Ahol mindig kék az ég: Zanzibár

Fehér homok, bennszülöttek, tengerben legelésző tehéncsordák, óriásteknősök, monszun, daladala és pole-pole… Csak néhány dolog, ami felcsigáz minden utazni vágyót. A sziget mindig vonzotta az idegeneket. Réges-régen a fűszer üzéreket, később a rabszolga kereskedőket majd a gyarmatosítókat, manapság a turistákat. Egyvalami minden időben közös volt: a sziget és lakóinak kizsákmányolása.

Számunkra, európaiaknak az egzotikus sziget maga az érintetlen földi paradicsom. Ma már földrajzilag is és árban is elérhető közelségben van. Éppen ezért egyre többen keresik fel. Ki pihenni megy oda, ki pedig felfedezni a szigetet és az óceánt.

A Zanzibárként emlegetett szigetet valójában Ungujának hívják. A Zanzibár-szigetcsoport több szigetből áll, és a legtöbb turista Ungujára érkezik, de az egyszerűség kedvéért nevezzük csak Zanzibárnak. Az afrikai partoktól 30–40 kilométerre fekvő szigetcsoport a Tanzániai Egyesült Köztársaság egy autonóm tartománya. Valamikor külön állam volt, de a történelem folyamán mindig függött Tanzániától. A két millió lakosú szigetcsoport nem képes ellátni önmagát és az évente ide érkező több millió turistát, ezért kénytelen együttműködni Tanzániával.

A szigetet gyakran útba ejtették arab kereskedők, keleti tea- és fűszerárusok, valamint portugál és angol hódítók. Rengeteg fűszernövény érkezett Zanzibárra keletről is és nyugatról is, amelyek a kellemes klíma miatt hamar meghonosodtak, és máig jelentős bevételt jelentenek a helyieknek. A leggyakoribb fűszernövények a bors, a fahéj, a vanília és a szegfűszeg, de számos kevésbé ismert fűszer ültetvényei is vannak. Banánkertek, ananászosok és kávécserjék is szép számban találhatók. Apály idején a helyi asszonyok összeszedik a tengeri moszatokat, és elültetik őket a tengerfenéken. Néhány hónap alatt megnőnek, ekkor kiszedik őket, megszárítják és zsákját két dollárért eladják helyi kereskedőknek. Ők Európába és Amerikába juttatják, ahol a gyógyszer- és kozmetikaiparban már csak 50–100 gramm tengeri alga kerül két dollárba. Sok-sok tehéncsorda ballag a sziget útjain és a parton. Napközben az elhagyatott területeken legelnek, sötétedés után gyakran találkozni velük a szállodák elé kirakott szemetesek körül. A szarvasmarha nagy becsben tartott állat a helyi őslakosok, a szuahélik körében. Ezek az emberek máig babonásak és úgy tartják, hogy a halak szerencsétlenséget hoznak, ezért halászattal nem foglalkoznak. A sziget éttermeit a tenger gyümölcseivel kivétel nélkül az arabok látják el. Mindezek mellett ma Zanzibár legfőbb bevétele az idegenforgalomból származik. Szinte minden ország állomásoztat a szigeten túravezetőket. A nagyobb települések tengerparti sávját felvásárolták a külföldiek, így a helyiek csak távolabbi partszakaszokon fürödhetnek. Minden szállodának magánstrandja van, saját személyzete és menedzsere. Zanzibáron a legnagyobb távolság száz kilométer. A sziget olcsó, így néhány dollárért a daladalák bárhova gyorsan elvisznek bennünket. Saját szervezésben is felkereshetjük Zanzibár egzotikus helyeit, de ha nem boldogulnánk, akkor a helyi ügynökök azonnal a segítségünkre sietnek. A legjobb és legolcsóbb kisbuszt rendelik, a legjobb sofőrrel, aki a legjobb helyre visz majd bennünket. Egy törvény létezik egész Zanzibáron, amit nekünk is el kell fogadnunk: pole-pole, azaz csak lassan, nyugodtan.

Számunkra, európaiaknak az egzotikus sziget maga az érintetlen földi paradicsom. Ma már földrajzilag is és árban is elérhető közelségben van. Éppen ezért egyre többen keresik fel. Ki pihenni megy oda, ki pedig felfedezni a szigetet és az óceánt.

A Zanzibárként emlegetett szigetet valójában Ungujának hívják. A Zanzibár-szigetcsoport több szigetből áll, és a legtöbb turista Ungujára érkezik, de az egyszerűség kedvéért nevezzük csak Zanzibárnak. Az afrikai partoktól 30–40 kilométerre fekvő szigetcsoport a Tanzániai Egyesült Köztársaság egy autonóm tartománya. Valamikor külön állam volt, de a történelem folyamán mindig függött Tanzániától. A két millió lakosú szigetcsoport nem képes ellátni önmagát és az évente ide érkező több millió turistát, ezért kénytelen együttműködni Tanzániával.

A szigetet gyakran útba ejtették arab kereskedők, keleti tea- és fűszerárusok, valamint portugál és angol hódítók. Rengeteg fűszernövény érkezett Zanzibárra keletről is és nyugatról is, amelyek a kellemes klíma miatt hamar meghonosodtak, és máig jelentős bevételt jelentenek a helyieknek. A leggyakoribb fűszernövények a bors, a fahéj, a vanília és a szegfűszeg, de számos kevésbé ismert fűszer ültetvényei is vannak. Banánkertek, ananászosok és kávécserjék is szép számban találhatók. Apály idején a helyi asszonyok összeszedik a tengeri moszatokat, és elültetik őket a tengerfenéken. Néhány hónap alatt megnőnek, ekkor kiszedik őket, megszárítják és zsákját két dollárért eladják helyi kereskedőknek. Ők Európába és Amerikába juttatják, ahol a gyógyszer- és kozmetikaiparban már csak 50–100 gramm tengeri alga kerül két dollárba. Sok-sok tehéncsorda ballag a sziget útjain és a parton. Napközben az elhagyatott területeken legelnek, sötétedés után gyakran találkozni velük a szállodák elé kirakott szemetesek körül. A szarvasmarha nagy becsben tartott állat a helyi őslakosok, a szuahélik körében. Ezek az emberek máig babonásak és úgy tartják, hogy a halak szerencsétlenséget hoznak, ezért halászattal nem foglalkoznak. A sziget éttermeit a tenger gyümölcseivel kivétel nélkül az arabok látják el. Mindezek mellett ma Zanzibár legfőbb bevétele az idegenforgalomból származik. Szinte minden ország állomásoztat a szigeten túravezetőket. A nagyobb települések tengerparti sávját felvásárolták a külföldiek, így a helyiek csak távolabbi partszakaszokon fürödhetnek. Minden szállodának magánstrandja van, saját személyzete és menedzsere. Zanzibáron a legnagyobb távolság száz kilométer. A sziget olcsó, így néhány dollárért a daladalák bárhova gyorsan elvisznek bennünket. Saját szervezésben is felkereshetjük Zanzibár egzotikus helyeit, de ha nem boldogulnánk, akkor a helyi ügynökök azonnal a segítségünkre sietnek. A legjobb és legolcsóbb kisbuszt rendelik, a legjobb sofőrrel, aki a legjobb helyre visz majd bennünket. Egy törvény létezik egész Zanzibáron, amit nekünk is el kell fogadnunk: pole-pole, azaz csak lassan, nyugodtan.