Nemrégiben összekülönböztünk a párommal a gyermekünk napirendje kapcsán. Valahogy eltérő elképzelésünk van a napirend fontosságáról, és mint kiderült fogalmáról is. Számomra sosem volt kérdés, hogy szeretném, ha a családunk életében lenne valami kézzelfogható, stabil rendszer, mert meggyőződésem, hogy szükségünk van egy nagyjából kiszámítható és átlátható keretre, amelybe minden egyes napot foglalunk. De mit is jelent pontosan a napirend? A köztünk lezajlott egyeztetés nyomán arra jutottam, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mindenki számára ugyanazt jelenti, s nem mindenkinek egyértelmű, miért fontos bevezetni, majd a lehetőségekhez mérten be is tartani azt a bizonyos rendszert, melybe a gyermekünk élete zajlik. Ahhoz, hogy megértsük, miért is fontos egy kisgyermek életében a napirend, rugaszkodjunk el a gyermekektől, és nézzünk le kicsit a saját életünkre. Talán így könnyebb lesz megérteni, miről is van szó, mikor azt mondja egy anya, hogy a gyermeke napirendje szent és sérthetetlen.
Képzeljük el a következő szituációt. Általában reggel fél hétkor kelünk. A fürdőszobába tett kis kitérőt követően megreggelizünk, megisszuk a kávénkat, elkészülünk, majd munkába indulunk. Tegyük fel, reggel nyolctól, délután háromig tart a munkaidőnk. Előfordul, hogy nagy a káosz, hogy beesik valami utolsó pillanatos feladat, de azért délben elmehetünk ebédelni, meg aztán közel már a három óra, lassan vége a napnak. Munka után hazamegyünk, jöhet a délutáni kávé, pihenés, majd valami lazító feladat, kert, udvar rendezgetése, vagy esetleg egy gyors bevásárlás. Estefelé hat után valamikor vacsora, azután pedig jöhet egy kellemes esti séta a családdal a közeli parkban vagy folyóparton, majd fürdés, és a pihenés ideje. Holnap új nap, nagyjából ugyanebbe a keretbe foglalva. Ez egy kiegyensúlyozott napirend, amiben mindennek megvan a maga helye és ideje. Következetes és tudunk tervezni mellette.
Most tételezzük fel, hogy felborul a napirend. Már a reggeli ébredés nem stimmel, rosszul aludtunk, korábban ébredtünk. Persze ez önmagában nem nagy katasztrófa. De aztán hirtelen rájövünk, nincs otthon kenyér, elfogyott a müzli is. Nem gond, majd útközben bekapunk valamit. Megfőzzük a kávét, mikor csörren a telefon. Ma nyolc helyett jó lenne korábban beérni, mert van egy váratlan munka, amit muszáj minél előbb elvégezni. A nagy rohanás közepette elfelejtjük a reggelit, aminek hiányában a kávétól még a gyomrunk is megfájdul. Rosszkedvűen érkezünk a munkahelyre, ahol már javában zajlik az élet. Mivel délig nincs kimenő, be kell érnünk a fiókban tárolt ősrégi müzliszelettel és az ételautomata nyújtotta választék valamely darabjával. Aztán jön a munka és a szokásos káosz, amit egyébként is nehéz elviselni, de a mai napon különösen. Annyira belemerülünk a munkába, hogy észre sem vesszük, hogy az ebédidő jött, majd el is ment, és mi megint éhen maradtunk. Nem baj, háromkor mehetünk haza, majd behozzuk a lemaradást. Azaz mehetnénk, ha a felettesünk nem jelenti be a plusz két órányi túlórát. A nap vége felé elcsigázottan, éhesen és nyűgösen esünk be az ajtón. A vacsora ugyan jól esik, de elmaradt a délutáni kávé is, a lazítás is, sétához meg se kedvünk, se erőnk. Rosszkedvűen megyünk az ágyba.
Mi köze ennek az egésznek a napirendhez és a kisgyermekhez – tehetnénk fel a kérdést teljesen jogosan. Ideális esetben, felnőttként nem csak értelmezni tudjuk a szükségleteinket, de ki is tudjuk elégíteni azokat. A lehetőségeinkhez mérten betartjuk az étkezési időnket, mert tudjuk, komoly következményei vannak annak, ha elhanyagoljuk a testünket. Egy rosszul sikerült nap, mely során se enni, se pihenni nem volt időnk, bennünket, felnőtteket is megvisel, mind testileg, mind lelkileg. Sokszor tapasztalom, hogy elbagatellizáljuk a napirend fontosságát, ha kisgyermekekről van szó, miközben nem vesszük észre, mi, felnőttek mennyire függünk a saját megszokott kis ritmusunktól. Ha számunkra fontos, hogy nagyjából kiszámítható legyen az életünk, akkor miért gondoljuk, hogy egy gyermek számára nem lényeges, hogyan telik egy napja?
Általánosságban azt tapasztalatom, hogy azok a szülők ragaszkodnak jobban a napirendhez, akik több időt töltenek a gyerekekkel otthon. Lehet ez apa is, de azért lássuk be, a legtöbb esetben anya az, aki otthon van a gyerekkel. A másik felet pedig néha nagyon nehéz meggyőzni arról, miért is baj, ha kimarad a délutáni alvás, ha egy nap elmarad a szokásos délutáni séta vagy játszótéren töltött idő, vagy, ha a gyermek nem kapja meg az ebédet nagyjából a megszokott időben. A párommal folytatott beszélgetés után arra kellett rájönnöm, hogy az egyik legnagyobb ellenérv, amit a napirend szkeptikusai gyakran felhoznak az, hogy a gyerek nem egy óra, nem egy robot, tehát nem is lehet elvárni, hogy így működjön. Vagyis, akik ezzel érvelnek azt gondolják, hogy a napirend alatt órarendet értünk, amit, ha törik, ha szakad, előírások szerint muszáj betartani. Ez nem így van. A napirendre nem úgy kell tekinteni, mint egy programozott menetrendre, melyben nem állhat be csúszás vagy változás. A napirend lényege, hogy keretet adjon a napnak. Ez egy gyermek életében inkább sorrendiséget jelent, mint időrendiséget. Tehát egy ideális napirendben az a fontos, hogy a gyermek tudja, mi után, mi következik, nem pedig az, hogy tudja, mikor következik, hiszen az idő fogalma számára még amúgy is ismeretlen – az a mi feladatunk szülőként, hogy az egyes tevékenységeket többé-kevésbé ugyanabban az időben próbáljuk megvalósítani.
Kétlakiságunkból adódóan nálunk időszakosan felborul a megszokott családi dinamika. Elkerülhetetlen, bármennyire is küzdök ellene. A brüsszeli napirendünk, ami viszonylag szigorú, monoton ugyan, de többnyire következetes és kiszámítható sokkal kevesebb hétköznapi stresszel jár. Mikor azonban hosszabb-rövidebb időszakokra visszajövünk a Vajdaságba, rövid időn belül borul minden. Először az alvásidők csúsznak el, aztán a fáradság miatt egyre gyakoribbak lesznek a veszekedések, érzelemkitörések, a semmi sem jó, és a mindent is akarok, meg semmit se viták. A gyermekem számára fantasztikusan gazdagok ezek a napok, hiszen csak a játékról, a szórakozásról és más emberekkel való kapcsolódásról szólnak. Lévén azonban, hogy túl kicsi még ahhoz, hogy megértse az összefüggést az éhség és az evés, vagy a fáradság és az alvás között, játékkal töltené a pihenés és a táplálkozás idejét is, aminek tudjuk mi a következménye: egy éhes, fáradt és nyűgös gyerek, aki játszani szeretne, de túl éhes és túl fáradt is hozzá, csak nem érti, hogy a csökkent játékélménynek éppen az éhség és a fáradság az okozója, amit nyilván pont azzal lehetne orvosolni, ami ellen ő kitartóan protestál, alvással és evéssel, de ő ezeket nem akarja, mert ő játszani akar, akkor is, ha már nem annyira jó játszani. Bonyolult mondat? Szándékosan ilyen bonyolult. A gyermek fejében éppen ennyire összetett és érthetetlen időnként a világ, amennyiben mi, szülők nem szabunk keretet számára, s hagyjuk, hogy az események megzabolázhatatlanul, következetlenül, a gyermek kénye-kedve szerint kövessék egymást. Ezért fontos a napirend. És ezért nem éri meg megkérdőjelezni annak fontosságát. Ha továbbra sem győztem meg a szkeptikusokat, javaslom, próbálják meg elmagyarázni a fenti bonyolult mondat tartalmát totyogósuknak. Sok sikert kívánok hozzá!
(Instagram: SohaTöbbéEgyedül)
