyon át tudtam élni, mivel nagyon közel állt hozzám, kisebb-nagyobb eltérésekben.

Pobrányi Anasztázia:

– Úgy csatlakoztam a társulathoz, hogy gyermekkorom óta figyelemmel kísértem a Mara munkáját. 2018-ban kaptam a lehetőségen, és csatlakoztam. Eleinte nem sikerült beleélnem magam az anyaszerepbe, tehát először nem tudtam azt hozni, amit a rendező kért tőlem, de a bemutató előtti két-három próbára sikerült mind hangnemben, mind mozgásban és mimikában megtalálni azt, amit elvártak tőlem.

Ezekhez a nyilatkozatokhoz nincs is mit hozzátenni – árad belőlük az eltökéltség, az egészséges csapatszellem, a tenni akarás és a szeretet. Csak így tovább, Mara!

Dimitrijević Lusztig Mara, a társulat névadója. (Topolya, 1913. november 17. – Princetown, 1992. szeptember 11.): színházigazgató, rendező, színész. 1949 és 1959 között szülővárosa falujáró népszínházának irányítója, a Járási Színház igazgatója.