Sorrento

Cukorkaszínű házak (vagy inkább villák) egymásra építve. Meredek sziklaormok. Mélykék tengervíz. Alig pár méter szűk tengerpart. Grépfrút nagyságú szabadon termő citromok szerte az utcákon. Olívaligetek és citromfarmok. Egzotikus és mediterrán kertek egyvelege. Labirintusszerű dimbes-dombos, macskaköves kisutcák. Úton-útfélen mindenfajta kisüvegekben helyi sárga italspecialitás. Ízlésesen kialakított galériák, műtermek és kézműves műhelyek. Egyedül halpiac nincs. Dél-Olaszország legelittebb vidékének központi városában, a Világörökség részét képező különleges kisvárosban járunk – Sorrentóban.

A sziklára épült városból két út vezet ki. Egyik Nápoly irányába – érintve Pompeiit, Torre del Grecot és a Vezúv lábát, a másik Amalfi felé Positanon keresztül. Van még egy harmadik, vízi kijárat is. Alig húszpercnyire fekszik Capri, de menetrend szerinti vízibuszokkal elérhető a Tirrén-tenger számos szigete. Az országút végig meredek sziklaormokon vezet, nem ritkán száz méteres hasadékok és szakadékok felett, vagy épp alatt. A Sorrentói-félsziget Itália egyik legfelkapottabb vidéke, Dél-Olaszországban minden bizonnyal a leglátogatottabb. Minden városát érdemes bebarangolni az egyedi építészeti, pontosabban épület-festészeti stílusa miatt. Az utcák a tengerről szemlélve szinte észrevehetetlenek, csak közelebbről rajzolódnak ki. A telkek ára – már ha egyáltalán árul valaki portát – vetekszik a római vagy milánói ingatlanok árával. A különleges kisvárosnak két fontosabb középülete van. Az egyik a város dómja, amely kriptájában a hagyomány szerint annak a bálnának a teteme pihen, amely lenyelt egy helyi kisfiút.

A gyermeket Szent Antal mentette meg, így neki szentelték a várost, azaz ő Sorrento védőszentje. A Sedil Dominova a középkori nemesek székhelye volt, ahol a városvezetés nemesi tanácsának üléseit tartották. Egyszer úgy összevesztek az arisztokraták, hogy a polgárság kizavarta őket az épületből és a köznép tulajdonává tette azt. Két kikötője is van a városnak. A kisebbet a menetrend szerinti vízibuszok, a turistahajók és a kompok használják, a pasztellszínű Marina Grandéban pedig a luxusjachtok horgonyoznak.
Sorrento ételkülönlegessége a gnocchi. Sokan állítják, hogy a nokedli egész Olaszországra jellemző étel, de a sorrentóiak büszkék az ő változatukra. Úgy tartják, hogy Dél-Amerika felfedezése után a csizmára érkező első paradicsom-szállítmányok a Sorrento-környéki kikötőkbe futottak be, ahol a helyi séfek rögtön megízesítették vele a sajtos gnocchit.

Édes, már-már mámorító citromillat tölti be Sorrento utcáit. Családi manufaktúrákban, nemzedékeken át őrzött titkos receptek alapján állítják elő évszázadok óta a város híres italát, a limoncellót. Ahogy a neve is utal rá, citromból készül, de létezik orancello, mandarinetto, ananascello, apricino. A mediterrán összes gyümölcséből állítanak elő cellót, cinót. A citromlikőrnek számos helyi variációja van, mint például a limonetto, a limoncino, limonoro vagy a limonello. Minden likőrnél fontos, hogy zamatos sorrentói citromból készüljön. A citrom héját lereszelik, cukorba áztatják, majd alkoholt és vizet adnak hozzá. Az édeskés szesz alkoholtartalma 20–35%. A likőrt jegesre hűtve, étkezés után ajánlják desszertek mellé. Az ital meglehetősen drága, öt euró az egy-két deci, és tízet kérnek a hét-nyolc decisért. Ami a limoncellót még extrábbá teszi, az a kiszerelés. Az elegánsabb helyeken közönséges üvegekbe töltik, az igazi sorrentói limoncellót viszont citrom, Fiat 500-as, olasz csizma, fityók, paprika vagy maci alakú üvegekben árulják, de a leg-legkülönlegesebb kiszerelés a férfi nemi szerv és a kézigránát alakú üveg.