Igazából ezúttal a táplálkozási szokásainkról szerettem volna írni, de a reggel történtek más irányba terelték gondolataimat. Felkeltünk, kávé, reggeli vitamin, kinek mi, és persze olvasás, mese helyett ezúttal, mivel előző este az elalvás előtt az éjjeliszekrényen maradt, Gryllus Vilmos daloskönyvből. Az egyik illusztráción három bogár, bocsánat, rovar látható, amelyek közül az egyik kerekded formáival tűnik ki a többi közül. Dodi, a nagyobbik fiú erre megjegyezte: „Nézd, apa, olyan, mint egy labda, amelyik folyton tovapattog.” Nagyot néztem… Folyton? Tovapattog? Hol hallotta ezt? Kitől? Ekkor született meg a mondás, Azt a választékos mindenit! Egyébként most azt a korszakát éli, amikor beszél, beszél, mesél és mesél, és mindenki figyelmesen hallgatja, és a legtöbbjük fejében kérdőjelek cikáznak, mert nem minden esetben világos, hogy mit is akar mondani a költő, illetve a költők csemetéje. Az aranyköpések tárháza kiapadhatatlan, a sajátságos szavak raktára szintúgy. E helyütt illusztrációként csak egy rövid: Az állatkertben jártunkkor anyukával igyekeztünk felhívni a figyelmet a bivalyra és a bölényre, mire boldogan futásnak eredt, és közben hangosan mondogatta: „Bibaly! Böbény!” Persze Ádó, a kisebbik is igyekszik felzárkózni, a legújabb beceneve a Dejdej, mert ha kinyitja a száját, akkor dej, dej, dej, dej és így tovább.
És most akkor a táplálkozásról. Eszünk, mindannyian eszünk. Mondjuk, ebben semmi újdonság, nincs hírértéke, de Ádó esetében, aki alig múlt nyolc hónapos, nála ez azért valami. Tegnap babacsinta sült neki, szereti az almát, a barackot, a kenyeret, gugit, a banánt viszont nem annyira, de úgy tűnik, hogy ezzel is megbarátkozik idővel, viszont az még nem eldöntött kérdés, hogy a batátát szereti-e vagy csak megeszi. És persze ott vannak az úgynevezett tasakos pürék (ezt mi nem így hívjuk, de az internet szerint ez a magyar elnevezése), amit nagyon-nagyon szeret, és amit a bátyja is nagyon-nagyon szeret. Ha elkapják az adagjukat, akkor csend van, csak a nyelés hangjai hallatszanak, körülbelül három percig, mert hihetetlen sebességgel ürül ki egy-egy ilyen tasak. Persze a kicsi kisebbet kap, a nagyobb nagyobbat. A kicsinek vásárolt tasakon ott a jelzés, hogy bio, hogy organikus, hisz ilyenkor még az ember nagyon odafigyel erre, igen, még a második gyereknél is, de a nagytestvér esetében már kevésbé, nála már inkább az a fontos, hogy anyag is legyen benne, tehát ő a bio helyett az XXL minősítésűt kapja, de az is pillanatok alatt elfogy.
A választékos beszéddel kezdtem, most pedig következzen a változatos étrend. Azt tartják, hogy az egészségünk megőrzése érdekében változatosan kell étkeznünk, hogy a szervezetünkbe mindenféle hasznos anyag bejusson. Nos a nagyobbik esetében a változatos kínálat egy-egy étkezés esetében, de különösen a vacsora alkalmával, amikor minden emberi számítás szerint már aludnia kellene mindenkinek, egy tányéron is megvalósul. A menüt le is fotóztam, hogy az utókornak is megmaradjon. Egy tányéron szerepelt a pástétomos kenyérfalatkák (csikók, katonák, ahogy tetszik), egy darab szalámi, egy nyomás ketchup, mellette néhány burgonyaszirom. Egy ilyen kiadós vacsora már érezhetően túl sok neki, és miután megette, ivott rá vizet, majd fogat mostunk, pillanatok alatt elalszik. Így zárja a napot, teli hassal, és a tudattal, hogy ma is változatosan étkezett.
Ha már étkezés. Legyen szó a gugiról, amelynek a magyar neve sehogyan sem áll kézre (extrudált kukorica), ami az egyik legfurcsább étel, ami létezik. Egy könnyed ropiról van szó, és mivel még odafigyelünk rá, a kicsi a sótlan variációt kapja. A hosszabb-rövidebb darabok gond nélkül tűnnek el kicsi szájában, viszont a végén, amikor már csak a tenyerében lévő darab van meg, amit már teljesen átitatott a nyála, megváltozik a ropi állaga, és valami nyúlós, ragadós masszává válik, ami azután mindenhol ottmarad, odaszárad, levakarhatatlan és lemoshatatlan. A gugievés mosdással és ruhacserével végződik, és nemcsak a kicsi számára, hanem mindenkinek, aki a ropi eltüntetése során kapcsolatba került a gyerekkel. De így szép.
