Horgoson élt, Szegedre költözött, most Salzburgban tanul, a zongora a mindene, az idén kereken húszéves, beutazta a világot, és a barátjának mondhatja Plácido Domingót. Balázs-Piri Somáról van szó, aki tizennégy évesen megnyerte a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutatót, azután Junior Prima díjat kapott, miniszteri dicséretben részesült, Szeged Ifjú Tehetsége lett, a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövetévé választották és számos más elismerést is átvehetett.
Balázs-Piri Soma gyerekként kezdett el zongorázni, a fejlődése, a sikerei, nyomon követhetők voltak, a Virtuózok óta pedig szinte a szemünk láttára nőtt fel. Tehetségére az egész világban felfigyeltek, még Plácido Domingo érdeklődését is felkeltette, akivel közös felvételeket készített, együtt léptek fel, a világsztár pedig segítséget is nyújtott neki a további fejlődésében. Balázs-Piri Soma nemrég egy rangos ösztöndíjat nyert, amely új utat nyitott meg számára, ez pedig a világ egyik legrangosabb zeneművészeti egyeteméig, a Salzburgi Mozarteum Egyetemig vezette. A fiatal zongoratehetség most ott folytatja a tanulmányait, és kollégiumban lakik. Balázs-Piri Somát a tanulós, sulis mindennapokról kérdeztük.
– Fantasztikus a légkör, nagyon jó a hangulat, szeretek itt lenni, jó a közösség, a társaság is. Ami nagyon fontos, hogy lehetőség nyílik a gyakorlásra. Sokat kell gyakorolnunk, a kollégiumban ehhez tizenegy koncertzongora áll a rendelkezésünkre. Ez nagy segítség a fejlődésnek ebben az újabb szakaszában. A salzburgi Mozarteum egy igazán színvonalas intézmény. A felvételi pár hónappal a tanítás kezdete előtt volt, és két részből állt. Először egy videofelvételt kellett beküldeni, melynél meghatározták, hogy mely korból, milyen darabot kell előadni. Utána elhívtak élőben játszani. Bevallom, egy kicsit izgultam, hiszen bent volt az egész tanári kar, de végül nagyon jó élményekkel tértem vissza Szegedre. Kiváló tanárhoz kerülhettem, aki Sebők Györgynél tanult – így lett egy magyar szál is –, és megvan köztünk az összhang. Koncert szakra vettek fel, de sokszínű az órarendem, és hasznos az összes tantárgy. A legjobb viszont az, hogy az egyetem azt szorgalmazza, maradjon bőven időnk gyakorolni is. Próbálok is minél többet, napi három-négy óra az ideális a számomra.
Nehéz az egyetem?
– Számomra nehéz abból a szempontból, hogy német nyelven folyik a tanítás, én pedig egy kicsit küszködök a német nyelvvel. Az angol sokkal jobban megy. Ugyanakkor ez egy pozitívum is, mert mire itt végzek, szerintem németül is megtanulok folyékonyan beszélni. Ez fontos lenne, hiszen a zenei élet egyik alapnyelve a német.
Milyen sűrűn látogatsz haza?
– Igyekszek minél többet otthon lenni, családcentrikus vagyok, és hiányzik Szeged, Magyarország, úgyhogy amikor tudok, hazamegyek. Az ide-oda utazgatással csak az a gond, hogy elvesz a gyakorlási időből. Sokszor mérlegelnem kell, hogy hazamegyek vagy gyakorolok, de igyekszek havonta egyszer hazautazni, vagy legalább az ünnepekre. Itt is van téli szünet, viszont fellépések is vannak. Január 7-én egy nagy álmom válhat valóra, ugyanis a budapesti zeneakadémiának a nagytermében játszhatok majd, zenekarral együtt, és ha minden igaz, akkor egyik kedvencemet, Grieg zongoraversenyét adom elő. Ez egy fantasztikus koncertnek ígérkezik, és már alig várom. Nagy örömömre gyakran léphetek fel. Természetesen nagyrészt a Virtuózoknak is köszönhető, hogy rengeteg helyre eljuthattam, amelyekről eddig csak álmodni mertem, például Londonba, New Yorkba, Katarba, Dubajba, Strasbourgba. Máris egy fantasztikus utat járhattam be, és nyilván ez is arra motivál, hogy minél többet gyakoroljak, és valóra váltsam a többi tervemet, a kitűzött céljaimat.
Egyáltalán hogyan kezdtél el zongorázni?
– Mondhatni véletlenül. Eljött az óvodába egy tanárnő, aki meghallgatta a ritmusérzékünket. Két fadarabot adott a kezembe, ezeket kellett összeütögetnem. Ezután azt tanácsolta anyámnak, hogy írassanak be a zeneiskolába. A családban korábban senki sem zenélt. Így kezdődött az egész. A zongorát pedig azért választottam, mert egyszerűnek tűnt. Azután persze rájöttem, hogy ez egyáltalán nem így van.
Kik segítettek?
– Sóti Szobonya Emőke tanárnő mindebben végigkísért, és természetesen a szüleim is, akik mindenhova hoztak-vittek, mindenben támogattak. Úgy gondolom, ez óriási segítség, enélkül nem ment volna.
Eddig mit tartasz a legnagyobb eredményednek? Mire vagy a legbüszkébb?
– Talán arra, hogy megismerkedhettem Plácido Domingóval New Yorkban, és azóta is szakmai és baráti kapcsolatban állunk. Erre nagyon büszke vagyok, és arra is, hogy több koncertet adhattunk közösen, például együtt játszhattunk Szegeden a Szent Gellért Fórum megnyitóján. Ő vezényelte a Grieg zongoraversenyt, a kedvenc darabomat. Győrben is adhattunk egy szabadtéri koncertet, a Dunakapu téren. Annyi ember előtt még életemben nem játszottam, szerintem hét-nyolcezren voltak. Az is egy életre szóló élmény volt. Nemrég pedig a londoni O2 Arénában játszhattam, ahova Hauser (Stjepan Hauser világhírű csellista – a szerk. megj.) hívott meg. Nagyon hálás vagyok ezekért az élményekért, örökre megmaradnak bennem.
Hogyan gondolsz vissza a kisebb önmagadra?
– Őszintén szólva kicsit szétszórt voltam. A gyakorlást illetően is. Sokszor kották nélkül jelentem meg a zongoraórákon, nem készültem, de azután rájöttem arra, hogy szorgalom nélkül nincs esélye egy zenésznek.
Mi a fontosabb a tehetség vagy a gyakorlás?
– Úgy gondolom, hogy a tehetség önmagában pótolhatatlan. Ha valakinek van, az nagy áldás. Ha azonban nem társul a szorgalommal és a gyakorlással, akkor nem elég. Ezek együtt adhatnak jó eredményt. Szorgalom nélkül nem megy. Kitartás nélkül sem.
