A zombori Orsovai Hedvig zenei őstehetség, már ötévesen rendkívüli felvételt nyert a zombori zeneiskolába, tizenegy évesen CD-lemez jelent meg a szerzeményeiből. Zenei tanulmányait Budapesten végzi, az ottani Zeneakadémia hallgatója. Sorra nyeri a rendkívül rangos zongoraversenyeket. Legutóbb két nemzetközi megmérettetés, a londoni King's Peak Királyi Nemzetközi (online) Zenei Verseny és a prágai Gustav Mahler Prize megosztott első helyezettje lett. Mindemellett Hedvig énektehetsége is figyelemre méltó, e téren szintén nagy sikerrel képezi magát. Öröm volt hallgatni, ahogy a zenéről és az ahhoz fűződő viszonyáról, példaképekről beszél. Szavai, a nagy művészeket általában jellemző őszinte alázatról és elhivatottságról tanúskodnak.
Rangos elismerésekben részesültél az elmúlt időszakban. Hogyan megy végbe egy-egy ilyen online zongoraverseny, milyen érzés, élmény a győzelem, a részvétel?
– Azt gondolná az ember, hogy egyszerűbb az online zongoraversenyen való részvétel, mint az élőben zajlón, mivel több felvételt lehet készíteni, több lehetőség van, viszont éppen ez adja meg a nehézségét is. Egy hagyományos módon történő versenyen kiül az ember a pódiumra, majd lesz, ami lesz hangulattal nekivág, eljátssza a darabot, gyakorlatilag az egyszeri és megismételhetetlenség varázsával letudta azzal az egy játékkal. Továbbá nem nézik olyan szigorúan a hanghibákat sem, viszont a felvételnél szükséges, hogy szinte hibátlanul játssza fel az ember az anyagot. Van, hogy órákba telik egy-egy ilyen felvétel elkészítése és például, ha az egész szinte hibátlan, majd a végén rontja el az ember, játszhatja fel újból a teljes anyagot. Kissé tehát idegölő, arról nem is beszélve, hogy hangfelvevővel össze is kellett szerkesztenem a felvételt a képanyaggal.
Megvan tehát az online versenyek nehézsége, technikai kihívások elé is állítja az embert. Amikor megtudtam, hogy megosztott első helyezett lettem mindkét versenyen, nyilván örültem, meg nagyon szép visszajelzést jelent, de semmi különöset nem éreztem, mivel nem láttam, hogy kik jelentkeztek ezekre a versenyekre, kik voltak a versenytársak. Nincs meg az az ambicionáló verseny-hangulata a dolognak, hogy a többiekhez képest elért valamit az ember. Ennek ellenére egyáltalán nem bántam meg, nagyon hasznosnak találom, hogy jelentkeztem az online versenyekre.
Tudjuk, komponálsz is. Mit ad hozzá mindez az előadói készségekhez?
– Abban segít a komponálás, hogy jobban rálátok a darabok szerkezetére és át tudom érezni, hogy mit miért írt a szerző. Sokkal nagyobb valószínűséggel találom ki a darab írójának gondolatmenetét, hogy az adott pillanatban, mi ment végbe a fejében, azáltal, hogy én is komponálok.
Kit, kiket tartasz mestere(i)dnek, illetve beszélhetünk-e az inspirációt nyújtó, úgynevezett „tanító” zeneművekről?
– Az elsődleges mestereim természetesen a tanáraim, Borbély László és Némethy Attila. Mindketten zseniális tanárok, emberek és művészek. Ők az elsődleges példaképeim, de emellett Liszt Ferenc, mert egyfelől korának legjobb zongoraművésze volt, zeneszerzőként is megreformálta a korszellemet. Továbbá össze tudta egyeztetni a zongoraművészi attitűdöt a zeneszerzéssel, amit én még tanulok, hogyan kell. Aztán van még egy zongoraművész, aki úgyszintén példakép számomra. Ő nem más, mint Martha Argerich, aki az egyik, ha nem a leghíresebb női zongoraművész napjainkban. Volt szerencsém hallani élőben is a Zeneakadémián, és egyszerűen az az intenzitás, energia, ami ebből a nyolcvanegy-néhány éves hölgyből árad, az leírhatatlan élmény. Azóta nekem ő nagy példaképem.
Ami az inspiráló, „tanító” zeneműveket illeti, Borbély tanár úr mondta, hogy ugyanazért tanulunk zenedarabokat, ami miatt elolvasunk egy-egy könyvet, hogy mindez hozzátesz az ember lelkéhez, sokkal árnyaltabbá alakítja, ahogyan a szókincs is árnyaltabbá teszi az ember gondolkodását. Szerintem minden zenemű tanít, gazdagít minket. Az eddigi tapasztalataim alapján úgy tartom, a zene is egy nyelv, mert olyan érzelmeket kommunikál, amelyeket szavakkal lehetetlen.
Mi foglalkoztat jelenleg, készülsz-e valamilyen (hang)versenyre?
– A volt zongoratanárom, Kecskés Balázs tanár úr, akinek szintén mérhetetlenül hálás vagyok, tanított egy olasz diákot, aki most már zongoraművész. Ő szervez Spanyolországban egy zongorafesztivált, a neve: Paisajes Festival. A szervező zongoraművész megkérte a volt tanáromat, hogy javasoljon egy fiatalabb zongoristát erre a fesztiválra, és hát személyemre esett a választás, úgyhogy augusztus 13-án játszom majd ezen a spanyolországi zongoraművész fesztiválon. Erre gyakorolok most gőzerővel, és igazából nagyon örülök, hogy én lettem a kiválasztott.
Ótos András felvétele
Egy kis asszociációs játék: mi minden jut elsőre eszedbe, ha azt mondom, Zombor?
– Természetesen a családom, az otthon. Továbbá a zombori színház, mert kiskoromban a helyi zeneiskolának voltak koncertjei a színházban, játszottam, felléptem ott is. Amikor tele van ez a bizonyos színházterem, akkor olyan egyedi parfümillat kering, amilyet csak itt érzek. A zombori színháznak van egy sajátos illata, hangulata, amelyet sehol máshol nem találtam meg.
Mikor hallhatunk itthon játszani?
– Egyelőre fogalmam sincs. Jelenleg nincs tervben itthoni fellépés, a spanyolországi koncertre összpontosítok. Azonban remélem, hogy hamarosan lesz ilyen alkalom, akár a bátyámmal, Orsovai Endrével (aki szintén zenei zseni – a szerző megj.), mert az még nagyobb dicsőség, hogy a szülővárosomban játszhatok, megmutatkozhatunk együtt.
Milyen terveid vannak a távoli jövő tekintetében?
– Elsősorban az a terv, hogy zongoraművész szeretnék lenni, és középiskolai vagy – ha a sors is úgy akarja –, egyetemi tanárként is működnék. Jelenleg úgy érzem, rengeteg munka áll még előttem, gyakorolok, megteszem azt, amit emberileg meg tudok tenni ennek érdekében, de a Jóistenre bízom, hogy mit lehet kihozni ebből.
