A horgosi származású Gonczlik Ákos életét az egyházközösségben végzett karitatív munka, a programszervezés, valamint a közösségben való aktív részvétel jellemzi. Az elmúlt évek során általa számos eseményt, mint amilyen az Ifjúsági Lelki Nap, az Ez az a Nap!, az egyházmegyei ministráns- és lektortalálkozó, valamint zarándoklatot szerveztek meg. Ákost szerteágazó munkásságáról, tanulmányairól és jövőbeli terveiről kérdeztük.
Mikor és hogyan váltál az egyházközösség aktív tagjává?
– Nyolc- vagy kilencéves voltam amikor elkezdtem ministrálni. Kezdetben számomra ez azt jelentette, hogy valahol fontos vagyok, valahol szükség van rám, akkoriban még kerestem a helyem. Nyolcadik osztályosként a kisebb ministránsok betanításával is foglalkoztam. Ekkor már teljesen másként tekintettem a ministrálásra, mint kezdetben. Szolgálattá vált, amivel tudtam és most is tudom segíteni a saját egyházközségemet, és ezzel meg tudom hálálni azt a sok jót, amivel Isten a mindennapokban megajándékoz. A Szabadkai Egyházmegye ifjúsági programjaiba 2015-ben kapcsolódtam be, kezdetben kisebb feladatokat kaptam, amelyek később egyre szerteágazóbbak lettek. Nagyon lelkesen vágok bele a dolgokba, és oda is teszem magam, gondolom akkoriban ez volt az oka, hogy többen nyugodtan bíztak rám feladatokat, kerestek fel, hogy segítsek, s mindig igyekeztem helyt állni. Ezekre a teendőkre nem munkaként tekintek, egyszerűen örülök, ha tudok segíteni.
Az egyház által már fiatalon is kipróbálhattad magad a rendezvényszervezésben is. Milyen jellegű programokat szervezel?
– Jövőre lesz tíz éve annak, hogy a szervezések töltik ki a mindennapjaimat. Sokszor elgondolkodom azon, mennyi mindennek voltam a részese, milyen sok szép élménnyel gazdagodtam, mennyi mindent tanultam és fejlődtem. Több nagyobb zarándoklatra, lelki napra szerveztem utazást, továbbá háttérszervezést vittem, levezettem pár programot. Az idén lesz második éve, hogy elindítottunk egy kétnapos ifjúsági lelkigyakorlatot a Horgos melletti Domus Pacisban, bízom benne, hogy a jövőben rendszeresen megszervezzük. Mindig vannak új ötletek, tervek a fejemben. A szervezés során a felelősség óriási, mivel ezen áll vagy bukik a program. Lényeges, hogy minőséget adjunk, ne a számok legyenek fontosak, hanem, hogy a lelki program során eljuthassunk az egyénhez, és tudjon valamit hazavinni magával. A jó szervezés része, hogy mindent teljes felelősséggel kell csinálni, és amit csak lehet, azt figyelembe venni, még az időjárást is. Nekem van erre egy elvem, bevett szabályom, a szervezés során a munkatársaimmal mindent megteszünk a pontos szervezés érdekében, aztán mindezt át kell adni Istennek, legyen meg az Ő akarata. Csak hinni kell, abban, hogy Istennél semmi sem lehetetlen.
Mit jelent számodra a közösség?
– A közösségi élet nekem mindig sokat jelentett, szeretek emberek között lenni, élményekkel gazdagodni, sokkal jobb, ha ezt van kivel megosztani, együtt átélni. Azonban minden közösség valahol mást követel meg. A baráti társaságomat élőnek tartom, mert tudunk egymás sikereinek örülni, illetve ha gondunk van, kérdés nélkül segítünk egymásnak. A munkahelyi közösség már nem ennyire mély, de az együtt töltött idő jó ha kellemes hangulatban telik el. Egy ideje együtt dolgozom két volt tanárommal, érdekes most kollégaként tekinteni egymásra. Istennek hála, bárhol is dolgoztam eddig, a legtöbb munkatársammal együtt tudtam működni, sok szép élményem van ilyen téren. A diákokkal való kapcsolatomat azért élem meg mindig nagyon boldogan, mert jó látni, ahogy fejlődnek, ahogy haladnak előre, és tanárként én ott vagyok nekik, hogy segítsek, valamint a velük eltöltött idő is bőven hoz megható pillanatokat. Úgy gondolom, mindenhol meg kell találni a helyünket, és abban valahol kibontakozni, akár úgy, hogy mások segítenek bennünket, akár úgy, hogy mi őket. Talán a közösségi élet lényege az lenne, hogy kölcsönösen egymásra támaszkodunk.
Négy éve vezetsz katolikus ifjúsági csoportot. Hogyan fogalmazódott meg megalapításának gondolata?
– A járvány ideje alatt, 2020-ban több pap barátom és a Szent István Lovagrend támogatásával megalakult két, 12–14 bácskai fiatalt számláló csoport – a két csoportból idővel egy lett – fél évig, hetente kétszer az online térben beszélgetésre gyűlt össze. Az első személyes találkozót 2021 tavaszán tartottuk Horgoson. Azóta évente négy találkozónk van, illetve egy ötödik alkalom, amikor több napra elutazunk valahová: 2022-ben Budapesten, 2023-ban Erdélyben, az idén Montenegróban jártunk. Heti online beszélgetéseink továbbra is vannak, és néhány alkalommal nevesebb előadókat is meghívunk. A cél a mai fiatalok részére egy befogadó, támogató légkört biztosítani és megismertetni velük a Szabadkai Egyházmegye templomait, kegyhelyeit, közösségeit. A jelenleg 12 főt számláló csoport résztvevői Bácska 11 településéről származnak, nagy segítség nekem, hogy általuk Istentől igazán lelkiismeretes munkatársakat kaptam. Bízom benne, majd évekkel később is tartani fogják egymással a kapcsolatot.
Jelenleg a tóthfalusi kollégium nevelőtanára vagy. Milyen feladatok tartoznak a munkakörödhöz?
– Ez egy igen szerteágazó munkakör, és elég sok teendőben kell helytállni. Az a dolgom, hogy a többi kollégámmal tartsam a kapcsolatot, megbeszéljem a feladatokat, kire mi hárul. Ezenkívül részt veszek az iskolán kívüli, illetve a külsős programokra történő utazás szervezésében is. Mivel főleg focisták vannak a kollégiumban, így az edzőkkel is kapcsolatot kell tartanom. A legszebb része ennek a munkának a gyerekekkel való foglalkozás. Sokat jelent nekem az ő bizalmuk, másrészt úgy látom, igénylik, hogy valaki beszéltesse őket. Én kifejezetten provokálni is szeretem őket, hadd gondolkodjanak, foglalkozzanak az élet nagy kérdéseivel. Néhány alkalommal munkaakciók során láttam őket, hogyan teszik oda magukat a közös cél érdekében, és ez jóleső érzéssel tölt el.
A munka mellett tanulással is töltöd az időd. Hogyan esett a választásod a hitoktatói szakra?
– Mindig is valahol élt bennem az, hogy tanár szeretnék lenni, de az már nehezebb volt, hogy mely területen tudnék a legotthonosabban mozogni. Aztán rájöttem, hogy hittanárként tudnék úgy tevékenykedni, hogy abban tényleg megtalálom magam, és boldog lehetek benne. A hitoktató ideális esetben jó példaként is szolgálhat a gyerekek számára. Szerintem a legfontosabb, hogy a pedagógus hiteles, megértő, türelmes és következetes legyen. Áldozatkész és védelmező vagyok a gyerekek felé, mert én is csintalan gyerek voltam, viszont általában tiszteltem a határokat és a határaimat. Ott kell lenni, segíteni, támogatni, bátorítani, helyesbíteni, rászólni, hatni rá, de olyan módszerrel, hogy érezze, én jót akarok neki, hogy engem tényleg érdekel mi van vele, és mi lesz belőle később. S ha minden igaz, jövő júniusra már meglesz a diplomám a szegedi Gál Ferenc Egyetemen, azaz hittanár-nevelő tanár végzettségem lesz.
A közeljövőt nézve, milyen terveid vannak?
– Pár hónapja átvettem a Domus Pacis lelkigyakorlatos ház koordinátori feladatát, most tervezgetünk, gondolkodunk a jövőbeli tevékenységekről. Jövőre meg kell írnom a szakdolgozatom. Több éve élek boldog párkapcsolatban, egy éve eljegyeztem a barátnőmet, lassan tervben van a házasságkötés, közös lakás, és a közös életünk kezdete. Istennek hála, egy olyan nő áll mellettem, aki el tudja fogadni az állandóan pörgő életvitelemet, és együtt tud velem örülni. Ez most a legfőbb terv, a többi majd idővel alakul. Nem merek komolyabb tervekről beszélni, mert esetemben az isteni gondviselés bőven működik, aztán ki tudja mi lesz egy év múlva, én pedig nem szeretek ellenkezni a felsőbb utasításokkal.
Nyitókép: Gonczlik Ákos (Molnár Edvárd felvétele)
